A Graphisoft Park SE 2,14 millió euró nettó nyereséget ért el az első fél évben

A Graphisoft Park SE szabályozott ingatlanbefektetési társaság 2,14 millió euró nettó nyereséget ért el az idei első fél évben a pro forma (korábbi gyakorlattal készült) adatok szerint, ami mintegy 300 ezer euróval marad el a 2019. első félévitől, elsősorban a megnövekedett hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek miatt - közölte a társaság a BÉT honlapján csütörtökön közzétett konszolidált, IFRS szerinti jelentésében.

A Graphisoft Park SE 2,14 millió euró nettó nyereséget ért el az első fél évben

Az első félévi "pro forma" pénzügyi eredményeket a társaság  kedvezőnek ítéli: a bérleti díjbevétel az egy évvel korábbit 360 ezer euróval meghaladva 7,41 millió euróra nőtt, a kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBIDTA) pedig a működési költségek növekedése mellett 340 ezer euróval haladja meg a 2019. első félévi értéket.    

Az értékcsökkenés nem változott jelentősen, ugyanakkor a magasabb hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek, valamint a forint gyengülése miatt a forintban nyilvántartott eszközök árfolyamvesztesége jelentősen csökkentette a tárgyidőszak pénzügyi eredményét - jelezték.    

A beszámolóban azt írták: a koronavírus-válság első hulláma a korábban becsültnél kisebb mértékben érintette a Graphisoft Parkot, ugyanakkor továbbra is bizonytalanság jellemzi az idei és a jövő évre vonatkozó általános várakozásokat.
   
Mivel bérlőik többsége nagy presztízsű és pénzügyileg stabil informatikai és biotechnológiai vállalat, irodaparkjuk kihasználtsága az elmúlt egy évhez hasonlóan az első fél év végén is 97 százalékos volt, és csak 2-3 százalékos csökkenést várnak az év hátralevő részében.   

Hangsúlyozták: a kihasználtság tartós visszaesésével nem számolnak, a bérlői visszajelzések alapján úgy látják, hogy a kijárási korlátozás alatt elterjedtté vált "home office" mellett hosszabb távon is szükség lesz a magas szintű irodák által nyújtott szolgáltatásokra.    

Jó helyen van a befektetésed? Tudd meg ITT!

Tájékoztatásuk szerint az első negyedév végén bekövetkezett bizonytalan piaci helyzetben a magasabb elvárt hozam és az akkor becsült üresedés miatt várható bevételkiesés következtében a bérbe adott ingatlanok valós értéke 1,8 millió euróval csökkent, míg a második negyedévben a hozamszintek hasonló mértékű növekedése ellenére a valós érték azonos szinten maradt.    

A társaság tulajdonában álló teljes ingatlanállomány valós értéke a második negyedév végén az előző negyedévivel közel megegyező, 263 millió euró volt, ami 2 millió euróval marad el a 2019. év végitől. Hozzátették: az elkészült, átadott ingatlanok valós értéke 239,5 millió euró, ami 1,8 millió euróval marad el az év végi értéktől.    

A kifizetett 30 millió euró osztalék mintegy 15 százalékkal csökkentette a valós nettó eszközértéket, ami az ingatlanok valós értékének alakulása és a hiteltörlesztések eredményeképpen a második negyedév végén közel 166 millió euró - írták.    

A társaság a kihasználtság kismértékű visszaesése mellett a bérleti díjak indexálása és a bérleti szerződések megújításakor elért díjmódosítások eredményeképpen az első negyedévben közzétett előrejelzéseiket meghaladva, az idei évre 14,4 millió euró bérleti díjbevétel mellett 4,2 millió euró "pro forma" eredményt, 2021-re pedig 14,5 millió euró bérleti díjbevételt és 4,3 millió euró "pro forma" eredményt vár.    

A Graphisoft Park 0,02 euró névértékű részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedést 3110 forinton zárta a papír. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 5400, a legalacsonyabb 3050 forint volt.

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Emelte célszámait a Duna House a2021 Q2-es negyedéves jelentés után

A Duna House Group (a „Csoport”) 2021. második negyedévében szintet lépett: negyedéves árbevétele 3,4 milliárd Ft-ra (+78% év/év), tisztított core EBITDA-ja pedig a 629 mFt-ra ugrott (+72% év/év). A Csoport számviteli konszolidált EBITDA-ja 512 millió Ft volt, 49%-kal meghaladva 2020 azonos időszakát.
2021. 08. 28. 18:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

Még mindig megéri MÁP Pluszba fektetni a Babaváró hitel összegét?

Biztosan sok fiatal párnak eszébe jutott, hogy a Babaváró hitel befektetési célokra is használható. A kamatok emelkedése azonban rontja a helyzetet, hiszen minél drágább a hitel, annál alacsonyabb a befektetők nyeresége. A Bankmonitor szakértői kiszámolták, lehet-e még nyerni a babaváró és az állampapír kombinálásával.
2021. 08. 27. 11:00
Megosztás:

Gyenge nyitás az európai tőzsdéken

Mínuszban indítottak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
2021. 08. 27. 10:00
Megosztás:

Mire számítsunk ma a magyar tőzsdén?

Iránykereséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) pénteken az Equilor Befektetési Zrt. junior elemzője szerint.
2021. 08. 27. 08:58
Megosztás:

Vegyes forintmozgás kora reggel

A forint az euróhoz és a dollárhoz képest erősödött, a frankkal szemben viszont gyengült péntek kora reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve a bankközi piacon.
2021. 08. 27. 08:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Világörökségi hatástanulmány készül a Gellért-hegyi siklóhoz

Az UNESCO előírásainak megfelelő, komplex világörökségi hatásvizsgálat készül a Gellért-hegyi sikló tervezéséhez kapcsolódóan. A vizsgálat célja a megvalósuló beruházásnak a világörökségi helyszín kiemelkedő egyetemes értékeire gyakorolt hatásainak felmérése és további örökségvédelmi javaslatok megfogalmazása. A felméréshez kapcsolódóan olyan látványképek is készülnek, amelyek bemutatják, hogy a legfontosabb fővárosi turisztikai látványpontokból hogyan fog látszódni a felvonó. A Gellért-hegyi sikló új, kiemelkedő turisztikai célpontként segíti Budapest idegenforgalmának újjáélesztését, emellett teljesen kiváltja majd a Gellért-hegy közútjait megterhelő turistabusz-forgalmat. Ezáltal hozzájárul a levegőminőség javulásához és a városrész élhetőbbé válásához.
2021. 08. 26. 13:00
Megosztás:

Esik az arany árfolyama a Fed elnökének beszéde előtt

Az arany 1.784 dollárig süllyedt ma reggel.
2021. 08. 26. 12:00
Megosztás:

Gyenge kezdés az európai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön az európai értékpapírpiacokon.
2021. 08. 26. 10:00
Megosztás:

Vegyesen alakult a forint árfolyama

Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző estihez képest a nemzetközi devizapiacon.
2021. 08. 26. 08:00
Megosztás:

Lejegyezték a Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint értékű Nkp-kötvényeit

A Masterplast Nyrt. 9 milliárd forint névértékű kötvényt bocsátott ki, a teljes mennyiséget lejegyezték a kötvények hétfői aukcióján - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.
2021. 08. 26. 07:30
Megosztás:

Jelentősen nőtt a Rába nyeresége

elentősen, 239,5 százalékkal 1,5 milliárd forintra nőtt a Rába Járműipari Holding Nyrt. adózás utáni nyeresége a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - közölte a győri székhelyű járműgyártó vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerda este.
2021. 08. 26. 06:30
Megosztás:

Távközlési szuperholdingot hoz létre a magyar állam és a 4iG

Együttműködési megállapodást kötött Mager Andrea, az Antenna Hungária Zrt. (AH Zrt.) tulajdonosi jogait gyakorló nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter és a 4iG Nyrt. (4iG) - tájékoztatta az informatikai cég szerdán az MTI-t.
2021. 08. 26. 06:00
Megosztás:

Kicsit erőre kapott a forint

Erősödött kissé a forint szerdán a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon.
2021. 08. 25. 21:00
Megosztás:

Így fejezték be a mai kereskedést az európai tőzsdék

Pozitív kezdés után vegyes indexekkel fejezték be a szerdai kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
2021. 08. 25. 20:00
Megosztás:

Ma is alulteljesített a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 540,05 pontos, 1,05 százalékos csökkenéssel, 51 093,80 ponton zárt szerdán.
2021. 08. 25. 19:00
Megosztás:

Vegyes hangulat az amerikai tőzsdéken

Csekély elmozdulással, bizonytalan irányban nyitottak szerdán az amerikai tőzsdeindexek az előző napi rekordok után.
2021. 08. 25. 17:00
Megosztás: