A bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni

A bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni az Igazságügyi Minisztérium törvényjavaslata értelmében, ugyanakkor ez nem sérti az ítélkező bírók, vagy az eljáró tanácsok személyes függetlenségét - mondta az igazságügy-miniszter szombaton Budapesten, a magyar ügyvédek napján tartott ünnepségen.

A bíróságok kötelesek lesznek a Kúria jogértelmezését követni

Varga Judit hozzátette: "Az egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról" szóló törvényjavaslat ennek érdekében teszi lehetővé az eltérést a Kúria jogértelmezésétől, ha az az ügy körülményei vagy az alaptörvénnyel való összhang érdekében szükséges.
    

Közölte, a javaslat szerint az eltérést a bíró köteles lesz külön indokolni. Az eltérés megalapozottságának vitatását lehetővé kell tenni a felek számára, amire elsősorban a büntető, a polgári és a közigazgatási perrendtartásokról szóló törvényekben biztosított rendes és rendkívüli jogorvoslati eszközök alkalmasak.
    

Arra az esetre, ha a feleknek már nem áll rendelkezésre jogorvoslati eszköz, mert azokat kimerítették, vagy ilyen eszköz igénybevétele kizárt, a törvényjavaslat új jogorvoslati eszközként biztosítja a jogegységi panaszt. A jogegységi panasz eljárásban a Kúria bíráiból álló, az ügyelosztási rendben meghatározott összetételű panasztanácsok járnának el kizárólag a felek valamelyikének jogorvoslati indítványára kontradiktórius eljárásban - fejtette ki a miniszter, aki azt mondta: nem osztja "azok aggodalmát, akik az ítélkezés függetlenségének csorbítását látják abban, hogy a bírónak indokolnia kell miért tér el a Kúria ismert gyakorlatától, miért teszi félre az élő jogot".
    

A bíró az előtte fekvő ügyben dönthet úgy, hogy nem követi a Kúria esetjogát, ugyanakkor erre a bíróságnak meggyőző érveket kell szolgáltatnia - fűzte hozzá.
    

Varga Judit kiemelte: minden ügyben az alaptörvény és a jogszabályok által meghatározott keretek között az esetjog dönt, magyaráz, old fel konfliktust, rendez el értelmezési kérdést. Minden az esetjog keretei között dől el. A lényeg az, hogy a jogegységet a bírói döntés teremti meg a konkrét perben érdekelt felek kérésére.
    

A Kúria új jogegységesítő eszközrendszere alapvetően meg fogja változtatni a bírói, az ügyészi és az ügyvédi attitűdöt is. Akkor lesz hatékony a joggyakorlat egységesítése, ha nem, vagy nem elsősorban a bíróság keresi a jogot, hanem a felek és beadványaik fedezik fel az érvelést, az eseteket, a tényeket, így a jogot, és ezeket a bírák ellenőrzik és egészítik ki - mondta, hozzátéve, hogy ennek a jogászképzésben és a jogászi hivatásrendek továbbképzésében is meg kell jelennie.
   
Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt: a kormány a gazdaságpolitikáját elsősorban a jogalkotáson tudja megvalósítani. Nem mindegy, hogy Magyarország miként fog részt venni abban a világméretű gazdasági folyamatban, amit a technológia nagyon gyors változása jellemez. A jogalkotás ebből a szempontból a jövőre való felkészülést is szolgálja - tette hozzá.
    

Kiemelte: az egyre gyorsuló fejlődés azt kívánja, hogy ezeken az érzékeny területeken is határozott, gyors, ugyanakkor körültekintő lépéseket tegyünk.
   
Varga Mihály szólt arról is, hogy az elmúlt években érték kritikák a jogalkotási munkát, azonban - mint fogalmazott - "megfontolandó érveink vannak az elmúlt évek munkája mellett". Ugyanis olyan helyzetben vették át 2010-ben a kormányzati feladatokat, ami "átfogó változásokat, a gazdaságpolitika szabadságfokának növelését és az akkor hatályos jogszabály mélyreható megváltoztatást igényelték". Ezek nélkül nem lett volna megoldható - mondta.
   
A miniszter hangsúlyozta: patrióta gazdaságpolitikát követtek és követnek a mai napig is, és a magyar gazdaság évek óta fenntartható növekedési pályán van. A növekedés mértéke 2018-ban elérte az 5,1 százalékot, az idei év második negyedévében az 5,2 százalékot, a harmadikban az 5 százalékot. Ezzel az értékkel Magyarország az európai uniós rangsor első helyén van - mutatott rá.
   
Elmondta, emelkedett a munkában állók száma: 2010-ben 3,8 millió ember dolgozott, ma több mint 4,5 millió. Több mint hat éve töretlen a reálkeresetek növekedése, 68 százalékra csökkent az államadósság, valamint az adósság négyötöde mára a hazai lakosság és intézményi befektetők kezén van, nem úgy, mint 2010-ban, amikor a külföldiek kezén volt ugyanilyen arányban.
    

A 2010-es kihívások szinte mindegyikére eredményes választ tudtunk adni - jelentette ki Varga Mihály.
   
Kitért arra is, hogy a magyar gazdaság szempontjából fontos politikai és gazdasági változások indultak el a világban. Recesszióról még nem beszülhetünk, de a gazdasági növekedés lassulásáról már igen. Az Európai Unió, amely a legnagyobb exportpiacunk és legfontosabb gazdasági partnerünk, gazdasága összességében már jó egy éve folyamatos lassulásban van - mondta Varga Mihály.
    

Közölte, a kormány gazdaságpolitikája a gyors ütemű növekedés fenntartására és az emberek jólétének emelésére irányul. A gazdaságpolitikát és a szabályzó rendszert ezen elvek mentén alakítjuk ki - mutatott rá.
   
Bánáti János, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke Varga Judit előadására reagálva azt mondta: újabb kihívás előtt áll az ügyvédi kar, és reményét fejezte ki, hogy ennek is megfelelnek, valamint fel tud készülni az ügyvédi kar a precedens jog alkalmazására.
  
Beszédében emlékeztetett arra, hogy harminc éve a rendszerváltozás előkészítésében a jogászság, ezen belül az ügyvédség kiemelkedő szerepet vállalt. A Független Jogász Fórum az ellenzéki kerekasztal megszervezésében játszott aktív és jelentős szerepet.
    

Az ünnepségen díjakat és kitüntetéseket is átadtak.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Finomhangolási üzemmódban van a magyar monetáris és költségvetési politika

Londoni pénzügyi elemzők szerint jelenleg finomhangolási üzemmódban működik a magyar monetáris és költségvetési politika, ami arra vall, hogy egyik területen sem várható jelentősebb módosítás, hacsak a magyar gazdaságot nem éri külső sokk.
2020. 01. 21. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Milyen szempontok alapján válasszunk középiskolát?

Tavaly a középiskolai felvételit 81759 nyolcadikos, 8340 hatodikos és 5230 negyedikes írta meg, hasonlóan sokan készültek idén is erre a megmérettetésre, amire szombaton került sor. Ezt követően a szülőknek és diákoknak meg kell jelölniük, hogy melyik a preferált középiskola, mit írnak a jelentkezési lapon az első helyre. A K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedőn az elmúlt tanévtől kezdve már gimnazisták is részt vehetnek – összeállításunk szülői tapasztalatok alapján készült: vajon milyen szempontok mentén érdemes kiválasztani, hogy hol tanuljon tovább a gyerek? A vetélkedő szervezői a középiskolai felvételikkel való egybeesés miatt 10 nappal, január 31-ig meghosszabbítják a pénzügyi vetélkedő nevezési határidejét, hogy a felvételik után is legyen még a gyerekeknek ideje felkészülni a versenyre.
2020. 01. 21. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

2020-tól kizárólag hibridet gyárt a Suzuki Esztergomban

A Magyar Suzuki Zrt. 2020-tól kizárólag hibrid meghajtású gépkocsikat gyárt Esztergomban az uniós piacokra, a járművek január végétől jelennek meg az EU-s és a hazai értékesítési hálózatban - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel.
2020. 01. 21. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre nagyobb a kereslet a házi pálinkára

Az Európai Unió illetékes fórumain újra napirendre kerülhet az a kezdeményezés, amely nyomán bizonyos mennyiségű tömény italt adómentesen lehetne előállítani - mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, hozzátéve, hogy az ilyen felvetéseket a magyar kormány mindig támogatja, a hagyományainkhoz ugyanis ragaszkodnunk kell.
2020. 01. 21. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások:

Négy új járatot indít Szentpétervárról a Wizz Air

Négy új járatot indít nyáron Szentpétervárról a Wizz Air magyar hátterű légitársaság - közölték hétfőn orosz hírügynökségek.
2020. 01. 20. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Új Mercedes autóbuszok állnak forgalomba Budapesten

Új Mercedes-Benz Conecto Next Generation autóbuszok állnak forgalomba Budapesten, az első tizenhat leszállított járművet Karácsony Gergely főpolgármester adta át hétfőn.
2020. 01. 20. 22:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A NAV közzétette a februárban elszámolható üzemanyagárakat

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közzétette honlapján a fogyasztási norma szerinti üzemanyagköltség-elszámolásban februárban alkalmazható üzemanyagárakat.
2020. 01. 20. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Brexit után – Vonatkozik- a magyar társadalombiztosítás a Magyarországon dolgozó britekre?

Az Egyesült Királyság kilépése az Európai Unióból hatással lesz a nálunk dolgozó brit állampolgárok társadalombiztosítására. Február elsejét követően két lehetséges forgatókönyv jöhet szóba, attól függően, hogy január 31-ig a britek aláírják a kilépési megállapodást az Európai Unióval vagy sem. Aláírás esetén, 2020 végéig az EU jogát kell alkalmazni a nálunk dolgozó britekre, ennek hiányában viszont az EU-jog alkalmazhatósága azonnali hatállyal megszűnik. -foglalta össze a Lakatos, Köves és Társai Ügyvédi Iroda.
2020. 01. 20. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

20 szakma, ami idén tanulható utoljára

Az idén életbe lépő új Országos Képzési Jegyzékben jelentősen lecsökkent a választható szakmák száma, a korábbi 760 OKJ szakmából kevesebb, mint 200 maradt. Több népszerű szakma teljesen kikerült a jegyzékből, több pedig csak iskolarendszerű képzésben lesz majd megszerezhető. Az érettségire épülő szakképzéseket mostantól csak iskolai rendszerben lehet majd tanulni.
2020. 01. 20. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

E-mailben emlékeztet a pótdíjfizetésre a BKK

Automatizált, e-mailes emlékeztetőrendszert vezet be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azoknak az utasoknak, akiket a fővárosi közösségi közlekedés használata során pótdíj fizetésére köteleztek az ellenőrök - közölte a BKK hétfőn az MTI-vel.
2020. 01. 20. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Sosem árt egy utolsó figyelmeztetés

Nyolc Veszprém megyei város 31 élelmiszerboltjában telepített az ittas járművezetés veszélyére intő padlómatricákat a Veszprém Megyei Balesetmegelőzési Bizottság az Aegon Magyarország támogatásával. A közös kampány célja, hogy eltántorítsa a sofőröket attól, hogy alkoholfogyasztás után volán mögé üljenek.
2020. 01. 20. 15:30
Megosztás:
Hozzászólások:

10 százalékos drágulással nyitotta az évet az albérletpiac

Évtizedes távlatban a magyarországi bérleti díjak emelkedése nemzetközi szinten is kiugró: több mint 60 százalékkal nőttek 2007 és 2019 között. Az ingatlan.com legfrissebb adatai szerint idén januárban a fővárosi bérleti díjak 10 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A megyeszékhelyeken pedig 11 százalékos volt az éves növekedés üteme.
2020. 01. 20. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

EU: napirenden a közös konszolidált társaságiadó-alap

Körülbelül két évtizede merült fel először a társasági adózás EU-n belüli egységesítésének ötlete, kidolgozott irányelv-tervezettel és konkrét javaslatokkal azonban először csak 2011-ben állt elő az Európai Bizottság. A közös konszolidált társaságiadó-alap („CCCTB” – common consolidated corporate tax base) ötlete akkor nem kapott egységes pozitív fogadtatást, a tagállamok végül nem jutottak konszenzusra a javaslatot illetően, főként az egyedi adóztatási szuverenitásuk és gazdasági érdekeik miatt.
2020. 01. 20. 13:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly tovább csökkent a magyar cégek száma

Több mint 5 százalékkal több céget alapítottak, és 3,6 százalékkal kevesebb cég szűnt meg tavaly, mint az előző évben, azonban ez sem volt elég, hogy 2019-ben megforduljon a magyar cégek számának évek óta megfigyelhető csökkenése - derül ki a Bisnode cégcsoport legfrissebb adataiból.
2020. 01. 20. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mire figyelnek ma a befektetők?

Pozitív kezdésre lehet számítani hétfőn a főbb európai értékpapírpiacokon a pénteki árfolyamemelkedés folytatásaként.
2020. 01. 20. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Exportfejlesztési pályázati programot hirdet a KKM

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) 200 millió forint keretösszegű pályázatot hirdet a hazai kis- és közepes vállalkozások külpiaci tevékenységének előmozdítása érdekében - ismertette Joó István, a tárca export növeléséért felelős helyettes államtitkára a KKM szerdai közleményében.
2020. 01. 20. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A bíróság szerint nem kérhet az ingatlanközvetítő kizárólagosságot

A bíróság szerint sérti a jóhiszeműség és tisztesség követelményét az a szerződéses rendelkezés, amely az ingatlanközvetítő kizárólagos megbízása esetén nem teszi lehetővé, hogy a fogyasztó az ingatlanát maga is értékesíthesse - közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség vezetője pénteken az MTI-vel.
2020. 01. 20. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Mennyire öreg a hazai személygépkocsi-állomány? - egy ábrán mutatjuk

A személygépkocsi-állomány átlagos életkora Magyarországon, 2002-2018
2020. 01. 19. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 3. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 01. 19. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áramkimaradásokat okozott a télies időjárás

Több helyen okozott áramkimaradást a hétvégi télies időjárás.
2020. 01. 19. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások: