41 települést érintő beavatkozással és ellenőrző biztos kijelölésével kapott zöld utat a DIGI-Invitel fúzió

Feltételek és kötelezettségek előírása mellett járult hozzá a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), hogy a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. megszerezze az Invitel Távközlési Zrt.-t. Az eljárásban első alkalommal zajlott előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatás egy fúziós ügyben.

41 települést érintő beavatkozással és ellenőrző biztos kijelölésével kapott zöld utat a DIGI-Invitel fúzió

A DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft. (DIGI) 2017. augusztus végén jelentette be a GVH-nak, hogy meg kívánja vásárolni az Invitel Távközlési Zrt.-t (Invitel). A GVH azért indított versenyfelügyeleti eljárást a DIGI/Invitel összefonódás bejelentése alapján, mert felvetődött, hogy a tranzakció káros versenyhatásokkal járhat egyes érintett piacokon. Mindkét érintett vállalkozás a hazai vezetékes távközlési piac jelentős, országosan aktív szereplője, azaz, több százezer előfizetőnek nyújt vezetékes telefon-, internet-, vezetékes műsorterjesztési (TV) és egyéb szolgáltatásokat.

A GVH részletes vizsgálat keretében értékelte a tranzakció lehetséges versenyhatásait. A szokásosnak tekinthető lépések mellett (adatkérések a felektől, piaci szereplőktől, társhatóságok megkeresése, elemzések) fúziós eljárásban első alkalommal élt az előzetes értesítés nélküli helyszíni kutatás lehetőségével, amelyet a Versenytörvény 2017. január 15-től biztosít.

Az érintettek saját vezetékes távközlési hálózatai 34 településen fednek át, ezek közül a GVH vizsgálata 16 település esetében állapította meg, hogy a tranzakció a verseny jelentős mértékű csökkenését eredményezné. A GVH előzetes aggályainak megismerését követően a DIGI vállalta, hogy értékesíti az összefonódás révén megszerzett Invitel hálózatokat (ideértve azok infrastruktúráját és az értékesítés időpontjában meglévő előfizetői szerződéseket) e 16 településen a bejelentett összefonódás lezárását követő hat hónapon belül. A leválasztáshoz kapcsolódóan a DIGI köteles fenntartani a hálózatok gazdasági működőképességét és versenyképességét, valamint tartózkodni az előfizetők átcsábításától.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A felsorolt kötelezettségek felügyeletére a GVH ellenőrző biztost jelölt ki (hasonlóan a DDC/Readymix tranzakcióhoz).

A GVH lehetséges horizontális hatásnak tekintette továbbá, hogy 25 településen az Invitel saját hálózatán nyújtott vezetékes távközlési szolgáltatásaival van jelen, míg a DIGI-vel azonos vállalkozáscsoportba tartozó i-TV Digitális Távközlési Zrt. más piaci szereplőtől bérelt hálózaton nyújt televízió-szolgáltatást, azaz az összefonódás által csökkenne az ilyen szolgáltatást egymástól független vállalkozásként nyújtók száma. A DIGI vállalta e településeken a kilépést a vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből (azok meg nem hosszabbítását), és ehhez kapcsolódóan az átszerződtetés és az aktív marketing tilalmát 1 éves időtartamra.

Összességében tehát a DIGI-nek 16 településen kell értékesítenie a megszerzett Invitel hálózatait 6 hónapon belül, ellenőrző biztos felügyelete mellett, valamint 25 településen kell kilépnie a tőle független vezetékes távközlési hálózatokra vonatkozó bérleti szerződésekből. A GVH az ügyet lezáró  határozatában előírta a fenti utólagos feltételeket és kötelezettségeket,  megállapítva, hogy ezek együttes teljesülése esetén kiküszöbölhető a verseny jelentős mértékű, az összefonódásból eredő csökkenése.

 

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor 

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

1050 forintos osztalékot javasol részvényenként a Zwack Unicum

A Zwack Unicum Nyrt. igazgatósága 2 milliárd 136 millió 750 ezer forint, azaz részvényenként 1050 forint - a névértékre vetítve 105 százalék - osztalékot javasol a 2017. április 1-jétől 2018. március 31-ig tartó üzleti évre a BÉT honlapján szerdán közzétett közgyűlési meghívó szerint.
2018. 05. 23. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nyereséggel indította az évet a CIG Pannónia

Tovább tart a lendület a CIG Pannóniánál: az első három havi adózott eredmény 615 millió forint, a teljes átfogó jövedelem 530 millió forint nyereség, az egy részvényre eső első negyedéves nyereség pedig 8,8 forint – derül ki a biztosító nemzetközi számviteli szabályok szerint készített, legfrissebb gyorsjelentéséből.
2018. 05. 23. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Lufthansa Csoport új Economy „Light” tarifát vezet be észak-amerikai útvonalain

2018 nyarától a Lufthansa Csoport utasai immár az új, Economy „Light” díjszabást is választhatják a Lufthansa, a SWISS, a Brussels Airlines és az Austrian Airlines észak-amerikai járatain. Az új alaptarifa az ártudatos utasok számára a legolcsóbb választás, ha csupán kézipoggyásszal utaznak és nem igényelnek semmilyen rugalmasságot a jeggyel kapcsolatban. Az utasoknak egyéni igényük szerint további felárért lesz lehetőségük feladni csomagjukat vagy kiválasztani ülésüket. A fedélzeti ellátás azonban továbbra is térítésmentesen jár az Economy „Light” jegyet vásárló utasoknak is.
2018. 05. 23. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A General Motors a 2017-es év beszállítójaként ismerte el a Hankook Tire vállalatot

A GM 17 országból származó 132 legjobb beszállítóját ismerte el, akik folyamatosan meghaladták a GM elvárásait, kiemelkedő értéket teremtettek vagy új innovációt hoztak a vállalatba. Ez sorozatban a második év, melyben a Hankook megkapta ezt a díjat.
2018. 05. 23. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi díjjal ismerték el az UNION Biztosító társadalmi szerepvállalását

Az UNION Biztosító 2012 után másodízben nyerte el a Vienna Insurance Group (VIG) által 25 országban meghirdetett Günter Geyer-díj második helyezését. A szociális érzékenység területén tanúsított elhivatott tevékenységért odaítélt díjat, és a vele együttjáró 30 ezer eurónyi keretösszeget Dr. Hans Bichler, az Union Biztosítófelügyelő bizottsági tagja adta át Lehel Gábor elnök-vezérigazgatónak a Bátor Tábor Hatvanban található táborhelyén május 22-én tartott Social Active Day elnevezésű önkéntes napon, amelynek programjában maga is részt vett.
2018. 05. 23. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb visszahívás a Volkswagen csoportnál

A Volkswagen csoporthoz tartozó Porsche 60 ezer dízel SUV-t hív vissza.
2018. 05. 22. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ugrott a Ryanair árfolyama a gyorsjelentést követően

A Ryanair árfolyama tegnap pozitívan reagált a vállalat gyorsjelentésére.
2018. 05. 22. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a LEGO nyeresége és árbevétele

A dán tulajdonú Lego Manufacturing Kft. nettó árbevétele tavaly mintegy 10 százalékkal, 3,1 milliárd forinttal, adózott eredménye pedig több mint 40 százalékkal, 354 millió forinttal nőtt az egy évvel korábbihoz képest - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2018. 05. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól kezdte az évet az ALTEO

Árbevételét 10, EBITDA-szintjét 31 százalékkal növelte az ALTEO Group 2018 első három hónapjában az előző évi bázisidőszakhoz képest. A tőzsdén jegyzett energetikai vállalatcsoport az év első három hónapját 133 millió forint nettó eredménnyel zárta – derül ki a társaság 2018 első negyedévére vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményeit bemutató gyorsjelentéséből. A vállalat az év első három hónapjában is sikeresen folytatta a 2017-2019-es stratégiájával összhangban lévő, 10-15 milliárd forint nagyságrendű befektetési, beruházási programjának megvalósítását.
2018. 05. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt az Alteo árbevétele

Az Alteo csoport árbevétele 10 százalékkal, 5,201 milliárd forintra, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) pedig 31 százalékkal, 354 millió forintra nőtt az első negyedévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest - derül ki a társaság BÉT honlapján hétfőn közzétett, konszolidált adataiból.
2018. 05. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fejlesztette technológiáját a Nógrádi Vegyipari Zrt.

Fejlesztette technológiáját a Nógrádi Vegyipari Zrt., az új berendezéseknek köszönhetően nő a társaság által gyártott termékek mennyisége és minősége is.
2018. 05. 19. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Erste és a VIG 2033-ig meghosszabbította együttműködését

Az Erste Group (Erste) és a Vienna Insurance Group (VIG) által 2008-ban megkötött értékesítési megállapodást 2033 végéig meghosszabbítják. Az erről szóló szerződést 2018. május 17-én írták alá. Mindkét intézmény ügyfelei számára szélesebb körű lesz a hozzáférés a másik fél termékeihez. Egy digitalizálási offenzíva hivatott megkönnyíteni az ügyfelek számára a gyors, egyénre szabott biztosítások megkötését.
2018. 05. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tungsram kivásárlása jól mutatja, milyen fontos a vállalategyesülési és felvásárlási tevékenység a magyar gazdaságban

A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) örömmel jelenti be, hogy a sorrendben immár huszadik Éves Befektetési Konferenciájának nyitóelőadását Christian Majgaard, a márkaépítés és innováció nemzetközileg elismert szakértője, a LEGO korábbi globális márkaépítési és üzletfejlesztési vezetője tartja. A rendezvénynek június 12-én, a budapesti Hotel Hilton Vár ad otthont. Majgaard úr nevéhez fűződik a LEGO 21. századi márkaként történő újrapozicionálása olyan áttörő franchise-ok segítségével, mint a LEGO Mindstorms robotok és a Harry Potter licenc. Christian Majgaard nyitóelőadásának központi témája az innováció és a márkaépítés lesz.
2018. 05. 18. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó negyedévet tudhat maga mögött a Masterplast

A Masterplast 54 ezer euró adózás utáni eredményt ért el az idei első negyedévben, megduplázva az egy évvel korábbi 27 ezer eurós nyereséget - derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett beszámolóból.
2018. 05. 17. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rába Csoport: Kiemelkedő árbevétel-bővüléssel és eredményességgel induló év

A Rába Csoport sikeres évkezdetet tudhat maga mögött 2018-ban: konszolidált árbevétele 12,4 milliárd forint volt, ami 17,5 százalékos növekedésnek felel meg a bázisidőszakkal összevetve, egyúttal az elmúlt évtized második legnagyobb csoportszintű értékesítési teljesítménye. A kiváló pénzügyi eredmény és a kulcspiacok tartósnak ígérkező élénkülése támogatja a folyamatosan modernizálódó társaság üzleti lehetőségeinek kiszélesítését.
2018. 05. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rekordértékesítést vár a BMW Magyarország

A BMW Magyarország idén is rekordértékesítésre számít BMW és Mini modelljeinél - nyilatkozta Massimiliano Di Silvestre, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója az MTI-nek, annak kapcsán, hogy bemutatták a Mini három modelljének új változatait a Balaton felvidéken.
2018. 05. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ekkora nyereséget ért el a Rába Csoport

A Rába Csoport 396,4 millió forint adózott nyereséget ért el az első negyedévben, ami 129,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszaki értéket - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2018. 05. 17. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinamikusan nő az Uniqa Biztosító nyeresége

Tavaly 820 millió forintos adózás előtti nyereséget ért el az Uniqa Biztosító, 2018-ban mintegy 1,4 milliárd forint adózás előtti eredményt vár a biztosító vezetése - mondta Kurtisz Krisztián, az Uniqa Biztosító vezérigazgatója szerdán a cég sajtóbeszélgetésén, Budapesten.
2018. 05. 16. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan az ország legjobb 9 gyára!

A GyártásTrend magazint is kiadó PPH Media kihirdette az Év Gyára 2017 díjakat május 11-én a Larus Étteremben. Kéziszerszámgyár, autóipari beszállító és műanyagfröccsöntő üzem nyerte a három összetett díjat.
2018. 05. 16. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmasat ugrott a Raiffeisen profitja

A Raiffeisen 399 millió eurós adózott eredményt realizált az első negyedévben, ami 81%-kal magasabb, mint az előző évben és jelentősen meghaladja a várakozást is.
2018. 05. 15. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás