A skót főbíróság elvetette a megállapodás nélküli Brexit bírói tilalmát kezdeményező keresetet

Elvetette hétfőn a polgári peres ügyekben illetékes legfőbb skóciai bíróság azt a keresetet, amelynek célja a rendezetlen Brexit tilalmának bírósági megerősítése lett volna.

A skót főbíróság elvetette a megállapodás nélküli Brexit bírói tilalmát kezdeményező keresetet

Az Edinburghban ülésező Court of Session tanácsához jogászok és skót parlamenti képviselők terjesztették be az indítványt. Azt kívánták kimondatni a bírósággal, hogy Boris Johnson brit miniszterelnököt jogi eszközökkel kényszeríteni lehet a brit EU-tagság jelenleg október 31-én esedékes megszűnésének halasztására, ha a jövő hét végéig nincs megállapodás az EU-val a kilépési feltételekről.
   
A londoni alsóház - a kormányzó Konzervatív Párt számos képviselőjének támogatásával - a múlt hónap elején elfogadta azt az ellenzéki kezdeményezésű törvénytervezetet, amelynek alapján ha október 19-ig a brit parlament nem járul hozzá egy új Brexit-megállapodáshoz és a megállapodás nélküli Brexithez sem, Johnsonnak kezdeményeznie kell az EU-nál a kilépés elhalasztását három hónappal, vagyis 2020. január 31-ig.
   
A skóciai polgári főbírósághoz benyújtott kereset kezdeményezői azt szerették volna elérni, hogy a törvénynek külön bírósági végzés szerezzen érvényt, ha Boris Johnson erre nem lenne hajlandó. Érvelésük szerint Johnson több nyilatkozata is arra enged következtetni, hogy a miniszterelnök megbízhatatlan Brexit-ügyben, és így nem lehet bízni abban sem, hogy tartja magát a törvényhez.
   
A Court of Session eljáró bírája által hétfőn ismertetett végzés szerint azonban nem fér kétség ahhoz, hogy a brit kormányfő elkötelezte magát a rendezetlen Brexitet tiltó és megállapodás híján a kilépés halasztásának kezdeményezését előíró törvény végrehajtása mellett.
   
A bírósági határozat előzményeként a brit kormány jogi képviselői a múlt héten, a kereset tárgyalásának kezdőnapján olyan dokumentációt terjesztettek be a skóciai bíróság elé, amely szerint ha a rendezetlen Brexit tilalmáról szóló törvény egyik feltétele sem teljesül - vagyis az előírt határidőig nincs elfogadott Brexit-megállapodás és a parlament addig nem járul hozzá a megállapodás nélküli kilépéshez sem -, Boris Johnson legkésőbb október 19-én elküldi a Brexit halasztását kezdeményező levelet az uniós állam- és kormányfők alkotta Európai Tanács elnökének.
   
A dokumentum tartalmazza azt is, hogy ha az Európai Tanács hozzájárul a kilépés elhalasztásához, a brit kormányfőnek kötelessége haladéktalanul tájékoztatni az Európai Tanács elnökét arról, hogy az Egyesült Királyság is beleegyezik az uniós testület által jóváhagyott halasztásba.
   
A legfőbb skóciai polgári bíróság hétfői végzése szerint mindezek alapján nincs szükség kényszerítő jellegű rendelkezésekre a brit kormánnyal vagy személyesen a miniszterelnökkel szemben.
   
Boris Johnson az utóbbi hetekben többször is határozottan leszögezte, hogy semmilyen körülmények között nem lesz hajlandó a Brexit halasztásának kezdeményezésére, és a brit EU-tagság október 31-én mindenképpen megszűnik, akár megállapodással, akár anélkül.
   
Johnson ugyanakkor folyamatosan hangoztatja azt az álláspontját is, hogy tartja magát a megállapodás nélküli Brexitet tiltó törvényhez.
   
A brit miniszterelnök eddig nem részletezte, hogy ezt a nyilvánvaló ellentmondást miképp oldaná fel.
   
A skóciai bíróság hétfői végzése szerint mindazonáltal ezek "politikai jellegű" megnyilatkozások, és a brit kormány egyértelmű biztosítékokat adott arra, hogy tartja magát a rendezetlen Brexitet tiltó törvényhez.
   
A kereset beterjesztői közölték, hogy a héten fellebbezést nyújtanak be a végzés ellen a Court of Session saját fellebbviteli fórumához, mivel továbbra is kétségesnek tartják, hogy a brit kormány tartja magát ehhez a törvényhez.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Új közép-európai keresleti igazgatót nevez ki a Mars

A Mars, a világ egyik legnagyobb édesség-, rágógumi-, élelmiszer- és kisállateledel-gyártója Daniela Hlavackovát nevezi ki új közép-európai keresleti igazgatójává. Daniela, aki korábban Szlovákia piaci igazgatója volt, most a régió négy országában - Csehországban, Romániában, Magyarországon és Szlovákiában – lesz felelős a marketingtevékenységért és az ezáltal ösztönzött növekedésért.
2021. 08. 26. 21:00
Megosztás:

Nagyot zuhant a brit autóipar termelése

Jelentősen visszaesett júliusban a brit autóipar termelése az elektronikai alkatrészek hiánya miatt az ágazat szakmai képviseleti szervezete, az SMMT csütörtöki jelentése alapján.
2021. 08. 26. 17:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe

A vártnál nagyobb mértékben romlott a GfK német fogyasztói hangulatindexe szeptemberre. A gazdaságkutató intézet csütörtöki jelentése szerint szeptemberre vonatkozóan mínusz 1,2 pontra csökkent a fogyasztói hangulatindex az előző havi mínusz 0,4 pontról. Az elemzők kisebb esést, 0,7 pontot vártak.
2021. 08. 26. 09:00
Megosztás:

Meghosszabbították Németországban a kivételes jogrendet

Ismét meghosszabbította a német szövetségi parlament (Bundestag) a koronavírus-járvány miatt bevezetett kivételes jogrendet, amely szélesíti a szövetségi kormány és a tartományi kormányok mozgásterét, a szerdán hozott döntés három hónapra szól.
2021. 08. 26. 07:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból

Törökország megkezdte katonáinak kivonását Afganisztánból - jelentette be szerdán a török védelmi minisztérium.
2021. 08. 26. 00:05
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Erősödéssel indítottak az európai tőzsdék

Pluszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
2021. 08. 25. 10:00
Megosztás:

A szélsőséges európai esőzések a klímaváltozás következményei lehetnek

Tudósok szerint az Európában júliusban bekövetkezett pusztító áradások hátterében álló heves esőzéseket az emberi tevékenység kiváltotta éghajlatváltozás okozhatta.
2021. 08. 25. 07:30
Megosztás:

A SZTAKI kutatóival készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder

A Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) kutatóival és mérnökeivel készít robotot építő robotot Ottonie von Roeder német művész, aki a Goethe Intézet jóvoltából érkezik szeptemberben Budapestre - tájékoztatta a SZTAKI kedden az MTI-t.
2021. 08. 25. 06:00
Megosztás: