Nőtt a prágai Václav Havel repülőtér forgalma
Ennek ellenére a nyári forgalom továbbra is három százalékkal alacsonyabb, mint 2019-ben, a koronavírus járvány előtti utolsó évben - jegyezte meg Jirí Vyskoc, a repülőteret üzemeltető cég szakigazgatója. A nyári szezon március végétől október végéig tart - tette hozzá.
A prágai repülőtérről közvetlenül elérhető városok száma az idén 167 volt, hárommal több, mint 2024-ben. A legnagyobb érdeklődés Nagy-Britannia, Olaszország, Spanyolország és Törökország iránt nyilvánult meg.
"A tavalyi év volt az első a járvány után, amikor a külföldi utasok száma mérsékelten meghaladta a hazaiakét. Az idén ez a tendencia felerősödött" - mutatott rá Jirí Vyskoc.
A kimutatások szerint az idei nyári szezonban a külföldi utasok aránya 1,4 százalékponttal 54,6 százalékra emelkedett, a hazaiaké pedig 45,4 százalékra csökkent - olvasható a közleményben.
Az idei év első tíz hónapja alatt a prágai nemzetközi repülőtér 15 millió utast fogadott, 7,8 százalékkal többet, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Az utasok 56,3 százalékát külföldi állampolgárok, 43,7 százalékát pedig cseh állampolgárok tették ki.
A téli szezonban, amely október 26-án kezdődött és március 28. tart, Prágából 127 városba lehet eljutni közvetlen járatokkal, köztük 15 új cél is van.