Magyarországon indul az első európai vízalap, a Water Impact Fund

A Magyar Fejlesztési Bank Csoportjához tartozó MFB Invest Zrt. befektetésével és a Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében, 5 Mrd Ft kezdő tőkével elindul az első európai vízalap, a Water Impact Fund. Az összesen 200 millió euró méretűre tervezett kockázati tőkealap elsősorban olyan vállalkozásokba kíván befektetni, melyek hozzájárulnak az olyan globális vízügyi problémák megoldásához, mint a tiszta ivóvízhez és a szennyvízhálózathoz való hozzáférés, illetve a hatékonyabb ipari vízfelhasználás. Az idén novemberben induló alap célja az, hogy a portfólió-társaságain keresztül a pénzügyi megtérülés mellett mérhető és fenntartható pozitív környezeti hatás fejtsen ki.

Magyarországon indul az első európai vízalap, a Water Impact Fund

Áder János, Magyarország köztársasági elnöke a 2018-as stockholmi Víz Világhéten jelentette be egy vízügyi fejlesztéseket támogató magyar befektetési alap létrehozását, mely új, innovatív finanszírozási eszközzel járul hozzá a globális vízkrízis enyhítésére. 2019 novemberében, az MFB Invest Zrt. befektetésével, a magyar tulajdonú Susterra Capital Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelésében elindul az első európai vízalap, a Water Impact Fund.

Az 5 Mrd Ft kezdő tőkével induló, összesen 200 millió eurós méretűre tervezett kockázati tőkealap további nemzetközi és hazai intézményi befektetőket von be 2020 és 2021 folyamán, melynek kapcsán a Susterra Capital Partners tárgyalásokat folytat nemzetközi befektetőkkel, többek között az AIIB, az EIF, a német Finance-in-Motion képviselőivel. Az alap az első zárástól a második zárásig tartó időszakban Magyarországon, a további befektetők belépése után pedig, a hazai kihelyezések preferenciája mellett, a közép-kelet-európai és a DACH-régióban, a lehetséges ázsiai befektetők belépése után közvetve az ázsiai régióban tervezi kihelyezni a rábízott tőkét.  
Alap futamideje 10 év, melyből 5 év a befektetési és 5 év az exit periódus, a várható hozam 12 %.

Az alap elsősorban a víz-, szennyvíz és egyéb vízintenzív szektorokban jelentős növekedési potenciállal, fenntartható, skálázható üzleti modellel rendelkező olyan vállalkozásokba kíván befektetni, amelyek hozzájárulnak az olyan globális vízügyi problémák megoldásához, mint a tiszta ivóvízhez és a szennyvízhálózathoz való tartós, megfelelő minőségű és megfizethető áron történő hozzáférés. Szintén fontos cél a vízintenzív iparágak (mint pl. a mezőgazdasági és élelmiszeripari stb.) vízfelhasználásának hatékonyabbá tétele (water impact), különös tekintettel az aszály okozta gazdasági károkra, melyek Magyarországon is számottevő GDP-kiesést okozhatnak. Az alap célja az, hogy a portfólió-társaságain keresztül a pénzügyi megtérülés mellett mérhető és fenntartható pozitív környezeti hatást fejtsen ki.

Ezzel a geográfiai, szektoriális, vállalati érettségi fókusszal a vízalap paradigmaváltást hoz a víz-finanszírozás területén és erős nemzetközi jó példát állít a Budapest Water Summit során megfogalmazott, a vízszektorra jellemző kihívások megoldásának egyik lehetséges útjaként a nemzetközi kockázati tőkebefektetők számára.

Az alap célvállalkozásai több éve működő társaságok, amelyek rendelkeznek saját fejlesztésű és technológiailag igazolt termékkel vagy szolgáltatással, de nem áll rendelkezésükre kellő tőke az új, globális piacok eléréséhez. Az Alapkezelő a befektetendő tőke mellett több évtizedes műszaki, befektetési, pénzügyi és üzletfejlesztési szakértelmével kívánja biztosítani, hogy ezek a cégek középtávon megvessék a lábukat a világpiacon és megoldásaikkal hozzájáruljanak a globális vízkrízis okozta problémák mérsékléséhez.

A víz minden iparágban jelen van és a népességnövekedés, a városi lakosság túlsúlya és a klímaváltozás új, innovatív technológiákat követel meg, amelyekkel könnyebben, olcsóbban és hatékonyabban lehet a vizet elérni, tisztítani, újra felhasználni, energiát kinyerni belőle vagy a felhasználását és kibocsátását csökkenteni. Ugyanakkor az új technológiák elterjedéséhez új típusú finanszírozás szükséges tekintettel arra, hogy az azokat előállító társaságok nem alkalmasak a klasszikus banki finanszírozásra. Miután ezek üzletileg fenntartható megoldásokat kínálnak egy több ezer milliárd dolláros piaci igény betöltésére, megnőtt a létjogosultsága a kockázati tőkefinanszírozásnak ezekben az iparágakban.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: