Aprózódó földterületek, növekvő árak

2018-ban 13%-kal több tranzakció keretében 2%-kal kevesebb termőföld cserélt gazdát, mint egy évvel korábban. Az árak emelkedése immár bő évtizedes távlatban töretlen, így a tavalyi 9%-os drágulás alapján elmondható, hogy egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld ára 2018-ra összességében már átlagosan két és félszeresére emelkedett – derül ki a NAV ingatlanforgalmi adatbázisát feldolgozó legfrissebb OTP Termőföld Értéktérképből.

Aprózódó földterületek, növekvő árak

A 2017. évi 1,199 millió Ft/ha-ról tavaly 1,312 millió Ft/ha-ra, 9%-kal nőtt az eladott termőföldek átlagára hektáronként. A legjobban (28%-kal) Veszprém megyében emelkedtek az árak. Somogy és Komárom-Esztergom megyékben is 15%-ot meghaladó mértékű volt a drágulás. Egyedül Nógrád megyében látunk (4%-os) termőföldár csökkenést.  

„A legdrágább megye tavaly ismét Békés lett, 1,818 millió forintos átlagos hektárárral, s még Tolna, Hajdú-Bihar, Győr-Moson-Sopron és Fejér lépi át a másfél milliós szintet. 2018-ban már csak három megye hektárára maradt egymillió forint alatt: Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén és Zala. Tavaly a legjobban, 28%-kal Veszprém megyében nőtt a termőföldek átlagára hektáronként” – mondja Valkó Dávid, az OTP Jelzálogbank vezető elemzője.

Művelési áganként vizsgálva az árak alakulását, 2018-ban legnagyobb mértékben, 21, illetve 16%-kal a kert-gyümölcsös és a szőlőterületek drágultak. Az erdő-fásított és gyep kategória 9%-át végül a szántóföldek – 2017 után valamelyest csekélyebb mértékű – 7%-os árnövekedése követte.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!

A termőföld-piac – a 2017-es látványos visszaesés után – tavaly érezhetően élénkült. A megelőző évi 39 ezerről 2018-ban 44 ezerre, 13%-kal nőtt az adásvételek száma. A tranzakciószám hat megyében csökkent, legnagyobb mértékben, 57%-kal Pest megyében; további öt megyében (Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Vas) csupán néhány százalék volt a visszaesés. A másik végletet három megye (Zala, Jász-Nagykun-Szolnok és Somogy) adja, ahol meghaladta az 50%-ot a forgalom élénkülése.

A forgalmat az adásvételekben érintett teljes földterület mérete alapján vizsgálva – a növekvő tranzakciószám ellenére – 2%-os csökkenést látunk 2018-ban. Több adásvétel történt tehát kisebb területen, azaz átlagosan jóval kisebb földterületeket értékesítettek, mint 2017-ben. Ez már második éve tartó folyamat. Az OTP Termőföld Értéktérképe szerint 2018-ban nagyjából 49 ezer hektár termőföld cserélt tulajdonost adásvétel keretében.

Míg 2016-ban hét megyében is meghaladta a forgalom a tízezer hektárt, 2017-ben és 2018-ban egyetlen megye sem volt ekkora eladási volumen közelében. A legnagyobb területet, összességében mintegy hatezer hektárt Bács-Kiskun megyében értékesítették 2018-ban. A másik véglet Komárom-Esztergom és Pest megye, ahol ezer hektár alatt maradt a forgalom. Az eladott termőföld-terület nyolc megyében nőtt az elmúlt évben, a legnagyobb arányban, 64%-kal Zala megyében. Pest megyében viszont majdnem ugyanilyen mértékű, 63%-os volt a visszaesés.

Az országos forgalom 73%-át adó szántó művelési ágban nem változott tavaly a forgalom, azaz nagyjából ugyanakkora (~35,7 ezer ha) az eladott szántóterület mérete, mint 2017-ben volt. Minimális csökkenést (-1%) látunk az erdő-fásított területeknél, ugyancsak minimális növekedést (1-2%) a kert-gyümölcsös és a szőlő művelési ágban, míg a gyepterületek forgalma 20%-kal esett vissza.

A termőföld évtizedes múltra visszatekintve stabilan növeli árát. „Érdekes a lakáspiaccal összevetni, hogy amennyiben egyszerűen értéknövelő befektetésként vizsgáljuk, melyik szegmens hogy teljesített az elmúlt években. Egy hektár, 2010-ben vásárolt termőföld összességében átlagosan két és félszeresére növelte árát 2018-ra. Ugyanezen idő alatt egy átlaglakás nagyjából felével drágult” –mutat rá Valkó Dávid.

„A 2018-as piaci folyamatokon is jól látszik, hogy a birtok aprózódás szabályozás nélkül vészesen zajlik tovább, a jövőben pedig nem várható olyan koncentrált állami kínálat, mint amilyen 2016-ban volt. Ugyanakkor a hazai termőföld forgalmat továbbra is lassítja a következő Európai Uniós költségvetési ciklus agrártámogatásra vonatkozó bizonytalansága. A termőföld immár évtizedes távlatban töretlen áremelkedése azonban tovább folytatódhat” – értékeli Szabó István, az OTP Agrár ügyvezető igazgató helyettese. A szakember úgy látja, hogy ennek legfőbb okai között megtalálható a területalapú támogatások rendszere, a termőföld jövedelmének (a haszonbérleti díjnak) az adómentessége, a gabona kedvező ára, a jövedelmező és biztonságos alternatív befektetések korlátozott száma (noha ezen az Államkincstár kínálata javíthat majd a közeljövőben), valamint nem utolsó sorban a rendkívül kedvező kamatkörnyezet és a termőföld vásárlásához rendelkezésre álló forráskínálat, azaz a bankok élénk agrár aktivitása.


Az OTP Jelzálogbank legfrissebb Termőföld Értéktérkép elemzése itt érhető el.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: