500 millió forint értékű károkat okoztak a viharok

A hétfői és a keddi viharokat követően a biztosítókhoz csaknem 4000 kárbejelentés érkezett, ezek előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel.

500 millió forint értékű károkat okoztak a viharok

A közlemény szerint az ingatlanokat átlagosan 125 ezer forintos kár érte, ugyanakkor vannak több száz ezer forint értékű káresetek is, amelyeknél elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.
    

A bejelentések mintegy 60 százaléka a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. Súlyos gondokat okoztak még a villámcsapások, a jégverés és a tetőbeázás is. Több településen fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel a kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban.
   
A jelenlegi adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, illetve Somogy megyéből érkezett - írták.
   
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyarországi termékfejlesztés kedvező irányának köszönhetően az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak.
   
A magyarországi lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlanra mintegy évi 29 ezer forintért - havi 2416 forintért - lehet biztosítást kötni.
   
A Mabisz és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a magyarországi biztosító-társaságok. A Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott, mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. A lakásbiztosítási piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja.

Kalkulátor ajánlónk:

Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor

Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor

Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Ennyit keresnek a szociális ellátás területén dolgozók

A szociális ellátás területén dolgozók átlagkeresete Magyarországon (2010-2016); nettó átlagkereset, forint/hó
2017. 11. 19. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Így nyerhettél a hatos lottón

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 11. 19. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Új repülőket vesz a Magyar Honvédség

Csapatszállításra és légi mentésre alkalmas, műtővel is felszerelhető repülőgépeket vásárol még az idén a Magyar Honvédség - hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni Híradójában.
2017. 11. 19. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Változékony időnk lesz a jövő héten

Változékony idő várható a jövő héten: többször is kisüthet a nap, de többfelé várható eső, havas eső, akár hózápor is, emellett a szél is erős lehet. A leghidegebb órákban többfelé lesznek mínuszok, s helyenként napközben is 5 fok alatti maximumok várhatók, de többfelé 10 foknál is melegebb lesz - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből
2017. 11. 19. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Európai Napenergia Díjat kapott Kaposvár

Európai Napenergia Díjban részesült Kaposvár, az elismerést a várost képviselő Borhi Zsombor (Fidesz-KDNP) alpolgármester vette át Bécsben szombaton - tájékoztatta a városháza az MTI-t.
2017. 11. 19. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gasztronómiát is felforgatják a magyar startupok

Pizza házhozszállítás tizenöt percen belül, naprakész borturisztikai információk egy gombnyomásra, asztalfoglalás a neten az ország legmenőbb éttermeibe – néhány azok közül a megoldások közül, melyekkel magyar startupok hoznak új színt a hazai vendéglátós palettára. A gasztro-forradalom kilépett a konyhából: gombamód szaporodnak ugyanis az étkezéshez kapcsolódó, mindennapi életünket megkönnyítő innovációk is.
2017. 11. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A csok eddig 240 ezer családnak jelentett segítséget

Egy jól működő otthonteremtési rendszer a gyermekvállalást is ösztönzi. Mivel a gyermekek megsokszorozzák a szülők erejét, a gyermekek nemzedéke pedig az ország erejét, az otthonteremtési program megvédését a legfontosabb ügyek között tartja számon a kormány - mondta Dömötör Csaba a BabaMama Expón szombaton, kiemelve, hogy eddig mintegy 240 ezer családnak segített a családi otthonteremtési kedvezmény (csok).
2017. 11. 19. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elvitték az ötös lottót

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 46. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2017. 11. 19. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ázsiai segítséggel nyomta le Kasza Tibit Mága Zoltán a Facebookon

Megtörtént amire kevesen számítottak: Kasza Tibi visszacsúszott a Facebook rajongói toplistán, helyét Mága Zoltán vette át. A hegedűművész óriási, naponta tízezres rajongószám-növekedést produkált az elmúlt időszakban, így már csak órák, napok kérdése, hogy eléri az egymilliós tábort. Mága Zoltán népszerűségének növekedési üteme sok kérdést felvet, mivel a Front Page Communications által üzemeltetett Fészbuker.hu adataiból kiderül, hogy rajongóinak több mint a fele három dél-ázsiai országból, Bangladesből, Indiából és Pakisztánból származik.
2017. 11. 18. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3 millió eurót költött az üllői raktárának bővítésére és fejlesztésére idén az eMAG

Az új futószalagos platform növeli a termelékenységet és gyorsítja a raktári munkát. A 21 000 négyzetméteres logisztikai központ jelenleg a termékek 70 százalékát tárolja, de a tervek szerint ez egy éven belül 90 százalékra nő majd.
2017. 11. 18. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a magyar tejkereskedelem

Tehéntej-behozatal; tehéntejkivitel (tonna)
2017. 11. 18. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán

Egyházak és civil szervezetek, önkormányzatok közreműködésével idén is ajándékokkal megtöltött szeretetdobozokat gyűjtenek Nagykanizsán és térségében, ahol tavaly több mint négyezer csomagot állítottak össze az adományozók.
2017. 11. 18. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipar húzhatja a magyar GDP-t?

Boros Imre közgazdász szerint az építőipar húzhatja a közeljövőben a magyar GDP-t, tízezer új lakás építése 1 százalékkal emeli a nemzeti bruttó összterméket.
2017. 11. 18. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövőre megújul Bonyhád egyik központi tere

Jövő tavaszra megújul Bonyhád egyik központi tere. Park és rendezvénytér készül 475 millió forintos beruházással - tájékoztatta a város önkormányzata az MTI-t.
2017. 11. 18. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új gént azonosítottak egy ritka betegség kialakulásának hátterében magyar tudósok

Több mint kétévnyi kutatómunkával új gént azonosított egy szerteágazó idegrendszeri tüneteket eredményező, eddig tisztázatlan genetikai hátterű ritka neurológiai betegség kialakulásának hátterében egy magyar kutatócsoport - közölte a Semmelweis Egyetem az MTI-vel pénteken.
2017. 11. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Jobbik bevezetné az elektronikus szavazást

A Jobbik - kormányra kerülése esetén - 2022-től lehetővé tenné a voksok elektronikus leadását mind a választásokon, mind a népszavazásokon - közölte országgyűlési képviselőjük pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
2017. 11. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött A zene éjszakája Budapesten

Megkezdődött pénteken A zene éjszakája - csak klasszikusan elnevezésű esemény, amelyen nyolc belvárosi helyszín ad otthont mások mellett Bartók, Strauss és Gershwin műveit megszólaltató minikoncerteknek Budapesten.
2017. 11. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

372 milliárd forinttal gazdagodtak a háztartások

A háztartások nettó pénzügyi megtakarításai 372 milliárd forintot tettek ki a harmadik negyedévben, ami az időszakra eső GDP 3,9 százalékával egyenértékű, a szeptember végéig eltelt egy évben 1697 milliárd forintra rúgott ez az összeg, a GDP arányában 4,6 százaléknak felelt meg - jelentette a pénzügyi számlák előzetes adatai alapján pénteken a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
2017. 11. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ilyen időre számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti:
2017. 11. 17. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvannak az ÉV Biztosítói!

Idén is az ügyfelek dönthették el, mely biztosítók érdemelték ki leginkább elismerésüket. Az évbiztosítója.hu oldalon leadott közel ötvenezer szavazat alapján idén is hét biztosítótársaság kapott elismerést. A reklámoktól mentes, valós értékelés most egy évig újra iránymutatással szolgál majd azoknak, akik nem a saját kárukon akarják megtapasztalni, hogy jól választottak-e biztosítót maguknak.
2017. 11. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árfolyamok

BÉT Ár % Változás