Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.

Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

A legnagyobb súlyt jelentő információtechnológiai szolgáltatás és az információs szolgáltatás ágazatok vállalkozásainak együttes árbevétele 15,3 százalékkal 337 milliárd forintra emelkedett. A távközlési ágazat vállalkozásai az előző évinél 2,1 százalékkal több, 298 milliárd forint árbevételt realizáltak.
   
A KSH adatai szerint az első negyedév végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió - az egy évvel korábbival közel azonos - volt. A havidíjas előfizetések száma 300 ezerrel emelkedett, aránya 67 százalékra nőtt. A feltöltőkártyás előfizetések számának 8 éve tartó visszaesése tovább folytatódott, egy év alatt 248 ezerrel csökkent. Ebben szerepet játszott a feltöltőkártyás előfizetések ellenőrzéséről szóló, 2017 elején életbe lépett hatósági rendelet, ami előírja a kötelező adategyeztetést.
   
Idén az első negyedévben a magyar mobilhálózat adatforgalma 73 petabyte-ra emelkedett. Az összes adatforgalom 92 százaléka már 4G/LTE-rendszeren, 5,8 százaléka 3G/UMTS-rendszeren keresztül zajlott, 2,2 százaléka pedig GPRS4 (csomagkapcsolt adatátvitel) adatforgalom volt.
   
Az első negyedévben mobilhálózatból összesen 2,0 milliárd hívást indítottak, 4,0 százalékkal többet, mint az előző évben. A mobiltelefonálással töltött összes idő (5,9 milliárd perc) 7,8 százalékkal emelkedett. Egy mobilelőfizetésre átlagosan napi 5,5 perc beszélgetés jutott.
    

A KSH közölte: a vezetékes fővonalak száma stagnált, a negyedév végén 3,1 millió volt. Száz lakosra 32 vezetékes fővonal jutott. Az üzleti fővonalak száma 8,4 százalékkal csökkent, arányuk 13 százalék volt. Az egyéni előfizetők száma gyakorlatilag nem változott, és már hozzájuk tartozott a vezetékes vonalak 87 százaléka. A vezetékes hálózatból indított hívások száma 18 százalékkal kevesebb, időtartama 12 százalékkal rövidebb volt, mint tavaly az első negyedévben.
   
Azt is kiemelte a KSH, hogy az internetpiac dinamikus bővülése folytatódott az első negyedévben. Az internet-előfizetések száma a negyedév végén 10 millió volt, 4,0 százalékkal nőtt. A piac koncentráltsága magas, az előfizetések több mint 96 százaléka 10 szolgáltatóra jutott. Az internetelőfizetések 80 százalékát egyéni, 20 százalékát üzleti szerződések adták. A több éve tartó lendületes fejlődés mögött a szolgáltatók technológiai változásokhoz való gyors alkalmazkodása, illetve az okostelefonok elterjedése és a folyamatos árverseny áll, aminek eredményeként a mobilinternet-előfizetések egyre inkább megfizethetőek - írták.
   
Az internet-hozzáférési szolgáltatások nettó árbevétele folyamatosan nő, az idei első negyedév változása számottevően meghaladta az előfizetésszám bővülését. A 66 milliárd forintos árbevétel folyó áron 12 százalékkal több volt az egy évvel korábbinál, és több mint fele mobilinternet hozzáférési szolgáltatásból származott.
   
Az infokommunikácós szektorban 85 ezren álltak teljes munkaidőben alkalmazásban, 3,8 százalékkal többen, mint az előző évben. A távközlés ágazatban 3,9 százalékkal csökkent a létszám, az információtechnológiai szolgáltatás és az információs szolgáltatás ágazatokban 8,1 százalékkal haladta meg az előző év azonos negyedévit.
   
A bruttó átlagkereset 13 százalékkal 632 ezer forintra emelkedett egy év alatt a szektorban, a legnagyobb mértékben, 17 százalékkal a távközlés ágazatban nőtt. A legmagasabb átlagkereset az információtechnológiai szolgáltatás és az információs szolgáltatás ágazatokban volt, 658 ezer forint, 13 százalékkal több az előző évinél - a KSH adatai szerint.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: