7,2 százalékkal csökkent a román bankok nyeresége

Tavaly 7,2 százalékkal, 6,4 milliárd lejre (1,33 milliárd euró) mérséklődött a romániai bankok nyeresége az előző évhez mérten - derült ki a Román Nemzeti Bank adataiból.

7,2 százalékkal csökkent a román bankok nyeresége

A Ziarul Financiar című gazdasági napilap által kedden idézett adatok szerint 2018-ban a Romániában működő bankok nyeresége mintegy 7 milliárd lej (1,45 milliárd euró) volt. Tavaly a banki eszközök értéke elérte a 495 milliárd lejt, ami rekordnak számít. Ez utóbbi növekedés a hitelezésnek köszönhető, amely a vizsgált időszakban 7,6 százalékkal gyorsult, ami a legjobb eredménynek számít az elmúlt tíz évben. A tavalyi négy negyedévet mind nyereséggel zárta a bankszektor, a legnagyobb profitot a harmadik negyedévben jegyezték.
   
A bankok fizetőképességi rátája ismét elérte a 20 százalékot a tavalyi 19 százalék után, ez jóval meghaladja a minimálisan elvárt 10 százalékot, ami azt mutatja, hogy a bankok folytathatják a hitelezést.
    

Romániában 34 bank működik a piacon, amely emiatt nagyon töredezett. Szakemberek arra számítanak, hogy pár éven belül akvizíciókkal csökkenni fog a pénzintézetek száma.

Tőzsde – értesz hozzá? - Tőzsdei, értékpapírpiaci ismeretek felmérő kalkulátor

Hozzászólások

Így alakulnak a lakásárak az unióban - ábrán mutatjuk!

Lakásárak az Európai Unióban (2019. IV. negyedév) előző év azonos időszakához képest, százalék
2020. 04. 09. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mobilapplikációk segítségével lazítana a korlátozásokon az EB

Az Európai Bizottság intézkedéseket javasol a mobiltelefon adatok és alkalmazások közös uniós megközelítésének kidolgozására, mivel a digitális eszközök fontos szerepet játszhatnak a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozási intézkedések fokozatos lazításában - olvasható a brüsszeli testület szerdai sajtóközleményében.
2020. 04. 09. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Példátlan ütemben romlottak a világgazdaság növekedési kilátásai

Londoni pénzügyi elemzők számításai szerint példátlan ütemben romlottak az év eleje óta a világgazdaság növekedési kilátásai az új koronavírus okozta világjárvány megfékezését célzó korlátozások miatt.
2020. 04. 09. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Románia közalkalmazottakat küld kényszerszabadságra

A román kormány fél hónapos kényszerszabadságra küldi azokat a közalkalmazottakat, akik munkájuk természeténél fogva nincsenek abban a helyzetben, hogy az első vonalban vegyenek részt a koronavírus-járvány elleni küzdelemben - jelentette be Ludovic Orban román miniszterelnök szerdán este.
2020. 04. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy visszaesésre számítanak a német gazdaságkutatók

A koronavírus-járvány következményei miatt az idén a gazdasági teljesítmény jelentős csökkenésére, majd jövőre annak pozitív korrekciójára lehet számítani - tájékoztatta szerdán a DIW Belrin gazdaságkutató intézet az MTI-t a vezető német gazdaságkutató intézetek közös prognózisának szerdán publikált eredményéről.
2020. 04. 09. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Zuhant az üzemanyag-értékesítés Romániában, az új autók piaca is megérezte a járványt

Márciusban hirtelen 30 százalékkal csökkent Romániában az OMV olajvállalat üzemanyag-értékesítése a rendkívüli helyzet bevezetése miatt - közölte szerdán a vállalat a bukaresti értéktőzsdén közzétett jelentésében.
2020. 04. 09. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem számít gyors visszatérésre a Lufthansa

A Lufthansa csökkenti flottáját, ami elsősorban frankfurti és müncheni kapacitásait érinti.
2020. 04. 08. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

8 százalékkal csökkenhet Belgium GDP-je

A belga gazdaság teljesítménye 8 százalékkal csökkenhet az idén az új koronavírus által okozott járvány féken tartására hozott intézkedések következtében, de jövőre jelentősen, akár 8,6 százalékkal növekedhet a központi bank és a nemzeti tervezési ügynökség szerdán közzétett előrejelzése szerint.
2020. 04. 08. 15:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Lassuló ütemben drágultak a lakások az EU-ban

Lassult a lakásárak emelkedésének üteme a tavalyi utolsó negyedévben az előző három hónaphoz képest az euróövezetben és az Európai Unió egészében is, éves összevetésben azonban enyhén gyorsult mindkét blokkban.
2020. 04. 08. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Maradt 3 százalékon a munkanélküliség Csehországban

Éves összehasonlításban márciusban 3 százalékos volt a munkanélküliség Csehországban, megegyezett a februárival - közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában.
2020. 04. 08. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Április 30-ig meghosszabbította a szükségállapotot Csehország

Április 30-ig meghosszabbította a cseh képviselőház kedden a koronavírus-járvány miatt az országban elrendelt szükségállapotot.
2020. 04. 08. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor indulhat újra a tanítás? - Románia így tervezi

A román oktatásügyi minisztérium csak azt követően tervezi a tanítás újraindítását az iskolákban és egyetemeken, miután feloldják a rendkívüli állapotot, és minden feltétel adott a diákok és tanáraik biztonságához.
2020. 04. 08. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyszerre lazít és szigorít az MNB

Elemzők szerint egyszerre lazított és szigorított a jegybank a keddi döntéseivel, a kamatfolyosó módosításáról, a gazdasági szereplők, a pénzügyi rendszer és a költségvetés finanszírozásának javításáról; az intézkedések segítik a koronavírus miatti gazdasági nehézségek leküzdését.
2020. 04. 08. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Médiavállalkozást indít Harry herceg és felesége

Harry brit herceg és felesége, Meghan Markle Archewell néven nonprofit szervezetet hoz létre az Egyesült Államokban.
2020. 04. 08. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Mikor mehetnek ki az olaszok ismét az utcára?

Felesleges találgatni az új koronavírus-járvány miatti olaszországi kijárási korlátozások feloldásának dátumát - vélekedett Domenico Arcuri, a római kormány rendkívüli járványügyi biztosa keddi sajtótájékoztatóján, egyúttal ábrándnak nevezte, hogy a közeljövőben enyhíthetnék a veszélyhelyzetben bevezetett óvintézkedések szigorát.
2020. 04. 07. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

EU: Új szabályok a víz öntözési célú újrafelhasználására

Az Európai Unió tagországai írásbeli eljárás keretében új szabályt fogadtak el, amely megkönnyíti a települési szennyvíz tisztítását, újrafelhasználását a mezőgazdasági öntözésben, csökkentve ezzel a vízhiány kockázatát - közölte az uniós tanács kedden.
2020. 04. 07. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pluszban zártak az európai piacok

Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden azokra a reményekre, hogy Európa túljutott az új koronavírus-járvány legrosszabb részén, az új betegek és halottak száma innentől már csökkenni fog.
2020. 04. 07. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erősödött a forint az MNB bejelentésére

Kedvezően fogadta a piac a jegybank keddi bejelentéseit, és erősödni kezdett a forint a főbb devizákkal szemben.
2020. 04. 07. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint 200 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank-konzorcium MFB Pontjai

Már 201 milliárd forintot közvetítettek ki a Takarékbank és a Budapest Bank konzorciumában működő MFB Pontok a program 2016-os indulása óta. Leginkább az energiatermelést és a megújuló energia felhasználását ösztönző termékeket kereste az elmúlt években a lakosság és a vállalkozások. A legtöbb igényt a Közép-magyarországi és a Dél-alföldi régió MFB Pontjai szolgálják ki. A válsághelyzet kihirdetését követően a lakossági ügyleteknél nem csökkent jelentősen a forgalom, a vállalatok egy része azonban kivár.
2020. 04. 07. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Öröm a tőzsdéken, markolják a részvényeket a bátor befektetők

Örülnek a piacok továbbra is. A csökkenő új esetszám sok európai országban arra készteti a döntéshozókat, hogy azon spekuláljanak, hogy mikor induljon újra az élet.
2020. 04. 07. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások: