579 millió forint adózott eredményt ért el a 4iG

A 4iG Nyrt. az első fél évben 579 millió forint adózott nyereséget ért el a tavalyi első fél évi 246 millió forint veszteség után, az év végére minden várakozást meghaladhat a társaság eredményessége a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentés szerint.

579 millió forint adózott eredményt ért el a 4iG

A társaság a vezetői jelentés szerint fennállásának legeredményesebb fél évét zárta. A 4iG az informatikai piacra jellemző szezonalitás ellenére 14,5 milliárd forint IFRS szerinti konszolidált árbevételt ért el kimagasló, 1 milliárd forint fölötti pénzügyi és értékcsökkenési leírások előtti szokásos eredmény (EBITDA) mellett. A társaság árbevétele 133,58 százalékkal, az üzleti eredményességet mérő EBITDA pedig közel negyvenszeresére nőtt 2018 első fél évéhez képest, és meghaladta az 1 milliárd forintot.
    

A 4iG a 2018-as üzleti évben megkezdett átalakításoknak köszönhetően 2019-ben új fejlődési pályára állt. A tulajdonosi struktúra átalakulása és az új leányvállalatok alapítása mellett hatalmas lépést tett üzleti hatékonyságának javításában és szerződésállományának növelésében mind az állami, mind pedig az üzleti szektorból érkező megbízások területén. A társaság a gazdaság szinte minden szegmensében dinamizálta jelenlétét 2019 első fél évében.
   
Kifejtik: a régiós országok informatikai piacának sajátossága, hogy az informatikai és ICT vállalatok bevételeinek döntő többsége a közszféra megrendeléseiből származik. A 4iG első fél évi bevételei a piaci trendeknek megfelelően alakultak: a társaság IFRS szerinti konszolidált árbevételének 61 százalékát az állami megrendelések, 39 százalékát pedig a multinacionális nagyvállalatok, valamint a kis- és középvállalati szektor megbízásai biztosították.
    

A menedzsment várakozása szerint a 4iG teljesítménye az év második felében tovább nő. A teljesítés alatt lévő projekteknek, tervezett akvizícióknak és előkészítés alatt álló üzleti megállapodásoknak köszönhetően a társaság IFRS szerinti konszolidált árbevétele és EBITDA-ja 2az év végén minden korábbi várakozást meghaladhat majd.
   
A 4iG igazgatóságának célja, hogy a szolgáltatások folyamatos bővítésével tovább növelje az üzleti szférából származó működési bevételeket. Ugyanakkor a menedzsment folyamatosan keresi azokat a lehetőségeket is, amelyek támogatják, hogy a 4iG még aktívabb szereplője lehessen a technológiai kutatási területeknek is.
    

Az igazgatóság stratégiai célja, hogy a 4iG Magyarországon piacvezető, magyar tulajdonosi háttérrel rendelkező ICT vállalattá, valamint a régió egyik meghatározó informatikai szolgáltatójává váljon - írják a jelentésben.
    

A tőzsdei teljesítménnyel kapcsolatban kiemelik, hogy a 4iG részvények 2019 első féléves tőzsdei átlagára (731 forint) tízszerese a 2018 első félév átlagának, a 2019. június 30-ai 1076 forintos záróár pedig tizennégyszerese az egy évvel korábbi záróárnak.
    

A 4iG 20 forint névértékű törzsrészvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A papírok záróára csütörtökön 918 forint volt, 1 forinttal, 0,11 százalékkal magasabb az előző záróárnál. Az elmúlt egy évben a részvények legmagasabb ára 1184 forint, a legalacsonyabb 68 forint volt.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Sztrájkot tartanak a Lufthansánál

Figyelmeztető sztrájkot tart vasárnap reggel 5 órától 11 óráig a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa csoport több légitársaságánál.
2019. 10. 19. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a Coca-Cola negyedéves bevétele és nyeresége

Növelte forgalmát és nyereségét az elmúlt negyedévben a Coca-Cola a cukormentes italok, valamint a tea és kávétermékek növekvő értékesítésének köszönhetően.
2019. 10. 19. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódott a lakossági állampapírok futamidejének növekedése

Az idei harmadik negyedévben folytatódott a lakossági állampapírok állományának erőteljes bővülése, futamidejének növekedése - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) az MTI-vel pénteken.
2019. 10. 19. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyengén kezdtek az amerikai tőzsdék

Csekély indexcsökkenéssel indult a kereskedés pénteken az amerikai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Leállt Ukrajna legnagyobb dohánygyára

A British American Tobacco leállította a gyártást az Ukrajnai Csernyihiv megyében lévő gyárában - számolt be pénteken az Ukrajinszka Pravda hírportál egy helyi televízióra hivatkozva.
2019. 10. 18. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter lesz a nap nyertese?

Stagnáló kereskedés mellett a Richter erősödhet a legjelentősebb mértékben pénteken a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2019. 10. 18. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenéssel nyitottak az európai piacok

Csökkenéssel nyitottak pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdék. A vártnál kisebb kínai gazdasági növekedés és a brit uniós tagság megszűnése körüli bizonytalanságok óvatosságra késztetik a befektetőket.
2019. 10. 18. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Továbbra is ezek a világ legértékesebb márkái

Immár a hetedik egymást követő évben lett az Apple és a Google a világ legértékesebb márkája az Interbrand nevű amerikai tanácsadó vállalat globális rangsorában.
2019. 10. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Exim: 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalás 408 milliárd forintnyi befektetést generált

Az Exim 147 milliárd forintnyi kötelezettségvállalása 408 milliárd forint értékű befektetés létrejöttéhez járult hozzá öt év alatt - közölte csütörtökön az Exim, hozzátéve: tőkebefektetési stratégájának legfontosabb pillére a 3T, azaz a tőke, a tudás és a tapasztalat.
2019. 10. 18. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

9,3 milliárd forint névértékben bocsát ki kötvényeket az Alteo

Az Alteo Nyrt. 9,3 milliárd forint össznévértékben, évi fix 3,15 százalékos kamatozású, 10 éves futamidejű kötvényeket bocsát aukcióra zárt körben október 24-én a növekedési kötvényprogram (nkp) keretében - derül ki a társaság Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtökön közzétett rendkívüli tájékoztatásából.
2019. 10. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új kommunikációs vezető az SAP-nál

Halpert Zsuzsa veszi át az SAP integrált kommunikációs vezetői feladatait, mostantól ő felel a vállalat külső és belső kommunikációjáért Magyarországon és a dél-kelet-európai régió további 5 országában.
2019. 10. 18. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley

A vártnál nagyobb nyereséget termelt a Morgan Stanley amerikai bankcsoport a harmadik negyedévben a kötvénykereskedelemből és az akvizíciós tanácsadói díjakból származó bevételek növekedésének köszönhetően.
2019. 10. 17. 20:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz világelső márka a biztosítók piacán

Az Interbrand jelentése szerint az Allianz a legjobb a szektorban, márkaértéke 12 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
2019. 10. 17. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban nyitottak a New York-i indexek

Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei csütörtökön.
2019. 10. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megnyugtatta a Netlfix a befektetőket

Noha vegyesek lettek a Netflix harmadik negyedéves számai a várakozásokhoz képest, ez elég volt ahhoz, hogy hosszabb árfolyamkorrekció után megnyugtassa a befektetőket.
2019. 10. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közvélemény-kutatást végez a BKK

Közvélemény-kutatást végez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi és agglomerációs háztartások közlekedési szokásairól a tervezett és megvalósuló fejlesztések szakmai megalapozottságát biztosító Egységes Forgalmi Modell frissítéséhez.
2019. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével csökkenéssel kezdték a reggelt a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
2019. 10. 17. 10:02
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növelte forgalmát a Huawei

A Huawei Technologies kínai telekommunikációs óriásvállalat 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a vállalat szerdán közzétett jelentéséből.
2019. 10. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosult a Vodafone Magyarország hivatalos cégneve

A Vodafone és UPC közös történetének következő lépéseként változott a Vodafone Magyarország hosszú cégneve. A „Mobil” szó törlésével 2019. október 1-től a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A UPC felvásárlásával a Vodafone lakossági előfizetők számára is képes lesz konvergens, vagyis a mobil mellett vezetékes telefon és internet, valamint televíziós szolgáltatások nyújtására.
2019. 10. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól halad a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójának előkészítése

Jól halad a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójának előkészítése - jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. informatikai társaság elnök-vezérigazgatója szerdán Balatonfüreden, a X. Infotér konferencián rendezett pódiumbeszélgetésen.
2019. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások: