1,561 milliárd forint adózott nyereség a CIG Pannóniánál a harmadik negyedévben

17 milliárd forintot meghaladó díjbevétel mellett az egy részvényre eső nyereség 19 forint – áll a CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. harmadik negyedéves tőzsdei gyorsjelentésében.

1,561 milliárd forint adózott nyereség a CIG Pannóniánál a harmadik negyedévben

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. a mai napon közzétette a nemzetközi számviteli szabályok szerinti, konszolidált, nem auditált jelentését a 2018 harmadik negyedéves pénzügyi adatokkal. A csoportszintű adózott eredmény 1,561 milliárd forint, a teljes átfogó jövedelem 508 millió forint nyereség, az egy részvényre eső háromnegyed éves nyereség pedig 19 forint lett. A biztosítási díjbevétel 17,048 milliárd forintot ért el 2018 első kilenc hónapjában. Az élet szegmensben az új szerzés 2,175 milliárd forint, ami 6 százalékos növekedés 2017 hasonló időszakához képest.

Az idén eladott életbiztosítási szerződések esetében a CIG Pannónia saját értékesítési hálózatának teljesítménye 29 százalékot, míg a független brókeri csatorna 39 százalékot, a banki csatorna 22 százalékot tett ki, míg az egyéb üzlet-fejlesztés részaránya az új értékesítésben 10 százalék. Az élet szegmensben tovább folytatódott az értékesítési csatornák diverzifikációja. A banki értékesítési csatorna fejlesztése után elindult a call centeres értékesítési vonal is egy jelentős értékesítő partnerrel együttműködésben.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A nem-élet szegmensben folytatódott a portfoliótisztítás és a lakossági casco állomány „kifuttatása”. Ezzel magyarázható a nettó állományfejlődés 263 millió forintos csökkenése az első három negyedévben. A nem-élet szegmens az év első 9 hónapjában 567 millió forint adózás utáni eredményt ért el, amely a megelőző negyedévekhez hasonlóan kiváló eredmény.

A részvénytársaság saját tőkéje a 2017. év végi 9,015 milliárd forintról 16,803 milliárd forintra növekedett, vagyis 86 százalékkal nőtt 2018-ban. A CIG Pannónia életbiztosítási üzletágának Szolvencia II szerinti tőkemegfelelése 349 százalék, míg a nem-életbiztosítási üzletág tőkemegfelelése 176 százalék, így teljesítik a Felügyelet által minimálisan elvárt 150%-os tőkemegfelelési szintet.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Az Allianz Csoport jó eredménnyel zárta a második negyedévet is

A belső bevétel növekedési üteme 4,1 százalékos volt, a működési eredmény pedig 5,4 százalékkal, 3,2 milliárd euróra nőtt. A részvényesekre jutó adózott eredmény 13,1 százalékkal, 2,1 milliárd euróra nőtt. Az első félév 6,1 milliárd eurós működési eredménye a teljes évre tervezett eredmény középértékének 53 százalékát éri el. Az első félév részvényesekre jutó adózott eredménye 7,3 százalékkal nőtt, így elérte a 4,1 milliárd eurót. A Szolvencia II. irányelv szerinti tőkemegfelelési mutató a második negyedév végén 213 százalék volt, 2019 első negyedévének végén ugyanez a mutató 218 százalékot ért el. A várható működési eredmény 2019-ben a megerősített adatok alapján 11,5 milliárd euró (plusz-mínusz 500 millió euró)
2019. 08. 08. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Másfél milliárdot meghaladják a viharkárok, pedig még messze a nyár vége

Már a másfél milliárd forintot is meghaladják a viharkárok az idei nyári szezonban az Aegon Biztosító adatai szerint. Július utolsó hétvégéjén a viharkárok összege meghaladta a 450 millió forintot, Zala és Hajdú-Bihar megye, valamint Budapest térségében történt a legtöbb káresemény.
2019. 08. 06. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így drágult a gépjárművek kötelező biztosítása

Öt év alatt átlagosan csaknem 70 százalékkal emelkedtek a gépjármű kötelező felelősség biztosítás (kgfb) díjai a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint, amelyeket a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kommunikációs igazgatója kommentált az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió reggeli közös műsorában.
2019. 08. 05. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 35%-os bővüléssel, 1,8 milliárd euróra növelte adózott eredményét a nemzetközi Generali Csoport

Kiváló pénzügyi eredménnyel zárta az elmúlt félévet a nemzetközi Generali Csoport. A működési eredmény 2,7 milliárd eurót tett ki (+7,6%), míg az adózott eredmény kiemelkedően dinamikus növekedést produkálva elérte az 1,8 milliárd eurót. (+34,6%).
2019. 08. 03. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hazai akvizíció: átvette a Generali az ERGO biztosítók állományát

A nemzetközi Generali Csoport által 2019. április 2-án bejelentett tranzakció szerint a Generali Biztosító megvásárolta a magyarországi ERGO biztosítók teljes biztosítási portfólióját. Az akvizíció a két nagyvállalat közötti csoportszintű, a magyar mellett a szlovák piacra is kiterjedő tranzakció része.
2019. 07. 31. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre többen kötnek biztosítást

Már a külföldre utazó magyarok 60 százaléka köt biztosítást, ez pedig javuló arány az előző évek alig 50 százalékához képest - mondta a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) kommunikációs igazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2019. 07. 25. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Láncfűrésszel riogatja a magas biztosítási árakat legújabb kampányában a CHERRISK

A CHERRISK nyári kampánya végleg leszámol a magas biztosítási árakkal. Május óta láthatók a kampány utas- és lakásbiztosítás display és PPC hirdetései, az animációs TVC-k pedig június közepe óta futnak. Csak úgy, mint a szeptemberi márkabevezetéskor, most is a több mint 100 fős Republic Group lett megbízva – lead ügynökségként – a teljes tervezéssel és kivitelezéssel.
2019. 07. 16. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Albérletre is érdemes biztosítást kötni

Az albérletre is célszerű megfelelő biztosítást kötni, hogy egy későbbi kár esetén elkerülhető legyen a vita a tulajdonossal - hívja fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az őszi tanévkezdés előtti albéreltkeresési időszak közeledtével. A felvételi ponthatárok július 24-i kihirdetése után ugyanis várhatóan több ezer diák igyekszik majd albérletet találni új tanintézménye közelében.
2019. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: 2,6 tonna papírt megspóroltak a biztosítottak

Többszörösére nőtt a biztosítós ügyeiket a K&H Biztosító netes portálján intéző ügyfelek száma, részben ezért megújult az ügyfélportál - közölte a K&H. A regisztrált ügyfelek száma három év alatt több mint 300 százalékkal, a feltöltött dokumentumok száma pedig 426 százalékkal nőtt. A netes dokumentumfeltöltések nemcsak gyorsabbá teszik az ügyintézést, de ennek köszönhetően még nagyjából 2,6 tonna papírt is megspóroltak az ügyfelek. A megújult virtuális felület az eddiginél is masszívabb biztonsági rendszerrel, például kétlépcsős azonosítással használható a jövőben, ráadásul felével, harmadával csökken az ügyintézési idő is.
2019. 07. 09. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétszázmillió forintra becsüli az Aegon a júniusi viharok okozta lakáskárokat

A június második felében tapasztalható szélsőséges időjárási jelenségek miatt összesen mintegy 11500 lakásbiztosítással kapcsolatos kárkifizetésre számít az Aegon Biztosító. A legtöbb káresemény - az országosan bejelentett káresemények csaknem harmada - Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében történt.
2019. 07. 06. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

K&H: százmilliós számlát hozott össze a vihar eddig

A májusi és júniusi viharokhoz köthetően eddig közel 2900 bejelentés érkezett a K&H Biztosítóhoz, a károk becsült értéke pedig meghaladta a 119 millió forintot. Csak június 28-án, pénteken több mint 500 kárbejelentés érkezett a csütörtöki szélsőséges időjárás miatt, ezeket elsősorban az orkán erejű szél okozta. A K&H még legalább ennyi bejelentést vár a hét elejéig.
2019. 07. 02. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több százmilliós károkat okoztak a júniusi viharok

Az elmúlt hétvégi viharok nyomán a biztosítók sok ezer újabb bejelentésre több százmillió forint kártérítést fizettek ki, vagy különítettek el a károk rendezésére - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel hétfőn.
2019. 07. 02. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több száz millió forintos kárt okoztak a hétvégi viharok

Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel.
2019. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Biztosítási díjbevételek Magyarországon - egy ábrán

Bruttó biztosítási díjbevétel (milliárd forint)
2019. 06. 15. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő a biztosítási piac, de ez még kevés a felzárkózáshoz

Továbbra is dinamikusan nő a biztosítási piac, de az inflációt is beszámítva a bővülés elmarad a gazdasági növekedés ütemétől és az uniós felzárkózási pályától. A pénztári piacon a fő kihívást a tíz év után először jelentkező negatív hozamok és a cafeteria rendszer átalakításai jelentik - mondta Nagy Koppány, a jegybank biztosítási, pénztári és közvetítői felügyeleti igazgatója a Magyar Nemzeti Bank (MNB) sajtótájékoztatóján, csütörtökön Budapesten.
2019. 06. 14. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az uniós kártya nem váltja ki az utasbiztosítást

Külföldi utak esetében teljes védelmet az európai egészségbiztosítási kártya (eek) csak utasbiztosítással kiegészítve nyújt - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) az MTI-vel.
2019. 06. 10. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

1,33 milliárd forint adózás előtti eredményt ért el az Uniqa

A Uniqa Biztosító az elmúlt évet 1,33 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel zárta, szemben az 5 évvel ezelőtti 1,2 milliárdos veszteséggel, 2017-ben 820 millió forint volt az adózás előtti nyereség - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója a társaság sajtóbeszélgetésén, szerdán Budapesten.
2019. 05. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Mapfre, az Union és az Allianz lett az év utasbiztosítója

Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik az ügyfelek, Az utazási főszezon kezdete előtt a Netrisk.hu hétfő délelőtt díjátadó eseményen tette közzé, hogy az előző évben mely biztosítók termékei kapták a legkedvezőbb értékelést az ügyfelektől.
2019. 05. 27. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre elővigyázatosabban utazik a magyarok többsége

Az elmúlt napok zord időjárása ellenére sokan már a nyári szabadságot tervezgetik, a hazai biztosítók adatai alapján pedig egyre többen szeretnének a család és saját maguk biztonságáról is gondoskodni. Habár évről évre nő az utasbiztosítást kötők száma, az is megfigyelhető, hogy a néhány napos európai utazásokhoz még mindig sokan nem kötnek biztosítást, pedig a baj akár egy pillanat alatt is bekövetkezhet – hívja fel a figyelmet az OVB Magyarország pénzügyi tanácsadó cég.
2019. 05. 24. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. szakmai beszélgetésre invitálta a magyar biztosítási piac első számú vezetőit

A Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft. vezetősége üzleti reggelivel egybekötött szakmai beszélgetésre invitálta a magyar biztosítási piac első számú vezetőit. A rendezvényen 14 biztosítótársaság felsővezetője vett részt. Az esemény keretében mélyebb rálátást kaphattak a jelenlévők a Hungarikum Alkusz főbb tevékenységeire, valamint megismerhették a vállalat stratégiáját.
2019. 05. 24. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások: