Ma van a kézmosás világnapja

Ma van a kézmosás világnapja, ez alkalomból sokan és sokféleképpen hívják fel a figyelmet ennek fontosságára. Talán az még szokatlannak számít, hogy az egészségmegőrzés mellett a kézmosással támogatni is lehet. Pedig így van, hiszen a Magyar Vöröskereszt sajátmárkás portfóliója higiéniás termékekkel, folyékony szappannal és antibakteriális géllel bővül. A legnagyobb hazai karitatív szervezet 2016 óta folytat kereskedelmi tevékenységet, azzal a céllal, hogy a befolyt összegből azokat a területeit is finanszírozni tudja, amelyek kevésbé népszerűek az adományozók körében.

Ma van a kézmosás világnapja

A karitatív szervezet három évvel ezelőtt lépett be a piacra elsőként fej- és elemlámpák értékesítésével, ezt követte a karácsonyi időszakban a vöröskeresztes szaloncukor. A gyerekek kedvéért bővítették a kört és megjelentek a világító kulcstartók, valamint a csíptetős olvasólámpák. 2018 augusztusában saját kávéházat nyitottak, amelyhez a székház garázsát alakították át. Ehhez kapcsolódóan kávédesszerttel és drazséval bővült a kínálat. A termékek kiválasztása nem véletlenszerűen történik, fontos szempontokat vesznek figyelembe, mint például, hogy magas minőségűek legyenek, profitot termeljenek, illetve valamilyen módon kapcsolódjanak a szervezet tevékenységéhez.

Ha ezeket a sajátmárkás termékeket vásároljuk, már pusztán a vásárlói döntésünkkel segíthetjük a Magyar Vöröskereszt munkáját, amire a csomagoláson megjelenő szlogen is utal: „látható támogatás”; „finom támogatás”, az új termékeken pedig a „gondoskodó támogatás” olvasható.

Antibakteriális hatású folyékony szappan, kéz-és bőrfertőtlenítő géllel bővül tehát a Magyar Vörskereszt sajátmárkás portfóliója, amelyek október végétől kerülnek kereskedelmi forgalomba. A 330 milliliteres folyékony szappan citrus és zöldtea-barack illatban lesz elérhető, az összetevőinek köszönhetően csökkenti a kórokozók számát, valamint alaposan tisztítja és ápolja a kezünket. A fertőtlenítőgél 110 ml-es kiszerelésben, citrus illatban lesz kapható. A fertőtlenítőhatásának köszönhetően elpusztítja a gombák, a baktériumok és vírusok 99,99 %-át, ugyanakkor a bőrápoló összetevők révén nem szárítja ki a bőrt, nem fog tőle ragadni a kezünk, hanem kellemes tapintású lesz.

„Ezúttal olyan minőségi termékkel érkezünk, ami mindenki számára hasznos. Új gyártó partnerünk a Caola Zrt. segítségével, közös munka eredményeként születtek meg ezek a higiéniás termékek, amelyekkel mindenki megtapasztalhatja majd a „gondoskodó támogatás” érzését – mondta el Sajgó Beáta, a Magyar Vöröskereszt értékesítési és marketingvezetője.

„Az alkoholos kézfertőtlenítők jó szolgálatot tesznek influenzás járványok idején, utazáskor, háztartásokban, közintézményekben egyaránt. Az általunk fejlesztett termékek ráadásul bőrápolószereket is tartalmaznak, így nem szárítják a kezet. A CAOLA elkötelezetten hirdeti a kézmosás fontosságát, ezért nem volt kérdés, hogy a Magyar Vöröskereszt mellé állunk sajátmárkás kézfertőtlenítő termékük fejlesztésében és gyártásában” – egészítette ki Benkő László, a Caola Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Az indulás óta a humanitárius szervezet sajátmárkás termékeiből több mint 7 millió forintos bevétel folyt be, amit az adományok gyorsabb célba juttatására, véradásszervezésre és katasztrófahelyzet-gyakorlatok megrendezésére fordítottak. A termékek az ország 403 pontján érhetők el, összesen nyolc kereskedelmi, illetve három gyártó partnerrel dolgozik együtt a szervezet.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

A beoltott anyák teje tartalmazhat antitesteket

A Covid-19 ellen beoltott szoptató anyák anyateje jelentős mennyiségű antitestet tartalmaz, amely segíthet megvédeni a csecsemőket a koronavírustól - derült ki a Floridai Egyetem új kutatásából.
2021. 08. 29. 10:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Áruházakban és iskolákban is felvehető lesz az oltás Brüsszelben

Az új típusú koronavírus ellen védettek arányának növelése érdekében szeptembertől a belga főváros több nagyáruházában is lehetőség nyílik az oltásra - derül ki csütörtöki közlésekből. Brüsszelben októbertől újra kinyithatnak a zenés szórakozóhelyek, bár Belgiumban az elmúlt hét napban átlagosan négy százalékkal emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma.
2021. 08. 27. 01:00
Megosztás:

Franciaországban beindult a gazdaság

Miután a koronavírus-járvány miatti leállást követően beindult a francia gazdaság, a kormány abbahagyja valamennyi gazdasági ágazat automatikus támogatását - jelentette be szerdán Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter.
2021. 08. 26. 05:00
Megosztás:

Jobban értjük az orvosunkat, mint 6 éve: javult a magyarok általános egészségértése

Az elmúlt 6 évben javult a magyarok egészségértése, emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat – derül ki az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének (AIPM) országos reprezentatív felméréséből. Amellett, hogy a koronavírus-járvány miatt többet és tudatosabban foglalkoztak az emberek egészségügyi kérdésekkel, a fejlődést segíti, hogy évről évre több az egészségértés javítását célzó kezdeményezés. A hiteles és közérthető egészségügyi tájékoztatást szolgáló projekteket támogatja a 2 millió forint összdíjazású Nekem Szól! Egészségértés Díj pályázata is, amelyre idén október 3-ig lehet jelentkezni a nekemszol.hu weboldalon.
2021. 08. 25. 15:00
Megosztás:

A legjobb támogatás, amiről még nem hallottál

A magyar munkáltatók számára elérhető a lehetőség, hogy egészségpénztári keretek között célzott szolgáltatások révén támogassák munkavállalóikat, könnyítve ezzel az egészségmegőrzéshez és a családi kiadásokhoz kapcsolódó terheiken. Bár a hazai cégek már 2019-től választhatják ezt a kedvező adózású támogatási formát, egyelőre még nem terjedt el széles körben – hívja fel a figyelmet az OTP Egészségpénztár.
2021. 08. 25. 14:00
Megosztás:

Szigorításokat jelentett be Bécs polgármestere

Michael Ludwig, Bécs polgármestere kedd délután újabb szigorításokat jelentett be a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.
2021. 08. 25. 12:00
Megosztás:

Rejtélyes mérgezések történtek egy németországi egyetemen

Gyilkossági kísérlet miatt nyomozást indítottak kedden a németországi Darmstadtban, mert a városban működő műszaki egyetemen (TU Darmstadt) megmérgeztek legkevesebb hét embert egy egyelőre ismeretlen eredetű folyadékkal.
2021. 08. 25. 02:00
Megosztás:

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a járvány alatt

A románok 20 százaléka vásárolt kisállatot a koronavírus-világjárvány miatti korlátozások időszakában - közölte kedden a román média egy piackutató cég friss felmérésének eredményét ismertetve.
2021. 08. 25. 01:00
Megosztás:

Teljes jóváhagyást kapott a Pfizer az Egyesült Államokban

Teljes jóváhagyást kapott az Egyesült Államok szövetségi élelmiszer- és gyógyszerfelügyeleti hatóságától (FDA) az amerikai Pfizer és a német BioNTech gyógyszeripari vállalatok közösen kifejlesztett koronavírus elleni vakcinája - jelentette be hétfőn az FDA.
2021. 08. 24. 07:30
Megosztás:

Németország a járvány erősödésére számít

Várhatóan tovább erősödik a koronavírus-járvány Németországban, de a beoltottaknak egyelőre nem kell tartaniuk újabb korlátozásoktól - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben.
2021. 08. 24. 06:00
Megosztás:

Eddig 43 millió embert oltottak be Oroszországban

Több mint 43 millió embert oltottak be Oroszországban a Covid-19 ellen a védőoltás mindkét komponensével - jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter újságíróknak pénteken Moszkvában.
2021. 08. 23. 05:00
Megosztás:

Olaszországban az új esetek egynegyedét Szicíliában regisztrálják

Olaszországban a negyven évnél idősebbek között emelkedik ismét a betegek száma, akiknek majdnem egynegyedét az oltásban lemaradt Szicília szigetén regisztrálták az olasz sajtó vasárnapi adatai szerint.
2021. 08. 22. 21:00
Megosztás:

Csökkent a fertőzöttek száma Oroszországban

Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 20 564-gyel - ez a legalacsonyabb szám június 27. óta - 6 747 087-re emelkedett a vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint.
2021. 08. 22. 15:00
Megosztás:

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások

Változnak az állatgyógyászati készítményekre vonatkozó előírások, amelyek az állatgyógyászati készítmények gyártóit, forgalmazóit és felhasználóit (állatorvosokat és állattartókat) egyaránt érintik - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium (AM) az MTI-hez vasárnap eljuttatott közleményében.
2021. 08. 22. 12:00
Megosztás:

Jön a negyedik hullám?

A koronavírus negyedik hulláma Nyugat-Európában megindult, és Magyarországra is meg fog érkezni, azonban alapvetően el fog térni a védettek magas száma miatt az első háromtól, így annak kezelése is más lesz - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a kormányinfón.
2021. 08. 22. 06:00
Megosztás:

Újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában

A kórházban kezelt betegek növekvő száma miatt újranyitnak a Covid-osztályok Szlovéniában - közölte a helyi sajtó szombaton.
2021. 08. 21. 18:00
Megosztás:

Belgium szeptembertől feloldja a vendéglátóhelyekre vonatkozó korlátozásokat

Belgium feloldja a vendéglátóipari vállalkozásokra korábban kiszabott összes járványügyi korlátozást, kivéve az arcmaszkok viselésére vonatkozó szabályokat - jelentette be Alexander De Croo belga szövetségi miniszterelnök a kormány pénteki sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 21. 08:00
Megosztás:

Horvátországban már beoltották a felnőtt lakosság felét

Horvátországban bár csaknem két hónapos késéssel, de sikerült beoltani a felnőtt lakosság felét a koronavírus ellen - közölte a horvát sajtó pénteken.
2021. 08. 21. 03:00
Megosztás: