Növekedett Magyarország eszközállománya az Allianz Globális Vagyonosodási Jelentése szerint

Az Allianz ma tizedik alkalommal jelenteti meg Globális Vagyonosodási Jelentését, amely a háztartások vagyoni és adóssághelyzetét vizsgálja a világ több mint 50 országában. Szomorú premiert láthatunk: 2018-ban először fordult elő, hogy az iparosodott és a feltörekvő országokban egyszerre csökkent a pénzügyi vagyon – még 2008-ban, a pénzügyi válság csúcspontján sem történt ez meg. A megtakarítók világszerte pácban voltak egyrészt az Egyesült Államok és Kína közötti eszkalálódó kereskedelmi konfliktus, a végtelen Brexit-saga, a fokozódó geopolitikai feszültség, másrészt a monetáris szigorítás és a monetáris politika bejelentett normalizálása miatt. A részvénypiacok ennek megfelelően reagáltak: a globális részvényárfolyamok 2018-ban 12 százalékkal csökkentek. Ez közvetlen hatással volt a vagyon növekedésére. A háztartások globális bruttó pénzügyi vagyona[1] 0,1 százalékkal csökkent, és többé-kevésbé a 172,5 billiós szinten maradt.

Növekedett Magyarország eszközállománya az Allianz Globális Vagyonosodási Jelentése szerint
„A növekvő bizonytalanság súlyos következményekkel jár” – nyilatkozta Michael Heise, az Allianz vezető közgazdásza. „A szabályokra épülő globális gazdasági rend lebontása mérgező hatással van a vagyon felhalmozódására. Ezt a vagyonnövekedés számai is egyértelművé teszik: a kereskedelem nem egy zéró összegű játszma. Vagy mindenki a nyerő oldalon áll – mint korábban –, vagy a vesztesek között – ahogy az tavaly történt. Az agresszív protekcionizmusban nincsenek győztesek.”
A legszegényebb és leggazdagabb országok egymáshoz való közeledése megállt
2018-ban a feltörekvő piacokon nemcsak hogy először csökkent a bruttó pénzeszközállomány, de a 0,4 százalékos esés jóval hangsúlyosabb volt, mint az iparosodott országok 0,1 százalékos visszaesése. Ebben kulcsszerepet játszott a gyenge kínai fejlődés, ahol az eszközök 3,4 százalékkal estek vissza. Ugyanakkor más fontos feltörekvő piacoknak – például Mexikónak és Dél-Afrikának – szintén jelentős veszteségeket kellett elnyelnie 2018-ban.
Ez figyelemre méltó trendfordulás. Az elmúlt két évtizedben – 2018-at is beleértve – a szegényebb régiók pénzügyi vagyonának növekedése átlagosan 11,2 százalékponttal haladta meg a gazdagabb régiókét. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi viták hirtelen megálljt parancsoltak a szegényebb országok felzárkózásának, miközben azonban az iparosodott országok sem léptek előre. Japánban (–1,2 százalék), Nyugat-Európában (–0,2 százalék) és Észak-Amerikában (–0,3 százalék) is visszaesett a növekedés üteme.
Kelet-Európa: a növekedés új bajnoka
2018-ban a kelet-európai háztartások bruttó 8 százalékkal növelték a pénzügyi vagyonukat, ami azt jelenti, hogy a régió 2011 óta először gyorsabban növekedett, mint a két másik feltörekvő régió, Latin-Amerika (+7,1 százalék) és a Japán nélküli Ázsia (–0,9 százalék). Ez a markáns emelkedés azonban főleg az olyan EU-n kívüli államok gyors növekedésével magyarázható, mint Törökország és Oroszország.
A portfóliók szerkezetét elemezve jól látható a meglepően állandó kelet-európai megtakarítási magatartás: a bankbetétek részesedése például az elmúlt két évtizedben a többé-kevésbé változatlan 55 százalék körüli szinten maradt. Ázsiában ezzel szemben ez jelentősen, 16 százalékponttal esett, mivel a megtakarítók a kifinomultabb megtakarítási termékek felé fordultak. Kelet-Európában ez kevésbé történt meg: az értékpapírok, azaz a tőkepiaci befektetések részesedése enyhén csökkent. A biztosítások és nyugdíjcélú megtakarítások részesedése 2010 óta szintén lefelé tendál – a 10,5 százalékos érték jelentősen alacsonyabb a másik két feltörekvő régióénál, és mindössze egyharmada a globális szintnek.
„Ez elég ellentmondásos megtakarítási magatartás” – mondta Michaela Grimm, a jelentés társszerzője. „Mivel a kelet-európai országok társadalmai gyors ütemben öregszenek, sokan többet takarítanak meg az öregségi nyugdíjuk kiegészítése érdekében. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez nem a leghatékonyabb időskori védelmet biztosító termékeket választják, nevezetesen az életbiztosításokat és az életjáradékokat. A digitalizációt azonban érdemes lenne az e téren nyújtott vonzóbb megoldások előmozdítójának tekinteni. Kelet-Európának fel kell készülnie a fenyegető demográfiai katasztrófára.”
A kötelezettségállomány növekedése magas szinten stabilizálódott
A háztartások kötelezettségállománya 2018-ban globálisan 5,7 százalékkal – az előző év 6 százalékos szintjénél kicsit kevesebbel, azonban jóval a 3,6 százalékos hosszú távú átlagos éves növekedési ráta felett – emelkedett. A globális adósságráta (a kötelezettségek GDP arányában kifejezett értéke) ugyanakkor a még mindig erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően a 65,1 százalékos szinten stabilizálódott. Ebben a tekintetben a legtöbb régió hasonló fejleményeket tapasztalt. Kelet-Európában az adósságráta nem sokat változott a pénzügyi válság óta. Ez éles ellentétben áll a Japán nélküli Ázsiával, ahol az elmúlt évtizedben az adósságráta több mint 20 százalékponttal nőtt.
„Az adósságok dinamikája Ázsiában – és különösen Kínában – aggodalomra ad okot” – jegyzi meg Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője. „A kínai háztartások a német és olasz háztartásokhoz képest például máris viszonylag eladósodottak. Legutóbb röviddel a pénzügyi válság előtt láttunk a magánszemélyek eladósodottságában bekövetkező hasonlóan gyors növekedést az Egyesült Államokban, Spanyolországban és Írországban. A legtöbb iparosodott országhoz képest a kínai adósságszintek még mindig jelentősen alacsonyabbak. A felügyeleti szerveknek azonban nem kellene ölbe tett kézzel ülniük. Az adósságvezérelt növekedés nem fenntartható – még Kína sem immunis az adósságválsággal szemben.”
A kötelezettségállomány erőteljes növekedése miatt a nettó pénzeszközállomány – azaz a bruttó pénzeszközállomány és az adósság közötti különbség – értéke 2018 végére globálisan 1,9 százalékkal, 129,8 billió euróra csökkent. A feltörekvő országok különösen megszenvedték a drasztikus visszaesést: a nettó pénzeszközállomány 5,7 százalékkalkal zsugorodott (az iparosodott országok 1,1%-ához képest), míg Kelet-Európa 6,6%-os növekedést könyvelt el.
Magyarország: a globális tendenciával szemben erőteljesen növekedett a pénzeszközállomány
2018-ban a magyar háztartások bruttó pénzeszközállománya 9 százalékkal – az előző év 9,1 százalékos növekedési üteménél kicsit kevesebbel – emelkedett. Ez a meggyőző teljesítmény főleg a bankbetéteknek volt köszönhető, amelyek – az elmúlt két évtized leggyorsabb emelkedésével – 15,1 százalékkal ugrottak meg. Az eszközök több mint felét kitevő értékpapírok, nevezetesen a különféle típusú részvények határozott, 9,1 százalékos növekedést produkáltak. Másrészt a biztosítások és nyugdíjcélú megtakarítások növekedési üteme inkább csalódást keltett, mivel 2018-ban csekély 0,6 százalékos pluszt könyvelhetett el, ami a 2010/2011-es „nyugdíjsokk” óta a leggyengébb emelkedés volt. A kötelezettségek növekedése 4,4 százalékra gyorsult, ami normalizálódásra utal azon évek után, amikor a magyar háztartások jelentősen csökkentették adósságaikat: 2010 és 2017 között az adósságállomány 26 százalékkal zsugorodott. A továbbra is erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően a háztartások adósságrátája tovább esik: 2018 végén elérte a 22,3 százalékot, ami a 2010-es csúcsértékhez képest 22 százalékponttal alacsonyabb. 
Magyarországon a nettó pénzeszközállomány 2018-ban 10 százalékkal nőtt, és ez sorozatban a hetedik olyan év, amikor két számjegyű emelkedést tapasztalunk. 14 810 eurós egy főre jutó nettó pénzeszközállományával Magyarország a 29. helyre kapaszkodott fel a leggazdagabb országok rangsorában (az egy főre jutó pénzeszközállomány első húsz helyezettjét lásd a táblázatban), megtartva ezzel a negyedik leggazdagabb kelet-európai országként elfoglalt helyét Szlovénia (28.), Észtország (27.) és a Cseh Köztársaság (25.) mögött, megelőzve Görögországot (31.). A rangsor tetején ismét – nem utolsósorban az erős dollárnak köszönhetően – az Egyesült Államok váltotta Svájcot. Ha hosszabb távon, egészen a századfordulóig visszamenőleg nézzük a lista változását, jól látható, hogy több kelet-európai ország is növekedést könyvelhet el: a győztesek között ott van a három balti állam (+6 hely), valamint Oroszország (+6 hely), Bulgária (+4 hely) és Magyarország (+3 hely) is.
Csak egy bukkanó az úton?
Az elmúlt évtizedet tekintve most először fordult elő, hogy a globális vagyoni középosztály nem növekedett: 2018 végén nagyjából 1,040 milliárd ember (köztük körülbelül 4 millió magyar) tartozott a globális vagyoni középosztályba, ami többé-kevésbé megegyezik az egy évvel korábbi adattal. A zsugorodó kínai eszközök jelentette környezet ellenére ez nem túl nagy meglepetés, mivel mostanáig az új globális középosztály kialakulása főleg kínai ügy volt: tagjainak közel a fele kínai anyanyelvű, csakúgy, mint a felső vagyoni osztály 25 százaléka. „A globális jólét növelésér rengeteg lehetőség áll még nyitva” – mondta Arne Holzhausen, a jelentés társszerzője. „Ha más sűrűn lakott országok – például Brazília, Oroszország, Indonézia és különösen India – a kínaiéhoz hasonló vagyonszintet és vagyonelosztást érnének el, a globális vagyoni középosztály körülbelül 350 millió emberrel, a globális vagyoni felső osztály pedig nagyjából 200 millió emberrel bővülne. Ebben az esetben a vagyon globális eloszlása egy kicsit egyenlőbb lenne: 2018 végén a teljes nettó pénzügyi vagyon durván 82%-át a világ népességének leggazdagabb 10 százaléka birtokolta. A globalizáció és a szabadkereskedelem megkérdőjelezése világszerte emberek millióit fosztja meg az előjutás lehetőségétől.”

„A növekvő bizonytalanság súlyos következményekkel jár” – nyilatkozta Michael Heise, az Allianz vezető közgazdásza. „A szabályokra épülő globális gazdasági rend lebontása mérgező hatással van a vagyon felhalmozódására. Ezt a vagyonnövekedés számai is egyértelművé teszik: a kereskedelem nem egy zéró összegű játszma. Vagy mindenki a nyerő oldalon áll – mint korábban –, vagy a vesztesek között – ahogy az tavaly történt. Az agresszív protekcionizmusban nincsenek győztesek.”

A legszegényebb és leggazdagabb országok egymáshoz való közeledése megállt

2018-ban a feltörekvő piacokon nemcsak hogy először csökkent a bruttó pénzeszközállomány, de a 0,4 százalékos esés jóval hangsúlyosabb volt, mint az iparosodott országok 0,1 százalékos visszaesése. Ebben kulcsszerepet játszott a gyenge kínai fejlődés, ahol az eszközök 3,4 százalékkal estek vissza. Ugyanakkor más fontos feltörekvő piacoknak – például Mexikónak és Dél-Afrikának – szintén jelentős veszteségeket kellett elnyelnie 2018-ban.

Ez figyelemre méltó trendfordulás. Az elmúlt két évtizedben – 2018-at is beleértve – a szegényebb régiók pénzügyi vagyonának növekedése átlagosan 11,2 százalékponttal haladta meg a gazdagabb régiókét. Úgy tűnik, hogy a kereskedelmi viták hirtelen megálljt parancsoltak a szegényebb országok felzárkózásának, miközben azonban az iparosodott országok sem léptek előre. Japánban (–1,2 százalék), Nyugat-Európában (–0,2 százalék) és Észak-Amerikában (–0,3 százalék) is visszaesett a növekedés üteme.

Kelet-Európa: a növekedés új bajnoka


2018-ban a kelet-európai háztartások bruttó 8 százalékkal növelték a pénzügyi vagyonukat, ami azt jelenti, hogy a régió 2011 óta először gyorsabban növekedett, mint a két másik feltörekvő régió, Latin-Amerika (+7,1 százalék) és a Japán nélküli Ázsia (–0,9 százalék). Ez a markáns emelkedés azonban főleg az olyan EU-n kívüli államok gyors növekedésével magyarázható, mint Törökország és Oroszország.

A portfóliók szerkezetét elemezve jól látható a meglepően állandó kelet-európai megtakarítási magatartás: a bankbetétek részesedése például az elmúlt két évtizedben a többé-kevésbé változatlan 55 százalék körüli szinten maradt. Ázsiában ezzel szemben ez jelentősen, 16 százalékponttal esett, mivel a megtakarítók a kifinomultabb megtakarítási termékek felé fordultak. Kelet-Európában ez kevésbé történt meg: az értékpapírok, azaz a tőkepiaci befektetések részesedése enyhén csökkent. A biztosítások és nyugdíjcélú megtakarítások részesedése 2010 óta szintén lefelé tendál – a 10,5 százalékos érték jelentősen alacsonyabb a másik két feltörekvő régióénál, és mindössze egyharmada a globális szintnek.

„Ez elég ellentmondásos megtakarítási magatartás” – mondta Michaela Grimm, a jelentés társszerzője. „Mivel a kelet-európai országok társadalmai gyors ütemben öregszenek, sokan többet takarítanak meg az öregségi nyugdíjuk kiegészítése érdekében. Úgy tűnik azonban, hogy ehhez nem a leghatékonyabb időskori védelmet biztosító termékeket választják, nevezetesen az életbiztosításokat és az életjáradékokat. A digitalizációt azonban érdemes lenne az e téren nyújtott vonzóbb megoldások előmozdítójának tekinteni. Kelet-Európának fel kell készülnie a fenyegető demográfiai katasztrófára.”

A kötelezettségállomány növekedése magas szinten stabilizálódott

A háztartások kötelezettségállománya 2018-ban globálisan 5,7 százalékkal – az előző év 6 százalékos szintjénél kicsit kevesebbel, azonban jóval a 3,6 százalékos hosszú távú átlagos éves növekedési ráta felett – emelkedett. A globális adósságráta (a kötelezettségek GDP arányában kifejezett értéke) ugyanakkor a még mindig erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően a 65,1 százalékos szinten stabilizálódott. Ebben a tekintetben a legtöbb régió hasonló fejleményeket tapasztalt. Kelet-Európában az adósságráta nem sokat változott a pénzügyi válság óta. Ez éles ellentétben áll a Japán nélküli Ázsiával, ahol az elmúlt évtizedben az adósságráta több mint 20 százalékponttal nőtt.

„Az adósságok dinamikája Ázsiában – és különösen Kínában – aggodalomra ad okot” – jegyzi meg Patricia Pelayo Romero, a jelentés társszerzője. „A kínai háztartások a német és olasz háztartásokhoz képest például máris viszonylag eladósodottak. Legutóbb röviddel a pénzügyi válság előtt láttunk a magánszemélyek eladósodottságában bekövetkező hasonlóan gyors növekedést az Egyesült Államokban, Spanyolországban és Írországban. A legtöbb iparosodott országhoz képest a kínai adósságszintek még mindig jelentősen alacsonyabbak. A felügyeleti szerveknek azonban nem kellene ölbe tett kézzel ülniük. Az adósságvezérelt növekedés nem fenntartható – még Kína sem immunis az adósságválsággal szemben.”

A kötelezettségállomány erőteljes növekedése miatt a nettó pénzeszközállomány – azaz a bruttó pénzeszközállomány és az adósság közötti különbség – értéke 2018 végére globálisan 1,9 százalékkal, 129,8 billió euróra csökkent. A feltörekvő országok különösen megszenvedték a drasztikus visszaesést: a nettó pénzeszközállomány 5,7 százalékkalkal zsugorodott (az iparosodott országok 1,1%-ához képest), míg Kelet-Európa 6,6%-os növekedést könyvelt el.

Magyarország: a globális tendenciával szemben erőteljesen növekedett a pénzeszközállomány

2018-ban a magyar háztartások bruttó pénzeszközállománya 9 százalékkal – az előző év 9,1 százalékos növekedési üteménél kicsit kevesebbel – emelkedett. Ez a meggyőző teljesítmény főleg a bankbetéteknek volt köszönhető, amelyek – az elmúlt két évtized leggyorsabb emelkedésével – 15,1 százalékkal ugrottak meg. Az eszközök több mint felét kitevő értékpapírok, nevezetesen a különféle típusú részvények határozott, 9,1 százalékos növekedést produkáltak.

Másrészt a biztosítások és nyugdíjcélú megtakarítások növekedési üteme inkább csalódást keltett, mivel 2018-ban csekély 0,6 százalékos pluszt könyvelhetett el, ami a 2010/2011-es „nyugdíjsokk” óta a leggyengébb emelkedés volt. A kötelezettségek növekedése 4,4 százalékra gyorsult, ami normalizálódásra utal azon évek után, amikor a magyar háztartások jelentősen csökkentették adósságaikat: 2010 és 2017 között az adósságállomány 26 százalékkal zsugorodott. A továbbra is erőteljes gazdasági növekedésnek köszönhetően a háztartások adósságrátája tovább esik: 2018 végén elérte a 22,3 százalékot, ami a 2010-es csúcsértékhez képest 22 százalékponttal alacsonyabb. 

Magyarországon a nettó pénzeszközállomány 2018-ban 10 százalékkal nőtt, és ez sorozatban a hetedik olyan év, amikor két számjegyű emelkedést tapasztalunk. 14 810 eurós egy főre jutó nettó pénzeszközállományával Magyarország a 29. helyre kapaszkodott fel a leggazdagabb országok rangsorában (az egy főre jutó pénzeszközállomány első húsz helyezettjét lásd a táblázatban), megtartva ezzel a negyedik leggazdagabb kelet-európai országként elfoglalt helyét Szlovénia (28.), Észtország (27.) és a Cseh Köztársaság (25.) mögött, megelőzve Görögországot (31.). A rangsor tetején ismét – nem utolsósorban az erős dollárnak köszönhetően – az Egyesült Államok váltotta Svájcot. Ha hosszabb távon, egészen a századfordulóig visszamenőleg nézzük a lista változását, jól látható, hogy több kelet-európai ország is növekedést könyvelhet el: a győztesek között ott van a három balti állam (+6 hely), valamint Oroszország (+6 hely), Bulgária (+4 hely) és Magyarország (+3 hely) is.

Csak egy bukkanó az úton?

Az elmúlt évtizedet tekintve most először fordult elő, hogy a globális vagyoni középosztály nem növekedett: 2018 végén nagyjából 1,040 milliárd ember (köztük körülbelül 4 millió magyar) tartozott a globális vagyoni középosztályba, ami többé-kevésbé megegyezik az egy évvel korábbi adattal. A zsugorodó kínai eszközök jelentette környezet ellenére ez nem túl nagy meglepetés, mivel mostanáig az új globális középosztály kialakulása főleg kínai ügy volt: tagjainak közel a fele kínai anyanyelvű, csakúgy, mint a felső vagyoni osztály 25 százaléka.

„A globális jólét növelésér rengeteg lehetőség áll még nyitva” – mondta Arne Holzhausen, a jelentés társszerzője. „Ha más sűrűn lakott országok – például Brazília, Oroszország, Indonézia és különösen India – a kínaiéhoz hasonló vagyonszintet és vagyonelosztást érnének el, a globális vagyoni középosztály körülbelül 350 millió emberrel, a globális vagyoni felső osztály pedig nagyjából 200 millió emberrel bővülne. Ebben az esetben a vagyon globális eloszlása egy kicsit egyenlőbb lenne: 2018 végén a teljes nettó pénzügyi vagyon durván 82%-át a világ népességének leggazdagabb 10 százaléka birtokolta. A globalizáció és a szabadkereskedelem megkérdőjelezése világszerte emberek millióit fosztja meg az előjutás lehetőségétől.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: