Egy alkalmazás, amely legyőzi az Instagramot: a TikTok világhódító útja!

Egészen 2019 elejéig a magyar sajtóban csak néhány cikk jelent meg a rejtélyesen hódító TikTokról, illetve elődjéről, a Musical.ly alkalmazásról. Az év kezdete óta azonban felpörögtek az események.

Egy alkalmazás, amely legyőzi az Instagramot: a TikTok világhódító útja!

Mint minden új közösségi média szolgáltatás, úgy a TikTok útja is botrányokon, értetlenségen és találgatásokon át vezet. Mára már odáig, hogy beérte az Instagramot, és újdonság, hogy tesztüzemmódban elindultak a reklámok Európában is.

A Follow Me Influencer Marketing Agency blogja minden eddiginél részletesebb anyagban mutatja be a TikTok titkát. A szerző szerint a TikTok a kínai Douyin és Musical.ly applikációk egyesítéséből 2018. augusztusában létrejött globális okostelefon app, főképp a 13-24 közötti korosztálynak szól, ahol is a fiatalok számos témában készítenek szórakoztató videókat. A tulajdonos ByteDance most a világ legértékesebb startupja, értéke 75 milliárd amerikai dollár. Az alkalmazásnak világszerte már 1 milliárd felhasználója van, és az aktív havi felhasználókat tekintve is hamarosan leelőzheti az Instagramot, mivel havi 70-75 millió új felhasználóval bővül. Magyarországon 600 ezer és 1 millió között lehet a muserek (TikTokkerek) száma a Follow Me becslése szerint.

Az utóbbi időben az idősebb korosztály is kezdi felfedezni a TikTokban rejlő lehetőségeket: egy kínai férfit matematikával kapcsolatos magyarázó- és oktatóvideók tettek ismertté, mások táncot vagy bűvésztrükköket tanítanak lépésről lépésre, de van olyan amerikai ügyvéd is, aki naponta posztol sajátos hangulatú videókat az irodájából munkatársaival együtt. Népszerűek az átvágós videók és a kihívások (challenge-ek) is, utóbbiak során őrült, vagy csak a komfortzónából kiléptető feladatokat kell végrehajtanunk, a legközelebbi bokorba ugrástól a nyilvános helyeken vagy irodában történő hirtelen táncig, miközben elfordul az eladó a boltban...
 
Mi állhat a siker hátterében?

Karvalics Attila, az ArvaliCom kommunikációs ügynökség vezetője szerint trendforduló van a világban. A természetesség reneszánsza. Szerinte a tinédzserek a TikTokon nem a tökéletességre törekszenek, nem másnak akarják kiadni magukat, hanem önmagukat adják, gyakran más bőrébe bújva. Nem szeretik a mesterkéltséget, a rájuk erőltetett világot és tartalmakat. Sőt, ők maguk akarják előállítani azt. A TikTokon mindenki sztárnak érezheti magát egy olyan környezetben, amikor a hagyományos sztárok kezdenek leértékelődni a digitális világban.


Milyen szinten beszélsz chatül? Kvíz indítása ITT!


Az applikáció a hivatalos médiavilág alternatívája, itt nincs szükség drága fényképezőgépre, videóvágó programokra. A TikTok a Play Áruházban így hirdeti magát: „A TikTok az idődnek az a része, amikor nem kell jól viselkedned. Ez nem YT, nem IG, nincs photoshoppolva — ez a fogmosás pizsamában a hálószobában, 7:45-kor. Ez valódi. Ez nyers. Ez egy sztori 15 másodpercben. És ez sokkal nagyobb buli. A TikTok nem a versenyzésről vagy az átgondoltságról szól. Hanem arról, hogy addig görgetsz, amíg a hüvelykujjad bírja, és gondolkodás nélkül posztolsz. Szóval dobd be a videódat a ringbe, és tokkolj”.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A TikTok növekedésének három állomása

Az első, 2016. szeptembere és 2017. áprilisa között zajló szakasz az alkalmazás tökéletesítéséről és a a márka arculatának véglegesítéséről szólt. A Bytedance akkoriban egyezséget kötött a QQ, Weibo és WeChat alkalmazások mögött álló cégekkel, tudván, hogy az említett appok felhasználói a chatelésen túl szívesen osztanák meg egymással mókás és kreatív videóikat. A siker beigazolódott, a technikai problémákat javították, az alkalmazás robogott előre.

A második stádium a TikTok táborának hirtelen gyarapodását jelöli. A növekedést gyorsította, hogy különböző kínai műsorokat (Hip-Hop in China, Happy Camp, Everyday Upward) kezdtek szponzorálni. Kampányt indítottak az Airbnb, a Harbin Beer és Chevrolet közreműködésével is. Szélesedett a filterek, matricák és effektek palettája, valamint elérhetővé vált az élő közvetítés funkciója is.

A harmadik szakasz 2017. decembere óta napjainkig tart, ez a világhódítás. A siker és a követők számának növekedése során azonban várható volt az is, hogy megszaporodnak a rosszindulatú hozzászólások, sértő tartalmak, így nagyobb figyelmet kellett fordítani a videók, kommentek ellenőrzésére.
 
A nemrégiben adatvédelmi botrányba keveredett ByteDance számára csak növelte a hírverést az eset. A TikTok ráadásul az első olyan kínai applikáció, amellyel sikerült meghódítani az amerikai fiatalok jelentős százalékát, és erre már nem csak az üzleti versenytársak figyeltek fel, hanem a geopolitikailag érzékeny kormányzatok is.
 
Reklámlehetőségek


A TikTok is kiváló hirdetési felület. Számtalan nagyvállalat kiaknázta már a lehetőségeket az USA-ban és Ázsiában, üdítők, autógyártók, divatmárkák. A brandek gyakran megbízott influencereken és kihívásokon keresztül jelennek meg, és vannak már jelentős márkaoldalak is. A GUESS #InMyDenim kihívására már 30 millió videóval reagáltak.

Egy kiszivárgott stratégiai áttekintésből (pitch deck), amelyet a Digiday szerzett meg, kiderül,  hogy egyes európai országok hány millió felhasználóval rendelkeznek, s milyen azok nemi megoszlása. A legnagyobb, 4,1 millió követői bázissal bíró Németországban a legkiegyensúlyozottabb a nemek aránya, míg a legnagyobb eltérés Spanyolországban mutatkozik a hölgyek javára.

Geri Katalin, a prémium influencer kampányokra szakosodott Follow Me Influencer Marketing Agency projekt menedzsere szerint nemrég fény derült arra is, hogy a TikTok az amerikai piac után Európában milyen hirdetési formákat kíván alkalmazni: a legelterjedtebbé a hírfolyamban a videók között megjelenő hirdetés válhat (teljes képernyőn,  9-15 másodpercig, kikapcsolható formátumban), de lesznek hashtag kihívások, valamint a Snapchathez hasonló ún. 2D-s filterek is.

Magyar viszonylatban kiemelkedő népszerűségnek örvendenek például Szász Dorina vagy Hollósi Jázmin videói. de az egykori hazai TikTok hírességek egy része már bele is fáradt a sztárságba. ők és mások is szivárognak át a marketing szempontból könnyebben értékesíthető Instagramra. Hogy mi áll még a siker hátterében befektetői vagy szociológiai szemmel? Kiderül a részletes írásból itt.

Hozzászólások

Az emailezés a kiberbiztonság legsebezhetőbb pontja

Továbbra is az emaileken keresztül érkezhet a legtöbb kibertámadás az informatikai rendszerek ellen - derül ki a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatásából, amelyet csütörtökön online sajtóbeszélgetésen mutattak be.
2020. 03. 27. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bankkártyák adataival kereskedő hackereket kaptak el

Egy több mint 30 fős, orosz és külföldi bankok által kibocsátott kártyák adataival kereskedő nemzetközi hackercsoport felgöngyölítéséről számolt be kedden az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
2020. 03. 25. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Számos film gyártása áll le világszerte

Tucatjával állnak le világszerte a filmstúdiók a produkciók gyártásával. Egyebek mellett A kis hableány élőszereplős változatának és Ridley Scott történelmi kalandfilmjének forgatása is későbbre csúszik.
2020. 03. 23. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Reklámmentes lesz az M5 csatorna

Hétfőtől reklámmentes lesz az M5 kulturális csatorna és hamarosan az alsó tagozatos korosztálynak is szolgál oktatási tartalmakkal - tájékoztatta az MTVA Sajtó Osztálya pénteken az MTI-t.
2020. 03. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH: Továbbra is kevés hazai terméket hirdetnek a tévékben

Az új tévéreklámoknak mindössze a 3,5 százaléka népszerűsít hazai terméket vagy szolgáltatást – egy a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa legutóbbi ülésén elfogadott új tanulmány szerint. Az RTL Klub szolgáltatója bírságot kapott egy szabálytalan szponzorüzenet közzététele miatt. A testület új ügyrendje szerint videokonferencián is ülésezhet.
2020. 03. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kényszerből sietünk a digitális jövőbe: új időszámítás kezdődik a magyar cégeknél a járvány után

Miközben az új típusú koronavírus világjárvánnyá nőtte ki magát, a lakosság és lassan a gazdasági szereplők is belátták, hogy a következő hetek-hónapok drasztikusan megváltoztatják a hétköznapokat és az üzleti kilátásokat. Habár a hosszútávú következményeket egyelőre megbecsülni is lehetetlen, a vállalkozások számára most Magyarországon és világszerte is kulcskérdés, hogy hogyan tudják fenntartani az üzletmenet folytonosságát. A kényszerhelyzet újabb és újabb digitális eszközök bevonását követeli meg a cégektől, a most megszerzett technológiai tőkéből pedig a válság után is nagy előnyt lehet kovácsolni. Ebben nyújt segítséget a magyar Stylers Group informatikai cégcsoport, mely március 26-án ingyenes webinarral és szoftveres megoldásaival mutatja az irányt a digitális jövőbe.
2020. 03. 20. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Már a világhálón is ott a koronavírus

Roppant komoly kihívások előtt állnak a vállalati informatikai rendszerek a munkavállalók kényszerű, otthoni munkavégzése miatt. Támadások tömege zúdulhat a felhasználókra, ami a nem megfelelően előkészített megoldások miatt a korábbiaknál is veszélyesebb lehet. Ráadásul már koronavírus zsarolóprogram és járványhoz kapcsolódó adathalász oldalak sora is megjelent a világhálón, ami még veszélyesebbé teszi a kialakult szituációt – hívja fel a figyelmet a Panda Security Hungary.
2020. 03. 20. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb koronavírusos átverés jelent meg Magyarországon

Újabb koronavírussal kapcsolatos átverés jelent meg Magyarországon, amelyet a biztonságtechnikai szoftvermegoldásokkal foglalkozó nemzetközi cég, az ESET szakemberei már más országokban is észleltek: a kampányban kéretlen levelekkel (spam), illetve hamis webshopokkal támadják a felhasználókat, a csalók arcmaszkokat kínálnak a levelekben, amelyek egy átverős oldalra irányítják a gyanútlan áldozatokat.
2020. 03. 20. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az NMHH öt tanácsa internetezőknek koronavírus idején

Ahhoz, hogy az internethálózatot továbbra is jó minőségben érjék el a felhasználók, érdemes átgondolni a nethasználati szokásokat, különösen csúcsidőben – tanácsolja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. Csatolmányok helyett felhőszolgáltatást, de legalábbis tömörítést, a videohívások helyett hanghívást, a videóknál, streameknél pedig a kisebb felbontást érdemes választani. A hírközlési hatóság egyúttal bátorítja a szolgáltatókat annak átgondolására, hogy a feltöltőkártyát használó idősek telefonkeretére milyen kedvezményt tudnak nyújtani a fennálló járványhelyzetben.
2020. 03. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most veszélyesebb az internet, mint valaha - Óvatosságra int Magyarország kiberkoordinátora

Óvatosságra intett Rajnai Zoltán, Magyarország kiberkoordinátora az online vásárlásokkal és adományozásokkal kapcsolatban.
2020. 03. 17. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Oktatási tartalmakat közvetít az M5

A koronavírus-járvány megfékezésére hozott intézkedésekkel összhangban, segítve az otthon tanuló diákok munkáját, a közmédia számos oktatási tartalmát - amíg a helyzet indokolja - az M5 kulturális csatorna napi műsorában sugározza - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vasárnap az MTI-vel.
2020. 03. 15. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

NMHH Médiatanács: közel 125 millió forint helyi és körzeti tévéknek

Hír-, közéleti és magazinműsorokat készíthetnek 124,5 millió forint pályázati forrásból helyi és körzeti televíziók a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának legutóbbi döntése szerint. Több mint másfélszeresére nőtt a Duna TV műsoraiban a szponzorüzenetek száma egy a testület által elfogadott tanulmány szerint.
2020. 03. 15. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújul az M1 arculata

Indulása után 5 évvel, március 15-től megújul az M1 arculata - közölte az MTVA Sajtó Osztálya az MTI-vel.
2020. 03. 15. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipari cégeké volt a legtöbb szponzorüzenet 2019 második félévében

Az építőipari cégeké volt a legtöbb szponzorüzenet a televízióknál 2019 második félévében - közölte legfrissebb tanulmánya alapján a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága pénteken az MTI-vel.
2020. 03. 13. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csaló e-mailek az Egészségügyi Világszervezet nevében a koronavírus kapcsán

A koronavírus (COVID-19) globális terjedése kapcsán egyre több és több felhasználót bombáznak álhírekkel a kiberbűnözők arra számítva, hogy kihasználhatják a gyanútlan internetezőket.
2020. 03. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A koronavírus okozta félelmet használják ki a digitális bűnözők

A Sophos kiberbiztonsági szakértő egy új spam email támadást fedezett fel, amely a koronavírus fertőzés ( COVID-19) okozta félelmet használja ki egy kattintható dokumentum felajánlásával, mely elvileg egy óvintézkedéseket tartalmazó listát tartalmaz, amivel megakadályozható a fertőzés. Ám a dokumentum sajnos egy digitális fegyvert rejt. A Sophos szerint hasonló támadásokra számíthatunk más országokban is.
2020. 03. 11. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok többsége elutasítja az indokolatlan pánikkeltést

A magyarok többsége elutasítja az indokolatlan pánikkeltést a médiumok részéről a koronavírussal kapcsolatban - közölte kutatása alapján a Századvég Alapítvány kedden az MTI-vel.
2020. 03. 11. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és a Covariant partneri együttműködést kötött az integrált MI-vel támogatott robotikai megoldások fejlesztésére

Az ABB a Covariant mesterséges intelligencia (MI) alapú technológiájával felgyorsítja a térnyerését a forgalmazási és az e-kereskedelmi ágazatokban. A Covariant volt a nyertese annak a világméretű pályázatnak, amit az ABB azért írt ki, hogy vezető MI-partnert keressen az intelligens robotikai technológiák közös fejlesztéséhez.
2020. 03. 09. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly nemek közötti egyenlőtlenség van az internethasználatban

A nők jelentős hátrányban vannak a férfiakkal szemben az internet használatát illetően világszerte – mutat rá az International Telecommunication Union friss felmérése. Európa ebből a szempontból kifejezetten kedvező régiónak tekinthető, hiszen csökkenőben a különbség, ráadásul a világháló használatának aránya is magas. Az egyre növekvő digitális veszélyek miatt kortól és nemtől függetlenül különös figyelmet kell fordatani a világháló tudatos használatára és adataink biztonságára – hívja fel a figyelmet a Panda Security.
2020. 03. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyolcszáz millió forint rádió- és tévéműsorok készítésére

Összesen nyolcszáz millió forintos keret pályázható helyi és körzeti rádiók és televíziók műsortámogatására két programban, erről döntött a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa a legutóbbi ülésén. Burkolt reklám és a műsortámogatási szabályok megsértése miatt a grémium megbírságolta az RTL Klub és a Balaton Televízió szolgáltatóit. A tanács elfogadta azt a friss tanulmányt is, amely szerint az országos kereskedelmi televíziókban látható termékmegjelenítések száma egy év alatt közel tizedével nőtt.
2020. 03. 05. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: