A Suzuki az autópiac lassú felfutására számít

A magyarországi gépjármű-értékesítést várhatóan ismét negatívan fogja érinteni a koronavírus-járvány második hulláma, azonban a Magyar Suzuki Zrt. arra számít, hogy pánikszerű hatása már nem lesz, és az autópiac kiszámíthatóbb, lassú felfutása várható a második fél évben. Tóth Péter kereskedelmi igazgató szerint racionális előrejelzés, hogy ebben az esetben a márka mintegy 15 ezer új járművet értékesít, és ezzel visszaszerzi piacvezető pozícióját.

A Suzuki az autópiac lassú felfutására számít

Az év elején még mintegy 20 ezer autó eladásában bízott a cég Magyarországon az idei évre. A korábban nyilvánosságra hozott adatok szerint tavaly 25 766 új Suzukit helyeztek forgalomba az országban a belföldi márkakereskedések.
   
A kereskedelmi igazgató kedden Budapesten újságíróknak elmondta: a pandémia a Suzuki ellátási láncát azonnal érintette, hiszen a magyarországi gyártás miatt a rendelések átfutása igen rövid, akár mindössze két hét. Elmondása szerint a gazdasági helyzet miatti aggodalom következtében eltűntek a vevők a szalonokból. Az esztergomi gyárban a tavasszal a termelést is le kellett állítani - emlékeztetett.
   
A márkakereskedések értékesítése az előző évi töredékére esett vissza a tavaszi hónapokban, júniustól azonban az eladások fokozatosan helyreálltak - tájékoztatott Tóth Péter. Az első nyolc hónapban 7631 darab Suzukit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 62 százalékkal marad el a tavalyi hasonló időszak adatától. A márka piaci részesedése jelenleg 9,7 százalék. A magyarországi autópiac ugyanakkor mára az előző évi háromnegyedére zsugorodott.
   
Az igazgató kitért arra, hogy a Suzuki az idén már csak hibrid meghajtású járművet adott el Magyarországon. Ebből az egyik az Esztergomban gyártott Vitara, kategóriájának vezető modellje. Hasonlóan nagy arányt, 44 százalékot tesz ki a cég értékesítésében az ugyancsak magyar gyártású SX4 Cross. A kereskedések tavaly óta forgalmazzák Magyarországon az importból származó hibrid Swiftet és Ignist. A Magyarországon jelenlévő márkák közül a Suzuki adta el a legtöbb hibridet az idén - tette hozzá Tóth Péter.

Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor
   
A Magyar Suzuki 2019-ben 185 002 esztergomi gyártású járművet értékesített 123 országban. A társaság csaknem 2,41 milliárd euró nettó árbevétellel zárta a 2019-es évet, exportból 2,07 milliárd euró származott, a belföldi értékesítés árbevétele 343,3 millió euró volt. A belföldi értékesítésből származó nettó árbevétel 23 százalékkal, az exportértékesítésből eredő nettó árbevétel 23,5 százalékkal emelkedett az előző évhez képest - tájékoztatott korábban a társaság.

Hozzászólások

A fogyasztók nagy része elutasítja kettős minőséget

A fogyasztók többsége elutasítja a kettős minőséget, vagyis azt, ha azonos márkanév alatt országonként eltérő minőségű élelmiszerek kerülnek forgalomba - derül ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) legutóbbi felmérésének kedden közölt adataiból.
2020. 10. 20. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az inflációra figyel a jegybank

A várakozásoknak megfelelően változatlanul tartotta a kamatszinteket a monetáris tanács keddi ülésén, a testület az inflációra figyel az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
2020. 10. 20. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája

Megkezdődött az Országgyűlésben a családi gazdaságokról szóló törvényjavaslat vitája, Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára az új törvényi szabályozás legfőbb céljának nevezte, hogy az adminisztrációs terhek csökkentése mellett a 21. századi elvárásoknak megfelelő működési környezetet és kedvező adózási feltételeket biztosítson a magyar gazdálkodók számára - közölte az Agrárminisztérium kedden az MTI-hez eljuttatott közleményben.
2020. 10. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 103,99 pontos, 0,31 százalékos emelkedéssel, 33 700,78 ponton zárt kedden.
2020. 10. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Növekvő árbevétel, zéró hulladék: Megjelent a Borsodi Sörgyár fenntarthatósági jelentése

A Borsodi Sörgyár bemutatta második, 2019-es fenntarthatósági jelentését, amelyből többek között kiderül, hogy amellett, hogy a vállat nettó árbevétele közel 10 százalékkal emelkedett, csökkent a bőcsi üzem hőtermelése, és 2018 után 2019-ben is zéró tonna maradt a lerakott gyártási hulladék mennyisége.
2020. 10. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert

A magyarok több mint fele az interneten keres szakembert, szerelőt, akitől fokozottabb, elsősorban a megbízhatóságáról tanúskodó digitális jelenlétet vár el - derül ki az NRC Piackutató legújabb, a Telekom számára készített reprezentatív kutatásából, amelyet a keddi online sajtótájékoztatón ismertettek.
2020. 10. 20. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire zöld a magyar?

Bár az elmúlt években Magyarországon nőtt a szelektíven gyűjtött hulladék aránya, az adatok szerint még mindig van hova fejlődnünk. Zöld gondolkodásúnak tartjuk magunkat, saját bevallásunk szerint szelektíven gyűjtjük a hulladékot, mégsem érjük el az uniós célszámokat. Mi húzódhat meg a háttérben, mit tehetünk ellene, egyáltalán meddig terjed a gyártói és meddig a fogyasztói felelősség? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a Magyarvíz Kft. friss kutatása.
2020. 10. 20. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghosszabbították a törlesztési moratóriumot

Az Országgyűlés kedden 2021. június 30-ig meghosszabbította a koronavírus-járvány miatt bevezetett törlesztési moratóriumot egyes kiemelt társadalmi csoportoknak és pénzügyi nehézséggel küzdő vállalkozásoknak.
2020. 10. 20. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Huawei új kutatás-fejlesztési központot épít Budapesten

A Huawei új kutatás-fejlesztési (k+f) központot hoz létre Budapesten, Magyarország és Kína együttműködése minden eddiginél jobb - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a vállalat jubileumi rendezvényén kedden Budapesten.
2020. 10. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Súlyos hiányosságok miatt záratott be egy távol-keleti éttermet a Nébih

Súlyos, élelmiszerbiztonsági kockázatot is jelentő hiányosságokat találtak egy budapesti távol-keleti étteremben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei, a vendéglátóipari egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztették.
2020. 10. 20. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

TESCO-ügy: Online bevásárlás vagy webáruház - mi lesz most a házhozszállítással?

A Gazdasági Versenyhivatal („GVH”) 2017 decemberében versenyfelügyeleti eljárást indított a TESCO-val szemben. A GVH szerint a TESCO az online vásárlási szolgáltatása körében a termékek házhozszállítása, illetve az áruházi átvétele során több alkalommal a megrendelt termékek helyett helyettesítő termékeket szállított ki, illetve készített elő, anélkül, hogy erről a fogyasztót előre tájékoztatta volna és ezzel megtévesztette a fogyasztókat.
2020. 10. 20. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto

Mintegy 17,5 milliárd forintos beruházást hoz Magyarországra a kínai Chervon Auto, a miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
2020. 10. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

USA a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon

Az Egyesült Államok a legnagyobb unión kívüli befektető Magyarországon, és Európán kívül a legfontosabb exportpartnere az országnak - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter az Amerikai Kereskedelmi Kamara üzleti fórumán hétfőn, Budapesten.
2020. 10. 20. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Magánszemélyt bírságolt 15 milió forintra az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 millió forint piacfelügyeleti bírságot és 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki egy magánszemélyre, aki Set Group-részvények megvásárlására bennfentes információk felhasználásával adott tőzsdei megbízásokat - tájékoztatta az MNB hétfőn az MTI-t.
2020. 10. 20. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért szeretjük a hazai csapvizet!

Tiszta, finom és friss – ezek a legfontosabb tulajdonságok, amiket elvárunk a hazai csapvíztől – derült ki egy most nyáron készült lakossági felmérésből. A vízszolgáltató cégek által megtisztított, iható csapvíz 0-24 órában rendelkezésre áll a lakásunkban, akár a tizedik emeleten is. Annak érdekében, hogy a csapvizünk a nap 24 órájában tiszta és egészséges legyen, a szolgáltatók és az egészségügyi hatóságok 68 különböző – fizikai, kémiai, mikrobiológiai, bakteriológiai és radiológiai – vizsgálatnak vetik alá a csapvizet nap mint nap!
2020. 10. 20. 04:40
Megosztás:
Hozzászólások:

Visszaesett a gumiabroncs értékesítés Európában

A személyautó kategóriában a harmadik negyedévben 1,9 százalékkal, az év első kilenc hónapjában pedig 14,4 százalékkal kevesebb gumiabroncsot értékesítettek éves összevetésben az Európai Gumiabroncs- és Gumigyártók Szövetségének (ETRMA) tagjai - közölte a Magyar Gumiabroncs Szövetség (HTA) hétfőn az MTI-vel.
2020. 10. 20. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat

Várja a véradók jelentkezését az Országos Vérellátó Szolgálat, amelynek szakmai főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán hangsúlyozta: ezen a héten a hosszú hétvége miatt kevesebb nap áll rendelkezésre véradásra, így még fontosabb, hogy a napokban minél többen jelentkezzenek.
2020. 10. 20. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Beszállt az Indotek a Waberers-be, 24%-ot szerzett a társaságban

Az Indotek Group megállapodást kötött a Mid Europa Partners-szel, amelynek értelmében a magyar vállalat megvásárolja a Waberer's International Nyrt. részvényeinek 24 százalékát. A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett társaságban szerzett részesedése mellett a befektetési vállalat vételi opciót szerzett a Mid Europa Partners által tulajdonolt Waberer’s-részesedés fennmaradó 47,99 százalékára is. Az engedélyezési eljárások befejezését követően várhatóan 2021 első negyedévének végéig zárul le az adásvétel.
2020. 10. 20. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Még mindig keresik a miskolci medvét

Rendészek keresik Miskolcon azt a medvét, amelyet néhány napja pillantottak meg Lyukóvölgyben - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő esti Híradójában.
2020. 10. 20. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

14 százalékkal csökkent a román járműgyártás

Az idei első háromnegyed évben 14 százalékkal csökkent a román járműgyártás, amely ugyanakkor szeptemberben 55 százalékkal nőtt a tavalyi év kilencedik hónapjához mérten - közölte hétfőn a romániai gépkocsigyártók egyesülete (ACAROM).
2020. 10. 19. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások: