7 ok, amiért döcög a PSD2 - és egyáltalán mi az a PSD2 ami döcög?

A második pénzforgalmi irányelv (PSD2) hatályba lépése óta az úgynevezett harmadik feles szolgáltatóktól nagyszámú visszajelzés és panasz érkezett az Európai Bankhatósághoz (EBA) a rendszer működésével kapcsolatban. Erre reagálva az EBA június elején tette közzé irányadó véleményét, mellyel azt szeretné segíteni, hogy a harmadik feles szolgáltatók innovatív megoldásai minél előbb elérhetőek legyenek a pénzügyi szolgáltatók ügyfelei számára. Dr. Herce Zoltán, a Deloitte és Dr. Réti Bálint, a Péntech Solutionstanácsadó szakértője összegyűjtötték, melyek a legfőbb problémák, és az EBA szerint hogyan lehet azokat mindenki számára megnyugtatóan megoldani.

7 ok, amiért döcög a PSD2 - és egyáltalán mi az a PSD2 ami döcög?

A PSD2 irányelv lehetővé tette az ügyfelek harmadik feles szolgáltatóinak, hogy bizonyos feltételek mellett, és az érintettek előzetes hozzájárulásával betekinthessenek az ügyfél bankszámlájába és onnan akár önállóan fizetést is indíthassanak. Ehhez a bankoknak technikailag lehetőséget kell teremteniük a harmadik feles szolgáltatók számára, hogy egy interfészen keresztül mindezt megtehessék. A folyamat azonban most még számtalan problémába ütközik – hívta fel a figyelmet dr. Herce Zoltán, a Deloitte Legal bankjogi csoportjának ügyvédje. A szakértők szerint a legjellemzőbb problémák a következőek:
 
1. Kötelező azonosítási folyamatok

A harmadik feles szolgáltatók jelenleg ki vannak szolgáltatva az ügyfelek számára előírt azonosítási folyamatnak, hiszen ezt a megoldást a banknak a szolgáltatók számára is biztosítania kell.

Az EBA véleménye szerint ilyen esetben a számlavezetőknek kell igazolniuk a sikeres azonosítást a harmadik feles szolgáltató felé. Ha a pénzintézet kétfaktoros azonosítást használ, melynek egyik eleme mondjuk a saját banki applikációja, akkor lehetővé kell tenni, hogy az ügyfél a harmadik feles szolgáltató felé történő azonosítás során is azt használhassa. Ha a számlavezető bank interfésze nem alkalmas arra, hogy teljeskörűen támogassa azokat az azonosítási folyamatokat, amelyeket az ügyfeleinek nyújt, akkor az bizony nem felel meg a jogszabályi előírásoknak. Az is elvárás, hogy az azonosítás nem lehet bonyolultabb, ha az ügyfél harmadik feles szolgáltatót vesz igénybe, mintha közvetlenül a számlavezetőnél kérné az azonosítást.

2. Kötelező átirányítás az értékesítési ponton

A harmadik feles szolgáltatók lehetőségeit korlátozza, ha a kötelező átirányítás csak böngészőn vagy applikáción keresztül végrehajtható.

Az EBA úgy látja, a bankoknak lehetővé kellene tenniük a harmadik feles szolgáltatók számára a leválasztott (decoupled) vagy a beágyazott (embedded) ügyfélazonosítást. Ám az kötelező átirányítás csak abban az esetben jelent érdemi akadályt, ha ez az egyetlen azonosítási lehetőség és a bank nem is teszi lehetővé a harmadik feles szolgáltatót használó ügyfélnek az összes olyan azonosítási lehetőséget, amelyet egyébként a közvetlenül a bankhoz érkező ügyfeleknek megad.

3. Többszörös ügyfélhitelesítés


Konkrét akadályt jelenthet a harmadik feles szolgáltatók számára, ha külön-külön kell elvégezni az azonosítást az ügyfél számlaadatainak megtekintéséhez és a fizetési művelethez is.

Ez még inkább igaz, ha ezen előírás szükségességét a bank nem tudja megfelelően alátámasztani. Érdemi akadály az is, ha a számlainformációk lekéréséhez szükséges azonosítás nehézkesebb egy harmadik feles szolgáltatón keresztül, mint direktben a bankon keresztül.

Az EBA álláspontja szerint, ha a harmadik feles szolgáltató minden a fizetéshez szükséges adatot elküld a banknak, akkor annak be kell érnie az egyszeres ügyfélazonosítással.

4. Újra hitelesítés 90 naponta

A harmadik feles szolgáltatók szerint gondot jelent, hogyha az ügyfél online szeretne hozzáférni a számlájához, akkor minden alkalommal azonosítani kell. Egyetlen kivétel van: ha csak az elmúlt 90 nap egyenlegét/ tranzakcióit szeretné megismerni, mert ilyenkor csak 90 naponta kell őt azonosítani.

Az EBA véleménye szerint ez a szabály nem jelent érdemi akadályt a harmadik feles szolgáltatók előtt, ám a bankhatóság ugyanakkor azt javasolja a bankoknak, hogy alkalmazzák a 90 napos kivételt. A hitelesítés megújítása a számlavezető bank kötelezettsége. Ő ezt ugyan átruházhatja a harmadik feles szolgáltatóra, de erre kötelezni nem lehet.

5. Számlaválasztás

A harmadik feles szolgáltatók jelezték, hogy érdemi akadályt jelent tevékenységüknek, ha a kötelezően átirányított ügyfeleknek a számlavezető weboldalán manuálisan meg kell adniuk az IBAN számukat.

AZ EBA egyetértett ezzel az állásponttal. Szerinte az a megoldás, ha a bank az AIS licensszel rendelkező harmadik feles szolgáltatóknak az interfészen keresztül engedélyezze az ügyfél számlaszámainak lekérését. Így az ügyfél kiválaszthatja, melyiket szeretné használni, a harmadik feles szolgáltató pedig megküldheti azt a banknak, így nem az ügyfélnek kell a számokat beírnia. Az EBA szerint ehhez mindenképpen AIS licensz kell, ez az előírás nem jelent érdemi akadályt.

6. A jóváhagyás vizsgálata

A bankok sok esetben további hozzájárulást kérnek ügyfeleiktől, hogy azok harmadik feles szolgáltatót vehessenek igénybe.
Ez az EBA szerint érdemi akadálynak minősül. Ha az ügyfél megbíz egy harmadik feles szolgáltatót, akkor a bank nem ellenőrizheti az ilyen hozzájárulást. Ez azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy az ügyfél letilthassa a bankjánál a harmadik feles szolgáltatót.

7. További regisztrációk előírása

A számlavezető bankok sok esetben további regisztrációt írnak elő a harmadik feles szolgáltatók számára azért, hogy azok hozzáférhessenek az interfészükhöz.

Az EBA szerint ez csak akkor érdemi akadály, a technikai szükségességeken túlmenő regisztrációról van szó. Ha például a harmadik feles szolgáltató applikációját szeretnék összekötni a bank autentikációs applikációjával, akkor elvárható, hogy a harmadik feles szolgáltató applikációja regisztrálva legyen.

Összességében a PSD2 komoly változásokat hozott, azonban az ismertetett körülmények miatt ma még sok esetben nehéz és kényelmetlen harmadik feles szolgáltatón keresztül intézni pénzügyeinket. Ahhoz, hogy a PSD2 vívmányait megismerhessük és élvezhessük, cselekedniük kell azoknak a bankoknak, akiknél a fenti problémák közül bármelyik jelentkezik – hangsúlyozták a szakértők.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: