A Market Építő Zrt. építheti fel a Mol székházát

A Mol Nyrt. a Market Építő Zrt.-t választotta új, Kopaszi-gát mellett épülő székháza generálkivitelezőjének, amely több hazai alvállalkozóval közösen kezdi el a Mol Campus építését. Az épület 2500 munkavállaló számára biztosít majd modern munkakörnyezetet - közölte a Mol csütörtökön az MTI-vel.

A Market Építő Zrt. építheti fel a Mol székházát

A közlemény szerint a Mol 2018 őszén írt ki egy zártkörű tendert a kivitelező kiválasztására, amelyre négy vállalat kapott meghívást, olyan európai és Európán kívüli nemzetközi cégek, amelyek többek között Oroszországban, Törökországban, Hollandiában is jelen vannak.
   
A legjobb ajánlatot négy körben választották ki. Az elbírálás során a Mol döntéshozói az árajánlaton kívül olyan szempontokat is figyelembe vettek, mint a vállalatok korábbi referenciái, a pályázat során elkészített műszaki alternatívák átgondoltsága, számossága, valamint a magyar alvállalkozók bevonása.
   
A kivitelezői szerződés szeptember 12-i aláírását követően indulnak a munkálatok, az új székház várhatóan 2022-re épül fel.
   
Az épület terveit a világ egyik legismertebb építészstúdiója, a Foster+Partners készítette el, magyar partnerével, a FintaStúdióval közösen. Terveik alapján a 120 méter magas Mol Campus a korábban közzétett látványtervek alapján Budapest egyik ikonikus épületévé válhat - ismerteti a Mol.
    

Közleményében kitér arra is, hogy a pályázaton győztes Market Építő Zrt. már többször bizonyította, hogy képes a magyarországi és nemzetközi nagyvállalatok igényeit kielégítő irodaházak építésére, a nevéhez fűződik például a Telekom és T-Systems közös székháza és a hegyvidék kapujában található Hillside Offices. Olyan referenciákat is magáénak tudhat, mint az ország legnagyobb ipari beruházása, az Apollo Tyres gyöngyöshalászi gumiabroncsgyára, vagy a Párisi Udvar teljes műemlékrekonstrukciója és ötcsillagos szállodává alakítása. Jelenleg futó legösszetettebb vállalása a Mol Campus szomszédságában épülő új városnegyed létrehozása, a BudaPart projekt, ahol 15 lakóépület és 12 iroda tervezését és kivitelezését végzi.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Közvélemény-kutatást végez a BKK

Közvélemény-kutatást végez a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a fővárosi és agglomerációs háztartások közlekedési szokásairól a tervezett és megvalósuló fejlesztések szakmai megalapozottságát biztosító Egységes Forgalmi Modell frissítéséhez.
2019. 10. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növelte forgalmát a Huawei

A Huawei Technologies kínai telekommunikációs óriásvállalat 610,8 milliárd jüan (86 milliárd dollár) forgalmat ért el az idei év első három negyedévében, 24,4 százalékkal nagyobbat, mint a tavalyi év azonos időszakában - derül ki a vállalat szerdán közzétett jelentéséből.
2019. 10. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosult a Vodafone Magyarország hivatalos cégneve

A Vodafone és UPC közös történetének következő lépéseként változott a Vodafone Magyarország hosszú cégneve. A „Mobil” szó törlésével 2019. október 1-től a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. A UPC felvásárlásával a Vodafone lakossági előfizetők számára is képes lesz konvergens, vagyis a mobil mellett vezetékes telefon és internet, valamint televíziós szolgáltatások nyújtására.
2019. 10. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jól halad a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójának előkészítése

Jól halad a T-Systems Magyarország Zrt. akvizíciójának előkészítése - jelentette ki Jászai Gellért, a 4iG Nyrt. informatikai társaság elnök-vezérigazgatója szerdán Balatonfüreden, a X. Infotér konferencián rendezett pódiumbeszélgetésen.
2019. 10. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újabb 14 üzletében telepít önkiszolgáló kasszákat a SPAR

A kiskereskedelmi lánc 2017 szeptemberében az érdi hipermarket áruházában indította el az önkiszolgáló gyorspénztári vásárlás lehetőségét. Az idei új telepítésekkel együtt év végére már a SPAR 92 üzletében lesz elérhető a praktikus szolgáltatás. A vevők megkedvelték az időtakarékos megoldást, és egyre többen keresik ezt a fizetési módot: az érintett áruházakban a forgalom 30%-át ma már így kezelik.
2019. 10. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Wizz Air átvette a hetedik A321neót, a budapesti flotta fele már megújult

A Wizz Air, Európa egyik leggyorsabban növekvő légitársasága, egyben Közép- és Kelet-Európa legnagyobb diszkont légitársasága nemrég átvette hetedik ultramodern Airbus A321neo repülőgépét. Idén utoljára csatlakozott új repülőgép a Wizz Air flottájához, amely 2019 folyamán 106-ról 120 tagúra bővült. Alig 4,7 éves átlagéletkorával ez az egyik legfiatalabb légiflotta Európában.
2019. 10. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Opus Global tőkét emel a Mátrai Erőmű Kft.-ben

Az Opus Global Nyrt. a közvetett tulajdonában álló Mátrai Erőmű Zrt., mint a Mátrai Erőmű Bányászati Mélyépítő Kft. egyszemélyes tulajdonosának tulajdonosi jogokat gyakorló testülete kedden a kft. törzstőkéjének emeléséről döntött 250 millió forinttal 500 millió forintra - jelentette be az Opus Global szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 10. 16. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tíz százalékkal bővül idén a LogMeIn Magyarországon

Az idei évtől kezdődően több globális funkciót is Budapestről lát el, ezért tíz százalékos bővülést tervez és várhatóan a jövő év elejére átlépi a félezres munkavállalói létszámot Magyarországon a LogMeIn. Amellett, hogy továbbra is itthon fejleszti legfontosabb távoli elérést, webes kommunikációt és jelszókezelést segítő szoftvereit, ide került a belső pénzügyi folyamatokat menedzselő ágazat és a felhőalapú telefonszolgáltatást nyújtó Jive termék ügyfélszolgálati feladataira is külön csapat épült.
2019. 10. 16. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szerdán este szünetelnek a Magyar Közút online szolgáltatásai

Szerdán 17 órától várhatóan 21 óráig informatikai rendszerfrissítés miatt szünetelnek a Magyar Közút Nonprofit Zrt. online szolgáltatásai.
2019. 10. 16. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Megújulási programot tervez a Hunguest szállodalánc

A stabil tulajdonosi és a kedvező gazdasági háttér jó alap a teljes Hunguest szállodaláncot érintő megújulási programhoz - mondta Gál Miklós, a tulajdonos Opus Global Nyrt. vezérigazgatója a Turizmus.com szakmai magazinnak.
2019. 10. 16. 04:05
Megosztás:
Hozzászólások:

A Volkswagen elnapolja a döntést a Törökországban tervezett gyára ügyében

A Volkswagen csoport (VW) elnapolja a döntést a Törökországban tervezett autógyára ügyében - jelentette be a német járműgyártó csoport egy szóvivője kedden, megerősítve azokat a sajtójelentéseket, amelyek szerint a török hadsereg szíriai offenzívájával összefüggésben jegelik a terveket.
2019. 10. 15. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Módosult a Vodafone hivatalos cégneve

Módosult a Vodafone Magyarország hosszú cégneve, a mobil szó eltörlésével a vállalat új neve hivatalosan Vodafone Magyarország Távközlési Zrt. - közölte a vállalat kedden az MTI-vel.
2019. 10. 15. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén nagyobb csomagforgalomra számít a Magyar Posta

A Posta előrejelzése szerint 14 százalékkal emelkedhet a csomagok és csomagjellegű küldemények száma idén az előző évhez képest, a forgalmat elsősorban a nemzetközi online rendelések növelik - tájékoztatta a Magyar Posta és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi közös közleményében az MTI-t.
2019. 10. 15. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájkot tervez a Lufthansa légiutas-kísérőinek szakszervezete

Sztrájkot helyezett kilátásba hétfőn a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa légitársaságnál vasárnapra a frankfurti és a müncheni repülőtérre.
2019. 10. 15. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Masterplast közgyűlése jóváhagyta a 6 milliárdos kötvénykibocsátást

A Masterplast Nyrt. október 14-én megtartott rendkívüli közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság részt vegyen a Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramjában (nkp) - tette közzé a Masterplast hétfőn a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2019. 10. 14. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Bernáth Tamás lett az Appeninn Holding vezérigazgatója

A társaság rendkívüli közgyűlésének döntése értelmében a mai naptól Bernáth Tamás tölti be az Appeninn Holding Nyrt. vezérigazgatói pozícióját. A pénzügyi szakember korábban a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatójaként, valamint a BNP Paribas Cardif biztosító elnök-vezérigazgatójaként is tevékenykedett. A közgyűlés további két új igazgatósági tag érkezéséről is döntött, illetve megválasztotta az EY-t a társaság könyvvizsgálójának.
2019. 10. 14. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Európai Bizottság energiapiaci szakértőjével erősít a Baker McKenzie budapesti irodája

Kovács Kristóf másfél évtizedes EU Bizottsági tapasztalattal csatlakozik a Baker McKenzie Energia és Infrastruktúra csapatához, ahol energiapiaci tanácsadóként segíti a jövőben a nemzetközi ügyvédi iroda energetikai jogi szolgáltatásait.
2019. 10. 14. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen nőtt a kínai cégek márkaértéke

Egy év alatt negyven százalékkal nőtt a kínai vállalatok márkaértéke az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek közepette is.
2019. 10. 13. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővíti gyárát a Joyson Safety Systems Hungary Kft.

Bővíti gyárát a közlekedésbiztonsági eszközöket gyártó, kínai tulajdonú Joyson Safety Systems Hungary Kft. Miskolcon, a beruházás értéke 50 millió dollár (15 milliárd forint) - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
2019. 10. 13. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Indulhat a Suzuki innovációs projektjének utolsó szakasza

Megvalósításának végső fázisába lép a Magyar Suzuki Zrt. négyéves innovációs projektje, amelynek keretében többlépcsős gyártmányfejlesztést hajtanak végre a költséghatékonyabb és zöldebb termelés érdekében - tájékoztatta az MTI-t a társaság.
2019. 10. 12. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások: