8 százalékkal nőtt a Velux Magyarország Kft. árbevétele

A Velux Magyarország Kft., 42,5 milliárd forintos nettó árbevételt ért el tavaly, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - közölte a cég az MTI-vel.

8 százalékkal nőtt a Velux Magyarország Kft. árbevétele

Beruházásokra tavaly több mint 2 milliárd forintot fordított a tetőtéri ablakokat, árnyékolókat, fénycsatornákat és redőnyöket, valamint egyéb kiegészítőket gyártó vállalat.
   
Őz Beáta, a Velux Magyarország Kft. budapesti telephelyének ügyvezető igazgatója a közlemény szerint elmondta, hogy a cégcsoport évről évre kiemelt figyelmet fordít ökológiai lábnyoma csökkentésére. Fontos sikernek nevezte, hogy 2018-ban elnyerték az Energiahatékony Vállalat Díjat. A díjjal a Velux Magyarország Kft. fertődi egységében 2017-ben elindított fejlesztések eredményeit ismerték el, az energiatakarékos technológiai megoldásokkal tizedére csökkent a gyártóegység károsanyag-kibocsátása - ismertette az eredményeket.
   
Kiemelte: a Velux Magyarország a gyártás során keletkező hulladék 100 százalékát - cégcsoporton belül elsőként - 2017 óta újrahasznosítja, és a fa alapanyag szárítását biztosító kazánokat az előállítás során keletkező faforgáccsal működteti. Az ügyvezető az idei é kihívások közé sorolta az építkezések dráguló kivitelezését és a szakmunkák hosszú várakozási idejét, amelyek negatívan befolyásolják az értékesítést. A tetőtéri ablakok piacán az eladási volumen ennek ellenére folyamatosan nő - tette hozzá.
   
A Velux az építőanyagipar egyik vezető világmárkája és vállalata, termékeit közel 40 országban értékesíti. A cégcsoport 11 országban rendelkezik gyártóegységekkel; Magyarországon Fertődön és Fertőszentmiklóson. A régió egyik legnagyobb munkaadójának számít, csaknem 1100 dolgozót foglalkoztat. A cég 1986 óta van jelen a magyar piacon, adózott eredménye a nyilvános cégadatok szerint 1,563 milliárd forint volt tavaly, az előző évi 1,544 milliárd forintot követően.

Hozzászólások

Közelkép a valóságról a magyar startupok kapcsán — és mi lehet a következő lépés a nemzetközi kitöréshez?

A hazai és régiós startupok világáról tartott fórumot november 11-én, Budapesten, az elismerten „európai legjobb modellt” építő Nők/Üzlet/Angyalok Egyesület partnereivel, a Global Traction-al, és az IBM Magyarország Kft-vel.
2019. 11. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alig nőttek a mezőgazdasági termelői árak szeptemberben

Szeptemberben a mezőgazdasági termelői árak mindössze 1,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál.
2019. 11. 13. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió

Mobiltelefon-alkalmazást fejlesztett a Magyar Katolikus Rádió, amelyen az élő rádióműsor mellett tematikus csatornák és több új funkció is elérhető - közölte Radetzky András, a rádió vezérigazgató-helyettese az alkalmazást bemutató sajtótájékoztatón, szerdán Budapesten.
2019. 11. 13. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járműgyártás és az elektronikai készülékek húzták az ipari termelést

Elsősorban a járműgyártás kibocsátásnak 22,0 százalékos, valamint a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának 26,1 százalékos növekedésének köszönhetően az ipari termelés volumene szeptemberben 11,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - erősítette meg szerdán kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2019. 11. 13. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

352 új buszt vásárol a Volánbusz

Több mint 20 milliárd forint értékben 352 új autóbusz megvásárlásáról kötött szerződést a Volánbusz Zrt. és a Volán Buszpark Kft. - közölte a Volánbusz szerdán az MTI-vel.
2019. 11. 13. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre népszerűbb a diákhitel

Folyatódik a tendencia, idén is jelentősen bővül a diákhitelt felvevők száma - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2019. 11. 13. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Erős évet zárhat az ingatlanpiac

Az őszi hónapokban ismét jól teljesít az ingatlanpiac, így a tavasz végi és nyári gyengébb hónapok ellenére a tavalyihoz hasonló, erős évet zárhat idén is - derült ki a Duna House Barométeréből.
2019. 11. 13. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén személyre szabott kívánságokat is teljesít a Szeretetdoboz-kívánságlista

Az idén először személyre szabott kívánságokat is teljesít a Magyar Református Szeretetszolgálat; a Szeretetdoboz-kívánságlista segítségével a rászoruló gyermekek pontosan azokat az ajándékokat kapják meg, amelyekre vágynak. Az adománygyűjtés december 6-ig tart.
2019. 11. 13. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások

A kisvállalkozások támogatása érdekében indított munkahelyteremtési program 2011-es indulása óta 55 milliárd forint támogatást kaptak a kisvállalkozások - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Országgyűlés vállalkozásfejlesztési bizottságában kedden.
2019. 11. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakult az Erste Bank eredménye

Az Erste Bank adózás előtti eredménye 11,2 százalékkal mintegy 47 milliárd forintra nőtt az idei első kilenc hónapban - mondta Jelasity Radován, az Erste Bank Hungary elnök-vezérigazgatója kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
2019. 11. 13. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

622 millió forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda

Összesen 622 millió forint jogdíjat fizet ki az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) több mint 36 ezer magyar és külföldi előadóművésznek műsoraik 2018-as felhasználása után.
2019. 11. 13. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén már megdőlt a beruházási rekord

Az idén már megdőlt a beruházási rekord, október végéig 62 nagy beruházásról kötöttek megállapodást, ami 9682 új munkahelyet jelent, ehhez a kormány 129 milliárd forint készpénztámogatást biztosított - hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden az Országgyűlés gazdasági bizottságában.
2019. 11. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új módszerrel adóztatnák az online cégeket

Bemutatta a digitalizált gazdaság adózási kihívásaira választ adó, lehetséges intézkedéseket összefoglaló tervezetét az OECD. Ez lehet a nyereségátcsoportosítás és adóalap erózió elleni küzdelem meghatározó eleme az elkövetkező években. A nemzetközi törekvések alapvető célja, hogy a digitális üzleti modellek útján elért nyereség arányos módon adóztathatóvá váljon a jövedelemszerzésben érintett valamennyi országban.
2019. 11. 13. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van

A magyar bírósági szervezet Európa élvonalában van, szemben a bírói illetményekkel; reménykedünk, hogy ez utóbbiban rövidesen változás lesz - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökhelyettese kedden a parlament igazságügyi bizottsága előtt.
2019. 11. 13. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eredményesek az építőipart támogató intézkedések

A legfrissebb adatok alapján elmondható, hogy eredményesek az építőipart támogató intézkedések. A kormány támogatja az építőipar fenntartható, modern technológián alapuló fejlődését, annak érdekében, hogy eleget tudjon tenni a növekvő megrendelői igényeknek - jelentette ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait értékelve Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
2019. 11. 13. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Áder: Nem mondhatunk le az atomenergiáról

Ha el akarjuk kerülni a klímakatasztrófát, akkor vissza kell szorítani a fosszilis erőművek működését, az atomenergiáról pedig nem mondhatunk le - mondta Áder János köztársasági elnök kedden, Pakson általános és középiskolásoknak tartott interaktív előadásán.
2019. 11. 13. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit keresnek a szociális ellátás területén dolgozók - egy ábrán

A szociális ellátás területén dolgozók átlagkeresete Magyarországon (2010-2019); A teljes munkaidőben alkalmazásban állók havi bruttó átlagkeresete, Ft/hó
2019. 11. 13. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nincs kórházi létszámstop

Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) közlése szerint nincs kórházi létszámstop, így nincs akadálya az üres álláshelyek betöltésének. A Magyar Kórházszövetség azt hangsúlyozta, hogy a munkaerőgondok megoldására hosszú távú megoldásra van szükség.
2019. 11. 12. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

1,8 milliárd forintos támogatást kapott a GlaxoSmithKline gyógyszergyár

A kormány 1,8 milliárd forinttal támogatta a GlaxoSmithKline (GSK) gyógyszergyár 18 milliárd forintos gödöllői fejlesztését - mondta kedden Gödöllőn a külgazdasági és külügyminiszter.
2019. 11. 12. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Photon Energy rekordszintű árbevételt, illetve adózott eredményt jelentett 2019. harmadik negyedévére

Photon Energy N.V. (WSE: PEN, a „Csoport”) ma tette közzé a 2019. szeptember 30-ával zárult harmadik pénzügyi negyedév eredményeit, amelyben rekord adatokat közöltek: 10,267 millió euró konszolidált árbevétel (66,3%-os emelkedés az előző év azonos időszakához képest) és 2,966 millió euró adózott eredmény (143,6%-os emelkedés az előző év azonos időszakához képest).
2019. 11. 12. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások: