A garázs olykor az egyik legnagyobb kincs – vásárlásakor döntsünk körültekintően

Évek óta a garázs számít a befektetők titkos favoritjának, de az ingyen parkolásra alkalmas területek csökkenésével párhuzamosan a folyamatosan növekvő kereslet felfelé hajtotta az árakat és a bérleti díjakat egyaránt. Egyes belvárosi kerületekben a kocsibeállók négyzetméterára már-már megközelíti egy átlagos lakásét. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy azonos összegért mit vásárolunk, egy fűtött és biztonságos garázst vagy esetleg csak egy kocsibeállót. Az OTP Ingatlanpont összeszedte, mire érdemes ilyenkor odafigyelni.

A garázs olykor az egyik legnagyobb kincs – vásárlásakor döntsünk körültekintően

Budapesten az elmúlt 6 évben közel 100 ezer darabbal, 660 ezerre nőtt a gépkocsik száma. Ehhez érdemes még hozzászámolni a saját autóval ingázó százezrek járműveit, így nem csoda, hogy a fővárosi sofőrök nap mint nap óriási forgalommal kénytelenek szembenézni. A rengeteg autó megjelenése a parkolási lehetőségeket is jócskán lecsökkentette. Nagy részben forgalomszervezési okokból vezetik be a kerületek a fizető övezeteket. A város érdeke, hogy a közterületeken minél gyorsabban forogjanak az autók, ne állítsák le hosszabb időre a gépkocsikat tulajdonosaik. A környéken lakók persze előnyt élveznek, számukra is biztosítani kell a megfelelő ingyenes parkolást. Egy saját garázs azon túl, hogy biztonságos, rendkívül kényelmes megoldást jelent a hétköznapokban, és mivel értékálló, befektetésnek is kiválóan alkalmas, valamint szinte azonnal kiadható hosszútávra is.

Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzőjének véleménye szerint a jogalkotó már korábban felismerte a városi parkolóhelyek hiányát és jó ideje kötelezi a beruházókat, hogy minden megépült lakás után – ökölszabályként – biztosítsanak egy-egy parkolóhelyet. „Az egyes beruházások földszintjén vagy mélygarázsában már a tervezőasztalról ki lehet választani az ideális beállóhelyet. Nem mindegy azonban, hogy mit kap az ingatlantulajdonos a pénzéért. Az átadást követően azonban könnyen szembesülhet a vásárló azzal, hogy a frissen felfestett parkolóhelyére nem, vagy csak alig fér be az autója. Még rosszabbul járhat az, akinek már csak emeletes garázsbeálló jut ugyanazért a pénzért” – figyelmeztet a szakértő.


Hogyan jutsz egyszer Te is saját lakáshoz? ITT megtudhatod!

Mire érdemes odafigyelni?

Az idei év a várakozások alapján a tömeges lakásátadások éve lehet, így tízezrek érintettek jelenleg is új lakásuk mellett garázsvásárlásban. Az építtetők általában a szabványokban rögzített lehető legkisebbre tervezik a parkolóhelyeket, így egyáltalán nem mindegy, hogy a garázsszinten belül hol választunk beállóhelyet. Érdemes kerülni azokat a helyeket, amelyek közvetlenül fal mellett vannak, így a többinél nehezebb rájuk kanyarodni, de problémát okozhat a sötét beállóhely is. Két oszlop közé is nehezebb lehet a parkolás. Sok karcolástól, letört visszapillantó tükörtől lehet megkímélni a gépjárművet az ideális hely kiválasztásával. Érdemes a beruházótól vagy értékesítőtől a garázsszint alaprajzát is elkérni és részletesen áttanulmányozni. A pontos méreteket látva dönthetünk, és egy kis utánajárással az is kiderül, hogy az egyes beállók felett hol futnak a csövek. Az azonos szinten lévő beállók árai általában méretük és elhelyezkedésük alapján is különbözhetnek, de a korán döntésre jutók lényegesen jobb adottságú helyeket foglalhatnak le.  

Érdemes autótöltőt is megrendelni, vagy olyan helyet választani, ahova eredetileg is betervezi azt a beruházó, még akkor is, ha jelenleg nincsen elektromos autónk. Sok szakértő szerint a jövő az elektromobilitásé, így a parkolóhely továbbértékesítése, vagy kiadhatósága szempontjából sem mellékes, hogy van-e helyben töltési lehetőség. A plusz áramfogyasztás ilyenkor természetesen a tulajdonost/bérlőt terheli.

Érdemes tisztázni az építtetővel, még az adásvételi szerződés aláírása előtt, hogy milyen típusú lesz a parkolóhely. Előfordulhat ugyanis, hogy az újdonsült tulajdonos csak átadáskor szembesül azzal, hogy parkoló-liftes megoldás született, aminek a továbbiakban viselni kell kellemetlenségeit. Ennél is rosszabb lehet a helyzet, ha már csak átadáskor derül ki, hogy a vevő autója magasságban vagy szélességben nem fér be a parkológépbe.

Eladás szempontjából a legfontosabb, hogy a garázshely önállóan forgalomképes-e. Ez a szerződésből ki kell, hogy derüljön! Általában kisebb beruházásoknál él az a megoldás, hogy a garázst és a lakást csak együtt lehet értékesíteni. Nagyobb, egy helyrajzi számon lévő teremgarázsnál egy esetleges értékesítéskor viszont az összes, ugyanezen a szinten parkoló tulajdonostárs elővásárlási joggal rendelkezik. Az erről való lemondatás az akár százas nagyságrendű érintett miatt bonyolult lehet, és megnehezítheti az értékesítést. Ugyanakkor, ha nem szeretnénk kockáztatni, hogy a már aláírt szerződést egy tulajdonostárs a jogszabályban előírt időn belül megtámadja, célszerű betartani ezt az előírást.

A lakótelepeken is általános a parkolóhiány, ráadásul ezek tervezésekor jóval kevesebb autóval kalkuláltak még a szakemberek. Aranyat érhet egy panelház aljában, a földszinten található parkoló, de nem árt előre tájékozódni: nem csak az autók mennyisége, de átlagos mérete is megnőtt az utóbbi évtizedekben, így számos újabb modell nem fér be ezekbe a helyiségekbe. Előny viszont, hogy sok esetben a vízvezeték és az áram is be van vezetve, így alternatív felhasználásra, például üzlethelyiségnek is alkalmas lehet a helyiség. Ennek megfelelően ezek ára is igen borsos. Összességében azonban mind a mai napig elmondható, hogy a garázsvásárlással és kiadással a lakásvásárlásnál jellemzően nagyobb hozamot lehet elérni, ráadásul kisebb befektetéssel.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Kinek a hangjában bíznak a magyarok, ha okoseszközökről van szó?

A Kaspersky megbízásából készült, mesterséges intelligenciával foglalkozó kutatás eredményei szerint a magyarok sokkal inkább kedvelik női hangot, amikor okoseszközöket- és okosszolgáltatásokat használnak. Az is kiderült, hogy a magyar válaszadók általánosságban a férfihangot csak akkor tartják megbízhatóbbnak, amikor vezető nélküli autóról van szó, habár úgy tűnik, hogy más korcsoportokkal ellentétben a Baby Boomer generáció hitelesebbnek tartja az információt, amennyiben egy férfi hangján hallja.
2020. 07. 10. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hőség, UV-sugárzás, erős szél, zivatar, minden lesz holnap!

A hőség, az extrém UV-sugárzás, az erős szél és zivatar veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szombatra.
2020. 07. 10. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Alulteljesítő volt a magyar piac

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 190,80 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 35 589,60 ponton zárt pénteken.
2020. 07. 10. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A járvány pénzügyi hatásai erősíthetik a magyarok megtakarítási hajlandóságát

A koronavírus-járvány felértékelte a pénzügyi tudatosság szerepét. Az OTP Bank megbízásából készített kutatás* adatai alapján ugyanis azok, akik legalább félmillió forintnyi megtakarítással rendelkeztek, saját megítélésük szerint könnyebben vészelték át az elmúlt hónapokat. Többségük most pozitívabbnak értékeli az anyagi helyzetét, mint az elmúlt egy évben. Hetven százalékuk azt is tervezi, hogy a következő hónapokban ugyanannyit vagy többet tesz félre, mint eddig, és csak hét százalékuk látja úgy, hogy egyáltalán nem tud majd megtakarítani a jövőben.
2020. 07. 10. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Az elsők között vált folyamatos távmunkára a Vodafone Magyarország

Hazánkban egyedülálló módon a Vodafone Magyarország júliustól az ügyfélszolgálatos kollégák számára is lehetőséget biztosít a folyamatos távmunkára. A vállalat ügymenetében eddig is napi rutint jelentett az otthoni munkavégzés, azonban az elmúlt hónapok tapasztalatai rámutattak arra, hogy ezt a megközelítést olyan területeken – így az ügyfélszolgálatra – is be lehet vezetni, ahol eddig elképzelhetetlen lett volna. A programra jelentkező kollégáknak a vállalat a járványt követően is lehetőséget biztosít a távmunkára, ezzel úttörő szerepet vállalva az innovatív, digitális munkavégzés kialakításában.
2020. 07. 10. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Meghódították a piacot a fogyasztóbarát lakáshitelek

A 2017. évi indulás óta több mint 1000 milliárd forint értékben, mintegy 80 ezer hitelfelvevő kapott Minősített Fogyasztóbarát Lakáshitelt (MFL), amelyek piaci részesedése az új folyósításokon belül 2020 májusára elérte a 75 százalékot - olvasható a Magyar Nemzeti Bank honlapján közzétett szakmai elemzésben.
2020. 07. 10. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A nyaralni készülők többsége idén belföldön tervez pihenni

A magyarok többsége a koronavírus-járvány miatt elrendelt határzár feloldását követő időszakban is óvatosan tervezi utazásait: a Netrisk.hu 6000 fős felmérése szerint a válaszadók 50 százaléka a nyár végére vagy őszre tolta ki következő utazását, 18 százaléknyian pedig csak jövőre terveznek útra kelni. Idén nyáron a nyaralni indulók 56 százaléka a határokon belül marad.
2020. 07. 10. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A LIDL-ben csak magyar görögdinnye lesz!

Szombattól kizárólag magyar beszállítótól érkező magvas görögdinnyét vesz át raktáraiban a Lidl Magyarország, mellyel elindul az igazi dinnyeszezon az üzletekben. A hazai dinnye előnyben részesítésével az áruházlánc célja ezúttal is a magyar termelők kiemelt támogatása. A Lidl Magyarország a 2019-es szezonban közel 12 000 tonna magyar görögdinnyét értékesített belföldön és a külpiacokon összesen.
2020. 07. 10. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar cégek közel fele nem számít idén recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.
2020. 07. 10. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ismét egyre több a fertőzött a világszerte

A koronavírus okozta esetszámcsökkenés nyomán több ország lazító intézkedéseket hozott, ami a fertőzöttek számának megugrásával járt - mondta Kis Zoltán, a Nemzeti Népegészségügyi Központ virológusa pénteken az M1 aktuális csatornán.
2020. 07. 10. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Vége a nagy tőzsdei emelkedésnek? A FED mérlegét elnézve...

Negyedik hete csökken a Fed mérlegfőösszege, és a 3,5 százalékos visszaesésének köszönhetően már 7.000 milliárd dollár alatt tartózkodik. (Persze korábban majdnem duplázott, hiszen 4.200 milliárdról 7.200 milliárdig emelkedett néhány hónap alatt!)
2020. 07. 10. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hatalmas bírságot kapott az Alza.hu

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalatára Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt - közölte a GVH pénteken az MTI-vel.
2020. 07. 10. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Gyorsabb közúti közlekedés a repülőtérre: elkészült az új turbókörforgalom

Elkészült Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2. Termináljához vezető körforgalom. Az Európai Unió támogatásával épülő körforgalomnak köszönhetően biztonságosabbá és egyszerűbbé válik a terminál megközelítése. A repülőtér közúti megközelítésének fejlesztését célzó projekt keretében számos egyéb fejlesztési elem is megvalósult, egyebek mellett a kerozinlefejtő állomás bővítése, a tűzivíz gépház felújítása és egy új transzformátor állomás létesítése. Folyamatban van egy kerékpárút kiépítése is, amely a Market Centráltól a 2. Terminálig biztosít összeköttetést, és várhatóan jövő év első felében készül el.
2020. 07. 10. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Árcsökkenés közeleg az albérletpiacon?

Árcsökkenést eredményezhet az albérletpiacon a rövid távú lakáskiadás korlátozása - derül ki az MTI-hez elküldött ingatlanközvetítői elemzésekből.
2020. 07. 10. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Most látszik csak igazán, mit művelt a járvány a hitelekkel

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint óriási volt a visszaesés az újonnan kihelyezett jelzáloghitelek piacán májusban. A személyi kölcsönöknél lassacskán, de újra éledezik a piac.
2020. 07. 10. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alapítványokat ellenőrzött az Állami Számvevőszék

A húsz ellenőrzött alapítvány és négy közalapítvány közül tizennégynél tapasztalt az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogkövető magatartást a 2016-2018 közötti időszakra vonatkozó kockázatalapú ellenőrzésekor - közölte az ÁSZ csütörtökön a honlapján.
2020. 07. 10. 03:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kiberbiztonsági tanácsadó céget vett a 4iG

Megvásárolta a 4iG Nyrt. a TR Consult Kft. (TRC) 100 százalékos üzletrészét - tette közzé a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 07. 10. 02:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Jó hírek érkeztek a koronavírus elleni magyar szerről

Minden eddig itthon vizsgált készítménynél hatékonyabban gátolja az új típusú koronavírus fertőzőképességét a magyar kutatók által kifejlesztett fehérjealapú gyógyszer - mondta Kacskovics Imre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem természettudományi karának dékánja, az immunológiai tanszék vezetője a Növekedés.hu-nak adott interjúban.
2020. 07. 10. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

10 éves a Magyarok Kenyere program

Idén is gyűjtik a gazdáktól a búzaadományt az idén 10 éves Magyarok Kenyere program keretében. Ezúttal 89 ponton lehet leadni a felajánlásokat, amelyet 20 malomban őrölnek majd meg - tájékoztatták a program felelősei csütörtökön közleményben az MTI-t.
2020. 07. 10. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Csökkenőben van az álláskeresők száma Magyarországon

A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek hatására június második felétől ismét csökken a regisztrált álláskeresők száma Magyarországon - hangoztatta az Innovációs és Technológiai Minisztérium munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Szentgotthárdon, ahol az iparban távfelügyeleti szolgáltatást nyújtó, győri székhelyű, Szentgotthárdon is telephellyel rendelkező Leadec Kft. ügyvezetőjének adott át munkahelyvédelmi támogatásról szóló okiratot.
2020. 07. 10. 00:20
Megosztás:
Hozzászólások: