Magyas túljegyzés és megemelt értékesítés a mai aukción
Magas túljegyzésre megemelt összegen értékesített a másodpiacinál alacsonyabb hozammal 3-, 5 és 10 éves kötvényeket az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján.
Decemberben csökkent a bankrendszer likviditása
Decemberben a bankrendszer forint likviditása csökkent, aminek oka részben a forgalomban lévő készpénzállomány növekedése, ami karácsony előtt megszokottnak tekinthető - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csütörtökön közzétett havi statisztikai mérlegében.
Az első negyedévben megszülethet az IMF-megállapodás - elemzők
Londoni felzárkózó piaci elemzők csütörtöki előrejelzése szerint "jó esély van arra", hogy már az idei első negyedévben megszületik a megállapodás Magyarország, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU között egy készenléti támogatási csomagról.
Fellegi Tamás a jövő héten Németországban folytatja az egyeztetéseket
Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter a jövő héten Németországban folytatja előzetes egyeztető körútját, ahol hétfőn és kedden tárgyalásokat folytat - többek között - Mario Draghival, az Európai Központi Bank elnökével, Jens Weidmann-nal, a Német Szövetségi Bank (Bundesbank) elnökével. A megbeszéléseken részt vesz Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke is - közölte a tárca nélküli miniszter sajtóirodája az MTI kérdésére csütörtökön.
Megmutatkozik a válság hatása az eurózóna iparán
Az euróövezetben mérséklődött az ipari termelés novemberben: az előző hónaphoz képest 0,1 százalék, az egy évvel korábbival összevetve 0,3 százalék volt a visszaesés - közölte csütörtökön az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. Ez 2009 decembere óta az első éves szintű csökkenés.
A lakosság többsége szerint rossz irányba tart Magyarország
Minden eddigit meghaladó, 57 százalékos a pártoktól elfordulók aránya, és a lakosság 84 százaléka szerint rossz irányba tart Magyarország - állapította meg a január elején, az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatása eredményeként az Ipsos.
Devizapiac - Nézzünk körül !
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
Optimizmus uralja az európai kereskedést
Vegyes indexekkel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai tőzsdéken, majd késő délelőttre egyértelmű nyereségeket mutattak az indexek. A befektetők optimizmusát az Európai Központi Bank kamatdöntése és a spanyol kötvényaukcióval kapcsolatos várakozások táplálták.
EUR/HUF – lakmuszpróba előtt a forint
Bár a tegnapi napon az Európai Bizottság komoly próbatétel elé állította Magyarországot a túlzott deficit eljárás fenntartásával és a lehetséges kötelezettségszegési eljárás elindításával, a forint mégis nyugodt tudott maradni még úgy is, hogy a Fitch szavaira zuhanásba fogott az euró a dollárral szemben.
Csökkent az utasbiztosítások devizában mért limitje
A forint gyengülése miatt az utóbbi időben mintegy 15 százalékkal csökkent a biztosítások valutában számolt térítési limitje - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) az MTI-vel.
Az olaj és Irán viszonya
Eddig megszokott volt teljesen, hogy olaj árát a dollár, globális kilátások és a kereslet-kínálat határozta meg. Az elmúlt napokban viszont a fejlemények Iránnal kapcsolatban és a lehetséges szankciók egy új szituációt hoztak létre.
Alig változott a forint árfolyama csütörtök délelőtt
Alig változott, a különböző devizákkal szemben vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök délelőtt.
Tovább csökkenhetnek a PC-eladások
A világ legnagyobb szoftvergyártója a Microsoft szerint a thaiföldi áradások beszállítói-kapacitás csökkentő hatása felgyorsította a PC-eladások csökkenésének ütemét.
Súlyos mérnökhiány Németországban
Németországban minden korábbinál nagyobb mértet öltött a mérnökhiány, tavaly decemberben már 98.300 olyan betöltetlen állás volt, amelyhez mérnöki végzettség szükséges.
Enyhe emelkedéssel indult a magyar részvényindex
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,46 pontos, 0,13 százalékos emelkedéssel, 16.781,98 ponton nyitott csütörtökön.
Novemberben is lassult az agrártermékek árának emelkedése
Az agrártermékek termelőiár-szintje novemberben 11,8%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 8,7, az élő állatokért és állati termékekért 17,3%-kal kaptak többet a termelők. 2011 folyamán az árnövekedés mértéke lassult, ami elsősorban a növényi termékek árának mérséklődő emelkedésével magyarázható - olvasható a KSH jelentésében.
Vegyes tőzsdezárás Ázsiában - Tokió: -0,74 százalék
Tokió, Szöul, 2012. január 12., csütörtök (MTI/Kyodo/Yonhap) - A javuló amerikai gazdasági adatok és az euróövezeti válságrendezési kétségek hatására vegyesen alakultak a tőzsdeindexek csütörtökön Ázsiában.
Több tíz százalékkal nőtt a lengyelek hiteltartozása
Több mint 2,2 milliárd euróval, azaz 42 százalékkal nőtt 2011-ben a lengyelek összes hiteltartozása az előző évihez képest, de a tartozások 60 százaléka nem haladja meg a 1,1 ezer eurót - írja a Rzeczpospolita napilap.
Közzétették a decemberi német és francia inflációs adatokat
Decemberben a fogyasztói árak Franciaországban a vártnál nagyobb mértékben emelkedtek, míg Németországban az áremelkedés üteme megfelelt az előzetes várakozásoknak.
Az EKB kamatdöntésre figyelhetnek a piacok Európában
Emelkedő indexeket várnak piaci szakértők az európai tőzsdei nyitáskor csütörtökön, bár az emelkedő trendet számos bizonytalansági tényező törheti meg.