Együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület

A bajor fővárosban zajló Transport Logistic kiállításon együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület. A magyar standot övező óriási érdeklődés egyértelműen igazolja: hazánk felkerült a globális logisztikai térképre.

Együttműködési megállapodást kötött a Német Logisztikai Szövetség és a HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület

A keddtől péntekig tartó Transport Logistic a logisztikai szakma legrangosabb seregszemléje és szakvására. Az expo több mint 115 ezer négyzetméternyi területén 62 ország 2162 kiállítója várja a látogatók 123 országból érkező, több mint 60 ezres seregét. Az idei Transport Logistic fókuszában a robotika, a mesterséges intelligencia, a „kiterjesztett valóság” logisztikai szektorra gyakorolt hatása áll.


A magyar pályahálózat-működtetők 100%-át, illetve a vasúti személyszállítási piac 100%-át és a vasúti árufuvarozási piac 95%-át tömörítő HUNGRAIL Magyar Vasúti Egyesület negyedszer képviseli az ágazat hazai szereplőit Münchenben. A szakmai szervezet a magyar stand kiállítóival – a MÁV-val, a Rail Cargo Hungariával, a CER Hungaryvel, a GYSEV CARGO-val, a Záhony-Porttal és a PACOBO-val – kiegészülve dolgozik azon, hogy bemutassa: miért is pályázik hazánk Közép-Európa logisztikai központjának szerepére. A standot övező óriási érdeklődés egyértelműen igazolja: Magyarország felkerült a globális logisztikai térképre.


A HUNGRAIL és a Német Logisztikai Szövetség (Logistics Alliance Germany) vezetői, dr. Homolya Róbert és Holger Dechant szerdán a Transport Logisticon fontos dokumentumot írtak alá: a két szervezet közötti együttműködési megállapodás céljai közt szerepel az üzleti és kereskedelmi promóciós események szervezésében való együttműködés erősítése, illetve a tapasztalatok, információk és adatok intenzívebb cseréje is.


A magyar stand szerdai ünnepélyes megnyitásán dr. Homolya Róbert, az egyesület elnöke, a MÁV elnök-vezérigazgatója, Barabás Emőke, Magyarország külgazdasági attaséja, dr. Kovács Imre, a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke és dr. Katona László, az MMV Magyar Magánvasút Zrt. vezérigazgatója mondott köszöntőt.


Dr. Homolya Róbert beszédében kiemelte: az egyesület standján kiemelt hangsúlyt fektetnek a Budapest–Belgrád vasútvonal fejlesztésében rejlő potenciálra, Magyarország termináli és vasúti árufuvarozási kapacitásainak bemutatására. „Emellett óriási feladat hárul a kereskedő kollégákra, hiszen elsődleges feladatuk, hogy feltérképezzék a keleti irányú árualapokat, így profitábilissá téve a keleti irányú forgalmat” – tette hozzá a pályavasút és a HUNGRAIL elnöke.


„Bár a vásár nemzetközi, nem mehetünk el szó nélkül amellett a tény mellett, hogy Németország – és azon belül Bajorország – a legfontosabb kereskedelmi partnerünk. A bajor–magyar áruforgalom a tavalyi évben, minden rekordot megdöntve, 13,5 milliárd eurót tett ki” – emlékeztetett köszöntőjében Barabás Emőke. Az áruk és javak mozgatása kiemelt feladat, ezért a logisztikát a főkonzulátus is kiemelt területként kezeli – hangsúlyozta a külgazdasági attasé, aki felajánlotta a Müncheni Főkonzulátus segítségét a bajor–magyar gazdasági kapcsolatok erősítésében.


Dr. Kovács Imre gratulált dr. Homolya Róbertnek a HUNGRAIL elnökévé való megválasztásához, majd a magyar árufuvarozási szektor jelenlegi helyzetéről adott összegzést. „A magyar vasúti szállítás nagyon nehéz időszakot él meg, nagy építkezésen vagyunk túl, ezt sikerült együtt megoldani. Ez a rendezvény jó alkalom arra, hogy megbeszéljük a problémákat, és együtt készüljünk fel az ősszel várható nagyobb árumennyiségek szállítására” – emelte ki a Rail Cargo Hungaria Zrt. igazgatóságának elnöke.


Dr. Katona László köszönetet mondott a szervezésért, majd a magyar vasút külföldi jelenlétének fontosságára hívta fel a figyelmet. Az MMV Magyar Magánvasút Zrt. vezérigazgatója beszédében úgy fogalmazott: „az, hogy a HUNGRAIL – immár negyedszer – itt, nemzetközi porondon is megmutatja magát, nagyon jó üzenet a vasutas világ felé, hogy igenis lehet közösen, együtt dolgozva komoly eredményeket elérni”.

 

A Transport Logistic 2019 megnyitása óta folytatott tárgyalások tapasztalatai alapján a kiállító cégek úgy látják: a magyar kormánynak és a vállalatoknak az előző kiállítás óta eltelt elmúlt két évben tett erőfeszítései meghozták eredményüket: hazánk bekerült a nagy szállítmányozó cégek látóterébe, a magyar vasúti hálózat – a két évvel ezelőtti negatív tapasztalatokkal ellentétben – ma már vitathatatlanul ott van az Ázsiából Európába tartó szállítási útvonalak között.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás:

Rendkívüli közgyűlést tart a Delta Technologies

Rendkívüli közgyűlés összehívásáról határozott a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett Delta Technologies Nyrt. igazgatósága. A szeptember 20-án tartandó közgyűléssel a társaság célja a részvények mielőbbi tőzsdei bevezetéséhez szükséges lépések megvalósítása.
2021. 08. 19. 23:00
Megosztás:

Új járműveket állított forgalomba a Volánbusz Somogyban

A Volánbusz Zrt. 24 új autóbuszt állított forgalomba Somogy megyében - tájékoztatta a társaság közleményben szerdán MTI-t.
2021. 08. 19. 09:00
Megosztás:

Több mint 1,1 milliárd forint értékű fejlesztést valósított meg igali üzemében a Pek-Snack

Két beruházásnak köszönhetően több mint 40 százalékkal növelte igali sütőipari üzemének kapacitását a Pek-Snack. Magyarország és a közép-európai régió meghatározó látványpékség-hálózata új, automatizált gyártósort és kelesztő-sokkoló egységet állított üzembe, a Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának is köszönhetően. A 350 embernek munkát adó cég versenyképesség-javító fejlesztéseinek köszönhetően új közép-európai piacokon is megjelenik, mégpedig Szlovákiában és Bosznia-Hercegovinában.
2021. 08. 19. 05:00
Megosztás:

A Hyatt felvásárolja az Apple Leisure Groupot

A Hyatt Hotels Corporation bejelentette, hogy végleges megállapodást kötött egy vezető luxusüdülő-kezelési, utazási és vendéglátási szolgáltatásokat nyújtó vállalatcsoport, az Apple Leisure Group (ALG) készpénzben történő felvásárlásáról 2,7 milliárd dollárért. Az ügylet zárására várhatóan 2021 negyedik negyedévében kerül sor - közölte a cég az MTI-vel szerdán.
2021. 08. 19. 00:05
Megosztás:

Az Alpine szalont nyit Budapesten

Szalont nyit Budapesten kora ősszel a Renault Group sportautó-márkája, az Alpine - tájékoztatta a Renault Hungária az MTI-t.
2021. 08. 18. 08:30
Megosztás:

Új ügyvezető a The Coca-Cola Company magyarországi leányvállalatánál

A Coca-Cola Company bejelentette, hogy a tavasszal megkezdett átalakulása és a tehetségekbe való folyamatos befektetése következő lépéseként szeptember 1-től Sonia Dimoglit nevezik ki a Coca-Cola Magyarország (Coca-Cola Szolgáltató Kft.) ügyvezetőjének.
2021. 08. 18. 06:00
Megosztás: