A bankszektornak is jó lehetőségeket kínál a magyar gazdaság teljesítménye

A Magyar Bankszövetség fontos partnere a kormánynak a magyar gazdaság növekvő teljesítményéért és a családok megerősítéséért végzett munkában - hangsúlyozta Varga Mihály a Magyar Bankszövetség megalakulásának 30. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi pénzügyi fórumon csütörtökön.

A bankszektornak is jó lehetőségeket kínál a magyar gazdaság teljesítménye

A pénzügyminiszter kiemelte: a magyar gazdaság megfelelő működési környezetet kínál a pénzügyi szektornak, így a szektor hitelezési tevékenységével nagymértékben segíti a magyar vállalkozások növekedését, a versenyképesség javítását és a beruházások bővülését.
    

Közös érdek, hogy a gazdaságpolitika és a bankok tevékenysége egy irányba haladjon, a piacgazdaság megfelelő működéséhez ugyanis a gazdaságpolitikai célokat támogató pénzintézeti rendszer kell - emelte ki Varga Mihály, hozzátéve, hogy a bankoknak is fontos a gazdasági stabilitás, a fenntartható növekedés és az ország hosszú távú pénzügyi egyensúlya, Magyarországon pedig ma már mindez adott.
    

A hazai pénzintézetek teljesítményét értékelve a miniszter elmondta: tavaly az elmúlt három év legmagasabb kamateredményét számolhatták el, de érdemben növekedtek a jutalék- és díjeredmények is.
    

A szektor erősségét mutatja az elmúlt 30 évre visszatekintve az is, hogy van olyan magyar bank, amelynek több térségbeli országban is van leánybankja, és ezek eredményesen igazítják a hazai üzleti modellt a fogadó ország piaci elvárásaihoz - ismertette a tárcavezető.
    

Varga Mihály köszönetét fejezte ki a bankszövetségnek azért a munkáért, amellyel számos kormányzati program eredményességéhez hozzájárultak, megemlítve például a családi otthonteremtési kedvezményt, illetve az akadálymentesítési támogatást.
    

A miniszter úgy fogalmazott: "hasonló segítségre számítunk a minap elfogadott, a fiatalok családalapítását támogató babaváró kölcsön eljuttatásában is". Megerősítette: minden eddiginél egyszerűbb, kedvezőbb hozamot biztosító és könnyebben elérhető új lakossági állampapír elindításáról döntött a kormány, amelynek értékesítésében szintén számítanak a magyar bankokra.
   
Varga Mihály szerint a következő években is fennmaradhat Magyarországon a 4 százalék körüli növekedés. Úgy vélte, a bankrendszerben is van helye a hatékonyság javításának.
    

Kifejtette: a magyar gazdaság erőteljesen bővül. Miközben az Európai Unióban és a világgazdaság egészében fokozatos lassulás figyelhető meg, a magyar gazdaságban a növekedés a 2017-es 4,1 százalékos emelkedést követően tavaly elérte a 4,9 százalékot, amire az elmúlt másfél évtizedben nem volt példa. A szezonálisan igazított adat még magasabb, 5 százalék. Ez két és félszerese az uniós átlagnak, és meghaladta a legtöbb elemzői várakozást is.
   
Hozzátette, a növekedés összetevőit tekintve az is jól látszik, hogy a magyar gazdaság stabil és kiegyensúlyozott pályán van, mivel a gazdaság bővüléséhez minden nemzetgazdasági ág érdemben hozzájárult. A növekedés mindemellett fenntartható is, mivel nem az állam eladósodására épül - hangsúlyozta.
   
A miniszter szerint a beruházások dinamikus növekedése középtávon is megerősíti a kedvező gazdasági kilátásokat. A beruházások tavaly 17 százalékkal emelkedtek, ezzel közel 8500 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg, és a növekedés várhatóan idén is folytatódik. A bruttó állóeszköz-beruházások 2010 első negyedéve és 2018 harmadik negyedéve között több mint 53 százalékkal emelkedtek, ami kiemelkedő a régióban - mondta.
    

Hangsúlyozta: a befektetők körében is érzékelhetően nőtt az országgal szembeni bizalom, ezt tükrözi az országkockázati felár folyamatos mérséklődése, valamint az S&P és a Fitch minősítésének javítása is.
   

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Úgy vélekedett, a növekedés lendülete, a kedvező adórendszer és a stabil, kiszámítható gazdaságpolitika előretekintve is erősíti Magyarország tőkevonzó képességét.
   
Hozzátette: a költségvetés is egyensúlyban van, bevételei az adócsökkentések ellenére emelkednek, hiánya tavaly a tervezett 2,4 százalék helyett 2,2 százalékra teljesült. Csökkent az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított aránya is, 73,4 százalékról 70,8 százalékra, idén pedig 70 százalék alá süllyedhet. 2010 óta mintegy 10 százalékponttal mérséklődött az államadósság, ami az ötödik legnagyobb mértékű adósságcsökkentés az unióban.
  
A kormány a kedvező reálgazdasági folyamatokra építve folytatja a versenyképesség erősítését célzó gazdaságfejlesztési programokat és az adócsökkentést, illetve további, a gazdaság védelmét célzó intézkedéseken dolgozik - mondta Varga Mihály.
   
Úgy vélekedett, ma már kifejezetten jó a gazdaságpolitika és a pénzintézetek közötti dialógus, amiben kitüntetett szerepe van a Magyar Bankszövetségnek.
   
A miniszter beszélt arról is, hogy - amint az EBRD-vel (Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank) kötött megállapodásban is vállalták -, minden, a bankokat, pénzintézeteket érintő szabályozásról konzultálnak a szektorral.
    

A bankrendszer teljesítményéről kifejtette: a tavalyi kiemelkedő eredmények után a jövedelmezőség dinamikája lassulni látszik, jelentősen nőttek a működési költségek, nagyrészt a szabályozási és technológiai változásokra való felkészülés miatt.
   
A miniszter úgy látja, a bankszektorban is van helye a hatékonyság javításának, nemzetközi összehasonlításban ugyanis magas a költségek aránya. A megoldás az informatika fejlesztése, a digitalizáció valamint a sokkal ügyfélcentrikusabb üzleti megoldások alkalmazása. A kormány a digitalizáció terjedésének támogatásával, a lakosság pénzügyi tudatosságának emelését szolgáló programokkal és a pénzügyi fogyasztóvédelem erősítésével is támogatja ezt - mondta Varga Mihály.

Kalkulátor ajánlónk:
Fix számokkal lottózol? Akkor ez neked való kalkulátor
Összeilletek-e a pároddal? Párkapcsolati kalkulátor
Mekkora az agyam a magyar átlaghoz képest?

Hozzászólások

Elkészültek a magyar gyártású legeztetőgépek

Napokon belül a magyar egészségügy rendelkezésére fog állni a külügyminisztérium által megrendelt 1000 darab, világszínvonalú lélegeztetőgép, amelyet a hazai székhelyű Celitron Medical Technologies Kft. már legyártott - mondta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Vácon.
2020. 09. 26. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Halláskárosodás - Minden ötödik család érintett, mégsem teszünk eleget ellene

Hazánkban közel egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2018-as évi becslése szerint 2050-re 900 millió fölé nőhet a halláskárosultak száma a világon. Várható, hogy 30 éven belül majdnem minden tizedik ember halláskárosodott lesz, ami komoly lelki terhet ró a családokra és jelentős kiadásokkal terheli meg az egészségügyi rendszert. A Fül-orr-gége Központ a Hallássérültek Világnapjára készülve vizsgálta meg a magyar lakosság halláskárosodással kapcsolatos ismereteit.
2020. 09. 26. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Madrid tovább növeli a korlátozott zónák számát

Tovább növeli azon területek számát a madridi tartomány vezetése, ahol korlátozzák a lakosok szabad mozgását a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be a helyi autonóm kormány egészségügyi tárcavezetőjének helyettese pénteken.
2020. 09. 26. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megszerezte a SZIT minősítést a SunDell

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) nyilvántartásba vette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt.-t - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az ÉletMentő applikáció lett az Év digitalizációs projektje

Az ÉletMentő applikáció nyerte el az Év digitalizációs projektje címet és megkapta a Gyurós Tibor-díjat is, amellyel a hazai digitalizáció fejlődésében aktívan szerepet vállaló személyeket és vállalkozásokat ismerik el - tudatta az Országos Mentőszolgálat közleményben pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Franciaországban a fertőzöttek száma átlépte a félmilliót

Franciaországban az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma pénteken átlépte a félmilliót, miután az elmúlt 24 órában ismét csaknem 16 ezer új esetet tártak fel az egészségügyi hatóságok.
2020. 09. 26. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Évek óta erre vár az ingatlanpiac!

Szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) vette nyilvántartásba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a SunDell Estate Nyrt-t. Ezzel az első olyan társaság lett az országban, amely nem egy már bejáratott tőzsdei jelenlét után választotta ezt a működési formát, hanem végig ment a bevezetés összes lépésén, majd a belépéssel szinte egy időben vált szabályozott ingatlanbefektetési társasággá. Az első „zöldmezős SZIT” megjelenése mérföldkő a magyar ingatlanpiacon
2020. 09. 26. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Forgalomkorlátozások lesznek a belvárosban

Útszűkületekre, részleges sávlezárásokra, forgalomterelésekre és sebességkorlátozásokra kell számítani szeptember 28. és november 6. között a Váci úton, Bajcsy-Zsilinszky úton, Károly körúton, Múzeum körúton és az Üllői úton a 3-as metróvonal felújítása miatt - tudatta a BKV pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyar népesség: Eddig több születés, kevesebb halálozás

Csökkent a természetes fogyás mértéke 2020 első nyolc hónapjában, miután 4,7 százalékkal több gyerek született és 4,4 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-vel.
2020. 09. 26. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Lengyelország bezárná az összes kőszénbányáját

Lengyelország 2049 végéig bezárná az összes kőszénbányáját, a bányákban dolgozó vájároknak nyugdíjukig biztosítják jelenlegi foglalkozásuk folytatását - erről állapodtak meg a bányászszakszervezetek és a lengyel kormány képviselői pénteken.
2020. 09. 25. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Romániában jön az ingázók helyzetét könnyítő törvény

Klaus Iohannis román elnök pénteken kihirdette azt a jogszabályt, amely megkönnyíti a határátlépést a koronavírus-járvány idején az ingázóknak, akik különleges bánásmódban részesülnek.
2020. 09. 25. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eurolikviditást nyújtó devizaswap tendert tartott az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) eurolikviditást nyújtó devizaswap-tenderén minden banki ajánlatot elfogadott és 529 millió euró (192,21 milliárd forint) összegben kötött ügyletet október 1-ei lejárattal - közölte a jegybank pénteken.
2020. 09. 25. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A brit királyi ház pénzét sem kíméli a járvány

A brit királyi család pénzügyeit sem kíméli a koronavírus-járvány.
2020. 09. 25. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

London kivételével mínuszban zártak a tőzsdék

London kivételével indexcsökkenéssel fejezték be a pénteki kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok vegyes kezdés után.
2020. 09. 25. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mélyponton a brit államadósság-ráta

A legfrissebb adatok szerint csaknem hat évtizede nem mért magasságba emelkedett a brit államadósság-ráta, mindenekelőtt a nagy-britanniai koronavírus-járvány gazdasági hatásai elleni költségvetési lépések hatalmas összegű hitelpiaci finanszírozása miatt.
2020. 09. 25. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Enyhén erősödött a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 35,25 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 31 933,26 ponton zárt pénteken.
2020. 09. 25. 18:15
Megosztás:
Hozzászólások:

Az EB fellebbezést nyújt be az Apple-bírság ügyében

Az Európai Bizottság fellebbezést nyújtott be pénteken az Európai Bíróság azon ítélete ellen, amelynek értelmében az Apple számítástechnikai óriáscégnek nem kell kifizetnie a tiltott állami támogatás miatt korábban kiszabott 13 milliárd eurós bírságot.
2020. 09. 25. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Októbertől indul a HulladékRadar alkalmazás

Októbertől élesben működik a HulladékRadar alkalmazás - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára pénteken Sümegen.
2020. 09. 25. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Szeptemberben csökkent az álláskeresők száma

Az álláskeresők száma szeptemberben havi összevetésben 6,2 százalékkal csökkent, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a szeptemberi zárónapon 323 400 álláskereső szerepelt, 21 300-zal kevesebb az augusztusinál.
2020. 09. 25. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Családi házak napelemeire is lesz támogatási program

Magyar és európai uniós forrásból 30-40 százalékos támogatást is nyerhetnek majd a családi házak tulajdonosai napelemes rendszerek telepítésére - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 09. 25. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások: