57 ezer felett a fertőzöttek száma Belgiumban

Lassult a koronavírus terjedése, de vasárnapra így is 57 ezer 92-re emelkedett Belgiumban a járvány megjelenése óta igazolt fertőzöttek száma. Hollandiában a bizonyítottan fertőzöttek száma átlépte a 45 ezret. Luxemburgban a hét eleje óta nem halt meg senki a vírushoz köthetően, és az új esetek napi mutatója stabil maradt.

57 ezer felett a fertőzöttek száma Belgiumban

A belga közegészségügyi szolgálat vasárnapi tájékoztatása szerint az elmúlt egy nap alatt 282, péntek óta 581 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírus jelenlétét. A járványgörbe továbbra is a fertőzés terjedésének csökkenését mutatja, bár a hét elején feljegyezett 200 alatti napi esetszám után újra napi közel 300 embernél lett pozitív a vírusteszt eredménye.
   
A betegség március elejére datált belgiumi megjelenését követően alig másfél hét leforgása alatt, március 15-re, vasárnapra 886-ra nőtt a fertőzöttek száma. Egy héttel később, március 22-én már 3401, az azt követő vasárnap pedig 10 ezer 836 fertőzöttet tartottak nyilván. Április első vasárnapján 19 ezer 691, a másodikon 30 ezer 589, a harmadikon mintegy 38 ezer 500, a negyediken pedig 46 ezer 134 fertőzöttről számoltak be. Május első vasárnapján lépte át az 50 ezret a fertőzéssel regisztráltak száma, két hete 53 081 esetet tartottak számon, a múlt héten pedig 55 280 volt a bizonyítottan fertőzöttek száma.
   
A betegség következtében elhunytak száma stabil maradt, az utóbbi napokban naponta mintegy 25 ember halt meg. A járvány belgiumi megjelenése óta 9237 ember hunyt el a betegség szövődményeiben.
   
Hollandia közegészségügyi intézete (RIVM) vasárnap délután szintén az elhalálozások számának további csökkenéséről tájékoztatott. Két hete még közel 90, a múlt hét folyamán átlagosan 50, a hét elején pedig mintegy 25 volt a halálesetek napi átlagszáma, az elmúlt 24 órában pedig 11-en haltak meg a koronavírushoz köthetően.
    

A fertőzéssel frissen regisztráltak száma átlagosnak mondható, az elmúlt egy napban 178 ember esetében volt pozitív a vírusteszt eredménye, velük együtt idáig 45 ezer 236 embernél mutatták ki a kórokozó jelenlétét.
   
A luxemburgi egészségügyi minisztérium az utóbbi napokban nem jelentett a járványhoz köthető halálesetet. A hét elején két ember, a járvány helyi megjelenése óta 109 ember hunyt el a betegség következtében.
   
A hét eleji 13 új esethez képest a hét végére 9-re csökkent az újonnan regisztrált fertőzöttek napi száma. Velük együtt a nagyhercegségben 3990-ra emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma. Kórházban 55 embert ápolnak, közülük nyolcat intenzív osztályon.

Hozzászólások

Kamionosok vihették Észak-Olaszországba a vírus agresszív törzsét

Olasz orvosi kutatások szerint a koronavírus agresszívabb, gyorsabban terjedő törzse Németországból érkező kamionokkal jutott be a lombardiai Bergamo ipari térségébe, ahol eddig a legmagasabb halálozási arányt regisztrálták a világon.
2020. 07. 08. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Péntektől ismét kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában

Péntektől ismét hétvégi kijárási tilalmat vezethetnek be Szerbiában a koronavírus-fertőzöttek számának jelentős növekedése miatt, csodának kellene történnie, hogy ezt az intézkedést ne hozza meg a válságstáb - jelentette be Aleksandar Vucic szerb elnök kedd esti sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 07. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia bővítette a zöld zónába sorolt országok listáját

Románia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából zöld zónának tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.
2020. 07. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a munkanélküliség Csehországban

Júniusban 3,7 százalék volt a munkanélküliségi ráta Csehországban, 0,1 százalékkal magasabb, mint májusban - közölte Jana Malácová, cseh munkaügyi és népjóléti miniszter keddi prágai sajtótájékoztatóján.
2020. 07. 07. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Oroszoszág válaszolni fog a brit szankciókra

Oroszország az érdekeinek megfelelő mértékben válaszolni fog a Nagy-Britannia által a Magnyitszkij-ügy okán bevezetett személyes szankciókra - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak kedden Moszkvában.
2020. 07. 07. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyenge kezdés, gyenge zárás az európai tőzsdéken

Gyenge kezdés után veszteséggel fejezték be a keddi kereskedést az európai értékpapírpiacok.
2020. 07. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyebb recesszió várható az EU-ban

Az Európai Unió gazdasága a gyors és átfogó uniós és tagállami reagálás ellenére idén mély recesszióba süllyed a koronavírus okozta járvány miatt, és mivel a rendkívüli intézkedések feloldása a vártnál visszafogottabb, a válság a vártnál erőteljesebb hatást fog gyakorolni a gazdasági tevékenységre - közölte az Európai Bizottság a kedden közzétett nyári időközi gazdasági előrejelzésében.
2020. 07. 07. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem nyújt végleges megoldást az oltás sem a koronavírus ellen

Anthony Fauci az amerikai járványügy vezetője szerint a koronavírus elleni oltás csak átmeneti védettséget fog nyújtani, és nem biztosít örökös immunitást majd a szervezet számára.
2020. 07. 07. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hamis és rossz minőségű egészségügyi védőfelszerelést talált a NAV

Több mint négyszázezer hamis és rossz minőségű védőmaszkot, valamint nyolcvanezer egyéb egészségügyi védőeszközt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Győr-Moson-Sopron megyei munkatársai az M1-es autópályán két kamionban - tájékoztatta a NAV megyei igazgatósága kedden az MTI-t.
2020. 07. 07. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál kevésbé nőtt az ipar teljesítménye Németországban

Elemzők által vártnál kevésbé nőtt az ipar teljesítménye Németországban májusban.
2020. 07. 07. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mínuszban kezdtek az európai tőzsdék

Mínuszban kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók előző záróértékükhöz képest.
2020. 07. 07. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A német kormány ellenzi a maszkviselési szabályok lazítását

Ellenzi a szövetségi kormány Németországban azt a több tartományi kormány által mérlegelt intézkedést, hogy a kiskereskedelmi ágazat helyzetének javítására vonják vissza a vásárlókat a boltokban a koronavírus-járvány miatt maszkviselésre kötelező szabályt.
2020. 07. 07. 05:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Dupla teszttel szigorítja Olaszország az EU-n kívülről beutazók ellenőrzését

Kétszeres tesztelésnek vetik alá az Európai Unión kívüli országokból Olaszországba utazókat a koronavírusos fertőzöttek kiszűrésére az olasz egészségügyi miniszter hétfői bejelentése szerint. Veneto tartomány is szigorította a karantént megszegő betegek büntetését, Rómában tesztelik a bangladesi közösség tagjait.
2020. 07. 07. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 75 millió eurót biztosít a CureVac oltóanyag-fejlesztéséhez

Az Európai Beruházási Bank (EBB) és a gyógyszerek fejlesztésével foglalkozó CureVac német biogyógyszerészeti vállalat 75 millió euró (26,2 milliárd forint) összegű hitelmegállapodást kötött; az összeg a fertőző betegségek elleni oltóanyagok fejlesztésére irányuló munkát támogatja, köztük a koronavírus-fertőzés elleni oltóanyag kifejlesztését - közölte az Európai Bizottság hétfőn.
2020. 07. 07. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Folyamatosan nő Ausztria lakossága

Elsősorban a bevándorlás következtében viszonylag jelentősen megnőtt Ausztria lakossága az osztrák statisztikai hivatal hétfőn közzétett jelentése szerint.
2020. 07. 07. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Lendületet kaphatnak a horvát-magyar kapcsolatok

Orbán Viktor gratuláló levelet írt Andrej Plenković horvát miniszterelnöknek, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) elnökének a párt választási győzelméhez; írásában jelezte: készen áll a Közép-Európa megerősítését célzó stratégiai párbeszéd folytatására - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke hétfőn.
2020. 07. 07. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Törökországban enyhén mérséklődött a fertőződés üteme

Törökországban a koronavírus-járvány terjedésének üteme némileg mérséklődött, az előző öt nap 1192 és 1148 közötti számai után hétfőn 1086-tal emelkedett a járvány igazolt fertőzöttjeinek a száma - közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. A mostani adattal az igazolt esetek száma 206 844-re nőtt.
2020. 07. 07. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Két és fél millióan eshettek át a fertőzésen Spanyolországban

Spanyolországban csaknem két és fél millióan, a lakosság 5,2 százaléka eshetett át a koronavírus-fertőzésen, vagyis nem alakulhatott ki közösségi immunitás a vírussal szemben - erre a megállapításra jutott az az országos reprezentatív kutatás, amelynek eredményét hétfőn hozták nyilvánosságra Madridban.
2020. 07. 07. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Drasztikus korlátozásokat vezetnek be Izraelben

Drasztikus korlátozásokat vezetnek be azonnali hatállyal Izraelben a koronavírus-járvány megfékezésére - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.
2020. 07. 06. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét megnövekedett az aktív betegek száma Ausztriában

Ismét ezer fölé emelkedett a még kezelésre szoruló koronavírusos betegek száma Ausztriában, az egészségügyi minisztérium hétfői jelentése szerint 1012 aktív beteget tartanak nyilván.
2020. 07. 06. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások: