Kétszámjegyű emelkedést produkáltak idén a legjobb zöldbefektetések

Az utóbbi években jelentősen megnőtt az etikus befektetések közé tartozó, úgynevezett zöldbefektetések népszerűsége a globális tőkepiacokon. Az ilyen eszközökbe invesztálók számára a hagyományos befektetői szempontok – azaz a hozam, a kockázat és a likviditás – mellett az is elsődleges, hogy a pénzükkel hozzájáruljanak a környezeti kockázatok csökkentéséhez, a környezeti szempontból is fenntartható fejlődéshez, illetve a társadalmi célok eléréséhez. A zöldeszközökbe való befektetés a nehezen számszerűsíthető jó érzés mellett ráadásul a befektetés akár jelentős felértékelődését is eredményezheti, ha megfelelő körültekintéssel választjuk ki az instrumentumokat. Ezeknek köszönhetően a zöldbefektetések értéke két év alatt, 2018 elejére 34 százalékkal, 30700 milliárd dollárra nőtt a fejlett piacokon - hívja fel a figyelmet Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

Kétszámjegyű emelkedést produkáltak idén a legjobb zöldbefektetések

A zöldbefektetések jelentős része az energia-előállítás és -kereskedelem területén valósul meg, más részük pedig az energiatakarékosságot támogatja. A zöldbefektetések között ezért nagy számban találhatók olyan közművállalatok, amelyek tevékenységükbe integrálják a zöldmegoldásokat. A közművállalatok egyik sajátossága, hogy az árfolyamuk kevésbé volatilis, így kisebb mértékű a kitettségük a szélsőséges tőkepiaci mozgásoknak, ami mérsékli a befektetés kockázatait - mutat rá az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára. A zöldeszközökbe fektetők amellett, hogy hozzájárulnak a környezet megóvásához, jelentős hozamokat is elérhetnek portfóliójukkal. Rotyis József három példát is említ ilyen vállalatokra.

54 százalékkal értékelődött fel a dán zöldóriás részvénye

A dán Orsted korábban olaj- és gázipari nagyvállalatként működött, majd upstream üzletágát eladva néhány év alatt zöldóriássá változott. A cég a megmaradó gázkereskedelem és -szállítás mellé új tevékenységként a tengeri szélerőműparkok fejlesztését, építését és üzemeltetését, a biomassza hasznosítását és az okos energetikai megoldások fejlesztését, valamint értékesítését építette ki. Az Orsted főleg Európa északi részén tevékenykedik, de az Egyesült Államokban és Tajvanon is vannak szélerőműparkjai. A 34 milliárd euró kapitalizációjú vállalatnak már csak 50 százaléka állami tulajdonú, és bevételeinek 36 százalékát adja a kimagasló nyereségességű szélerőmű-ágazat, ráadásul a tervek szerint 2023-ra 95 százalékra nő a zöldenergia aránya a vállalat termékeiben - hangsúlyozza Rotyis József, az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.


Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

A javuló eredményességnek köszönhetően az Orsted részvényárfolyama 2019-ben 54 százalékkal nőtt, a cég 6,25 százalékos fix kuponú örökjáradékot fizető, befektetésre ajánlott eurós kötvényének nettó árfolyama pedig 7,5 százalékos növekedést mutatott idén - teszi hozzá a szakember.

Kétszámjegyű emelkedés a német közműszolgáltató részvényénél is

A baden-württembergi EnBW Energy Németország egyik legnagyobb energetikai vállalata, amelynek energiatermelésében már meghaladja a 15 százalékot a megújuló energiaforrások aránya. Az évi 10 milliárd euró árbevételű vállalaté Németország legnagyobb tengeri szélerőműparkjának a tulajdonosi többsége. A vállalatnak 13 kötvénye van a piacon, ezek közé tartozik a 2039-ben lejáró, 6,125-ös kuponú, A3 minősítésű kötvénye is. A kötvény nettó árfolyama – főként a kamatok általános csökkenésének köszönhetően – 2019 eleje óta jelentős mértékben, 162 százalékról 197 százalékra emelkedett. Az EnBW Energy részvényének ára ugyanebben az időszakban 16 százalékot emelkedett - mutat rá az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

A tengerentúlon is találni ígéretes zöldbefektetést

Az Egyesült Államokban működő Xcel Energy és a tulajdonában lévő Public Sector Company of Colorado (PSCC) egy villamosenergia-termeléssel, földgázkitermeléssel és kereskedelemmel, szállítással foglalkozó, és az Egyesült Államok legnagyobb közösségi napelemprogramját működtető cégcsoport tagjai. A cégcsoport energiatermelésének csaknem 30 százaléka már jelenleg is megújuló forrásokból származik, ám a tervek szerint ez az arány 2022-re 75 százalékra nő, és 2050-re teljes egészében zéró széndioxid-kibocsátás mellett valósul meg - mutatja be a céget Rotyis József.  

A PSCC augusztus 8-án bocsátotta ki a 2050-ben lejáró, 3,2 százalékos kuponú dolláros kötvényét, amelyet 98,67 százalékos árfolyamon lehetett megvásárolni, azóta a nettó árfolyama 106 százalék közelébe emelkedett. Az Xcel részvénye is jól teljesített idén, az ára több mint 30 százalékkal emelkedett az év eleje óta - húzza alá az SPB Befektetési Zrt. vezető privátbankára.

Az SPB Befektetési Zrt. egy alapvetően konzervatív szemlélettel rendelkező privátbanki szolgáltató, amely személyre szabott, elsősorban nemzetközi vállalati kötvényekből és befektetési alapokból álló portfóliókat épít ügyfelei számára. A hazai piacon jelenleg az SPB az egyetlen olyan private banking tanácsadó, amely valamennyi piaci szegmensben – így a kötvénypiacokon, a részvénypiacokon és a befektetési alapok piacán egyaránt – független módon ad tanácsot, azaz egyetlen partnerétől sem kap visszatérítést semmilyen formában. A SPB által a privát- és prémiumbanki szegmensben kezelt számlák száma összesen 1914-re emelkedett 2018 év végére, ami 15 százalékos növekedést jelent egy év alatt. Ezzel párhuzamosan az SPB kezelt vagyona 68 milliárd forintra bővült a tavalyi év végére.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

Csökkenhet a BUX

Ismét gyengülhetnek az árfolyamok szerdán, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX az 51 500-52 300 pontos tartományban mozog - jelezte az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője az MTI-nek eljuttatott szerdai kommentárjában.
2021. 08. 25. 09:00
Megosztás:

Vegyes mozgás az ázsiai tőzsdéken

Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a térségben 8 órakor még nyitva tartó részvénypiacokon sem alakult ki biztos trend.
2021. 08. 25. 08:30
Megosztás:

Alig mozdult a forint

Alig változott, vegyesen mozgott a forint árfolyama a vezető devizákkal szemben szerda reggel a bankközi piacon kedd kora estéhez viszonyítva.
2021. 08. 25. 07:00
Megosztás:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. jelentős befolyást szerezhet a CIG-ben

A Magyar Nemzeti Bank engedélyezte a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. számára, hogy a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt.-ben 100 százalékos közvetlen tulajdonon alapuló minősített befolyást szerezzen - közölte a CIG kedden a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2021. 08. 25. 05:30
Megosztás:

Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 24. 23:59
Megosztás: