A de szócska ereje és hatása a gyermeknevelésben

Mindössze egyetlen apró módosításnak köszönhetően megváltoztatható a mondanivalónk üzenete. Ennek köszönhetően a gyermekek számára teljesen más értelmet nyernek majd a szavaink. Ez a kis változtatás pedig csupán egy varázsszó, mégpedig az és szócska.

Még nagyobb hatalommal ruházható fel ez a két betű, ha egy másik két betűs szó, a de helyett használjuk. A de ugyanis tagadó jelentéstartalmat hordoz, valamint érvényteleníti a nézőpontokat, ezzel szemben az és szó viszont összeköti azokat.

Egy példamondaton keresztül nézzük meg, hogy miként is változatja meg a mondanivalónk üzenetét ez a két szó

Megértem, hogy amit a barátod mondott, az bánt téged, de boldog vagyok, hogy elmesélted, hogy mit érzel.

Megértem, hogy amit a barátod mondott, az bánt téged, és boldog vagyok, hogy elmesélted, hogy mit érzel.

Az a kijelentés, amelyben az és szót használjuk, képes elmélyíteni a gyermek érzéseit, és a gyermek számára is egyértelmű, hogy azok fontosak is. A mondat első feléből kiérzi a gyermekünk, hogy megértjük őt. A második fele a mondatnak pedig megerősíti őt abban, hogy annak rendkívül nagy jelentősége van, hogy megosztotta érzéseit a szülővel. Mindezekből pedig a gyermek leszűrheti mindazt, hogy ha megosztja érzéseit egy olyan személlyel, aki számára fontos és bízik is benne, akkor az csak méginkább elmélyíti a kapcsolatukat.

Ezzel szemben sajnos a de szó használatával azt érezheti a gyermek, hogy az ő érzései másodlagosak, ennél fontosabb inkább a szülő a feletti öröme, hogy elmondta neki, hogyan is érez. Ez pedig rendkívül kockázatos és rossz üzenet a gyermek számára.

Vegyünk egy másik példát

Izgatott vagyok, hogy téged válasszanak ki, de aggódom, hogy sikerül-e.

Izgatott vagyok, hogy téged válasszanak ki, és aggódom, hogy sikerül-e.

Az és szó használatával a mondatban kifejezett mindkét érzelemnek egyforma súlya van, ezzel szemben a de szó inkább a félelemre irányítja a figyelmet, a negatív érzelmeket hangsúlyozza ki. Az és szónak nagyobb ösztönző ereje van a gyermek felé, általa képes anélkül elgondolkozni azon, hogy mit csinál, hogy kritikának érezné a szavainkat. Míg sajnos a de szó azt érezteti vele, hogy nem eléggé ügyes ahhoz, hogy sikere legyen.

Sokszor a de szónak van egy olyan kicsengése és üzenete, hogy a gyermek érzéseinél sokkal fontosabb az, hogy mások mit éreznek.

Az és tehát egy olyan mágikus szó, amelynek használatával megváltoztathatjuk mondanivalónk erejét és üzenetét gyermekünk számára, mégpedig pozitív irányban. A de szó helyett használjuk az és szót, és máris megtölthetjük szavainkat ösztönzéssel, megerősítéssel gyermekünk irányába.

Szülőként érdemes átgondolni, hogy egy-egy szónak milyen óriási ereje van, és milyen hatást képes kifejteni gyermekünk felé. A Famiily.hu jóvoltából a gyermekneveléssel kapcsolatban további hasznos tippeket kaphatsz.


Babis: Katasztrófa a szenátusi választás eredménye az ANO számára

Katasztrófa a csehországi szenátusi választás eredménye a kormánykoalíciós Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) párt számára - jelentette ki Andrej Babis az ANO elnöke, kormányfő szombaton Prágában újságírók előtt.
2026. 10. 18. 14:00
Megosztás:

Kamatdöntő ülést tart a jegybank, valamint foglalkoztatottsági és államháztartási adatok érkeznek a jövő héten

A jövő héten kamatdöntő ülést tart a jegybank, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ismerteti a szeptemberi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat, a Pénzügyminisztérium (PM) pedig közzéteszi a részletes tájékoztatót az államháztartás központi alrendszerének szeptember végi helyzetéről.
2026. 10. 18. 13:00
Megosztás:

Befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban

Véget ért a vágányzár, befejeződött a megelőző karbantartás a Dunakanyarban, ahol a heves esőzések után lezúduló sár és sziklatörmelék már többször okozott károkat és fennakadásokat a váci vonalon, Nagymaros és Szob között - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója szombaton a Facebookon.
2026. 10. 18. 12:00
Megosztás:

Mellplasztika 2026-ban: milyen lehetőségek közül választhatnak a nők?

A mellplasztika napjainkban jóval többet jelent a mellek méretének megváltoztatásánál. A korszerű plasztikai sebészeti eljárások lehetőséget kínálnak a mellforma korrigálására, az aszimmetria mérséklésére, a megereszkedett mellek megemelésére, valamint a túl nagy mellek okozta panaszok enyhítésére. 2026-ban a mellplasztikai beavatkozások tervezésénél továbbra is a személyre szabott megközelítés, a biztonság és a természetes testarányok figyelembevétele a meghatározó.
2026. 10. 18. 11:00
Megosztás:

Ki fizeti meg a ketreces tartás árát? Három tanulmány a magyar tojástermelés jövőjéről

Magyarországon a tojótyúkok 67,6%-át még mindig ketrecben tartják. Az Una Terra Alapítvány három, mintegy 158 szakirodalmi forrásra épülő tanulmánnyal és konkrét jogszabály-módosítási javaslattal sürgeti a ketreces tartás fokozatos megszüntetését. A vizsgálatok állatjóléti, gazdasági és jogi szempontból elemzik az átállást.
2026. 10. 18. 10:00
Megosztás:

Négy településen rendeznek időközi önkormányzati választást

Négy településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: Bakonynánán és Szápáron polgármestert és képviselőket, Medinán polgármestert, Püspökladányban pedig egyéni képviselőt választanak.
2026. 10. 18. 09:00
Megosztás:

Az e-pénztárgépek adataival bővül a NAV szolgáltatása

Október közepétől újabb, az e-pénztárgépeket érintő funkcióval bővül a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénztárgépadatok lekérdezését biztosító szolgáltatása. A fejlesztés elsőként tesztkörnyezetben lesz elérhető, végleges bevezetése pedig elsősorban a könyvelők és a vállalkozások munkáját könnyítheti meg.
2026. 10. 18. 08:00
Megosztás:

Egyedülálló védekezési rendszer épült ki az ázsiai lódarázs ellen a MATE-n

Az ázsiai lódarázs (Vespa velutina) megfékezésében a fejlett eszközpark, a terepi tapasztalat és az osztrák–magyar hálózat létrejötte nagyban segíti a kutatókat abban, hogy a megtelepedés korai szakaszában képesek legyenek lassítani a kártevő terjedését, így kitolják a költséges, intenzív védekezés szükségességét. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) méhészeti kutatói az ázsiai lódarázs példáján keresztül rámutatnak az invazív fajok elleni védekezés fontosságára is.
2026. 10. 18. 06:00
Megosztás:

Egyesülhet a Tesla és a SpaceX még 2026-ban? A Wall Street szerint egyre valószínűbb a megállapodás

Egyre erősödnek a találgatások arról, hogy Elon Musk összevonhatja két legnagyobb vállalatát, a Teslát és a SpaceX-et. A lehetőség ezúttal a Wall Street egyik nagy befektetési bankjától is támogatást kapott: a Barclays elemzője szerint az egyesülés gondolata mindinkább általános piaci várakozássá válik. Egyelőre azonban nincs hivatalos megállapodás.
2026. 10. 18. 05:00
Megosztás:

November 1-jétől újabb változások jönnek a külföldi kiscsomagok vámkezelésében

November 1-jétől újabb uniós szabályok lépnek életbe az EU-n kívülről érkező csomagok vámkezelésében: egyrészt szigorodnak a termékazonosítás szabályai, másrészt netes csomagrendelés esetén 2 eurós uniós kezelési díjat kell fizetni.
2026. 10. 18. 04:00
Megosztás:

100 dolláros olajár után jöhet az újabb sokk? Elemzők szerint elszabadulhatnak az árak

A kőolaj ára már most is hordónként 100 dollár körül mozog, a Brent jegyzése pedig a 110 dollárt közelíti. Neal Dingmann, a William Blair energiapiaci elemzője szerint azonban akár egy újabb, rendkívüli árrobbanás, úgynevezett szuperkiugrás is következhet.
2026. 10. 18. 03:00
Megosztás:

Miért kell a nyugdíj korhatárt megemelni Magyarországon?

Egyre több idős ember, egyre kisebb utánpótlás a munkaerőpiacon, és növekvő nyugdíjkiadások: ezek a folyamatok előbb-utóbb nehéz döntések elé állítják Magyarországot.
2026. 10. 18. 02:00
Megosztás:

Ennyi lesz a cukor és a liszt ára novembertől

A magyar háztartások két alapvető élelmiszerének ára gyakorlatilag megállt 2026 őszére.
2026. 10. 18. 01:00
Megosztás:

Kié valójában a Bitcoin a BlackRock ETF-jében?

Sokan azt gondolhatják, hogy a BlackRock birtokolja az általa kezelt Bitcoin-alapban lévő kriptovalutát. A valóság azonban ennél összetettebb: az iShares Bitcoin Trust ETF (IBIT) mögött egy külön jogi entitás áll, amely a Bitcoinokat birtokolja, miközben a BlackRock az alap működését irányítja, a Coinbase pedig a letétkezelésért felel.
2026. 10. 18. 00:05
Megosztás:

Ezrek tüntettek Varsóban az alkotmánybíróság védelmében

Mintegy húszezren gyűltek össze szombat délután Varsóban azon a tüntetésen, amelyet a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) hívott össze a jelenlegi összetételű alkotmánybíróság védelmében.
2026. 10. 17. 23:00
Megosztás:

Hogyan lesz elég élelmiszer? Nem csak azon múlik, mennyit termelünk

Október 16-án, az Élelmezési Világnapon világszerte arra irányul a figyelem, hogyan biztosíthatunk elegendő élelmiszert a növekvő népesség számára úgy, hogy közben hosszú távon is megőrizzük azokat a természeti erőforrásokat, amelyekre az élelmiszer-termelés épül. Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) ebből az alkalomból arra hívja fel a figyelmet, hogy az élelmezés kérdését nem lehet pusztán a terméshozamok felől megközelíteni: számít a termesztés módja, hogy mire használjuk a megtermelt alapanyagokat, és hogy mennyi vész el belőlük a termőföldtől az asztalig.
2026. 10. 17. 22:00
Megosztás:

A hosszú hétvégén rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált

Október 22–25. között rendezik meg a CsabaParkban Magyarország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményét, a Csabai Kolbászfesztivált – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2026. 10. 17. 21:00
Megosztás:

Hétfőn ismerteti a jövő évi költségvetést az Országgyűlésben

Magyar Péter miniszterelnök hétfő délután ismerteti Magyarország 2027-es költségvetését az Országgyűlésben.
2026. 10. 17. 20:00
Megosztás:

Elindult a távfűtés Budapesten

Elindult a távfűtés mindenhol Budapesten – közölte Karácsony Gergely főpolgármester szombaton a Facebookon és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. közleményben.
2026. 10. 17. 19:00
Megosztás:

7 kriptó a vörös tengerben: ezek mentek szembe a piaccal

Van olyan nap a kriptopiacon, amikor már a helyben maradás is győzelemnek számít. A vizsgált 24 órában a megadott TOP100-as összesítésből mindössze hét kriptovaluta tudott pozitív tartományban maradni. A Pump.fun és a PancakeSwap közel 4 százalékos emelkedéssel vezette az ellenállók sorát, miközben a lista végére egy hajszálnyi, 0,01 százalékos plusz is elegendő volt. A zöld számok mögött azonban egészen különböző történetek húzódnak: visszavásárlások, vitatott reformok, intézményi tervek és óvatos kapaszkodás.
2026. 10. 17. 18:00
Megosztás: