Raiffeisen

A Tesco 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban

A Tesco mintegy 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban, a döntést az adott áruház átalakításával indokolták. Karsai Zoltán a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke szerint a csoportos létszámleépítésben érintettek a felmondási idejüket töltik, azaz még dolgoznak.

A Tesco 30 dolgozójának mondott fel a budaörsi áruházban

A Tesco Global Áruházak Zrt. az MTI érdeklődésére szerdán azt közölte:  a Tesco a vállalati stratégiájával és a megváltozott vásárlói szokásokkal összhangban 2018-ban átalakította a budaörsi áruházat, ezt követően most dolgozták ki az áruház méretével összhangban álló és fenntartható működési modellt. A változás leginkább az eladói munkaköröket érintette.
    

A vállalat közlése szerint a csoportos létszámleépítés a szakszervezetekkel való egyeztetés mellett a törvényi előírások betartásával történt. Hozzátették, a Tesco annak érdekében, hogy megkönnyítse a kilépők munkakeresését, több kiskereskedelmi céggel is felvette a kapcsolatot.
    

A KASZ elnöke az MTI-nek megerősítette, hogy valóban tárgyaltak a Tescóval a létszámleépítésről, elmondása szerint a korábbi gyakorlattal összhangban a dolgozóknak a törvényi előírásoknál jobb feltételeket tudtak kiharcolni, példaként a plusz 1 havi bért említette, amelynek a kifizetését a Tesco a végkielégítések átutalásán felül vállalta.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

A Tesco közleményében arról is beszámolt, hogy február 23-án bezárták  Győrben az Ipar utca 28. alatt található express üzletet. Az express üzlet bezárásától függetlenül a Tesco Győrben továbbra is több áruházban várja a vásárlókat.
    

Karsai Zoltán a győri esetről elmondta, hogy itt a Tesco egyetlen munkavállalójától sem vált meg, mivel a körülbelül 7-8 érintett dolgozót a városban található többi Tesco áruházba helyezték át.

Milyen főnök lennél? Megmutatjuk!

Hozzászólások

Versenyhivatali bírság a kartellező elemgyártóknak

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy az Energizer, a Duracell és a Varta elemek korábbi gyártói 10 éven keresztül jogsértő magatartást tanúsítottak, amikor egyeztettek az általuk forgalmazott hordozható elemek és akkumulátorok hulladékkezelési díjának áthárításáról a vevőikre. Az eljárás végén több mint harmincmillió forintnyi bírságot szabott ki a GVH, miután mindhárom gyártó aktívan együttműködött a hatósággal.
2019. 04. 18. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Fontos jóváhagyást kapott az ArcelorMittal

Az európai versenyfelügyelet jóváhagyta, hogy az ArcelorMittal eszközeink egy részét értékesítse a Liberty House számára.
2019. 04. 18. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyibe kerül a sonka a húsvéti időszakban? - egy ábrán

A sonka mennyiségi eladással súlyozott fogyasztói átlagára, ft/kg
2019. 04. 18. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Távozik Beck György a Vodafone-tól

Igazgatósági mandátumának április 30-ikai lejártával távozik a Vodafone-tól Beck György, a Vodafone Magyarország elnöke, május elsejétől a tisztséget a vezérigazgató, Amanda Nelson tölti be, elnök-vezérigazgatóként.
2019. 04. 18. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB-nek nincs bizonyítéka a Kaspersky-termékek biztonsági kockázatairól

Az Európai Bizottságnak nincs bizonyítéka a Kaspersky Lab termékeinek biztonsági kockázatairól - válaszolt képviselői megkeresésre a digitális gazdaságért felelős uniós biztos.
2019. 04. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Sztrájk a METRO-nál: a társaság álláspontja a KASZ által meghirdetett országos sztrájkkal kapcsolatban

A METRO Kereskedelmi Kft. tavaly már elindította a Vállalati Bérfejlesztési Programját.
2019. 04. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre tudatosabbak a magyar vásárlók

Több felmérés azt mutatja, hogy a magyar vásárlók egyre tudatosabbak, sőt egyre inkább keresik a magyar termékeket - mondta Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
2019. 04. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EU 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki vámokat a Boeing-ügyben

Nagyjából 20 milliárd dollárnyi amerikai termékre vethet ki importvámokat az Európai Unió a Boeing repülőgépgyártónak nyújtott, tiltott, washingtoni támogatások miatt - jelentették be szerdán Brüsszelben.
2019. 04. 17. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Elfogadta az alaptőke leszállítását a CIG Pannónia

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. szerdai közgyűlése elfogadta az alaptőke leszállítását és az alapszabály ehhez kapcsolódó módosítását, valamint a 2018-as üzleti évre vonatkozó egyedi és konszolidált pénzügyi kimutatásokat.
2019. 04. 17. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felfüggesztették az indiai Jet Airways működését

Ideiglenesen felfüggesztette üzemelését India egykor második legnagyobb utasforgalmú légitársasága, a Jet Airways - közölte a légicég.
2019. 04. 17. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kapós lett a Commerzbank, az ING is érdeklődik iránta

A német Manager Magazin szerint az ING is érdeklődik a Commerzbank iránt.
2019. 04. 17. 16:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Töretlen a Netflix terjedése, újabb 9,6 millió új felhasználó

Továbbra is töretlen a Netlfix népszerűsége, miután 9,6 millió új felhasználó iratkozott fel az online streaming szolgáltatásra az idei első negyedévben, szemben a 9 millió körüli elemzői konszenzussal.
2019. 04. 17. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kibékült az Apple és a Qualcomm - látszik is az árfolyamokon

Két éves jogi huzavona után peren kívüli megállapodásra jutott az Apple és a Qualcomm, ami végül úgy tűnik, hogy inkább a Qualcommnak kedvezett.
2019. 04. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szállodaigazgatói kinevezések a Danubius Hotels Groupnál

2019. június elejétől átalakul a Danubius Hotels Group büki, sárvári és pöstyéni Health Spa Resort Thermia Palace szállodájának vezetése.
2019. 04. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Óriásberuházásba kezd a PEPCO Magyarországon

A jelenleg tizenegy közép- és kelet-európai országban működő ruházati és háztartási cikkeket forgalmazó PEPCO jelentősen bővíti magyarországi tevékenységét. A lengyel központú vállalat 2019 áprilisában mintegy 100 000 négyzetméteres disztribúciós központ beruházását kezdi meg. A 85 millió eurós projektet a magyar kormány 11,5 millió euróval támogatja.
2019. 04. 17. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ABB és az Ericsson a vezeték nélküli automatizálás gyorsításával teszi rugalmasabbá a gyárak működését

Az ABB és az Ericsson, a Hannoveri Ipari Vásáron szándéknyilatkozatot írt alá, amellyel a két fél tovább erősíti a már régóta fennálló kapcsolatát. Az együttműködési megállapodás felvázolja közös jövő képüket, ahol automatizálással és vezeték nélküli kommunikációval a rugalmas gyártás jövőbeni térnyerésére törekszenek.
2019. 04. 16. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Örülhetnek a Johnson & Johnson részvényesek

A gyógyszerüzletág jó teljesítménye húzta fel a Johnson & Johnson első negyedéves számait, így a vállalat üzemi eredménye 4%-kal nőtt év/év alapon a korábban megcélzott 0-1%-kal szemben.
2019. 04. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Waberer's International nem fizet osztalékot

A Waberer's International Nyrt. 2018-as tevékenysége után nem fizet osztalékot - hagyta jóvá az igazgatóság javaslatát a cég április 16-án megtartott közgyűlése - derül ki a cég Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden közzétett közgyűlési határozataiból.
2019. 04. 16. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közel 40 százalékot nőtt a Mapei

A Mapei Kft. árbevétele 38,25 %-kal volt magasabb az év első három hónapjában, mint az előző év azonos időszakában.
2019. 04. 16. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Komoly bírságot kapott az UniCredit

Az UniCredit 1,3 milliárd dolláros bírságot kapott az amerikai hatóságoktól, mivel több szankció alatt álló országgal is üzletelt.
2019. 04. 16. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:
Raiffeisen