860 millió forintos bírságot kell fizetnie öt cégnek kartellezés miatt

Összesen több mint 860 millió forintra bírságot kell fizetnie öt cégnek, amiért közbeszerzési eljárásokban összejátszottak egymással - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csütörtökön az MTI-vel.

860 millió forintos bírságot kell fizetnie öt cégnek kartellezés miatt

A versenyhivatali vizsgálat megállapította, hogy 2014-ben és 2015-ben a Jumbo Log Kft., a Restone Kft., a Profi-Bagger Kft., az M-U-T Kft. valamint a Mento Kft. jogsértően járt el hulladékkezelésre szolgáló gyűjtőedények, gépjárművek és berendezések beszerzésére, jellemzően uniós pályázatok keretében kiírt közbeszerzési eljárásokban. A cégek információkat osztottak meg egymással, egyeztették árajánlataikat és előre meghatározták a nyertest. A bizonyítékokat a társaságoknál találták meg helyszíni kutatás során.
   
A GVH a lehető legnagyobb bírságot szabta ki a legtöbb érintettre, de az egyezségi eljárás keretében együttműködő, a jogsértést elismerő és jogorvoslati jogról lemondó Jumbo Log Kft., a Restone Kft. és a Profi-Bagger Kft. bírságát 30 százalékkal csökkentette - olvasható a közleményben.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Megszületett a döntés az újabb hazai szálloda építéséről

A miskolctapolcai Avalon Park közel ötödik éve sikeresen és eredményesen működő turisztikai beruházás a Bükk szívében. Az Avalon Park a minőségen, az igényességen és az egyediségen alapuló beruházást mintaprojektté kívánja tenni, és a brand égisze alatt szállodaláncot létrehozva a magas színvonalú vendéglátást újabb magyarországi helyszínen bővíti tovább.
2020. 01. 27. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Esett a vezető részvények többsége a Budapesti Értéktőzsdén

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 586,80 pontos, 1,32 százalékos csökkenéssel, 43 929,17 ponton zárt hétfőn.
2020. 01. 27. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

87 százalékkal emelkedtek a keresetek az elmúlt 10 évben

Magyarországon 2010 és 2019 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve a nettó keresetek 87 százalékkal emelkedtek - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
2020. 01. 27. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bírságot kapott a Magyar Adósságrendező Zrt.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 111 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Adósságrendező Zrt.-re engedély nélküli alkuszi tevékenység és az értékpapírok forgalomba hozatalára vonatkozó szabályok megsértése miatt, a tevékenységben közreműködő magánszemély 12 millió forint büntetést kapott.
2020. 01. 27. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem lehet megjósolni, miként alakulnak majd a magyar-brit kapcsolatok

Egyelőre nem lehet megjósolni miként alakulnak a magyar-brit kapcsolatok a Brexit után - mondta Gálik Zoltán egyetemi docens hétfő reggel az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 27. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2019-ben kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltunk, mint 2018-ban

Tavaly kétszer annyi lakossági állampapírt vásároltak az emberek Magyarországon, mint 2018-ban - közölte a Magyar Államkincstár (MÁK) pénzforgalmi elnökhelyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 27. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

650 milliós turisztikai fejlesztésre nyert forrást a Békés megyei Gyopárosfürdő

Az uniós Terület- és településfejlesztési operatív program (Top) keretéből 650 millió forintot nyert el a Békés megyei Gyopárosfürdő turisztikai fejlesztésre.
2020. 01. 27. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

3D nyomtatási versenyt rendeznek középiskolásoknak

Még lehet jelentkezni a Nyomtass hidat! című, a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrum által középiskolás csapatoknak szervezett versenyre - mondta Schanda Tamás, a szakképzésért is felelős Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-nek.
2020. 01. 27. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Némi eséssel kezdte az évet a GKI konjunktúraindexe

A decemberinél kisebb mértékben, de januárban is folytatódott a GKI konjunktúraindexének csökkenése, amely így több mint hároméves mélypontjára süllyedt - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
2020. 01. 27. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több segítség a zöldség-és gyümölcstermesztőknek

Új, fontos ágazatot képviselő szakmaközi szervezettel kötött együttműködési megállapodást a Takarékbank az AgroMash Expón. A Takarékbank és a FruitVeB Magyar Zöldség- Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) a szerződés alapján nemcsak információ- és tapasztalatcserével, hanem tanácsadással, szakmai képzésekkel, piaci előrejelzésekkel is segíti a zöldség-gyümölcságazat hatékonyságának és versenyképességének javítását. Az ágazatban az átlagosnál alacsonyabb uniós támogatás miatt különösen fontos a banki szerepvállalás.
2020. 01. 27. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hetvenmillió forintos befektetést kaphatnak magyar startupok

Hardver startupok számára indít közös akcelerációs programot a Tungsram és a Startup Campus, a legjobb projektek 70 millió forintos tőkebefektetést is kaphatnak.
2020. 01. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.
2020. 01. 27. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Melegszik az idő a jövő héten

Melegszik az idő a jövő héten, a hétvégén helyenként 10 foknál is melegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2020. 01. 26. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezeket a statisztikai adatokat várjuk a jövőhéten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, a legnagyobb figyelmet a jegybank januári kamatmeghatározó ülése kaphatja.
2020. 01. 26. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem volt telitalálat a hatos lottón ezekkel a számokkal

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 4. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 01. 26. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesített a hazai tőzsde a héten

Csökkenő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 44 515,97 ponton zárt pénteken, 93,16 ponttal, 0,21 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2020. 01. 26. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megvan, mikor indul az azonnali pénzátutalás

Március 2-án elindul az azonnali fizetések rendszere, alapszolgáltatásként 10 milliós összeghatárig néhány másodperc alatt teljesülnek a lakossági és vállalkozói egyedi átutalások az év minden napján éjjel-nappal - mondta Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap.
2020. 01. 26. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Többfelé továbbra is rossz a levegő minősége

Többfelé továbbra is rossz a levegő a magas szállópor-tartalom miatt.
2020. 01. 26. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre több egyetem csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz

Egyre több egyetem csatlakozik a Tanítsunk Magyarországért! programhoz, amely egyetemista mentorok segítségével a vidéken, kistelepüléseken élő fiatalok középiskolai lemorzsolódásának megelőzésén dolgozik - mondta a kezdeményező Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 01. 26. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkent a születések száma, viszont többen házasodunk

Csökkent a születések száma és a halálozásé is, így mérséklődött a természetes fogyás, miközben a házasságok száma jelentősen nőtt a tavalyi év első tizenegy hónapjában az azt megelőző esztendő azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2020. 01. 26. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások: