NMHH Médiatanács: 75 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Huszonnyolc kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádió részesül összesen 75 millió forint támogatásban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését támogató pályázatán. A testület által elfogadott tanulmány szerint a televíziós műsorszámok szponzorációjában a Duna TV és az RTL Klub esetében nőtt, a TV2-nél csökkent a támogatói aktivitás. A grémium mindezen felül filmfesztivál-támogatási, médiafelügyeleti és rádiós döntéseket hozott a legutóbbi ülésén.

NMHH Médiatanács: 75 millió forint rádiós hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítésére

Támogatások

Huszonnyolc sikeres pályázattal kisközösségi, kereskedelmi és közösségi rádiók kapnak összesen 75 millió forint támogatást a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra Program hírműsorok, tematikus és közérdekű szolgáltató magazinműsorok készítését ösztönző 2019-es pályázatának második fordulójában. Hírműsor kategóriában eredményesen pályázott a 101,7 Pécs FM, a dunaújvárosi Rádió 24, a keszthelyi, a miskolci és a győri Rádió 1, a székesfehérvári Magyar Katolikus Rádió, a Rádió Szarvas, a szolnoki Amadeus Rádió, a fehérgyarmati Rádió Som, a kiskunfélegyházi Rádió Smile, valamint a budapesti Mária Rádió és a Jazzy Rádió. Szolgáltató magazinműsorokat gyárthat a Lakihegy Rádió, a Rádió Dabas, a Paks FM, a miskolci és a sátoraljaújhelyi Európa Rádió, a keceli, solti és bajai adókon szóló Gong Rádió, a kiskunfélegyházi, a pécsi, a gyöngyösi és a zalaegerszegi Rádió 1, a miskolci Rádió M, a székesfehérvári Táska Rádió és a budapesti Klasszik Rádió. Tematikus magazinok gyártására kapott támogatást a fővárosi Manna FM, a Trend FM és az InfoRádió.

A Médiatanács összesen 1,5 millió forinttal támogatja a Primanima Nemzetközi Animációs Filmfesztivált, amelyet Budaörsön rendeznek majd meg október 30. és november 2. között. A testület a legígéretesebb magyar tehetségnek járó George Pal-díj, a közönségszavazatok alapján legnépszerűbb magyar filmnek odaítélendő Macskássy Gyula-díj, valamint a gyermekközönség szavazatai alapján legnépszerűbb magyar meseanimációnak kijáró Csermák Tibor-díj nyerteseinek 500-500 ezer forintot ajánl fel. 

Építőipari cégeké a legtöbb szponzorüzenet

A testület elfogadta a televíziók támogatási gyakorlatáról készült legfrissebb NMHH-tanulmányt, amely 2019 első félévét vizsgálja. A minta állandó szereplői a legnagyobb eléréssel rendelkező országos kereskedelmi televíziók (RTL Klub, TV2), valamint a közszolgálati Duna TV volt, mellettük egy-egy hónapig helyet kapott a mintában a Duna World, az M4 Sport, a Sport1, a Sport2, a Story4 és a Viasat3. A vizsgált csatornák 17 372 órányi műsoridejében 1038 cég összesen 68 491 szponzorüzenete jelent meg. Az adatokat 2018 azonos időszakával összevetve azt láthatjuk, hogy a Duna TV és az RTL Klub esetében nőtt a támogatói aktivitás: előbbinél 2018 első felében 5520, idén az első félévben 6086 szpot került adásba, utóbbinál 18 502-ről 20 359-re nőtt a hirdetések száma. Ezzel szemben a TV2-nél 44 146-ról 38 988-ra csökkentek a szpotok.

A leggyakrabban előforduló támogató cég a Saint-Gobain Kft. volt 2084 megjelenéssel, ezt követte a Baumit Kft. 1651 szpottal és a Leier Hungária Kft. 1630 üzenettel. A legtöbb szponzorüzenetet a TV2 időjárás-jelentésében mutatták be (15 700), amit az RTL Klub Drága örökösök című sorozata (2238) és a Duna TV Család-barát című műsora (2221) követett. A teljes tanulmány az NMHH honlapján olvasható.

Médiafelügyeleti döntések

Az NMHH ellenőrizte a médiaszolgáltatók adatszolgáltatási kötelezettségének teljesítését a 2019. január 1. és március 31. közötti időszakban. A médiatörvény alapján a médiaszolgáltatók meghatározott köre köteles havonta adatokat szolgáltatni, hogy a Médiatanács ellenőrizhesse a műsorkvótákra vonatkozó előírások betartását. Összesen 35 rádió és televízió 27 médiaszolgáltatója nem teljesítette határidőre az adatszolgáltatást. A testület nyolc szolgáltatót figyelmeztetett, a többi 19 esetében 12 ezer forinttól mintegy 125 ezer forintos bírságokat rótt ki.

A Budapest 105,9 MHz-cel hálózatba kapcsolódó szegedi Karc FM 100,2 helyi, közösségi rádió egy májusi adáshéten eltért a saját műsoridősávjától, számos alkalommal nem a saját megnevezését használta, kevesebb magyar zenét, közszolgálati és a helyi mindennapi életet segítő műsort adott az általa vállaltaknál, valamint nem sugárzott nemzetiségi vagy kisebbségi műsort, ezért a testület 200 ezer forintos bírságot szabott ki a szolgáltatójára. Egy szintén májusi adáshét vizsgálata alapján 50 ezer forint bírságot rótt ki a grémium a helyi, kereskedelmi jelleggel Orosházán működő Mega Rádió szolgáltatójára, mert a törvényben leírtaknál kevesebb szöveget és magyar zenét, valamint túl sok zenét és ismétlést tett közzé.

A Magyar Katolikus Rádió egy júniusi adáshéten kevesebb hírműsort, valamint több ismétlést tett közzé a megengedettnél, ezért a testület felszólította a jogszerű magatartás követelményeinek betartására.

A Rábaközi Televízió üzemeltetőjét 40 ezer forintra bírságolta a testület, mert egy májusi adáshéten összesen 783 alkalommal úgy tette közzé képújságjában a „Támogassuk Orbán Viktor programját” és a „szavaznifogok.eu” című közleményeit, hogy a politikai reklámokat nem különböztette meg a többi hirdetéstől, és a reklámok megrendelőjét sem jelölte meg.


A Médiatanács a bírságok kiszabásakor minden esetben a fokozatosság és az arányosság elve alapján, az ügyek összes körülményét figyelembe véve állapítja meg a jogkövetkezmények adott formáját, mértékét.

Rádiós frekvenciákkal kapcsolatos döntések

A Médiatanács a szolgáltató kérelmére további öt évvel – 2024. november 17-ig – meghosszabbította a Gyöngyös 101,7 MHz és a Hatvan 87,9 MHz helyi rádiós frekvenciákon kereskedelmi jelleggel sugárzó 101,7 Rádió 1 szolgáltatójának jogosultságát.
Elfogadta a tanács a jelenleg használaton kívüli Keszthely 92,2 MHz-es helyi, valamint a Pécs 94,6 MHz körzeti rádiós frekvencia pályázati felhívásának tervezeteit közösségi jellegű hasznosításra, a dokumentumok a Médiatanács honlapján csütörtökön jelennek meg.

A Közösségi Rádiózásért Egyesület kérelmére a Médiatanács hozzájárult, hogy a Budapest 87,6 MHz-en szóló Brodway Rádió Spirit FM néven folytassa a sugárzást.

A Győr 96,4 MHz frekvencia pályázati eljárásában nyertes Fehérvár Rádió Kft. tájékoztatta a Médiatanácsot, hogy eláll a hatósági szerződés megkötésétől, ezért a testület megszüntette a szerződéskötési eljárást. Egyúttal a Lajta Rádió Kft. és a Radio Plus Kft. kérelmére a testület megszüntette a két szolgáltató korábbi beadványa alapján indított szerződésmódosítási eljárást is, így továbbra is a Győr 103,1 MHz kapcsolódik hálózatba a Budapest 96,4 MHz – Rádió 1-gyel.

A grémium heti üléseinek teljes napirendje megtalálható a testület honlapján, ahogy az ülésekről készült jegyzőkönyvek, illetve valamennyi határozat is – a legfrissebbek a szükséges hitelesítési és adminisztrációs átfutási idő után lesznek nyilvánosak.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

- Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

- Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Vetőmagüzem épül Szegeden

Vetőmagüzemet épít 300 millió forintos beruházással a szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft., a fejlesztésnek köszönhetően tíz év alatt ötszörösére nőhet a cég exportja - jelentette ki az agrárminiszter kedden a Tisza-parti városban.
2020. 02. 18. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kevés gyümölcs termett tavaly

Elsősorban a kedvezőtlen időjárás és a megelőző év kiugró terméseredményei miatt csökkent jelentősen, mintegy 683 ezer tonnára tavaly a Magyarországon termesztett gyümölcs mennyisége a megelőző évi 1,158 millió tonnáról, legnagyobb mértékben az almatermés esett vissza.
2020. 02. 18. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszavágta az MTelekom az osztalékot - esett is az árfolyam a tőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,89 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 45 547,15 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 9,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
2020. 02. 18. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 208,89 pontos, 0,46 százalékos emelkedéssel, 45 547,15 ponton zárt kedden.
2020. 02. 18. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén kiemelten ellenőrzik a roamingrendelet betartását

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) idei felügyeleti terve alapján kiemelten ellenőrzi többek között, hogy a mobilszolgáltatók betartják-e a roaminggal, illetve a határozott időre szóló szerződésekkel összefüggő előírásokat - közölte a hatóság kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét többfelé romlott a levegő minősége

Ismét többfelé romlott a levegőminőség magas szállópor-tartalom miatt - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadták a Szabolcs megyei önkormányzat költségvetését

Elfogadta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közgyűlés az önkormányzat és annak hivatala 2020-as összevont költségvetését több mint 953 millió forintos bevételi és kiadási főösszeggel.
2020. 02. 18. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

29 új autóbusszal bővül Volánbusz Zrt. járműparkja

Magas komfortfokozatú turista-autóbuszok vásárlásáról szóló megállapodást kötött a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel, ennek köszönhetően 29 új, emelt padlómagasságú, szóló autóbusz áll forgalomba országszerte várhatóan nyár végéig, a Neoplan Tourliner járművek beszerzésének értéke megközelíti a 2 milliárd 324 millió forintot - közölte a Volánbusz Zrt. kedden az MTI-vel.
2020. 02. 18. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordot döntött a lízingpiac

Tizenegy éves rekordot döntöttek a magyarországi lízingvállalatok, a kihelyezett összeg tavaly csaknem 740 milliárd forintot tett ki, ami 7 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - mondta Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára sajtótájékoztatón kedden Budapesten.
2020. 02. 18. 12:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Fizetési nehézségeid vannak a cégednél? Akkor adunk pár jótanácsot

Gyakran előfordul, hogy nem úgy megy az üzlet, ahogy szeretnénk, ennek a súlyosabb formája, ha veszteséges a működés, esetleg már fizetési nehézség is felmerül a cégnél. Ilyenkor több út áll előttünk, lehet lyukakat tömködni és a túlélésre játszani, illetve szembenézni a problémával és megoldást keresni.
2020. 02. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Unokázós csalókat fogtak el a rendőrök

Az úgynevezett unokázós csalásokra specializálódó, Angliából irányított bűnszervezet tagjait fogták el hétfőn három településen - tette közzé kedd hajnalban a police.hu oldalon a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
2020. 02. 18. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Stabil megoldás a munkaerő kölcsönzése

A munkaerő-kölcsönzés a legelterjedtebb atipikus foglalkoztatási forma; míg tipikus munkaviszony esetén egy munkáltatónál könnyen utcára kerülhet valaki, a munkaerő-kölcsönzésnél 50-100 partner jelent megoldást szakmán belül vagy új területen, versenyképes fizetésért történő továbbfoglalkoztatásra - hívta fel a figyelmet a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetsége (MMOSZ).
2020. 02. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megduplázódott a házi segítségnyújtásban részesülők és foglalkoztatottak száma

Nőtt a házi segítségnyújtásban részesülők és foglalkoztatottak száma 2010 óta, és az egy főre jutó támogatás is magasabb - mondta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke az MTI-nek.
2020. 02. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Májusra minden okmányirodában és kormányablakban lesz jelnyelvi szolgáltatás

Jelenleg kilencven kormányablakban érhető el a Kontakt jelnyelvi szolgáltatás, várhatóan májusra valamennyi kormányablakban és okmányirodában akadálymentesen intézhetik ügyeiket a hallássérültek - mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatás működtetéséért felelős helyettes államtitkára hétfőn Budapesten.
2020. 02. 18. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Építőipari szakembereket díjazott a Mapei Kft.

A Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért Dinesz Árpád pilisborosjenői burkoló szakember nyerte el a Mapei Kft. által az építőipari szakma társadalmi elfogadottságának növelése érdekében 2015-ben alapított Mesterek Mestere 2019 Díjat - közölte az építőipari segédanyagokat gyártó, és -forgalmazó vállalat az MTI-vel.
2020. 02. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért fontosak az egyetemi startupok Magyarországon

Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z-épülétének 10. emeletén létrehozott startup inkubációs központ átadásán.
2020. 02. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliárd forinttal tovább csökken a jegybanki swapállomány

Mind a négy lejáraton 14,7 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás mintegy 50 milliárd forinttal, 1942 milliárd forintra csökken.
2020. 02. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly stagnált a mezőgazdaság kibocsátása

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől. A növénytermesztési árak 3,2 százalékos és az élőállatok és állati termékek árának 5,2 százalékos emelkedése jóvoltából a mezőgazdaság termelési értéke 3,6 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbb kiadott második becsléséből.
2020. 02. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt telefonon

Orbán Viktor miniszterelnök telefonon megbeszélést folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn.
2020. 02. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hárommilliárd forintot is megközelíti a februári viharszámla

A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2020. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások: