A TMH megkezdte az 1300 vasúti személykocsi szállítását az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaságnak, indul a magyarországi gyártás is

A napokban érkezett meg 22 darab, az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság rendelésére készült, nemzetközi forgalomra is alkalmas vasúti személykocsi egy alexandriai kikötőbe, ezt követi még 10 másik a hónap végéig, amelyeket június közepén indítottak el Oroszországból. A 2020 áprilisában tesztelésre leszállított első kocsival együtt az első szállítmány összesen 33 harmadosztályú, légbefúvásos szellőztetéssel felszerelt kocsiból áll. Ez az első része annak nemrég elnyert megbízásnak, amivel a magyar vasúti járműgyártás történetének eddigi legnagyobb vállalkozása veszi kezdetét a Dunakeszi Járműjavítóban. A vállalat új tulajdonosai, a TMH csoporthoz tartozó TMH International valamint a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG), egy 1 milliárd Euro (350 milliárd Forint) értékű, 1.300 vasúti személykocsiról szóló megrendelés nagyobbik részét hozzák Dunakeszire.

Az oroszországi Tverben található gyárban (TVZ) készült kocsikat kamionokkal szállították Szentpétervár kikötőjébe, ahonnan az Alexandriába tartó teherhajók vitték tovább. A TVZ gyár szakértői csapata már korábban megérkezett Egyiptomba, hogy a hivatalos átadást lebonyolítsák, amelynek része volt a fékrendszer ellenőrzése az összes járművön. A kocsikat ezután Kairóba küldik, ahol júliusban forgalomba is állítják őket.

Az egyiptomi megbízás egyedülálló lehetőséget teremt a nagy hagyományokkal rendelkező magyar vasúti járműgyártás felfuttatására. A magyar ipar történetének egyik legnagyobb exportprojektje révén, melyet a TMH Hungary, a TMH International és a Magyar Vagon Zrt. (MA-VAG) vegyesvállalata nyert meg, több száz új, magas hozzáadott értéket előállító munkahely jön létre. Magyar beszállítók kapcsolódhatnak be a globális export-értékláncba, amellyel tovább bővül a hazai export és a GDP is. Stratégiai cél, hogy a Dunakeszi Járműjavító Közép-Európa egyik legnagyobb vasútijármű gyártó- és karbantartó központjává váljon.

„A feladat azért is nagy jelentőségű, mert az utóbbi években nem készült új vasúti jármű Dunakeszin, amelynek az egyébként magas színvonalú tudása elsősorban a javításra, karbantartásra vonatkozik” – mondta el Wein András, Dunakeszi Járműjavító Kft. ügyvezető igazgatója.

Áprilisban, a járványügyi szigorítások előtti utolsó, Szlovéniát elhagyó teherhajón el tudta szállítani a TMH az elsőként elkészült vasúti személykocsit az ENR számára, így megvalósulhatott a 2 hónapig tartó tesztidőszak az egyiptomi vasúti hálózaton. Mivel a TMH csapata ezalatt nem utazhatott, ezért egy átfogó tréningcsomagot és dokumentációt állítottak össze az ENR szakértőinek, bízva a tesztelést felügyelő helyi TÜV Nord Egypt technikai szakértelmében.

Egyiptom a közelmúltban egy átfogó programba kezdett, amelynek célja vasúti hálózatának megújítása. Ennek része az ország történetének legnagyobb vasúti gördülőállomány megrendelése, amit a TMH Hungary nyert el 2018-ban. A TMH mérnökei által tervezett, a nemzetközi vasúti szabványoknak megfelelő, 1435 mm nyomtávolságú járművek sivatagi környezetben, akár +50°C-os hőségben is működőképesek, tervezett élettartamuk 40 év. Az 5 különböző modell között vannak harmadosztályú légbefúvásos szellőztetésű kocsik (500 db), harmadosztályú légkondicionált kocsik (500 db), másod- (180 db) és első osztályú (90 db), szintén klimatizált kocsik, ezen kívül a rendelés 30 db másodosztályú étkezőkocsi szállítását is tartalmazza.

Hozzászólások

Sok céget a kiszámíthatatlan kommunikáció vitt csődbe

Hogyan állhatnak talpra a magyar vállalkozások a koronavírus-járványt követően? És vajon milyen kommunikációs eszközöket kell bevetnünk ahhoz, hogy akár karantén idején is versenyképesek maradhassunk? A szakember szerint a kulcsszó a stabil online jelenlét.
2020. 08. 14. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sokkolta a befektetőket a Thyssenkrupp

A most közzétett, június végével zárult harmadik negyedéves eredményében növekvő, 678 millió eurós veszteségről adott számot a német acélipari óriás a tavalyi 94 milliós veszteség után.
2020. 08. 13. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Összeköti szolgáltatásait az Apple

Kedvezményes áron nyújtaná bizonyos szolgáltatásait az Apple, amennyiben az iPhone-tulajdonosok több szolgáltatásra is előfizetnének.
2020. 08. 13. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább növelné lakossági üzletágát a Goldman Sachs

A befektetési bank ajánlatot tett a General Motors hitelkártya üzletágára, ami több mint 3 milliárd dollárnyi hitelállománnyal rendelkezik.
2020. 08. 13. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Három magyar cég a leggyorsabban fejlődő technológiai cégek között

Három hazai társaság is felkerült a Deloitte Technology Fast 500 EMEA rangsorára. A rangsorban szereplő cégek átlagos növekedési üteme 2019-ben 1258 százalék volt, a listát a brit Revolut neobank vezeti. Hozzá csatlakozott most három magyar cég, a Dyntell Magyarország Kft., a Supercharge Kft., és a MiniCRM Zrt.
2020. 08. 13. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

250 új munkahelyet hoz létre Magyarországon az Aldi

Az Aldi magyarországi vállalatai az év végéig 250 új, kereskedelmi, logisztikai és informatikai munkahelyet hoznak létre Magyarországon - közölték az áruházlánc pénteki sajtótájékoztatóján Budapesten.
2020. 08. 13. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sikeresen zajlik a Ganz-gyár reorganizációja – A felszámolás alá került cég dolgozói megkapták az elmaradt béreket

Kifizette a korábban elmaradt béreket a CG Electric Systems Hungary Zrt. 415 dolgozója számára a Nemzeti Foglalkoztatási Alap. A Ganz Villamossági Művek jogutódja, Nagykáta térségének egyik legjelentősebb munkaadója júliusban került felszámolás alá, amit követően a kormány stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánította a céget, és egy potenciális befektető is megjelent. A társaság célja a gyártás mielőbbi újraindítása és a munkahelyek megőrzése.
2020. 08. 13. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

230 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a HMD Global a stratégiai partnereitől

A HMD Global, a Nokia telefonok otthona bejelentette, hogy sikeresen zárta a legutóbbi finanszírozási periódusát, a vállalat 230 millió dolláros tőkeinjekciót kapott a globális stratégiai partnereitől.
2020. 08. 13. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Budapest Airport: Folyamatosan nő az utasok száma

Folyamatosan nő a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren megfordulók száma, júliusban már 300 ezren utaztak repülővel, augusztusban pedig várhatóan ennél is többen fognak - közölte Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője szerdán, a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 08. 13. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új ügyvezető igazgató a Diageo budapesti multifunkcionális kompetencia központjának élén

Pais Mónikát nevezte ki budapesti multifunkcionális kompetencia központjának élére a Diageo italgyártó és forgalmazó vállalat. Az új ügyvezető igazgató Zeisler Gábortól veszi át a magyarországi vezetői feladatokat, aki új pozíciót tölt be a cégben, mint pénzügyi vezető az észak-európai régióban. A rendkívül gazdag szaktudással és tapasztalattal rendelkező vezető, Pais Mónika a budapesti kompetencia központ vezetését látja majd el.
2020. 08. 13. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Az Allianz Csoport negyedéves és féléves eredményei

A Covid–19-válság az eddigi egyik legsúlyosabb zavart okozta a gazdaságban és a pénzügyi piacokon. Bár a pénzügyi piacok erősödtek 2020 második negyedévében, a gazdasági talpra állás továbbra is törékeny. Az Allianz változatos portfóliójának és stabil mérlegének köszönhetően továbbra is sikeresen kezeli a jelenlegi krízist, és meggyőző eredményeket ért el 2020 második negyedévében. A folyamatos bizonytalanság miatt jelenleg nem módosítjuk a 2020-as működési eredménnyel kapcsolatos előrejelzéseket.
2020. 08. 12. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem változott az E.ON osztalékpolitikája

Ma reggeli jelentésében várakozások feletti eredményről számolt be az EON, ugyanakkor csökkentette 2020-as várakozását.
2020. 08. 12. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Tesla is részvényaprózásba fog

Az Apple-t követően a Tesla is bejelentette tegnap, hogy 5:1 arányú részvényfelaprózást hajt végre.
2020. 08. 12. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kedvezőbb második félévre számít az Audi

40 ezer elektromos Audi E-Tron-t adhat el az autógyártó az idei második félévben az első féléves 17.600-at követően, Markus Duesmann vezérigazgató szerint.
2020. 08. 12. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új vezérigazgatója van a KELER Zrt.-nek

A KELER Igazgatósága július 31-ével Demkó-Szekeres Zsoltot nevezte ki a KELER Zrt. vezérigazgatói pozíciójára - közölte a KELER Csoport kedden az MTI-vel.
2020. 08. 12. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Veszteséges negyedévet zárt a Continental

A második negyedévben számottevően, de legjelentősebb felvevőpiaca, a járműipar termelésénél kisebb mértékben csökkent a Continental AG járműipari alkatrész és berendezés beszállító vállalat értékesítési árbevétele, eredménye azonban a cég kedden az MTI-hez eljuttatott mérlegjelentése alapján veszteségbe fordult.
2020. 08. 11. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Twitter is kacsintgat a TikTok-ra

Előzetes megbeszéléseket folytatott a Twitter a TikToktulajdonosával, a ByteDance-szel egy esetleges akvizícióról.
2020. 08. 11. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Újraindította ásványvíz-kitermelését a FuturAqua

A FuturAqua Nyrt. újraindította július végén, több mint egyéves előkészítést követően ásványvíz-kitermelését alapi üzemében, a nettó 140 millió forintos beruházásnak köszönhetően a fenntarthatóság jegyében visszaváltható, 0,33 literes üvegpalackokban kerülhetnek piacra prémiumkategóriás ásványvizei - közölte a vállalat az MTI érdeklődésére.
2020. 08. 11. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása

Folytatódik az állami autóbuszpark megújulása: augusztustól szállítja az utasokat az a 29 új, magas komfortfokozatú, Neoplan Tourliner típusú autóbusz, amelyek vásárlásáról még februárban kötött megállapodást a Volánbusz Zrt. a MAN Kamion és Busz Kereskedelmi Kft.-vel - közölte a Volánbusz Zrt. az MTI-vel csütörtökön.
2020. 08. 09. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Átalakul a Kika, nevet is vált

Megkezdődött a hat hazai Kika bútoráruház átalakítása, októbertől új tulajdonosa, az XXXLutz nevét veszik fel a lánc magyarországi áruházai.
2020. 08. 09. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások: