BÉT: A Richter felhúzta a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 83,38 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 45 447,52 ponton zárt hétfőn.

BÉT: A Richter felhúzta a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 9,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest.
   
Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője elmondta, a budapesti tőzsde enyhe pluszban zárta a napot, ami a Richter jó teljesítményének köszönhető. A magyar gyógyszercég részvényára 2,47 százalékkal emelkedett. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy egy külföldi elemzőház megemelte a Richterre adott célárat, azzal, hogy érdemes lehet felhalmozni belőle, míg korábban tartást javasoltak.
   
Az OTP elég gyengén teljesített, ami mögött a vezető elemző szerint az állhat, hogy a szlovákiai operáció már csak két bank számára adható el, így kisebb árat realizálnak, mint korábban várták az elemzők. A másik két vezető részvény, a Mol és a Magyar Telekom oldalazott a nap folyamán.
   
Hozzátette, Európában rosszabb hangulat volt, a DAX index akár 2 százalékot is csökkenhet, a francia index 0,3 százalékos mínuszban volt a BÉT zárása előtt. A tengerentúli piacok azonban pluszban nyitottak. A héten megkezdődik a gyorsjelentési szezon a bankokkal, a piaci hangulatot nagyrészt az fogja meghatározni, hogy mit jelentenek a nagyobb cégek - mondta Török Lajos.

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!
   
A Mol 2 forinttal, 0,07 százalékkal 2884 forintra erősödött, 554 millió forintos forgalomban.
   
Az OTP-részvények ára 110 forinttal, 0,73 százalékkal 14 890 forintra csökkent, forgalmuk 4,4 milliárd forintot tett ki.
   
A Magyar Telekom 1 forinttal, 0,22 százalékkal 444 forintra gyengült, forgalma 93,7 millió forint volt.
   
A Richter-papírok árfolyama 160 forinttal, 2,47 százalékkal 6640 forintra nőtt, forgalmuk 3,6 milliárd forintot ért el.
   
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3772,26 ponton zárt hétfőn, ez 33,88 pontos, 0,89 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.

Hozzászólások

Komplett települések ingatlankínálatára is elég lenne a lottóötös

Rekordösszeget, több mint 5,2 milliárd forintot lehet nyerni az ötös lottón, amely bőven elég a legdrágább ingatlanokra, köztük például egy fővárosi 4200 négyzetméteres Váci utcai épületre vagy egy Baranya megyei kastélyra. Belefér ebbe a keretbe a Balaton melletti települések közül az összes eladó balatonszemesi és szántódi ingatlan. A megyei jogú városok közül Hódmezővásárhely vagy Salgótarján valamennyi eladó lakását és házát is megvehetné a nyertes. Ha csak az összeg felét szeretné csak elkölteni, akkor Makó, Visegrád vagy Mezőkövesd teljes lakóingatlan kínálatát tudja belőle felvásárolni.
2020. 02. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H Alapkezelő: a koronavírus a forintot is elérte – két erővel küzd a magyar deviza

Bár a befektetők az elmúlt napokban látott meredek zuhanások alapján a teljes leállást árazzák, kulcskérdés a következő két-három hét. Ha sikerül megakadályozni a járvány eszkalálódását, és ezzel párhuzamosan újraindul a kínai és globális termelés, akkor jöhet a talpra állás - értékelte az utóbbi napok piaci fejleményeit Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója. A forint a koronavírus miatti zord befektetői hangulatban két erővel küzd rövid távon látványos pluszba kerülhet a deviza. Hosszabb távon inkább veszíthet értékéből a forint, részben a gyengébb magyar osztályzat miatt, de a jegybank nem engedheti a mélybe a magyar devizát az infláció miatt.
2020. 02. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikusan csökkent a Magyarországra érkező kínai turisták száma

A koronavírus-járvány kitörése óta jelentősen csökkent a Magyarországra érkező kínai turisták száma - mondta Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró az M1 aktuális csatorna péntek esti műsorában.
2020. 02. 29. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs

Megalakult a koronavírus elleni védekezéssel foglalkozó fővárosi operatív törzs - tájékoztatta a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-t.
2020. 02. 29. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is folytatódik a strandfejlesztési program

Folytatódik az idén a strandfejlesztési program, amelynek keretében közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással országszerte 86 strand újulhat meg - közölte Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese pénteken Balatonfüreden, az Eszterházy strandon tartott sajtótájékoztatón.
2020. 02. 28. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát

A Wizz Air megszünteti Debrecen-Milánó járatát 2020 március 16-ával - jelentette be pénteken a diszkont légitársaság.
2020. 02. 28. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

3 százalékos mínusszal zártak a tőzsdék

Jelentős, három százalékot jócskán meghaladó veszteségekben zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek pénteken, a koronavírus-járvány terjedése miatt a globális piacokat korrekciós területre taszító hét utolsó napján.
2020. 02. 28. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erőre kapott a forint

Erősödött a forint árfolyama a bankközi piacon a főbb devizákkal szemben pénteken késő délután a reggeli szintekhez képest, miközben a délelőtti kereskedésben még történelmi mélyponton állt az euróval szemben.
2020. 02. 28. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma sem kímélte a koronavírus a magyar részvénypiacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 2449,76 pontos, 5,74 százalékos csökkenéssel, 40 229,64 ponton zárt pénteken.
2020. 02. 28. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős csökkenéssel kezdték a pénteket az amerikai piacok

Erős csökkenéssel nyitottak pénteken a New York-i tőzsde irányadó indexei, mivel az új koronavírus által okozott járvány Kínán kívüli gyors terjedése felszította azokat az aggodalmakat, hogy recesszióba kerülhet a világgazdaság.
2020. 02. 28. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét történelmi mélypontra zuhant a román lej

Újabb történelmi mélypontra került a román lej pénteken az euróval szemben, az európai fizetőeszköz egy egysége 4,8127 lejbe került a Román Nemzeti Bank árfolyama szerint.
2020. 02. 28. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul Győr idei költségvetése

Elfogadta Győr idei költségvetését a város közgyűlése pénteken. A büdzsé 2,2 milliárd forinttal alacsonyabb, mint 2019-ben.
2020. 02. 28. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek

Sztrájkra készülnek a vasutas-szakszervezetek; a legnagyobbak kollektív munkaügyi vitát kezdeményeznek közösen - tájékoztatta a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete Szolidaritás pénteken az MTI-t. A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter a munkabeszüntetést indokolatlannak nevezte.
2020. 02. 28. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is ellenőrzi a NAV a pest megyei építkezéseket

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Pest megyei munkatársai idén is ellenőrzik a megyében zajló építkezéseket, amelyeken gyakran találnak feketén foglalkoztatott munkavállalókat - közölte a NAV pénteken az MTI-vel.
2020. 02. 28. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz Hungária Zrt. közleménye utasbiztosításairól a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban

Az Allianz Hungária Zrt. utasbiztosításai kiterjednek a külföldön vírusos fertőzés kapcsán indokolttá vált sürgősségi ellátásra, ez alól pedig a koronavírus-járvány sem jelent kivételt.
2020. 02. 28. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az iráni állampolgárok egészségügyi ellenőrzése a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A Budapest Airport hatósági döntés alapján megkezdte a Magyarország schengeni határánál belépésre jelentkező iráni állampolgárok egészségügyi szűrését a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az új koronavírus kapcsán hozott hatósági intézkedések értelmében jelenleg a Kínából, Észak-Olaszországból és Dél-Koreából közvetlen járattal érkező, illetve a magyar schengeni határt átlépő iráni állampolgárok testhőmérséklet-mérését végzik a repülőtéren.
2020. 02. 28. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor viszik el a zöldhulladékot Budapesten?

Hétfőn megkezdi Budapesten a kerti zöldhulladék elszállítását az FKF Nonprofit Zrt., a társaság csak a biológiailag lebomló, FKF-logós zsákokat szállítja el.
2020. 02. 28. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Történelmi mélypontra gyengült a forint

Történelmi mélypontra gyengült a forint az euróval szemben pénteken a bankközi devizapiacon.
2020. 02. 28. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ma is nagy veszteséggel indult a tőzsdéken a kereskedés

Nagy indexveszteséggel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
2020. 02. 28. 10:05
Megosztás:
Hozzászólások:

5 dolog amit át kell gondolnod, mielőtt felmondanál hogy vállalkozásba kezdj

Te is régóta kacsintgatsz a vállalkozói életforma felé? Tudjuk, nem könnyű hátrahagyni az alkalmazotti létet, és belevetni magunkat egy kockázatokkal teli kihívásba. Kétségtelen, hogy egy ilyen döntést alaposan meg kell fontolni! Ebben most az Üzlet és Utazás rendezvény előadói lesznek segítségedre, akik sikerrel vették ezt az akadályt.
2020. 02. 28. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások: