A helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért

Nagyrészt a helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért - hangsúlyozta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

A helytelen lakossági tüzelés felel a légszennyezettségért

Rácz András a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szálló por miatt a hétvégén is több városban volt rossz a levegő minősége.
    

Ismertetése szerint a témában tavaly végzett közvélemény-kutatásból az derült ki: az emberek úgy vélik, hogy a szálló por (PM10 és PM2,5) nagyrészt az iparból és a közlekedésből származik. Pedig ezek valójában csak 25 százalékban "felelnek" a légszennyezettségért, mert nagyobb részt a lakosság okozza a szennyezést. A válaszadók 14 százaléka "bevallotta", hogy hulladékkal is tüzel, miközben azt jogszabály is tiltja.
   
A közvélemény-kutatásból az is kiviláglott, hogy az emberek mintegy 25 százaléka szerint a légszennyezettség a legnagyobb környezetvédelmi probléma. A válaszadók úgy értékeltek, a kormánynak figyelemfelhívással, központi kormányzati tájékoztatással kell tennie a helyzet javítása érdekében - közölte az államtitkár.
   
Ezért is indították el a "Fűts okosan!" kampányt, amelynek célja a légszennyezettség csökkentése, valamint a fűtési költségek csökkentése. A www.futsokosan.hu oldalon egyebek mellett a helyes lakossági tüzelési módokról lehet tájékozódni.
   
Az államtitkár példaként említette a háztartási és a kerti hulladék égetésének tilalmát, de azt is elmondta, hogy farostlemezzel, laminált lapokkal sem szabad tüzelni. A szénnel tüzelők figyelmét pedig arra hívta fel: kerüljék a lignittel való fűtést, az ugyanis különösen veszélyes lehet az egészségre.
   
A kampányban országszerte szórólapokat is osztanak, abban az Országos Polgárőr Szövetség van segítségükre.
    

Rácz András azt is elmondta, hogy a levegő minőségének ellenőrzése infrastrukturálisan biztosított. Az Országos Légszennyezettségi Hálózat harminckét városban, 54 automata mérőállomáson méri a levegő minőségét. Ezen felül 138 manuális mérőponttal és 12 mobil mérőautóval végeznek méréseket. Ezen eredmények megtalálhatók a www.levegominoseg.hu oldalon - közölte az államtitkár.
   
Radics Kornélia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnöke hozzátette: hamarosan két újabb automata mérőállomással bővítik a hálózatukat. Emellett 2020-tól további fejlesztések várhatók, amelyek nyomán még pontosabban meg tudják mondani, milyen légszennyező anyagok találhatók a levegőben.
   
Azt is kiemelte, hogy a légszennyezettség nagyban függ az időjárási viszonyoktól is. Most például, mivel meleg van, kevesebben fűtenek - jegyezte meg.
   
Azt mondta, bár vannak települések, ahol még mindig többször meghaladja a határértéket a légszennyezettség, mind a PM10, mind a PM2,5 országos, éves átlaga csökkenő tendenciát mutat.
    

Az Országos Meteorológiai Szolgálat Marczell György Főobszervatóriumánál tartott eseményen mobil mérőautó segítségével mutatták be a levegő minőségének vizsgálatát és a mérési eredményeket.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Megtérítik az erasmusos diákok plusz költségeit

A koronavírus-járvány miatt felmerülő plusz költségeit meg kell téríteni azoknak a diákoknak, akik az Erasmus+ programban vesznek részt - közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára pénteken a koronavirus.gov.hu honlapon.
2020. 05. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Bővüléssel zárhatja a nyarat a hazai turizmus

Bővüléssel zárhatja a nyarat a belföldi turizmus, hiszen valószínűleg túl fogja szárnyalni a tavalyi teljesítményét - mondta a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) honlapján közzétett nyilatkozatában a szervezet vezérigazgatója.
2020. 05. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
2020. 05. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Népszerű a munkahelyteremtő bértámogatás

A múlt héten bejelentett, 80 milliárd forintos keretösszegű munkahelyteremtő bértámogatási program egyre népszerűbb, rövid idő alatt már több mint 3000 munkavállaló után igényelték a cégek - közölte az innovációs és technológiai miniszter pénteken Zalaegerszegen.
2020. 05. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

BÉT: Esett a vezető részvények többsége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 464,76 pontos, 1,28 százalékos csökkenéssel, 35 875,71 ponton zárt pénteken.
2020. 05. 29. 18:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 3-án újabb átállás lesz az Antenna Hungáriánál

Június 3-án újabb üteméhez érkezik az Antenna Hungária technológiaváltása. A MinDig TV és MinDig TV Extra szolgáltatásait érintő átállás március és augusztus között tíz ütemben zajlik. A hetedik átállás Nyugat-Magyarország egyes régióit érinti.
2020. 05. 29. 16:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kik lendítik fel a hazai turizmust és hogyan pünkösdölünk az idén?

Főképp a fiatalok azok, akik már a következő hazai úticélon gondolkodnak, derült ki egy friss kutatásból, melyet a Lounge Group készített a Magyar Turisztikai Ügynökség részére. Kiderült az is, hogy kikkel és hova terveznek utazni a közeljövőben, és melyik úti célok húzhatnak hasznot a Pünkösddel induló nyárból.
2020. 05. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A gazdasági tranzakciók nagy részét érintheti a külföldi befektetésekre és ügyletekre vonatkozó új bejelentési kötelezettség

2020. május 26-án a Kormány elfogadta a 227/2020. (V.25.) sz. Kormányendeletet, ami 2020. december 31. napjáig új hatósági bejelentési kötelezettséget határozott meg az úgynevezett stratégiai társaságokban történő bizonyos részesedés és egyéb jogosultság szerzésére vonatkozó, illetve egyéb, külföldi vagy külföldi hátterű cégek által megvalósított tranzakciókkal kapcsolatban, hívja fel a figyelmet a Baker Mckenzie budapesti irodájának társasági jog és vállalatfelvásárlási csoportja.
2020. 05. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A készletek is lökést adtak a GDP-nek

A több mint 2 százalékos első negyedéves GDP-növekedésben a termelési oldalon a szolgáltatások játszották a főszerepet. A másik oldalon a fogyasztás és a készletek jelentős növekedése volt a bővülés motorja.
2020. 05. 29. 14:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Adásvétel a koronavírus idején - Egy ingatlanközvetítő története

Az élet lelassult, de természetesen nem állt meg az elmúlt hónapokban, az ingatlanpiacon sem. Sok okfejtést, latolgatást, véleményt olvashattunk az előző hetekben, de vajon hogy festett egy konkrétan megvalósult adásvétel ebben a rendkívüli időszakban? A belvárosi ingatlanok specialistájától, a Central Home irodától kértünk egy esettanulmányt egy aktuálisan lezajlott ügyletre.
2020. 05. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Felpörgette a digitális bankolást a járványhelyzet

Felgyorsította a bankhasználat digitalizációját, átalakította a korábbi szokásokat a pandémiás helyzet. Az Erste Banknál megugrott a digitálisan aktív ügyfelek száma, a NetBankban és a MobilBankban a tranzakciók száma az egy évvel korábbi kétharmadával- illetve csaknem a háromszorosára nőtt, az elektronikusan befizetett csekkek száma pedig a korábbi többszörösére emelkedett. A járvány a költési szokásokat is átalakította, az Erste kártyaforgalmi adatai szerint azonban a korlátozások lazításával megindult a visszarendeződés.
2020. 05. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A COVID-19 alatt behajthatatlanná vált követelések áfa összegének visszaigénylése

A COVID-19 okozta gazdasági visszaesés következtében sok vállalkozás küzd likviditási problémákkal, ami a behajthatatlan követelések számának növekedését okozhatja. Az emiatt nehéz helyzetbe került vállalkozások számára ugyanakkor rendkívül fontos lehet, hogy az adóhatóságtól legalább a behajthatatlan követelések áfáját vissza tudják igényelni.
2020. 05. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Pünkösdkor sincs kamionstop

A folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik a veszélyhelyzet ideje alatt hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop a munkaszüneti napokon, így a pünkösdi hosszú hétvégén sincs érvényben - tájékoztatott csütörtökön az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
2020. 05. 29. 07:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Beindult a magyarok üdülési kedve

Beindult az üdülési kedv, 8 nap alatt megduplázódott a pünkösdi hosszú hétvégére megtett foglalások száma a Szállás.hu adatai szerint. Siófok, Eger, Balatonfüred, Zalakaros és Gyula a legvonzóbb úti célok - közölte az online szállásfoglaló portál az MTI-vel csütörtökön.
2020. 05. 29. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírushelyzet enyhülésével visszatérnek a vevők a használtautó-piacra

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. A JóAutók.hu autós portálon a mélypontot jelentő március harmadik hetére 55 százalékra csökkent az érdeklődők száma február végéhez képest, a múlt héten viszont ez az arány már ismét 83 százalékon állt.
2020. 05. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A GVH 150 millió forinttal segíti a gazdaság újraindítását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 150 millió forint egyszeri megtakarítást, éves költségvetésének 6 százalékát utalja át a központi költségvetésbe, hogy hozzájáruljon a veszélyhelyzet gazdasági kárainak enyhítéséhez, és a magyar gazdaság újraindításához - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön a GVH elnöke, Rigó Csaba Balázs, aki arról is beszélt, hogy a hivatal az idén a tavalyinál több feladatot vállalt, kevesebb pénzből, takarékosabb gazdálkodással.
2020. 05. 29. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe

Június 6-tól több vasútvonalon ideiglenes járványügyi menetrend lép életbe, a járatok egy része helyett pótlóbuszok szállítják az utasokat, a változások a vonaton utazók nagyjából 4 százalékát érintik - közölte a MÁV csütörtökön az MTI-vel.
2020. 05. 29. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kigyógyult az újlakás-kereslet a járványból, berobbanhat a lakásépítés a rozsdaövezetekben

Újabb részleteket lehet megtudni a rozsdaövezeti lakásprogramról szóló törvénytervezetből, amely alapvető változást eredményezhet az új lakások piacán már a közeljövőben. Akár 1-2 éven belül piacra kerülhetnek a kedvezményes 5 százalékos áfával árult rozsdaövezeti lakások. Az még kérdés, hogy pontosan hol és hány rozsdaövezeti lakás épül és ezekből mennyit adnak el és hány százalékukból lesz bérlakás. Az ingatlan.com adatai szerint igény lenne az új lakásokra: idén májusban 15 százalékkal többen érdeklődtek irántuk, mint egy évvel korábban, a járvány előtti szinthez képest pedig 24 százalékos volt a növekedés.
2020. 05. 29. 04:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A régió egyik legnagyobb social impact befektetését kapta a Green Fox Academy

450 millió forintos befektetést biztosít az Impact Ventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. a Green Fox Academynek. Az Impact Ventures egy impact (társadalmi hasznosságú) befektetési alap, amely kifejezetten olyan szociális vállalkozásoknak nyújt kockázati tőkét, amelyek az üzleti eredmények mellett pozitív társadalmi hatást fejtenek ki. A mostani befektetés az egyik legnagyobb régiós dedikált impact befektetés.
2020. 05. 28. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

265 millió forint adózott eredmény el a Duna House-csoport

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport 265 millió forint konszolidált adózott eredményt ért el az első negyedévben, 60 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a cég csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
2020. 05. 28. 20:50
Megosztás:
Hozzászólások: