218 milliárdos büdzsére számíthat az Agrárminisztérium

Az Agrárminisztérium a jövő évben 218,3 milliárd forintos büdzsével számolhat az idei 206,2 milliárd forint után a 2020. évi központi költségvetésről szóló tervezet szerint, amely kedden jelent meg parlament honlapján.

218 milliárdos büdzsére számíthat az Agrárminisztérium

Ebből 193,746 milliárd forint hazai működési költségvetési, 12,165 milliárd forint felhalmozási költségvetési, 12,422 milliárd forint európai uniós fejlesztési költségvetési forrás. A tervezett kiadást 32,9 milliárd forint értékben fedik le hazai működési, illetve felhalmozási bevételek.
   
A szaktárca igazgatására 2020-ban 9,38 milliárd forintot rendel a költségvetés az előző évi 8,16 millió forint után.
    

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal működésére  15,2 milliárd forint jut, egyidejűleg a hivatalnak 10,468 milliárd forint működési bevételt kell elérnie. Tavaly 14,682 milliárd forint volt a működés költsége 10,169 milliárd forint bevételi előirányzat mellett.
   
A ménesgazdaságok működésére 3,614 milliárd forintot biztosítanak jövőre, emellett 2,99 milliárd forint bevétellel is számolnak. Az idei költségvetés 3,585 milliárd forintot szánt a  működésre 2,9 milliárd bevétel mellett.
   
A mezőgazdasági középfokú szakoktatás intézményei az ideihez hasonló 25,7 milliárd forint költségvetéssel működhetnek jövőre, eközben 5,2 milliárd forint bevétellel számolhatnak. Beruházásokra, felújításokra 1,69 milliárd forint jut.

Tyúkudvar kvíz - Teszteld tudásod ITT!


A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ számára jövőre 6 milliárd forintot rendel a költségvetés, egyidejűleg 2,116 milliárd forint bevételt vár. Az idén 4,9 milliárd jutott, 1,79 milliárd forint bevétel mellett.
   
A Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ működése jövőre 1,5 milliárd forintba kerül, beruházásokra 240 millió forint, ugyanakkor 185,3 millió forint bevételt érhet el a központ. A génmegőrzési intézmények idei költségvetése hasonlóképpen 1,5 milliárd forint.
   
Az Országos Meteorológiai Szolgálat 1,84 milliárd forintból  működhet jövőre, miközben 1,239 milliárd forint bevételt is elvárnak tőle. Az idei működésre 1,65 milliárdot osztott tavaly a kormány.
   
A nemzeti park igazgatóságok 13,08 milliárd forint működési költséggel számolhatnak, egyidejűleg 6,04 milliárd forint  bevétellel. Felújításokra, beruházásokra mintegy 490 millió forintot fordíthatnak. Az idén 9,5 milliárd forint jutott a  működésre, 5,7 milliárd forint bevételi előirányzat mellett.
   
A Nemzeti Földügyi Központ költségvetése 2,2 milliárd forintra rúg jövőre. A nemzeti földalapkezelő 2019-ben ugyanekkora büdzséből gazdálkodott.
   
A fejezeti kezelésű előirányzatok között környezetvédelmi célelőirányzatokra 3,56 milliárd forintot tartalmaz a költségvetés. Például természetvédelmi pályázatok támogatására 900 millió forint juthat, ugyanezt a célt 2019-ben 679 millió forint szolgálja. Környezetvédelmi pályázatokra 622,8 milliót javasol a  dokumentum, erre az idén 471,8 millió forint jutott. Az ideihez hasonló 570 millió forint mehet védett természeti területek védettségi szintjének helyreállítására.
   
Az agrár célelőirányzatok között a határon átnyúló agrár- és vidékfejlesztési feladatok támogatásának költsége a javaslat szerint 518,9 millió forint, csaknem ugyanannyi, mint az idén. A hungarikumok és nemzeti értéktár megőrzésének és népszerűsítésének támogatása 490,5 millió forinttal gazdálkodhat, az idén 492,7 millió forinttal. A parlagfű elleni védekezésre 44,1 millió forint jut, az ideinek csaknem megfelelő összeg. Az állami génmegőrzési feladatokat 705 millió forint támogatja, az idén ez még 901 millió volt. A zártkerti program támogatására 1 milliárd forintot szánnak, 2019-ben ez 1,99 milliárd forint.
   
A nemzeti támogatások keretében állattenyésztési feladatokra a 2019. évinek megfelelő 1,3 milliárd, a sertéságazat helyzetét javító stratégiai intézkedések támogatására hasonlóképpen 866 millió forint jut.
    

A nemzeti agrártámogatások összege a 2019. évi 78,3 milliárd után 77,22 milliárd forint lesz jövőre, az agrárkárenyhítésé 8,6 milliárd forint, ugyanannyi, mint az idén, itt egyidejűleg 4,3 milliárd forint bevétellel is számol a költségvetés. Az agrárvállalkozások hitelgarancia-rendszerének erősítésére 5 milliárd forint jut.
   
Az uniós programok között kiegészítő támogatást kap egyebek között a Méhészeti Nemzeti program 1,36 milliárd forint értékben, a tavalyi 788 millió után. Az Igyál tejet program forrása 3,8 milliárd forint, 2019-ben még 4,3 milliárd. A speciális szövetkezések (tész) támogatására 4 milliárd forint jut jövőre, míg az idén 4,2 milliárd, az iskolagyümölcs programra pedig 2,35 milliárd, az idei 2,28 milliárd forint után.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: