45 milliárd forintnyi bajor beruházás érkezik Magyarországra

Rövid távon 45 milliárd forint értékű beruházásra készülnek bajorországi vállalatok Magyarországon - mondta el Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán telefonon az MTI-nek Münchenből, ahol bajor cégek vezetőjével is tárgyalt.

45 milliárd forintnyi bajor beruházás érkezik Magyarországra

"Európa legalacsonyabb adói, a jól képzett munkaerő és a felsőoktatási rendszer színvonala nyomán a bajor vállalatok továbbra is rendkívüli mértékben bíznak Magyarországban" - hangoztatta a miniszter.
    

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdaság sikere nagymértékben függ a bajor gazdasági folyamatoktól, ezért Magyarországnak az az érdeke, hogy Bajorország sikeres legyen, hogy az ottani vállalatok továbbra is hajtsanak végre beruházásokat Magyarországon.
    

Magyarországnak az az érdeke, hogy a bajor vállalatok az új világgazdasági korszak által indokolt technológiai fejlesztéseket Magyarországon hajtsák végre - tette hozzá.
    

"A bajor vállalatok továbbra is úgy tekintenek Magyarországra, mint egy olyan helyre, ahol érdemes befektetni. Olyan helyként tekintenek ránk, ahol a politikai kiszámíthatóság, a biztos jogi környezet és a kedvező befektetési feltételek adottak" - szögezte le a miniszter.
    

A miniszter találkozott a Linde vegyipari vállalat, a világ legnagyobb iparigáz-előállítójának illetékeseivel, az autóalkatrészeket beszállító Schaeffler-csoport regionális vezetőjével. Megbeszélést folytatott Hubert Aiwanger bajor gazdasági, vidékfejlesztési és energetikai miniszterrel, és találkozik továbbá a vasúti szektorban érdekelt Siemens Mobility alelnökével. Szijjártó Péter tárgyal az Ózdi Acélművek tulajdonosával és a BMW igazgatótanácsának gyártásért felelős igazgatójával, Oliver Zipsével, akit a vállalat távozó elnök-vezérigazgatója egyik potenciális utódjaként említ a német sajtó.
   

A miniszter kifejtette, hogy ezek a vállalatok olyan új beruházásokat kívánnak Magyarországra hozni, amelyek nyomán az új világgazdasági korszakban feltételként megjelenő technológiai újításokat Magyarországon fogják kidolgozni és elsőként alkalmazni.
    

"Ezek a beruházások magas hozzáadott értékű, magas technológiai színvonalat képviselő munkahelyeket hoznak létre több ezres nagyságrendben majd Magyarországon" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
    

A miniszter rámutatott, hogy Bajorország számára Magyarország a 10. legfontosabb kereskedelmi partner; a bajor import 5 százaléka Magyarországról származik. Kiemelte, hogy a Magyarország és Bajorország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 14 milliárd eurót tett ki és a Németországba irányuló magyar export 35 százaléka Bajorországba érkezik.
    

Fontosnak tartotta még a miniszter hangsúlyozni, hogy bajor vállalatok csaknem 8 milliárd euró értékben hajtottak végre beruházásokat Magyarországon, aminek révén 50 ezer embert foglalkoztatnak. Hozzátette: 150 jelentős bajor vállalat van jelen Magyarországon, amelyek közül a legtöbben a legmagasabb technológiai színvonalat képviselik és a világ autóiparának és az autóipar beszállítóinak legfontosabb szereplői.
    

A gazdasági szereplőkkel folytatott megbeszélések mellett Szijjártó Péter tárgyalt Edmund Stoiber korábbi bajor kormányfővel, a Bajorországban kormányzó Keresztényszociális Unió (CSU) korábbi vezetőjével, valamint találkozott Reinhardt Marx münchen-friesingi érsekkel, a Német Katolikus Püspöki Kar elnökével.

Hozzászólások

Eddig ennyien igényelték a bölcsődei támogatást

Már több mint ötszázan igényelték a két hete bejelentett, havi legfeljebb 40 ezer forintos bölcsődei támogatást - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) családpolitikáért felelős helyettes államtitkára szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 08. 25. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a méhcsaládok száma Magyarországon

A méhcsaládok száma Magyarországon (2000-2018)
2019. 08. 25. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar női jégkorong-válogatott legyőzte Svájcot

A magyar női jégkorong-válogatott 2-0-ra legyőzte Svájc együttesét a háromcsapatos érdi felkészülési torna utolsó mérkőzésén, szombaton.
2019. 08. 25. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar kultúra és a néphagyomány a magyar közösségek megmaradásának alapja

A magyar kultúrára és a néphagyományra támaszkodás és továbbadásuk a külhoni magyar közösségek számára a megmaradás alapja - jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Nagyidán szombaton Potápi Árpád János erről a Kassához közeli településen megépült Ilosvai Há ünnepélyes átadóján mondott köszöntőjében
2019. 08. 25. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új szárnnyal bővítik a Mindszenty Általános Iskolát Esztergomban

Megkezdődött a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola bővítése, egyházi forrásokból 542 millió forintért új szárnnyal bővítik az épületet - mondta el az intézmény igazgatója csütörtökön az MTI-nek.
2019. 08. 24. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél az ötös lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 34. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2019. 08. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarul is feltünteti a határon túli állomásneveket a MÁV

Magyarul is szerepelnek majd a szomszédos országok vasútállomásai a MÁV utastájékoztató kijelzőin és tábláin a külföldi hivatalos elnevezések mellett - közölte a vasúttársaság pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés Pécsett

Mintegy 4,6 milliárd forintból valósul meg sportinfrastruktúra-fejlesztés a százéves Pécsi Vasutas Sportkör (PVSK) pécsi sporttelepén, a beruházás alapkövét pénteken rakták le.
2019. 08. 24. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul az államháztartás egyenlege

az államháztartás egyenlege; a központi költségvetés egyenlege; milliárd forint
2019. 08. 24. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptember közepén jelenik meg Eötvös Péter új lemeze

Eötvös Péter, Kossuth-díjas magyar zeneszerző, zenepedagógus és karmester, az egyik legismertebb magyar operaszerző szeptember 13-án megjelenő Gliding című új albuma a Frankfurti Rádió Szimfonikus Zenekarának és Hakan Hardenberger svéd trombitaművész közreműködésével készült - közölte a Peter Eötvös Contemporary Music Foundation az MTI-vel.
2019. 08. 24. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte zivatarra figyelmeztetnek

Zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra és vasárnapra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 08. 24. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Innovációs kisvállalkozás új üzemét avatták Nagykanizsán

Fémmegmunkálással foglalkozó, robottechnológiát is alkalmazó kisvállalkozás 165 millió forintos beruházással épült új üzemét avatták fel pénteken Nagykanizsán.
2019. 08. 24. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Dinnyefogyasztást ösztönző kampány indult

Dinnyefogyasztást ösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum (AMC), az akcióval az idén hosszabb dinnyeszezonra szeretnék felhívni a figyelmet.
2019. 08. 24. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Felújították a tatabányai sportiskolát

A tanév kezdetére 360 millió forintos beruházással elkészült a tatabányai Dózsa György Sportiskolai Általános Iskola energetikai felújítása - mondta a város polgármestere a pénteki átadáson.
2019. 08. 24. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az államháztartás hiánya

A gazdaság teljesítményének köszönhetően idén júliusban 37,2 milliárd forint többlettel zárt a költségvetés, az államháztartás - önkormányzatok nélküli - központi alrendszerének első héthavi hiánya 352,7 milliárd forint lett - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 24. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedéssel zárult a pénteki kereskedés

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 124,87 pontos, 0,32 százalékos emelkedéssel, 39 519,58 ponton zárt pénteken.
2019. 08. 23. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Rezsiutalványt kapnak a nyugdíjasok

Kilencezer forint értékű rezsiutalványt kap minden nyugdíjas szeptember 30-ig - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
2019. 08. 23. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tetőztek a albérleti díjak az egyetemi városokban

Budapesten és más egyetemi városokban (Debrecenben, Pécsen, Győrben és Miskolcon) az albérletpiacon a bérleti árak elérték a felső határt: július vége és augusztus vége között nem emelkedett a kiadó lakások bérleti díja - közölte az Ingatlan.com pénteken az MTI-vel.
2019. 08. 23. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tárgyaltak a magyar sertéshús thaiföldi exportjáról

A magyar sertéshús thaiföldi exportjának engedélyezéséről és a sertéspestis elleni sikeres magyar intézkedésekről tárgyaltak Budapesten a thaiföldi agrártárca, valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) a képviselői - közölte a KKM csütörtökön az MTI-vel.
2019. 08. 23. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Együttműködés Székesfehérvár városának fejlődéséért

Együttműködési megállapodást írt alá Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Prosperis Alba Kutatóközpont Kft. és az Óbudai Egyetem. A Felek közös célként határozták meg, a jövőbeni kutatások helyben történő megvalósulását, amelyek alapul szolgálhatnak a gazdasági szereplők, közfeladatokat ellátó és más szervezetek részére egyes fejlesztési irányaik meghatározásához.
2019. 08. 23. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások: