Megnyílt a gödöllői McDonalds

Az év első nyitásával, kétsávos autós étteremmel érkezett Gödöllőre a magyarországi McDonald’s. Nem csak a lokáció, de a megjelenés is új; az éttermet már a legkorszerűbb külső- és belsőépítészeti tervek alapján, a „Jövő Élménye” koncepció jegyében építette a hálózat magyar tulajdonosa, Scheer Sándor. Az üzletember alig tíz hónapja vette át a hazai McDonald’s hálózat tulajdonosi feladatait. Az azóta eltelt időszakban a vállalat elindította házhozszállítási szolgáltatását, négy éttermének „Jövő Élménye” koncepció szerinti átalakításával folytatta hálózata modernizálását, és nekilátott hálózatbővítési tervei megvalósításának is. Ennek egyik mérföldköveként nyitja meg Gödöllőn első éttermét, amelyet a lánc három másik egységét működtető franchise partnere, Bódi Károly üzemeltet majd.

Megnyílt a gödöllői McDonalds

A hálózat legújabb, egyben Gödöllő első McDonald’s étterme a város fő közlekedési útvonala, a Dózsa György út mellett nyílt meg. A gödöllői egység az ország 90. McDonald’s étterme, és a tizenegyedik, amelyben a „Jövő Élménye” fogadja a betérő vendégeket. Az új étterem és McDrive kívül-belül a legújabb trendek szerinti McDonald’s-megjelenést kapta. A belső kialakítást az étteremlánc „Ray design” elvei szerint álmodták meg a tervezők: ez a stílus nyugalmat áraszt a melegséget sugárzó fa és üvegfelületek különleges arányú ötvözetével, illetve a természetes megvilágítással. Az akadálymentesített vendégtér 100 négyzetmétert foglal el, és 84 ülőhellyel rendelkezik. A teraszon elhelyezett asztaloknál további 32 vendég tud helyet foglalni.

Scheer Sándor tavaly márciusban vásárolta meg a McDonald’s Corporation magyarországi vállalatában meglévő teljes tulajdoni érdekeltségét. Developmental Licensee-ként egyik legfontosabb feladata a hazai éttermi hálózat bővítése. „A cél, hogy a rendszerben és a piacban rejlő lehetőségeket ötvözve felgyorsítsuk a növekedést, ösztönözzük az innovációt, és még közelebb hozzuk a márkát a vendégeinkhez. A jövőben még modernebb éttermekkel, illetve új és kibővített szolgáltatásokkal még több helyen leszünk jelen, így a változást egyre több vendégünk személyesen is megtapasztalja majd” – fogalmazott Scheer Sándor.

Mennyire táplálkozol egészségesen? ITT megtudhatod!

A tervek szerint a fejlesztés és a bővítés nem csak új éttermek nyitását jelenti majd. A fejlesztéseknek stratégiailag fontos és a vendégek szempontjából is látványos eleme a „Jövő Élménye” éttermi koncepció. Az ennek alapján átalakított meglévő, illetve megtervezett új éttermek – amilyen a gödöllői egység is – innovatív konyha- és kiszolgálási folyamatokat, valamint interaktív digitális technológiával támogatott szolgáltatásokat vonultatnak fel. Az átalakítások idén és a következő években is folytatódnak. A cél az, hogy két év múlva a teljes hazai hálózat ezzel a koncepcióval működjön.

A vendégek számára a fejlesztés legfeltűnőbb elemei az érintőképernyős rendelésfelvevő kioszkok, ahol maguk választhatják ki az elfogyasztani kívánt ételeket, italokat, és bankkártyájuk segítségével ki is fizethetik azokat. A rendelések kifizetésének és átvételének módját a vendégek választják meg: a kasszáknál lehetőség van készpénzes fizetésre is, illetve az elkészült rendelések átvehetők a pultnál, de választható a „table service”, azaz az asztalnál történő kiszolgálás is.

A fejlesztések fontos eleme a tavaly júliusban, teszt jelleggel elindított házhoz szállítás. Az első hetek sikere felülmúlta a menedzsment várakozásait, ezért már ősszel megkezdték a szolgáltatás országossá bővítését, december elejére pedig az éttermek több, mint felében elérhető volt a házhoz szállítás.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: