40 százalékkal bővült az elektromos autók értékesítése Magyarországon

Tavaly 1803 darab új elektromos autót értékesítettek a forgalmazók Magyarországon, ami rekord mértékű, 41 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest, a vásárlók nagy része magánszemély volt - közölte a Vezess.hu honlap szerdán az MTI-vel.

40 százalékkal bővült az elektromos autók értékesítése Magyarországon

A közlemény szerint az importőröktől kapott információkból kiderült, hogy a hivatalosan cégnévre kötött szerződések mögött is gyakran egyautós vásárlások állnak.
   
A korábbi évek gyakorlatához képest a vásárlás motivációja is megváltozott, ugyanis 2019-ben a vevőknek már nem a környezet védelme volt a legfontosabb, hanem a milliós állami és önkormányzati kedvezmények.
    

A forgalmazók tapasztalatai szerint folyamatosan emelkedik a vásárlók között a vidéki lakosok száma, köszönhetően annak, hogy nőtt az elektromos autók hatótávolsága. Egyúttal azt is jelezték, hogy egyre többen családi autónak veszik meg a tisztán elektromos hajtású személygépkocsikat.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor

Hozzászólások

Mi és mennyivel lett drágább márciusban?

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Februárhoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben emelkedett, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az elemzők valamivel alacsonyabb, 3,6-3,7 százalékos márciusi inflációt vártak.
2020. 04. 08. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért szárnyal a CIG Pannónia - Az Aegon átveszi az EMABIT egyes magyarországi üzletágait

A CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt. (EMABIT) igazgatósága a mai ülésén döntött: a vagyonbiztosító magyarországi vagyon, felelősség, szállítmányozás, fuvarozás és gépjárműbiztosítási üzletágait átadja az Aegon Biztosítónak.
2020. 04. 08. 09:35
Megosztás:
Hozzászólások:

AutoWallis - rekordot hozott 2019, az idei év pedig nagy kihívásokat fog

Minden szempontból rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben és a jó eredményekhez a vállalat mindhárom üzletága hozzájárult: a legnagyobb mértékben, 31 százalékkal a belföldi disztribúciós üzletág bővült, amit 19 százalékos növekedéssel az autóipari szolgáltatói üzletág követett. A bővülés a legtöbb esetben a piaci átlag felett történt, így a magyar tőzsde autós vállalata jó úton halad stratégiája megvalósításában, mely szerint 2024-ben árbevétele 130 milliárd forint fölé emelkedhet. A társaság konszolidált árbevétele 2019-ben 19 százalékkal 75,3 milliárd, EBITDA mutatója pedig 17 százalékkal, 2,982 millió forintra bővült.
2020. 04. 08. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál

Április 15-én újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása, a MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás, amely március és augusztus között tíz ütemben zajlik, a negyedik átállás Délkelet-Magyarországot, Dél-Alföld régióját érinti - közölte az Antenna Hungária kedden az MTI-vel.
2020. 04. 08. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar GDP - ábrán mutatjuk

éves gazdasági növekedés üteme; volumenindex, előző év azonos időszaka = 100; szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok
2020. 04. 08. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben

Rekordévet zárt az AutoWallis 2019-ben: konszolidált árbevétele 19 százalékkal 75,3 milliárd forintra növekedett az előző évi 63,1 milliárd forintról, EBITDA mutatója pedig 14 százalékkal 2,982 millió forintra bővült 2,5 milliárd forintról - ismerteti a társaság a nemzetközi számviteli szabványok szerint készült konszolidált éves beszámolójában, amelyet a Budapesti Értéktőzsde honlapján hozott nyilvánosságra kedden.
2020. 04. 08. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezt érdemes megtenni az autó tavaszi felkészítésénél

Ma a külső motortisztítás közismert fogalomnak számít az autótulajdonosok körében. A belső motortisztítás, másnéven a „motor mélytisztítás” előnyeit viszont még kevesen ismerik. „Erre többek között akkor lehet szükség, ha az autó teljesítménye érezhetően visszaesik, lomhává válik, vagy megnő a fogyasztása. Ennek oka abban keresendő, hogy a motorban túl sok karbon-lerakódás keletkezett. Így működés közben szinte megfullad a szennyeződésektől” – hívta fel a figyelmet Nyolcas-Kállai Norbert, a TerraClean hazai szakértője.
2020. 04. 08. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Illúzió az elbocsátott munkaerő tömeges mezőgazdasági alkalmazása

A koronavírus-járvány miatt az itthon vagy Nyugat-Európában elbocsátott magyar alkalmazottak többsége számára nem reális alternatíva a mezőgazdasági idénymunka – derül ki a Trenkwalder alábbi elemzéséből. A nagyobb mezőgazdasági vállalkozásoknak mindössze 5 százaléka képes nagy számban fogadni új munkavállalókat, a szabad feladatkörök betöltése pedig elsősorban a mezőgazdaságot korábban elhagyó munkaerő részleges visszatérésétől várható.
2020. 04. 08. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Versenyjog koronavírus idején

A járvány befolyásolhatja a vállalati felvásárlások időzítését, ugyanakkor az Európai Unió várhatóan elnézőbb lesz a járvány miatt nyújtott állami támogatásokkal kapcsolatban – hívja fel a figyelmet dr. Horváth M. András, a Baker McKenzie versenyjogi szakértője. Emellett a fúziókra és vállalati együttműködésekre vonatkozó uniós jogalkalmazás is változhat.
2020. 04. 08. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerre lazít és szigorít az MNB

Elemzők szerint egyszerre lazított és szigorított a jegybank a keddi döntéseivel, a kamatfolyosó módosításáról, a gazdasági szereplők, a pénzügyi rendszer és a költségvetés finanszírozásának javításáról; az intézkedések segítik a koronavírus miatti gazdasági nehézségek leküzdését.
2020. 04. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség

Online mozgáskampányt indított a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ), amely a saját közösségi médiacsatornáin napi rendszerességű edzéseket, otthoni környezetben végezhető sportolással kapcsolatos ötleteket és inspiráló videókat, posztokat tesz közzé.
2020. 04. 08. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szellemi kulturális örökségek kerülhetnek az UNESCO listájára

A lipicai lótartást és a magyar vonós zenekari hagyományokat is felterjesztették az UNESCO szellemi kulturális örökség listájára, amely az egyes országok nemzedékről nemzedékre hagyományozódó közösségi tudását gyűjti össze. A solymászat hagyományához pedig - amely már régebb óta szerepel a listán - újabb országok csatlakoztak.
2020. 04. 08. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Már 70 ezer jegyet és bérletet vásároltak a Volánbusz utasai az új mobilappon

Csaknem 70 ezer helyi és helyközi menetjegyet, távolsági kiegészítő jegyet és 30 napos bérletet vásároltak a Volánbusz utasai az elmúlt két hétben a Közlekedési Mobiljegy applikáción - közölte a közlekedési vállalat kedden az MTI-vel.
2020. 04. 07. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Videós rémhírterjesztőket fogtak el Borsod megyében

A koronavírusról hamis állításokat tartalmazó videó terjesztése miatt indított eljárást az ózdi rendőrkapitányság egy férfi és kiskorú lánya ellen - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kedden a police.hu oldalon.
2020. 04. 07. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Még 4 százalék felett a magyar ipar

Több mint 4 százalékos növekedést ért el februárban a magyar ipar. Fontos, hogy a koronavírus-járvány miatt több gyár leállt, de nagyon sok folytatta a termelést. Az ágazat idei teljesítménye attól függ, mikor tud újra felfutni a termelés. A mostani kilátások szerint nem zárható ki, hogy két számjegyű lesz a visszaesés.
2020. 04. 07. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Elfogyott a nap végére a lendület

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 143,05 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 32 715,70 ponton zárt kedden.
2020. 04. 07. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

További részletek derültek ki a gazdaságélénkítő csomagról – bíztató jelek

A kormány mai sajtótájékoztatóján a tegnapi bejelentések után több részlet derült ki a tervezett gazdaságélénkítő lépésekről és ezek mindenképpen pozitívan értékelendőek. A csomag részben pótolja a kieső jövedelmet, ami egyaránt segíti a nehéz helyzetben lévő embereket és biztosítja az újrainduláshoz szükséges vásárlóerőt. Hosszú távon is örömteli a K+F munkahelyek és képzések támogatása, hiszen ez elősegíti, hogy a magyar gazdaság a válságot kihasználva egy komolyabb szerkezetátalakítást is végrehajtson. Az intézkedések a nemzetközi példákkal összevetve is megállják a helyüket - áll a Niveus Consulting Group elemzésében.
2020. 04. 07. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Újra kivetik a kiskereskedelmi különadót

Újra bevezetik Magyarországon a kiskereskedelmi különadót, amelyet a járvány elleni védekezéshez létrehozott alapban használnak fel. A multinacionális kereskedelmi láncok ezen a jogcímen évente 36 milliárd forintot fognak fizetni. Az adó április 15-től vagy május 1-jétől lép hatályba.
2020. 04. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Februárban meglepően jól alakult az ipari termelés

Az MTI-nek nyilatkozó elemzőket meglepte az ipari termelés viszonylag kedvező februári alakulása, a külföldi helyzet miatt akadozó ellátási láncok, az import alkatrész szállítások kimaradásai rosszabb eredményt vetítettek előre. Arra számítanak, hogy éves összehasonlításban márciusban már visszaesik az ipar teljesítménye és a második negyedévben eléri a mélypontot.
2020. 04. 07. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank-konzorcium MFB Pontjai

Már 201 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést és a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket kereste az elmúlt években a lakosság és a vállalkozások. A legtöbb igényt a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régió MFB Pontjai szolgálják ki. A válsághelyzet kihirdetését követően a lakossági ügyleteknél nem csökkent jelentősen a forgalom, a vállalatok egy része azonban kivár.
2020. 04. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások: