Lézer és CAD-CAM: a csúcstechnológia átveszi az irányítást?

A robotika és automatizáció térhódításával a jövőkutatók Martin Forddal az élen megkongatták a vészharangot: lehet, hogy az intelligens technológia hamarosan átveszi az uralmat az emberiség felett? Nem lehetetlen, hogy a távoli jövőben ez bekövetkezik, de egyelőre sok szakmában, így a fogászatban is a csúcstechnológia az embert szolgálja. Mégpedig kitűnően.

A fogászat mindig is elképzelhetetlen volt eszközök nélkül. Igaz, a régi idők eszközei ma már inkább egy inkvizíciós kelléktárba illenének – no de ki tudja: talán a most csúcstechnológiának számító eszközök már a jövő évszázadban is múzeumi darabok lesznek.

Búcsú az általános fogorvostól?

Mindenesetre a gyógyászat minden ágához hasonlóan a fogászatban is döntő fontosságú, milyen eszközökkel és anyagokkal dolgoznak a szakemberek. A specializálódás ezen a területen is beindult: egyre kevesebb az általános fogorvos, és növekszik a különböző területekre specializálódott szakemberek száma.

A differenciálódás mértékét az is jelzi, hogy lassan saját nevet kapnak ezek a specialisták, függetlenül attól, hogy a dolgok pillanatnyi állása szerint kell-e külön szakvizsgát tenniük, hogy kiérdemeljék az endodontus (gyökérkezelés-specialista), protetikus (fogpótlástan-szakértő), implantológus, parodontológus (a fogágy problémáival foglalkozó fogorvos) címet, avagy sem.

A speciális területek speciális eszközei

Az ismeretanyag növekedésével és a technika fejlődésével párhuzamosan egyre specializáltabb eszközökkel és technológiákkal dolgozhatnak a fogorvosok. A fogászati CT-felvételekhez például külön berendezést fejlesztettek ki: a Cone Beam CT (vagy CBCT) az állkapocs csontállományát térképezi fel, mégpedig 3 dimenzióban. A részletes felvétel birtokában az implantációt végző szájsebész el tudja dönteni, alkalmas-e a műgyökér-beültetésre váró terület csontszövete arra, hogy körbenője és megtartsa az implantátumot.

Lézerezés

A szájsebészetben óriási jelentőségű a lézer alkalmazása. A lézer stimulálja az immunrendszert, ezért a gyógyulás gyorsabb, és kevesebb szövődménnyel jár. Számos esetben elkerülhető a gyógyszerek használata. Sokszor kisebb a vágófelület, ami kevésbé invazív beavatkozást jelent. A mai modern fogászatban szinte nincs olyan szájsebészeti műtét, ahol ne merülne fel a lézer használata.

CAM/CAD technológia

A svéd Nobel Biocare szabadalmaztatta csúcstechnológia a protetikát, vagyis a fogpótlások területét forradalmasította. A teljes egészében számítógépek vezérelte folyamat során a cég gyárában robotok faragják ki a különböző országokból interneten átküldött terveket. A cirkóniumdioxid és króm-kobalt ötvözetű tömbök embert nem látnak, mégis (vagy éppen ezért) hihetetlenül pontos vázak készülnek. Márpedig a pontosság a fogpótlások esetében tartósságot jelent.

Minél jobban hasonlít a pótlás az eredeti fogra (például egy implantátum vagy hagyományos fogászati híd esetén), vagy minél jobban rásimul a saját fogra (korona esetén), annál kisebb a másodlagos szuvasodás esélye, és javul a funkcionalitás is.

A csúcstechnológia azonban nem jelenti azt, hogy az emberi szaktudás jelentősége csökkenne. A lézeres szájsebészeti műtétekhez elengedhetetlen a fogszakorvos tudása és tapasztalata: ő irányítja a sugárnyalábot, és nem a lézer őt.

A CAD/CAM-folyamatban az automatizáció a mérvadó, ugyanakkor a kezelés elején és végén mind a fogorvos, mind a fogtechnikus részvétele nélkülözhetetlen a kezelés sikeréhez.

Az Egyesült Államokban a vártnál jelentősebben nőtt az új munkanélküli segélykérelmek száma

Az Egyesült Államokban 16 ezerrel 219 ezerre emelkedett az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma a múlt héten - közölte a munkaügyi minisztérium csütörtökön.
2026. 04. 10. 02:00
Megosztás:

Ezzel így kampec a dízel autóknak Magyarországon - mi lesz helyette?

Folyamatosan erősödik az érdeklődés az elektromos és hibrid hajtású járművek iránt, miközben a dízel modellek népszerűsége látványosan visszaesett. Mit tudnak az "okosok"? A dízel autók megértek a kivezetésre?
2026. 04. 10. 01:00
Megosztás:

Donald Trump a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről írt közösségi oldalán

Donald Trump amerikai elnök a NATO-ra is helyezett nyomásgyakorlás szükségességéről szóló bejegyzést tett közzé csütörtökön internetes közösségi oldalán.
2026. 04. 10. 00:30
Megosztás:

Forgalomkorlátozások lesznek a Hősök terén és az Andrássy úton

A Hősök terére tervezett péntek délutáni rendezvény miatt már csütörtök estétől lezárásokra kell számítani a téren és környékén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
2026. 04. 09. 23:30
Megosztás:

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol

Embercsempész-hálózatra csapott le az Europol, az elkövetők Magyarországon keresztül juttattak el határsértőket az Egyesült Királyságba - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a rendőrség honlapján. A három országban lezajlott, összehangolt akcióban nyolc embert fogtak el, egyet Magyarországon. A főszervezőt még keresik.
2026. 04. 09. 23:00
Megosztás:

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén

Tavaszias, jellemzően napsütéses idő várható a hétvégén, bár pénteken még többfelé lehet felhős az ég. A hőmérséklet lassan emelkedik, vasárnap már 12 és 19 Celsius-fok között alakul, de a hajnalok fagyosak lesznek, szombatra virradóra akár mínusz 5 Celsius-fok is lehet - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-hez.
2026. 04. 09. 22:30
Megosztás:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 15. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2026. 04. 09. 22:00
Megosztás:

Ötmilliárd euró befektetéssel támogatja az EBRD az iráni háborútól sújtott gazdaságokat

Ötmilliárd eurós befektetési csomaggal támogatja az idén az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az iráni háború hatásait megszenvedő térségi gazdaságokat.
2026. 04. 09. 21:30
Megosztás:

Így lesznek nyitva a kormányablakok a választások hétvégéjén

Az ország csaknem valamennyi kormányablaka nyitva tart szombaton és vasárnap, hogy személyi okmányának hiánya miatt senki ne maradjon le az országgyűlési választásról - közölte a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területi közigazgatásért felelős államtitkára a Facebookra feltöltött csütörtöki videójában.
2026. 04. 09. 21:00
Megosztás:

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt bezárt teheráni nagykövetségét

Spanyolország újra megnyitja a háború miatt egy hónapja bezárt teheráni nagykövetségét - jelentette be a spanyol külügyminiszter csütörtökön Madridban.
2026. 04. 09. 20:30
Megosztás:

Átlépte a kétmillió forintos szintet az új lakások négyzetméterára Budapesten

Tovább emelkedett az új építésű lakások ára a fővárosban, 2026 első negyedévében az átlagos négyzetméterár elérte a 2,028 millió forintot, a prémium szegmensben pedig már 3,7 millió forint az irányadó - közölte az Otthon Centrum csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 20:00
Megosztás:

Orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket"

A brit védelmi miniszter szerint orosz tengeralattjárók hajtottak végre "titkos műveleteket" az Atlanti-óceán mélyén, Nagy-Britanniától északra a tenger alatti kábel- és csővezeték-hálózatok feltérképezésére.
2026. 04. 09. 19:30
Megosztás:

Székelyföldi üzemet vásárol fel az amerikai-kanadai CCL Avery

A címkegyártással foglalkozó amerikai-kanadai CCL Avery felvásárolja a Hargita megyében bejegyzett autóalkatrészeket gyártó ALT Technologies Transylvania SRL-t - írja a profit.ro a román versenyhivatal (CC) közleménye alapján.
2026. 04. 09. 19:00
Megosztás:

Mi a helyzet most a koronavírussal?

Az elmúlt héten országos szinten stagnált a koronavírus örökítőanyagának átlagkoncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján csütörtökön.
2026. 04. 09. 18:30
Megosztás:

Átadták a Pannon Egyetem nagykanizsai kampuszának felújított épületeit

A biokémiai és a mikroműanyagok kutatása mellett a megújuló energia kutatásait támogató egységek és modern technológiai laborok is helyet kaptak a Pannon Egyetem (PE) mintegy 2,7 milliárd forintból korszerűsített új nagykanizsai épületeiben, amelyet csütörtökön adtak át.
2026. 04. 09. 18:00
Megosztás:

Új üzemirányítás az MVM Démásznál

Éles üzemben elindult az MVM-csoport részeként működő MVM Démász Áramhálózati Kft. kisfeszültségű üzemirányítása márciusban - közölte az MVM csoport csütörtökön az MTI-vel.
2026. 04. 09. 17:30
Megosztás:

Közeleg az szja-bevallás határideje: módosuló szabályok, NAV-fókuszok 2025-re

Több lényeges szabály is módosult, ezért a Deloitte szakértői szerint annak, aki még nem tette meg, érdemes a május 20-ig hátralévő időben alaposan tanulmányozni a személyi jövedelemadó (szja) bevallás tervezetét. Bővült az adókedvezmények köre, változott azok érvényesítési sorrendje, szűkült egyes kedvezményekre jogosultak köre, miközben új előírások jelentek meg többek között a fizetővendéglátás és a kriptoeszközök adózása terén is.
2026. 04. 09. 17:00
Megosztás:

Pénteken és szombaton akár károkozó fagyok is várhatók

Az elmúlt években hatalmas károkat okoztak a tavaszi fagyok, és idén is komoly a probléma: a csütörtöki fagyos reggel után főleg pénteken és szombaton várhatók még akár károkozó fagyok is - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2026. 04. 09. 16:30
Megosztás:

A CERHA HEMPEL bejelentette, hogy 2026. április 1-jétől Márky Gábor és Rajkai Bence partnerré léptek elő

Márky Gábor (indexképünkön) társasági jogi és M&A szakértő, jelentős tapasztalattal rendelkezik hazai és határon átnyúló tranzakciók terén. A CERHA HEMPEL-hez 2024-ben csatlakozott, ezt megelőzően egy vezető nemzetközi ügyvédi iroda partnereként dolgozott Budapesten.
2026. 04. 09. 16:00
Megosztás:

Segítik az inzulinrezisztenciával élők és a tudatosan étkezők mindennapjait

Az inzulinrezisztencia, a cukorbetegség vagy egy szigorúbb diéta követése sokak számára egyet jelent az örökös tervezéssel, és a folyamatos szénhidrátszámolással. Erre a napi küzdelemre hozott megoldást két nagymúltú magyar piaci szereplő stratégiai együttműködése.
2026. 04. 09. 15:30
Megosztás: