Erste Csoport: stabil, 732 millió eurós nyereség

Erste Csoport: stabil, 732 millió eurós nyereség az első félévben az elmúlt öt év legmagasabb működési eredményének köszönhetően.

Erste Csoport: stabil, 732 millió eurós nyereség

„Nagyon elégedettek vagyunk az első félévben elért 732 millió eurós nettó nyereséggel, amely igen komoly eredmény. Annál is inkább, mivel stabil alapmutatók egész sorának, például a működési bevétel, a kiadások és a kockázati költségek alakulásának, továbbá a tőke- és likviditási helyzetünknek köszönhető ez a remek teljesítmény. Természetesen mindig van tér a teljesítmény javítására, de biztos vagyok benne, hogy a megfelelő irányba haladunk.
 
A Kelet-Közép-Európában tapasztalt egészséges gazdasági növekedést – amelynek nyomán térségünk az Európai Unió növekedésének motorja marad – az is jól mutatja, hogy az ügyfélhitelek volumene 155,3 milliárd euróra nőtt, amely az előző év azonos időszakához képest 7 százalékos bővülést jelent éves összehasonlításban. Némi aggodalomra ad okot azonban, hogy a továbbra is alacsony kamatkörnyezetben 8 százalékkal, 169,7 milliárd euróra nőtt az ügyfélbetétek állománya, miközben a betétek most nem azt az alapot jelentik, amelyre ügyfeleink felépíthetik pénzügyi jólétüket. Az elkövetkezendő években az egyik legnagyobb feladatunk ezért az lesz, hogy megfelelő kockázati szinttel rendelkező és vonzó befektetési termékeket fejlesszünk.
 
A jelenlegi körülmények között biztosak lehetünk abban, hogy el fogjuk érni a fennállásunk kétszázadik, jubileumi évére kitűzött célokat, többek között azt, hogy a bevételeinket a kiadások növekedési ütemét meghaladó mértékben növeljük, a kockázati költségeket alacsony szinten tartsuk, valamint a 11 százalékos szintet stabilan meghaladó tőkemegtérülési rátát érjünk el” – jelentette ki Andreas Treichl, az Erste Group Bank AG vezérigazgatója.

A FŐBB eredmények

Az eredménykimutatásban a 2019. január-június közti időszak eredményeit a 2018. január-június közti időszakéval vetjük össze, a mérleg tételeinél pedig a 2019. június 30.-i adatokat a 2018. december 31.-i pozíciókkal.
 
A nettó kamatbevétel 2329,7 millió euróra nőtt (2213,8 millió euróról) elsősorban a Csehországban, de más alappiacainkon is tapasztalt emelkedés nyomán. A nettó díj- és jutalékbevétel 980,4 millió euróra emelkedett (959,3 millió euróról) elsősorban a pénzforgalmi szolgáltatásoknak és a hitelezési teljesítményének köszönhetően. A kereskedési tevékenység nettó eredménye jelentős mértékben, 310,1 millió euróra javult (11,9 millió euróról), a piaci értéken nyilvántartott pénzügyi eszközök nyeresége/vesztesége -140,1 millió euróra esett vissza (66,6 millió euróról). Mindkét tétel alakulását átértékelési hatások befolyásolták. A működési bevétel 3592,9 millió euróra nőtt (3374,1 millió euróról), ami 6,5 százalékos javulást jelent.

Az általános igazgatási költségek 3,3 százalékkal, 2146,0 millió euróra nőttek (2076,5 millió euróról), főként a személyi ráfordítások emelkedése miatt, melyek 3,2 százalékkal 1255,9 millió euróra nőttek (1216,7 millió euróról). Az egyéb igazgatási költségek között szerepel a betétbiztosítási alapokba 2019. évre várható hozzájárulás szinte teljes egésze 92,9 millió euró értékben (egy évvel korábban 80,2 millió euró). Az amortizáció és értékcsökkenés 264,6 millió euróra nőtt (232,3 millió euróról), ami a 2019. január 1.-jével kötelezően alkalmazandó új nemzetközi pénzügyi beszámolási szabvány, az IFRS 16 bevezetésének tulajdonítható, ám ugyanez hasonló mértékű pozitív hatást jelentett az egyéb igazgatási költségeknél. Összességében a működési eredmény 1446,9 millió euróra nőtt (1297,6 millió euróról), ami 11,5 százalékos bővülést jelent. A költség/bevétel ráta 59,7 százalékra javult (61,5 százalékról).
 
A pénzügyi eszközökre elszámolt nettó értékvesztés 42,8 millió eurót tett ki, köszönhetően a stabil eszközminőség folytán végrehajtott nettó kockázati költség felszabadításoknak. A nyújtott garanciák és kötelezettségvállalások nettó tartalékképzésével korrigáltan ez az átlagos bruttó ügyfélhitelek állományának arányában 2 bázispontot tett ki (szemben az előző évi 73,2 millió euróval, illetve -12 bázisponttal). Ez annak tulajdonítható, hogy jelentős megtérülések jelentkeztek korábban leírt hiteleken, elsősorban Csehországban és Magyarországon, illetve egyéb kötelezettséghez és nyújtott garanciákhoz kötődő felszabadítások voltak Ausztriában, Csehországban és Romániában. A nem teljesítő hitelek aránya 2,8 százalékot tett ki (az előző időszaki 3,2 százalék után). Az NPL-fedezeti ráta 75,4 százalékra nőtt (73,4 százalékról).
 
Az egyéb működési eredmény -351,0 millió euró lett (-204,6 millió euró után). Ebben a tételben szerepel a román másodfokú bíróságnak a helyi lányvállalat üzleti tevékenységére vonatkozó döntése miatt várható veszteségre céltartalékolt 150,8 millió euró is. A szanálási alapokba fizetendő éves hozzájárulás 76,3 millió euróra emelkedett (71,3 millió euróról) főleg a csehországi mérték növekedésének tulajdoníthatóan. A bankadók és tranzakciós illetékek 64,7 millió euróra nőttek (63,3 millió euróról), ideértve a 2019. pénzügyi év egészére előzetesen elszámolt magyarországi bankadót 12,6 millió euró értékben (az előző időszakban ez a tétel 13,8 millió eurót tett ki). Az egyéb adók 6,4 millió eurót tettek ki (6,5 millió euró után).
 
A takarékpénztárak javuló teljesítményének köszönhetően a kisebbségi részesedések utáni nyereség 205,2  millió euróra nőtt (165,5 millió euróról). Az anyavállalatra jutó nettó eredmény 731,9 millió euróra esett vissza (774,3 millió euróról).
 
A bankcsoport saját tőkéje – a kiegészítő alapvető tőkeinstrumentumok (AT1) nélkül számítva – 18,2 milliárd euróra nőtt (17,9 milliárd euróról). A szabályozói levonásokat és a CRR szerinti kiigazítást követően az elsődleges alapvető tőke (CET1, végleges) 16,1 milliárd eurót tett ki (a megelőző évben 15,5 milliárd eurót), a bankcsoport összesszavatoló tőkéje pedig 21,8 milliárd euró lett (20,9 milliárd euróval szemben). A fenti adatokban már szerepel az időszaki nyereség is. Az összes kockázati kitettség, azaz akockázattal súlyozott eszközök volumene – ideértve a hitelezési, a piaci és a működési kockázatokat, végleges CRR szerint – 118,8 milliárd euróra nőtt (115,4 milliárd euróról). Az elsődleges Tier-1 tőkeráta (CET1, végleges) 13,5 százalékon állt (13,5 százalék után), a teljes tőkeráta pedig 18,3 százalék lett (18,1 százalék után).  
 
A bankcsoport mérlegfőösszege 248,3 milliárd euróra nőtt az előző év végi 236,8 milliárd euróról. Eszközoldalon a készpénz- és pénzeszközök 16,8 milliárd euróra csökkentek (17,5 milliárd euróról), ugyanakkor a hitelintézeteknek nyújtott hitelek és más kintlévőségek állománya 23,0 milliárd euróra bővült (19,1 milliárd euróról). Azügyfeleknek nyújtott hitelek és követelések állománya 155,3 milliárd euróra nőtt (149,3 milliárd euróról), ez 4,0 százalékos gyarapodást jelent. Forrásoldalon ahitelintézetek által elhelyezett betétek 19,0 milliárd euróra nőttek (17,7 milliárd euróról), és az ügyfélbetétek állománya is tovább nőtt, 4,3 százalékos bővüléssel 169,7 milliárd euró lett (162,6 millió euró után), elsősorban a csehországi és ausztriai operáció hozzájárulása nyomán. A hitel/betét ráta 91,5 százalékon áll (91,8 százalék után).

KILÁTÁSOK

A működési környezet várhatóan támogatja a hitelezés bővülését.

Előrejelzésünk szerint a reálgazdasági növekedés 2019-ben 3-4 százalék lesz az Erste Csoport kelet-közép-európai elsődleges piacain, valamint 2 százalék körüli Ausztriában, amit továbbra is elsősorban a jelentős belföldi kereslet táplál. Kelet-Közép-Európában a gazdasági bővülést a várakozások szerint a reálbérek növekedése és a munkanélküliség alacsony szintje is támogatja. A költségvetési fegyelem várhatóan erős marad szerte a kelet-közép-európai régióban.
 
Üzleti kilátások. Az Erste Csoport 11 százalékot meghaladó ROTE (goodwill nélkül számolt, tárgyieszköz arányos megtérülési ráta) elérését tűzte ki 2019 egészére (az átlagos saját tőke 2019. évi mértéke alapján). A célkitűzést alátámasztó feltételezések között szerepel, hogy a bevételek nagyobb mértékben nőnek, mint a kiadások (feltételezve, hogy a nettó hitelállomány az egyszámjegyű skála közepe felé található értékkel bővül), valamint, hogy a kockázati költségek is emelkednek, ám még így is historikusan kedvező szinten (legfeljebb 10 bázisponton) maradnak, emellett az adóráta 20 százalék alatt lesz.
 
Az előrejelzés megvalósulásának kockázata. A várttól eltérő fejlemények a kamatpolitikában, valamint a bankok kárára életbe léptetett politikai, vagy szabályozói intézkedések, továbbá geopolitikai és világgazdasági kockázatok.

Pénzügyi adatok

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Az MNB szeptemberben méri fel a kamatemelések eredményeit

A monetáris tanács a szeptemberi inflációs jelentés ismeretében értékeli átfogóan a kamatemelési ciklus eredményeit és azonosítja az inflációs kilátásokat övező kockázatokat - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa a keddi kamatdöntés indoklásában.
2021. 08. 24. 23:00
Megosztás:

Javította a cseh gazdasági prognózist a prágai pénzügyminisztérium

Javította a cseh gazdasági előrejelzését a prágai pénzügyminisztérium. A kedden nyilvánosságra hozott új előrejelzése szerint az idén 3,2 százalékkal fog emelkedni a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban, míg áprilisban a tárca 3,1 százalékos növekedést várt.
2021. 08. 24. 22:00
Megosztás:

Tovább terjeszkedik az AutoWallis

Újbudán, a Kopaszi-gát közelében vásárolt 18 ezer négyzetméteres ingatlant az AutoWallis, amelyen több márkának is helyet adó multimárkás gépjármű kereskedő- és szolgáltató központ fejlesztését tervezi a társaság.
2021. 08. 24. 11:00
Megosztás:

A Rába 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek 20 százaléka a Széchenyi István Egyetemért Alapítványhoz kerül ingyenesen a Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt.-től, az alapítvány közérdekű céljainak megvalósítása érdekében - közölte a járműgyártó vállalat hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2021. 08. 24. 07:00
Megosztás:

Áttöri az álomhatárt a Magyar Termék, új hazai márkát vezet be a SPAR

2021 végére eléri a 200-at a Magyar Termék védjegyeket használó hazai gyártók száma – mondta Benedek Eszter, a védjegyrendszert működtető nonprofit cég vezetője az idén először meghirdetett Hazai Termékek Hónapja sajtótájékoztatóján. A kampányt támogató SPAR Magyarország augusztustól SPAR HAZAI. SZERETEM márkanéven hagyományos magyar ízvilágú élelmiszereket kínál boltjaiban, az Irinyi Terv Élelmiszeripari Beszállítófejlesztési Programjának keretében pedig már 30-nál több csatlakozó gyártócéggel működik együtt.
2021. 08. 24. 01:00
Megosztás:

Ősztől újra törlesztene a még moratóriumban lévők nagy többsége

Pozitív, jövőközpontú és a problémák megoldására irányuló kommunikációt várnak a pénzügyi szolgáltatójuktól a lakossági ügyfelek a koronavírus-járvány okozta új környezetben – derül ki a CIB Bank nemrégiben a saját ügyfélkörében elvégzett online kutatásából. Az immár második alkalommal elvégzett felmérés alapján a válaszadók legnagyobb félelme változatlanul az, hogy egy családtagjuk elkapja a koronavírust, miközben az anyagi biztonságért inkább a fiatalabb, az egészségéért pedig az idősebb generáció aggódik jobban. A CIB Bank még hitelmoratóriumban lévő lakossági ügyfeleinek többsége szeptember után inkább már újra törlesztene.
2021. 08. 23. 23:00
Megosztás:

Forinterősödéssel indult a hét

Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 23. 08:00
Megosztás:

A Continental egy zseniális ötlettel rukkolt elő

Continental akár jövőre megkezdheti a műanyag palackok újrahasznosítását a gumiabroncs-gyártás során, már rendelkezésére áll az ehhez szükséges technológia, amelyet az OTIZ Oriental Industries (Suzhou) Ltd.-vel közösen fejlesztett ki - ismertette a társaság közleményében.
2021. 08. 22. 10:00
Megosztás:

800 új légiutaskísérőt vesz fel még idén a Wizz Air

A Wizz Air korábban nem tapasztalt méretű nemzetközi toborzásba kezd, amelynek célja 800 új légiutaskísérő felvétele még ebben az évben - jelentette be közleményében a légitársaság, amelyet csütörtökön juttatott el az MTI-nek.
2021. 08. 20. 06:00
Megosztás:

Nőtt az ANY Biztonsági Nyomda árbevétele

Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. 22,4 milliárd forint konszolidált nettó árbevételt ért el az első fél évben, csaknem 73 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában; nettó eredménye 2,19 milliárd forintot tett ki, 1,88 milliárd forinttal, 627,5 százalékkal nőtt a tavalyi első fél évhez képest - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön.
2021. 08. 20. 05:00
Megosztás:

Az Északi Áramlat-2 már idén szállíthat gázt

A még épülő Északi Áramlat-2 gázvezeték a várakozások szerint már az idén 5,6 millió köbméter gázt szállíthat Németországba - közölte csütörtökön a Gazprom orosz gázipari vállalat.
2021. 08. 20. 01:00
Megosztás: