80 százalékkal is több családi ház épülhet

Jelentősen nőtt a lakásépítési kedv: az év első két hónapjában 2110 lakásépítési engedélyt adtak ki, ez 15 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A családi házakra kiadott engedélyek száma pedig egy év alatt közel 80 százalékkal nőtt. Április elején az ingatlan.com elemzése szerint az új lakások és családi házak átlagos négyzetméterára Budapesten 825 ezer forint volt, ez 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben az új lakások és családi házak esetében a négyzetméterár 552 ezer forintnál járt, ez 37 százalékos növekedést jelent. Győrben pedig 18 százalékkal 437 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár.

80 százalékkal is több családi ház épülhet

A lakáspiac a következő időszakban is élénk marad, a lakásépítési kedv ugyanis erőteljes növekedést mutat. A hivatalos adatok szerint az év első két hónapjában 2110 lakásépítési engedélyt adtak ki a hatóságok, ez 15 százalékos emelkedésnek felel meg éves összevetésben és 2015 óta messze a legmagasabb szint - áll az ingatlan.com legfrissebb elemzésében, amelyből kiderül az is, hogy a nagyvárosokban április elején hol tartott az új családi házak és lakások átlagos négyzetméterára.

80 százalékkal több családi ház épülhet

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője kiemelte: “Az év első hónapjaiban rendszerint alacsony a lakásépítési engedélyek száma, ha viszont tartós marad az év elején látható fokozott aktivitás, akkor az év későbbi hónapjaiban további jelentős növekedés várható. Hozzátette, az idén kiadott több mint 2 ezer lakásépítési engedély 2015 első két hónapjához képest triplázást jelent.


Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!


Az idei növekedés elsősorban a családi házaknak köszönhető: összesen 1560 darab engedélyt kértek ezekre, ami 78 százalékos emelkedésnek felel meg. Az ingatlan.com szakembere azt mondta, hogy 2019-ben számos sok új lakást magában foglaló nagy társasház-fejlesztés fejeződik be, és a következő időszakban inkább a kisebb - 4-6 lakásos - társasházak építése mellett a sor-, iker- és családi házak építések lesz a főszerepben a piacon. “Ennek az előjeleit láthatjuk az idei adatokból, amelyek szerint kiugró a családiház-építési kedv” - mondta Balogh László. Azt azonban hozzáfűzte, hogy nem minden lakásépítési engedélyből lesz végleges lakás.

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Városok, árak, drágulás, jövő

Az ingatlan.com adatai szerint Budapesten a kínálati piacon átlagosan 825 ezer forintba került az új lakások és családi házak négyzetmétere április elején. Ez 18 százalékos éves emelkedést jelent. A vidéki nagyvárosok közül Debrecenben az új lakásoknál és családi házaknál a négyzetméterár 552 ezer forintra rúgott, ami 37 százalékos ugrásnak felel meg. Balogh László az elemzés adatai ismertetve elmondta: “Győrben - ahol évek óta a legmagasabb a 10 ezer lakosra jutó új lakások száma - az új lakóingatlanok átlagos négyzetméterára 18 százalékkal 437 ezer forintra nőtt egy év alatt. Úgy, hogy közben a kínálat a két és félszeresére nőtt.” Szegeden hasonló a helyzet: 31 százalékkal 500 ezer forint fölé az új lakások és házak négyzetméterára, miközben a kínálat a háromszorosára bővült.



Balogh László a lakáspiacon várható trendekről szólva azt mondta, az idei év második felében az állami lakástámogatási rendszer - a családi otthonteremtési kedvezmény - kibővítése miatt komoly kereslet várható és a lakásépítési kedv is fokozott maradhat, de pontos - számszerű - előrejelzést egyelőre nehéz mondani.

Hozzászólások

Gyerekek részére hirdet pályázatot az FKF

A Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. (FKF Nonprofit Zrt.) idén is meghirdeti gyermek- és ifjúsági pályázatait: a már évek óta népszerű gyermekrajz- és szépírói pályázatot, valamint a fotó- és videópályázatot - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
2019. 06. 26. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szijjártó: Ez a magyar gazdaság fejlődésének kulcsa

A magyar gazdaság fejlődése kulcsának nevezte a külgazdasági és külügyminiszter a modern autóipari beruházásokat.
2019. 06. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Laza maradt a magyar jegybank

A piaci várakozásoknak megfelelően ma sem változott az alapkamat.
2019. 06. 26. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Országszerte kánikula várható!

A hőség miatt szerdára már az egész országra figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.
2019. 06. 26. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért nem fordulat elő Pakson a csernobilihez hasonló baleset

Pakson nem fordulhat elő a csernobilihez hasonló baleset, mert a két blokktípus tervezése teljesen más - mondta Kovács Antal kommunikációs igazgató a paksi atomerőműben tartott sajtóbejáráson.
2019. 06. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Holnap a vonatokat és a vasútállomásokat ellenőrzi a rendőrség

Fokozott ellenőrzésbe kezd a rendőrség a vonatokon és a vasútállomásokon - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden a police.hu oldalon.
2019. 06. 25. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magasabb inflációt vár, de egyelőre nem lép az MNB

Ezúttal sem változtak a monetáris kondíciók. A Magyar Nemzeti Bank mai kamatdöntő ülésén a várakozásoknak megfelelően változatlanul hagyta a kamatszinteket, az alapkamat 0,90, a jegybanki betéti ráta -0,05 százalékon maradt.
2019. 06. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A nemzetközi hangulat befolyásolta a hazai kereskedést

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 413,14 pontos, 1,02 százalékos csökkenéssel, 40 061,95 ponton zárt kedden.
2019. 06. 25. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen áron lehet albérlethez jutni?

Tavaly októberben egy magánszemélytől bérelt lakás átlagosan havi 80 ezer forintba került, a budapesti bérleti díjak megközelítették az országos átlag másfélszeresét, a megyeszékhelyeken átlagosan 70 ezer forintos, a városokban 51 ezer, a községekben pedig 45 ezer forintos lakbérrel kellett havonta számolni - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai tükör című kiadványából.
2019. 06. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

KKV: Folyamatosan napirenden a digitalizáció

A naprakész informatikai háttér olyan piaci környezetben teszi ütőképessebbé a kkv-kat, amelyben létfontosságú a gyors és eredményes reagálás az üzleti változásokra. Az ellenállóság mellett az ügyfelek elégedettségén is rengeteget javítanak az innovatív eszközök és megoldások – ezek a legfontosabb megállapításai a Hello Biznisz vidéki vállalkozóknak tartott meetupjainak.
2019. 06. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Minden eddiginél több gyermek táborozhat az Erzsébet-táborokban

Tizenegy turnusban minden eddiginél több, heti 2500 - összesen mintegy harmincezer - gyermek táborozhat idén nyáron a Balatonnál a zánkai Erzsébet-táborban.
2019. 06. 25. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram

Jelenleg is tart az állam által támogatott panelprogram, amely a panelos épületek energiatakarékosságra törekvő felújítását - szigetelés, nyílászárók, homlokzatok - jelenti - közölte a főpolgármester kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Október 31-ig egyeztethetők az adatok a bankokkal

Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.
2019. 06. 25. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban

Mintegy 300 ezer diák vállal munkát egy év alatt az országban - mondta Majzik Nándor, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Diákész) főtitkára kedd reggel az M1 aktuális csatornán.
2019. 06. 25. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jövedelempótló támogatást igényelhetnek a méhészek

Az agrártárca új támogatási konstrukciót dolgozott ki a méhészek számára a méhészeti tevékenység versenyképesebbé tétele, valamint a méhállomány egészségügyi kondíciójának megőrzése érdekében - közölte az Agrárminisztérium (AM) kedden az MTI-vel.
2019. 06. 25. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővülő kínálat és új megoldás érkezett a falusi csok rajtjára

Több mint 15 ezer lakóingatlan vár gazdára a falusi csoknak megfelelő településeken, ez egy hónap alatt 2,5 százalékos kínálatbővülést jelent. A több mint 2 ezer településen elérhető falusi csokos ingatlanok árának középértéke 9 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 8 millió forinttal. A falusi csok átalakítja a piacot: a lakásvásárlók a nagyvárosoktól 40-50 kilométerrel távolabb is merészkedhetnek. A nagy érdeklődés miatt az ingatlan.com külön oldalt indított. A falusicsok.ingatlan.com oldalon a falusi csokban érintett települések kínálatában lehet keresni.
2019. 06. 25. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Prémium kategóriába kerültek az AutoWallis részvényei

Kevesebb mint öt hónappal új részvényeinek tőzsdei bevezetése után már a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában forognak az AutoWallis papírjai. A tőzsde autós vállalata tavasz óta szerepel a BUX és BUMIX indexekben, valamint az FTSE egyes indexeiben is. A kategóriaváltással tovább halad az AutoWallis májusban meghirdetett stratégiájának megvalósítása, melynek köszönhetően a vállalat organikus és akvizíciós úton robosztus növekedést érhet el a következő tíz évben azzal a céllal, hogy a közép-kelet-európai régió meghatározó mobilitási szolgáltatója legyen.
2019. 06. 25. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Már több száz millió forintos kárt okoztak a hétvégi viharok

Már több száz millió forintos kárbejelentést kaptak a vezető biztosítók a múlt hét végi viharok és az elmúlt napok szélsőséges időjárása miatt - közölték a biztosítótársaságok az MTI-vel.
2019. 06. 25. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyi lakáshitelt vesznek fel a magyarok - ábrán mutatjuk

lakáscélú hitelek összesen, ebből: államilag támogatott lakáshitel; devizaalapú lakáshitel; millió forint Lakáscélú hitelek állománya Magyarországon
2019. 06. 25. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 8 százalékkal nőtt az infokommunikációs ágazat árbevétele

Az információ, kommunikáció ágazat vállalkozásai 776 milliárd forint árbevételt értek el idén az első negyedévben, 7,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban - írta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) az előzetesi adatok alapján.
2019. 06. 25. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások: