Folyamatosan fejleszti tatabányai abroncsgyárát a Bridgestone

Folyamatos fejlesztési programja keretében, 9,2 milliárd forintos beruházással továbbfejlesztette tatabányai abroncsgyárát a Bridgestone. A vállalat ma adta át új, 10.000 négyzetméteres, 180.000 abroncs tárolására alkalmas raktárát, amelynek köszönhetően hatékonyabban tudja kiszolgálni a hazai és a nemzetközi autógyárakat. Az abroncsgyártó e mellett jelentősen bővítette gyártókapacitását is, így gyártósorain a következő években már évi 7,2 millió abroncs készülhet. Az új gyáregységet Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében adta át a vállalat.

Folyamatosan fejleszti tatabányai abroncsgyárát a Bridgestone

A Bridgestone a világ legnagyobb gumiabroncs- és gumitermékgyártó vállalata, amelynek tatabányai üzemében prémium kategóriás gépjárművekre szánt, nagy sebességindexű, személyautó, SUV és kisteherautó abroncsok készülnek több mint 230 féle méretben. A vállalat az itt gyártott innovatív és biztonságos nyári, téli és négyévszakos abroncsok legnagyobb részét az európai és tengeren túli piacokra exportálja, de már jelentős mennyiségben szállít abroncsokat közvetlenül a nemzetközi és a hazai autógyáraknak is.

A cég évek óta folyamatosan fejleszti és bővíti tatabányai üzemét, amely az eddigi fejlesztéseknek és az új, innovatív, digitális gyártástechnológiák bevezetésének köszönhetően mára az egyik legmodernebb Bridgestone gyárrá vált Európában. A mostani, 9,2 milliárd forint értékű, a magyar kormány által 826 millió forinttal támogatott beruházás keretében a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. több jelentős fejlesztést valósított meg.

A vállalat felépített egy új, 180.000 darab abroncs tárolására alkalmas, 10.000 négyzetméteres raktárat, amellyel 600.000 darabra nőtt teljes raktárkapacitása Tatabányán. Az új létesítménnyel a cég rugalmasabban és gyorsabban képes kiszolgálni vevőit, az autógyárakat és abroncskereskedő vállalatokat.

Az új raktár felépítésén túlmenően, a cég továbbfejleszttette mesterséges intelligencia alapú, digitális abroncsgyártó gépeit és növelte azok gyártókapacitását. Ennek és a cég más fejlesztéseinek köszönhetően a gyár a következő évek során 15 százalékkal 7,2 millió darab abroncsra tudja növeli éves termelését.

„Vállalatunk eddig közel 130 milliárd forintot fordított tatabányai üzemének felépítésébe, gépparkjának kialakításába és folyamatos fejlesztésébe, amivel gyárunk az egyik legmodernebb európai Bridgestone gyárrá vált” – mondta Topolcsik Melinda, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója. „A fejlesztések eredményeként eredeti gyártókapacitásunkat megháromszoroztuk, és jó úton járunk, hogy a következő években már évi 7,2 millió, kiváló minőségű abroncsot tudjunk gyártani tatabányai üzemünkben, magyar munkavállalókkal, magyar beszállítói háttérrel és egyre nagyobb mértékben közvetlenül a Magyarországon működő autógyáraknak” – tette hozzá az ügyvezető.

A Bridgestone számára kiemelten fontos munkavállalói jóléte, egészsége és munkahelyi körülményei. Ezt célzó törekvéseiért a cég az idén elnyerte a Családbarát Munkahely címet, és dolgozóiról a mostani fejlesztések közepette sem feledkezett meg. A beruházás keretében új öltözőhelységek és a digitális technológia használatára való felkészülést segítő oktatóhelységek is épültek, a cég dolgozói létszáma pedig 1.200 főre nőtt.

A fejlesztések a jelenlegi beruházás lezárultát követően is folytatódnak a tatabányai Bridgestone gyárban. A vállalat nemrég jelentette be 2023-ra teljesen okosgyárrá alakul, vagyis nemcsak az abroncsgyártást, de a gyártás teljes folyamatát – a félkész termék gyártást, az energiaellátást, karbantartást, gyártáskövetést és a gyártástervezést is – digitalizálja.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: