50 milliós büntetést kapott a Signal biztosító

A jegybank összesen 53 millió forint bírságot szabott ki a Signal Iduna Biztosító Zrt.-re, egyebek közt ügymenet kiszervezési, vállalatirányítási, nyilvántartási, adatszolgáltatási, informatikai, számviteli, ügyféltájékoztatási, illetve a biztosítási szerződési feltételeket érintő jogsértések miatt - tájékoztatta az MTI-t a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken.

50 milliós büntetést kapott a Signal biztosító

Az MNB közleményében kiemeli: precedens értékű, hogy a tavaly január 1-ével hatályba lépett új etikus szabályozás megsértését is megállapították a biztosítónál.
   
Miután a vizsgált életbiztosítási termékek nem feleltek meg  az etikus életbiztosítási koncepció jogszabályi előírásainak, az MNB arra kötelezte a társaságot, hogy az alapkezelés során kapott visszatérítést az ügyfeleknek elvonáscsökkentésként beszámítva juttassa vissza, és az általa felszámított bármely költséget úgy nevezze meg, hogy abból megállapítható legyen azok mögöttes célja és tartalma.
   
Az ellenőrzés során kiderült, hogy a biztosító egyes élet- és nem életbiztosítási termékeivel, illetve csoportos biztosításaival kapcsolatban is követett el szabálytalanságokat.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A betéti kamatok általában 1% alatti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 2,5% (KSH, 2017. szept.). Így az Ön pénze reálértéken romlik.

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen ügyfél Ön?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Információ: Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény törvényben foglaltak alapján személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu a Személyes adatok védelméről és biztonságáról szóló adatvédelmi szabályzatában leírtak szerint kezelje és adataimat továbbítsa a Partnereink menüpontban felsorolt szolgáltató partnerei részére további egyeztetés, tájékoztatás céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.
 

Az MNB egyebek mellett hiányosságokat tárt fel a biztosító panaszkezelési gyakorlata, illetve ügyféltájékoztatási tevékenysége körében is. Így például a díjhátralékos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseknél kiküldött felszólító levelek nem tartalmazták a biztosítási díj esedékességének és az attól számított hatvannapos póthatáridő lejártának dátumát, illetve az ügyfelek arról sem kaptak tájékoztatást, hogy a biztosító által módosított kgfb ajánlatokkal szemben kifogással lehet élni.
    

Bár az MNB számos hiányosságot feltárt, ezek alapvetően nem érintik a biztosító megbízható működését - szögezték le a közleményben.
    

A központi bank rendszeres ellenőrzései keretében folytatott a biztosítónál átfogó vizsgálatot, amelynek során 2014. májustól kezdődően tekintették át a társaság tevékenységét.

Hozzászólások

A Bank of America a tőzsdei cégek eddig vártnál nagyobb idei nyereségére számít

Négy százalékkal, 153 dollárról 159 dollárra javította az amerikai S&P 500 indexben szereplő cégek idei részvényarányos nyereségére vonatkozó előrejelzését a Bank of America-Merrill Lynch (BofAML) bankcsoport.
2018. 07. 15. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csak a lakosság 20 százalékának van balesetbiztosítása

Miközben a külföldi utazásokra készülve az utazók mintegy 50 százaléka köt utasbiztosítást, a "hétköznapok biztonságát" nézve a lakosság kevesebb mint 20 százalékát védi valamilyen balesetbiztosítás az Union Biztosító adatai alapján.
2018. 07. 15. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Gondban a Wells Fargo

Továbbra is gondban a Wells Fargo, a jelzáloghitelezésből származó bevételei 33%-kal estek a negyedév során a banknak év/év alapon.
2018. 07. 14. 02:08
Megosztás:
Hozzászólások:

Itt a Citigroup gyorsjelentése

Nemcsak hátránya származik a Citigroupnak a nagy nemzetköz jelenlétből a mostani kereskedelmi viszályok közepette.
2018. 07. 14. 01:04
Megosztás:
Hozzászólások:

Gigászi profitról adott hírt a J.P. Morgan

Minden soron felülteljesítette az elemzői várakozásokat a J.P. Morgan a második negyedéves gyorsjelentésében, 8,3 milliárd dolláros profitja pedig új negyedéves csúcsot jelent.
2018. 07. 13. 23:59
Megosztás:
Hozzászólások:

2018-ban eddig kevesebb kárt okoztak a természeti csapások

A viharos 2017 után 2018 első felében egyelőre viszonylag kevés kárt okoztak a világban a természeti csapások - állapította meg szerdai jelentésében a Munich Re német biztosítótársaság.
2018. 07. 12. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Senki sem túl idős a lakástakarék kihasználásához

Nehéz helyzetben van, aki idősotthonba költözne, nagyon sokat kell várni egy megüresedő helyre, ráadásul egyre növekszik rá az igény. A jó helyek meglehetősen drágák is. Csak kevesen tudják, hogy az egyszeri, kezdő hozzájárulást, mely a beköltözés alapfeltétele, akár lakástakarék pénztári megtakarítással is ki lehet gazdálkodni.
2018. 07. 11. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kötelező biztosítást írtak elő az utazási irodáknak

Júliustól kötelező az utazási irodáknak olyan biztosítást kötniük ügyfeleik számára, amely csőd esetén a kényszerű kint tartózkodás és a hazaszállítás költségeit fedezi - mondta Lambert Gábor, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.
2018. 07. 08. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a jegybanki alapkamat - egy ábrán

jegybanki alapkamat; 2004. március 23--2016. május 24.; százalék
2018. 07. 06. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kicsit fél a Fed - de mitől is?

A legutóbbi kamatdöntő ülés tegnap megjelent jegyzőkönyvéből kiderül, hogy a Fed bankárai szerint a kialakult kereskedelmi háború miatt megnövekedtek a gazdaság lefelé mutató kockázatai.
2018. 07. 06. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az MFB működteti a Kínai–Kelet-Közép-Európai Bankközi Szövetség Koordinációs Központját

A hatékony együttműködés érdekében Koordinációs Központ felállításáról döntöttek a Kínai–Kelet-Közép-Európai Bankközi Szövetség tagjai a Szófiában ma lezárult Igazgatósági Ülés keretében. A 16+1 országot tömörítő szövetség döntése szerint a Koordinációs Központot a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) fogja működtetni Budapesten.
2018. 07. 06. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Érdemes átgondolni a hitelkamatok fixálását

Érdemes átgondolni a hitelkamatok fixálását, mert a bankközi piacon emelkedtek a kamatok, és ezt a bankok érvényesíteni fogják a hitelkamatokban - hívta fel a figyelmet Trencsán Erika, a BankRácio.hu hitelszakértője csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2018. 07. 05. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzetközi piacok - Ennek akár nagyon rossz vége is lehet…

A Saxo Bank, az online multieszköz-kereskedésre és -befektetésre specializálódott vezető fintech vállalat a mai napon publikálta a nemzetközi piacokra vonatkozó negyedéves kitekintését, amely tartalmazza a Saxo vezető elemzőinek véleményét 2018 harmadik negyedévéről. A kitekintés részletesen taglalja a gyengülő globális növekedést, a globális hitelimpulzus visszaesését és a kereskedelmi háború kockázatait, vagyis azokat a tényezőket, amelyek alapján kijelenthető, hogy az előttünk álló időszak a világgazdaság szempontjából az egyik legveszélyesebbnek ígérkező periódus a berlini fal 1989-es leomlása óta.
2018. 07. 05. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Befejeződött az MKB Bank digitális átállása

Az előzetes terveknek mindenben megfelelően, június 29. és július 5. között megtörtént az MKB Bank teljes körű digitális átállása - közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel.
2018. 07. 05. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Árupiac – olajba, aranyba vagy inkább ezüstbe fektessünk most?

Az év elejei erős kezdést követően az árupiac egyre nagyobb kihívásokkal nézett szembe, és több negatív tényező is felmerült. A nyersolaj több hónapos ralijának a kibővített Opec-találkozó vetett véget, amelyen a résztvevők megállapodtak a termelés növelésében, hogy így stabilizálják az árakat. A nemesfémeknek a dollár erősödése és a központi banki kamatdöntések jelentették az ellenszelet, az ipari fémek a globális növekedéssel kapcsolatos aggodalmak miatt inogtak meg.
2018. 07. 05. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott a román alapkamat

A Román Nemzeti Bank (BNR) nem változatott az irányadó kamaton, amely továbbra is 2,50 százalék - közölte a bukaresti jegybank.
2018. 07. 04. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Milliós drágulást is hozhat a lakáshitel-kamatok emelkedése

Emelkedésnek indultak a bankközi kamatok, ez pedig a lakáshitelek törlesztőrészletét is növelheti, így végső soron a megvásárolt lakásra is többet kell fizetni. Egy változó kamatozású 20 éves 10 millió forintos lakáshitel jelentősebb kamatemelkedés esetén akár 0,5-3,5 millióval nagyobb kiadást jelenthet, mint egy fix kamatozású konstrukció. A megvásárolt ingatlanra kiadott teljes összeg pedig még évekkel az adásvétel után is akár 7,2-10 millió forinttal is drágulhat a kamatok emelkedése miatt. A kamatkockázatok ellen viszont védelmet nyújtanak a futamidő végéig fix törlesztőrészletet biztosító lakáshitelek.
2018. 07. 04. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kivezeti a papíralapú takarékbetétkönyveket az OTP Bank

Az OTP Bank október 1-jétől kivezeti a papíralapú betétkönyveket. A betéteseknek nincs teendőjük, a bank a meglévő betétkönyveket továbbra is kezeli, de újat már nem lehet nyitni, és a meglévő betétkönyvekbe nem lehet befizetni - jelentette be a hitelintézet kedden.
2018. 07. 04. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így újul meg az 500 forintos

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2014-ben megkezdett bankjegycsere programja hamarosan lezárul, a bankjegysorozat utolsó elemeként megújul az 500 forintos is - mondta Gerhardt Ferenc, az MNB alelnöke a jegybank keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.
2018. 07. 03. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos változás jön a takarékbetétkönyveknél

Az OTP Bank folyamatosan fejleszti termékkínálatát, egyre több termék érhető el digitálisan. Nem csak bankszámlát, de például személyi kölcsönt is lehet már felvenni számítógép, vagy okostelefon segítségével. Az átalakulásban most az OTP Bankkal egyidős takarékbetétkönyv érintett. Az ikonikus termék több generáció számára egyet jelentett a megtakarítással, azonban eljárt felette az idő.
2018. 07. 03. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás