A Párbeszéd 90 ezer forintra emelné a legalacsonyabb nyugdíjakat

A Párbeszéd azt javasolja, hogy a legalacsonyabb nyugdíjakat néhány év alatt emeljék a létminimum szintjére, vagyis 90 ezer forintra.

A Párbeszéd 90 ezer forintra emelné a legalacsonyabb nyugdíjakat

Burány Sándor országgyűlési képviselő csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján arra hivatkozott, hogy egy nemrégiben publikált felmérés szerint a nyugdíjasok közel fele nem rendelkezik akkora tartalékkal sem, hogy kibírja, ha néhány napot késik a járandóságának a folyósítása.
   
A politikus hangsúlyozta, hogy olyan differenciált nyugdíjemelésre van szükség, ami a legalacsonyabb nyugdíjakat részesíti előnyben. Hozzátette, hogy a Párbeszéd ezzel párhuzamosan a legmagasabb nyugdíjakat az átlagkereset háromszorosában maximálná.
   
Egyúttal javasolják, hogy a nyugdíjszámítás során az állam térjen vissza a svájci indexálásra, vagyis ne csak az inflációt, de a keresetek növekedését is vegyék figyelembe.

Mekkora állami nyugdíjra számíthatsz? Számold ki ITT!
   
Kérdezték arról, hogy Kránitz Krisztiánnak, a kispesti vagyonkezelő vezetőjének az önkormányzat duplájára emelte a fizetését. Burány Sándor azt kérte, hogy a kérdező a konkrét fizetésemelés ügyében forduljon Gajda Péter polgármesterhez. Hozzátette, azt tudja, hogy a környékbeli polgármesteri hivatalokkal összehasonlítva a kispesti városházán elég keveset keresnek, ezért egy általános béremelés indokolt lenne.
   
Arról is kikérték a véleményét, hogy az - egy kiszivárgott hangfelvételen - "Mr. 40 százaléknak" nevezett Kránitz Krisztiánnak van-e még helye az önkormányzatnál. Burány Sándor azt felelte, nem akarja kommentálni ezeket a vádakat, amiket az érintett visszautasított.

Hozzászólások

Lezajlott a BKV-bértárgyalás újabb fordulója

Lezajlott a bértárgyalás újabb fordulója pénteken a BKV Zrt.-nél; a felek olyan béremelési rendszert szeretnének kidolgozni, amely elismeri a cégnél töltött éveket - közölte a társaság az MTI-vel.
2020. 01. 18. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország növeli tőkerészesedését a Nemzetközi Beruházási Bankban

Tízmillió euróval 17,2 százalékra növelte tőkerészesedését Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bankban (NBB) január 15-én - közölte az NBB az MTI-vel pénteken.
2020. 01. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly még több magyar utazott Horvátországba

Rekordot döntött tavaly a magyar turisták száma és a vendégéjszakák mennyisége is Horvátországban, ezzel folytatódott az évek óta tartó tendencia - tájékoztatta a Horvát Turisztikai Közösség budapesti képviseletének igazgatója pénteken az MTI-t.
2020. 01. 17. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Richter és a Mol ellensúlyozta az OTP gyengülését

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,42 pontos, 0,16 százalékos emelkedéssel, 44 422,81 ponton zárt pénteken.
2020. 01. 17. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Meg lehet szüntetni a CT- és MR-várólistákat, ennyibe kerülne

Évente nagyjából kétmilliárd forintból szüntetnék meg a CT- és MR-várólistákat Budapesten a daganatgyanús megbetegedések esetében - mondta a főpolgármester pénteken Budapesten.
2020. 01. 17. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Idén is kapnak támogatást a fogászatok

Idén havi 250 ezer forinttal több, összesen 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászati alap- vagy szakellátást működtető szolgáltatók - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) pénteken az MTI-vel.
2020. 01. 17. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

125 milliós versenyhivatali bírság tisztességtelen teleshopos reklámért

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy jogsértők voltak a televízióban bemutatott hősugárzó készülék hirdetései, ezért 125 milliós bírságot szabott ki az érintett vállalkozásokra.
2020. 01. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Január 31-ig jelentkezhetnek az informatikushiánnyal küzdő cégek

2020 szeptemberében megkezdik céges gyakorlati évüket azok az informatikus hallgatók, akik elsőként szerezhetik meg diplomájukat a BME új, 6 szemeszteres alapképzésén. A szakot a bő tízezres informatikushiány hívta életre két évvel ezelőtt, a végzős diákokra pedig már most kiemelkedő érdeklődés mutatkozik. Az informatikushiányban szenvedő, vagy éppen utánpótlást kereső cégek 2020 január végéig jelezhetik foglalkoztatási szándékukat.
2020. 01. 17. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közeleg a gimnáziumi felvételi - Ezek a fontos tudnivalók!

Szombaton írják a központi középfokú felvételi vizsgát a 9. évfolyamra, a 6 és a 8 évfolyamos gimnáziumokba, valamint az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
2020. 01. 17. 11:10
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Mire számíthatnak ma a befektetők?

Emelkedéssel nyithat pénteken a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) a csütörtöki esés után az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint.
2020. 01. 17. 09:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Lukács Ákos lett a JVSZ Környezetvédelmi Bizottságának elnöke

Lukács Ákos, a Deloitte Fenntarthatóság és Klímaváltozási tanácsadási üzletágának vezetője tölti be 2020. január 1-től a Joint Venture Szövetség (JVSZ) Környezetvédelmi Bizottságának elnöki pozícióját.
2020. 01. 17. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt Magyarországon

A tavaly érkezett 101 nagyberuházás több mint 13 ezer munkahelyet teremt, és kiemelkedő helyezést biztosít Magyarország számára a globális beruházási rangsorban - közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára.
2020. 01. 17. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szépen teljesített a Morgan Stanley

A rekordok évét tudhatja maga mögött a Morgan Stanley amerikai bankcsoport, amely a vártnál nagyobb bevétel mellett a vártnál nagyobb nyereséget termelt a negyedik negyedévben.
2020. 01. 17. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kezdhetnek aggódni a kiskereskedők és a dohányipari vállalkozások

Az Európai Bíróság főtanácsnoka ma tette közzé az indítványát két magyarországi különadó egyesített perében. E perben a magyar kormány támadja, hogy az Európai Unió egyik szerve (az Európai Bizottság) felfüggesztette az ún. élelmiszerlánc-felügyeleti díjat és a dohányipari vállalkozások egészségügyi hozzájárulását.
2020. 01. 17. 04:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Hogyan lehet tiszta lappal kezdeni egy új évet? Szakmai segítség!

Azt mindannyian tudjuk, hogy 2020 különleges év: nem csupán az évtized zárult le vele, hanem sokunk életében egy személyes korszak is. Legyen szó párkapcsolatról, munkáról vagy projektekről, tavaly számos ügyünk végére pontot tettünk, hogy idén tiszta lappal kezdjük újra. Ettől azonban van, akit visszatart az újdonságoktól való félelem – épp nekik segít Kolozsi Mariann mentorprogramja, hogy a helyes irányba kormányozzák az életüket.
2020. 01. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A sertés-és a gyümölcsárak pörgették fel a mezőgazdasági felvásárlási árakat

Tavaly novemberben elsősorban a gyümölcsök és a sertés felvásárlási árának jelentős emelkedése miatt az októberi 2,3 százalékosról 5,2 százalékosra ugrott a mezőgazdasági termelői árak éves növekedése - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adataiból.
2020. 01. 17. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A MÁV felülvizsgálja a mozdonyvezetők szolgálati beosztásait

A MÁV-Start Zrt. haladéktalanul felülvizsgálja a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a 12 órás határt - közölte a vasúttársaság csütörtökön az MTI-vel.
2020. 01. 17. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vlagyimir Putyin alkotmányba foglaltatná a nyugdíjindexálás kötelezettségét

Rögzíteni kell az orosz alaptörvényben a rendszeres nyugdíjindexálás kötelezettségét - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az újonnan megalakított alkotmányozó munkacsoporttal megtartott csütörtöki megbeszélésén, a Moszkvához közeli Novo Ogarjovóban.
2020. 01. 17. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig több tízezren tüntetnek a francia nyugdíjreform ellen

A Párizsban hatodik hete tartó közlekedési sztrájk és a francia kormány kompromisszumos javaslata ellenére a szakszervezeteknek még mindig tízezreket sikerült utcára vinniük csütörtökön a nyugdíjreform elleni hatodik országos tiltakozónapon, jóllehet a mozgósítás mindenhol csökkenő tendenciát mutatott.
2020. 01. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A cégek piaci értékét is meghatározhatja kultúrájuk

A befektetők és a társadalom is nagyobb nyitottságot vár el a szervezetektől – derül ki az EY több mint 1000 pénzügyi vezető körében készített globális felméréséből. A cégkultúrára vonatkozó információk a befektetői döntéseket is jelentősen befolyásolják, a vállalati jelentések azonban ritkán tartalmaznak ilyen jellegű adatokat.
2020. 01. 16. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások: