A Libri-Bookline és a Spar lettek az év kereskedői

A tavalyi harmadik helyezés után, idén az élen végzett a Spar Magyarország a Mastercard által szervezett Az év kereskedője versenyben, megosztva a dobogó legfelső fokát a Libri-Bookline Zrt-vel. Idén harmadik alkalommal rendezték meg a versenyt, ahol négy különböző kategóriában indulhattak a jelentkezők.

A Libri-Bookline és a Spar lettek az év kereskedői

Az év kereskedője verseny célja, hogy felhívja a figyelmet az eredeti és különleges kereskedelmi megoldásokra, valamint inspirálja a fejlesztéseket és jutalmazza azokat a kereskedőket, akik többet szeretnének nyújtani vásárlóiknak. Idén több mint 30 pályázat érkezett, melyekből egy független szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat.

 

A Legjobb multichannel értékesítés kategóriában a szervezők olyan kereskedők nevezését várták, akik többcsatornás értékesítési stratégiát követnek, azaz fizikai bolt mellett webshopot is működtetnek. A pályázatok elbírálásában fontos szerepet kap a stratégiai gondolkodás, vagyis az, hogy miként egészíti ki egymást a két értékesítési modell. A kategória győztese a Libri-Bookline Zrt. lett, második helyen Lidl Magyarország végzett, míg a harmadik helyért járó elismerést az alinda.hu oldalt üzemeltető Hoppline Kft. kapta.

 

Mennyire vagy spórolós? ITT megnézheted!

 

A Legjobb ügyfélélmény idén is az az egyik legnépszerűbb kategória volt, itt olyan kereskedők szálltak versenybe, akik az értékesítést élménnyé próbálják varázsolni ügyfeleik számára A kategória győztese itt is a Libri-Bookline lett, megelőzve falatozz.hu-z (Diston-Line Kft.), illetve a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.-t.  

 

Idén a zsűri a Legjobb társadalmi felelősségvállalási programokért is díjat adott. Itt a DM – Drogerie Markt Együtt egymásért elnevezésű kezdeményezése végzett az első helyen, megelőzve a Campona játszóházat (Luduspark Kft.), illetve a Book24-et.

 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A negyedik kategóriában pedig a Legjobb kereskedői promóciók versengtek egymással, itt a MOL került ki győztesen Pörgesd fel kerek tízesre játékával, a második a Ma Este Színház, harmadik pedig a Budapest Park (Kultúrpark Kft.) lett.

 

Azok a kereskedők, akik a meghirdetett kategóriák egyikében neveztek, automatikusan jelölést kaptak Az Év Kereskedője fődíjra is. A zsűri abszolút első helyezését megosztva a Libri-Bookline és a Spar kapta, mellettük a Budapest Park került a dobogóra.  A zsűri értékelési szempontjai közül az eredetiség és a hatékonyság mellett a következetes és koherens kivitelezés, a kreatív kommunikáció, valamint az adott megoldásban rejlő fejlesztési, bővítési lehetőségek voltak fókuszban.  A fődíjat az egyéb kategóriában nem nyertes vállalkozások is megkaphatták, így kerülhetett ki végső győztesként a Spar is.  

 

 „Idén is nagyon komoly verseny folyt a pályázók között és nagy öröm számunkra, hogy ilyen sok kereskedő számára fontos Az év kereskedője elismerés. Idén harmadik alkalommal osztottuk ki a díjat és reméljük, egyre többen törekszenek majd arra, hogy élménnyé tegyék a vásárlást és jövőbe mutató megoldásokkal szolgálják ki ügyfeleiket. A Mastercardnál úgy látjuk, hogy a magyar kereskedők igyekeznek minél jobban megfelelni a növekvő fogyasztói elvárásnak és mi igyekszünk megoldásainkkal támogatni őket ebben” – mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

 

Az idei év legjobbjait ezúttal is a Business Days 2018 konferencián hirdették ki, a kategóriák győztesei egy éven használhatják majd az „Az Év Kereskedője 2018” emblémát és megnevezést.


A teljes rangsor:

„Az év kereskedője” kategória
1.      Spar Magyarország és Libri – Bookline Zrt.
3.    Budapest Park (Kultúrpark Kft.)

 
„A legjobb multichannel fejlesztés” kategória
1.      Libri – Bookline Zrt.
2.      Lidl Magyarország Bt.
3.      Hoppline Kft. (Alinda.hu)

 
„A legjobb társadalmi felelősségvállalási program” kategória
1.      DM-Drogerie Markt Kereskedelmi és Szolgáltató Kft
2.      Luduspark Kft (Campona Játszóház)
3.      Book 24 Zrt.

 
„A legjobb ügyfélélmény” kategória
1.      Libri – Bookline Zrt.
2.      Diston – Line Kft. (falatozz.hu)
3.      MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.

 
„A legjobb kereskedői promóció” kategória
1.      MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
2.      Ma Este Színház Kft.
3.      Kultúrpark Kft. (Budapest Park)

 
A szakmai zsűri tagjai voltak:

További információ: www.azevkereskedoje.hu

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás:

A Nébih problémákat talált a meggyes söröknél

Meggyes söröket vizsgált a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), laboratóriumi, élelmiszerbiztonsági és -minőségi szempontból mindent rendben találtak, ugyanakkor négy terméknél jelölési hibák miatt élelmiszer-ellenőrzési bírságot, hatnál pedig nem megfelelő nyomonkövetés miatt élelmiszerlánc-felügyeleti bírságot szabtak ki - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 26. 16:00
Megosztás: