600 millió forinttal gyújtotta be tíz startup rakétáit az OXO Labs

Gyárak termelési adatai alapján hatékonyságot javító mobil alkalmazás, hatvan nap alatt felépíthető rezsimentes otthon, készpénzmentes fizetési megoldás, új generációs munkahelyi kommunikációs alkalmazás, e-sport tréner: ilyen és ehhez hasonló magyar fejlesztések nemzetközi piacra segítésében nyújtott segítséget az OXO Labs. Hatszázmillió forintnyi uniós forrást két és fél év alatt helyeztek ki kivétel nélkül olyan aktív startup-vállalkozásoknak, amelyek már megvalósították termékeiket. A GINOP-program forrásainak kihelyezését az OXO Labs fél évvel a vállalt határidő előtt teljesítette.

Az eredetileg megszabott határidőnél fél évvel korábban fejezte be 2016-os Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázati forrásainak kihelyezését az OXO Labs. A kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozásokra specializálódott kockázatitőketársaságtól a termékfejlesztéshez és a piacra lépéshez összesen hatszázmillió forint forrást, valamint szakmai segítséget kaptak az innovatív terméket vagy szolgáltatást megvalósító magyar startup vállalkozások. Összesen tíz cég, tizenöt fejlesztése között oszlott el ez az összeg. A programot az OXO Labs 20 százalék önerő mellett hajtotta végre.


„A kiválasztás alapja minden esetben a projekt innovációtartalma, de legalább ennyire meghatározó az is, mekkora nemzetközi piaci potenciál van az elgondolásban. Több vállalkozás már egyéb kockázati tőkét is be tudott vonni, illetve akad olyan is, ahol jelenleg zajlanak az erre irányuló tárgyalások” – mondta Oszkó Péter, az OXO Csoport alapító-tulajdonosa, aki a vártnál is eredményesebbnek értékelte a nagyszabású, több százmillió forintos befektetési programot.

A magyar gazdaság fenntartható növekedése, a magas hozzáadott értékű termelés és a foglalkoztatás bővítése – ezek az alapvető céljai a 2013-ban létrehozott Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programnak (GINOP). A 2014-től 2020-ig terjedő időszakra vonatkozó kezdeményezés révén összességében több mint 2500 milliárd forint uniós támogatás áramlik be a hazai gazdaságba, amelynek egyre fontosabb része a startup-innováció: az az ökoszisztéma, amely a már globálisan is meghatározóvá nőtt BalaBit, LogMeIn, NNG, Prezi vagy Tresorit után újabb sikertörténeteket tartogat.


A legígéretesebbek ötletek és vállalkozások felkutatására vállalkozott a kezdeti és korai fázisban lévő vállalkozásokat felkaroló OXO Labs. A kelet-közép-európai kockázatitőkepiac egyik meghatározó szereplője tíz cég tizenöt innovatív befektetési projektjét választotta ki és finanszírozta meg a GINOP 2016-os pályázati forrásait is felhasználva. Az OXO Labs összesen 600 millió forintot helyezett ki a tíz startuphoz. A támogatott startupok között van a digitális játékok világában fejlesztő cég, ipar 4.0 gyártás hatékonyságjavító alkalmazás, a mobil munkakörnyezet fejlesztésére megoldást adó vállalkozás, készpénzmentes fizetésben élen járó fintech-megoldás, de olyan innovatív épület fejlesztő csapat is, amely hatvan nap alatt felépíthető és rezsimentes lakhatást kínál a vásárlóinak.


“Ezek a támogatások a magyar export növelését segítik egy magas hozzáadott értékű szegmensben, segítségükkel hosszú távon sikeres vállalkozások fejlődését segítik az uniós források. Ebben a konstrukcióban piaci befektetőként olyan vállalkozási ötleteket is lehetőségünk van felkarolni és felfuttatni, amelyet egyébként túl kezdetlegesnek vagy éppen kockázatosnak minősítenénk, ha csak saját forrásból fektethetnénk be. Így viszont a saját forrásainkat kiegészítve meg tudjuk finanszírozni azokat az első fejlesztéseket, amelyekkel a legígéretesebb ötletek eljuthatnak a piacra lépésig. Innentől már akár mi, akár más befektetők képesek lehetünk tisztán saját forrásból biztosítani a további finanszírozási igényeiket” – mondta a GINOP források jelentőségéről Oszkó Péter, az OXO Labs alapító-tulajdonosa.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: