3,5 százalék körüli inflációra számítanak az elemzők

Az idén 3,3-3,5 százalékos inflációra számítanak az MTI-nek nyilatkozó elemzők a KSH legfrissebb adatai alapján, és nem várnak érdemi monetáris szigorítást 2019-ben a jegybanktól.

3,5 százalék körüli inflációra számítanak az elemzők

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője felhívta a figyelmet arra, hogy a fogyasztói árak fél éven át tartó folyamatos emelkedése tört meg júniusban, amikor 3,4 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint egy évvel korábban. Az éves infláció 3,3 százalékos lehet az elemző szerint. A maginfláció ismét négy százalék alá mérséklődött, 3,8 százalék volt, ez is azt mutatja, hogy az árnyomás enyhült a magyar gazdaságban, de továbbra is magas. Úgy vélte, hogy az MNB továbbra is kivár, mivel az adatok alapján az év második felében mérséklődhet az áremelkedés.
    

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője 2019 egészére 3,5 százalékos inflációra számít, amelyre az olajár és az árfolyam alakulása, valamint a bérek hajtotta erős kereslet is kockázatot jelent. Molnár Dániel is kedvezőnek nevezte a maginfláció lassulását, és megjegyezte, a jegybank monetáris politikája továbbra is kiváró lehet.
   
Suppan Gergely, a Takarékbank vezető elemzője arra számít, hogy a fogyasztói árak emelkedése az üzemanyagok tavaly év közepétől kialakult magas bázisa miatt a következő hónapokban csökkenhet, ősszel 3 százalék körül lehet,  majd decemberben az üzemanyagárak tavaly év végi beszakadása miatt ismét 4 százalék közelébe gyorsulhat az ütem. Éves átlagban 3,4 százalék lehet az infláció a tavalyi 2,8 százalék után, de magasabb is lehet a gyorsuló belső kereslet és a bérköltségek növekedése miatt. A maginfláció tartósan 4 százalék közelében lehet idén - írta Suppan Gergely.
   
Jobbágy Sándor, a CIB Bank elemzője csökkenő, de továbbra is 3 százalék fölötti inflációra számít a következő hónapokban. Megjegyezte, a monetáris politikai kilátások szempontjából a következő negyedéves Inflációs jelentésben látható maginflációs előrejelzések, illetve az Európai Központi Bank (EKB) következő hónapokban érkező döntései lehetnek irányadóak. Az "adatvezérelt üzemmódban" lévő monetáris politika várhatóan változatlan feltételekkel, illetve csak a minimálisan szükségesnek látszó szigorító lépésekkel halad előre.    
   
Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője  kifejtette: az MNB által kiemelten figyelt adószűrt maginflációs mutató 3,5 százalékra mérséklődött júniusban a májusi 3,7 százalékról. A maginflációs tételekben tapasztalt enyhe csökkenés összhangban lehet a jegybank várakozásával, miszerint az eurózóna lanyhuló inflációs nyomása kontroll alatt tarthatja az áremelkedést erősítő hazai tényezőket, például az erős fogyasztói keresletet, így a jegybanknak a közeljövőben nem kell feladnia laza monetáris politikáját; az idén további érdemi szigorítás nem várható.
    

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője a piaci szolgáltatásoknál még mindig magasnak nevezte az árnövekedés dinamikáját, amit főleg a hazai fogyasztás és a bérnövekedés befolyásol. Szeptemberig lassulhat az infláció, és a kiskereskedelem lanyhulása, valamint visszafogottabb bérdinamika szintén lefelé terelheti az inflációs ütemet. A jegybank kényelmes helyzetben maradhat, szeptemberig még szimbolikus szigorításra sem lesz szükség - jelezte. Német Dávid az idén éves átlagban 3,4-3,5 százalékos inflációt vár, decemberben pedig 4 százalék körül lehet a pénzromlás üteme.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: