A jövő mobilitása: Kína teljes sebességre kapcsol

Az autóiparban egyre inkább Kína válik az innováció motorjává, miután vezető szerepet szerzett a mobilitási szolgáltatások jövőbeli piacáért folytatott versenyben. 2018 első felében minden második elektromos autó Kínában talált gazdára, egyre inkább kiépül a töltési infrastruktúra és új utakat nyitottak meg az önvezető járművek tesztelésére. A kínai fogyasztók támogatják a technológiai fejlődést és előszeretettel használják a különböző mobilitási szolgáltatásokat, mint a közösségi autózás vagy az itthon uberezésként ismert ride-hailing.

A jövő mobilitása: Kína teljes sebességre kapcsol

„Nincs még egy olyan ország, amelyik ennyire fejlett és ennyire nyitott lenne az új technológiák és mobilitási szolgáltatások iránt, mint Kína. A legtöbb hagyományos autóipari nemzet megrekedt egy ponton, vagy a legjobb esetben is csak lassú fejlődésen megy keresztül.” – mondta Schannen Frigyes, a Roland Berger magyarországi partnere. „Kína nem csupán a világ legnagyobb autópiaca és fontos gyártási bázis. Tulajdonképpen, már régen levetkőzte az ipar munkaasztalának szerepét és a K+F laborjává lépett elő.”

Kína vezető szerepét bizonyítja az elektromos járművekhez szükséges infrastruktúra növekedése: annak ellenére, hogy hatalmas úthálózattal rendelkezik, az elmúlt 12 hónapban sikerült megdupláznia az adott kapacitás mennyiségét: korábban 100 km-re 2,5 töltőállomás esett, ez a szám mára 5,7. (Németországban 4,5, Franciaországban 2,3, az Egyesült Államokban pedig 0,3 töltőállomás esik 100 km-re.) Ez jó befektetésnek tűnik, tekintve, hogy a kínai fogyasztók más nemzeteknél jobban hisznek az e-mobilitásban: a kínai válaszadók 65%-a lát esélyt arra, hogy következő járműveként egy elektromos autót vásároljon. Ezzel messze meghaladják a nyugat-európai rátát, ahol a fogyasztók érdeklődése mintegy 30%-on stagnál.


Jogosan van jogosítványod? - KRESZ és autóvezetési ismeretek kalkulátor


A politikai döntéshozók komoly hatást gyakorolnak a fejlesztésekre


A mobilitás innovációja egyre fontosabb a politika számára is, az egységes irányelvek és Kína alapvető nyitottsága az önvezető járművekre azt eredményezik, hogy az ország az önvezető autók globális tesztüzemévé és a nagy külföldi autógyártók fontos potenciális piacává válik: a német autógyárak nemrégiben kaptak engedélyt önvezető járműveik Peking és Sanghaj utcáin való tesztelésére. A kormány emellett támogatja a „vehicle-2-everything (v2x)” kezdeményezéseket, amelyekben nemcsak más járművekhez, de mobil eszközökhöz és elektromos jelzőtáblákhoz is kapcsolódhatnak a járművek. Peking egyértelműen vezető szerepet kíván betölteni a technológiában, versenyre kelve a vezető amerikai technológiai cégekkel.

Ez a lendület azonban nem csak a politika irányából ered. A kínai ipar tevékenysége – OEM-eket és tech vállalatokat is beleértve – ugrásszerűen megnövekedett az utóbbi hónapokban, új együttműködési megállapodásokat kötöttek vagy a már meglévőket terjesztették ki.
 

Tudta, hogy bankbetétben romlik a pénze?
A csökkenő kamatkörnyezetben egyre nehezebb jó hozamú befektetést találni. A banki betéti kamatok általában 0-1% közötti éves hozamot fizetnek, miközben az infláció 3,1% (KSH, 2018. június). Így az Ön pénze reálértéken romlik, hiszen az infláció nagyobb, mint a kapott kamat. Mi a teendő ilyen helyzetben?

Töltse ki kalkulátorunkat és megoldást találhat pénzügyeire!
Milyen távra fektet be általában?
   
Mekkora éves kamatot kap jelenleg?
   
Milyen kockázat mellett fektet be Ön?
   
Milyen befektetésben gondolkodik?
 
Milyen éves hozammal lenne Ön elégedett?
   
Szeretne adómentes befektetést?
 
Pénzügyi megoldásunk:
Ahhoz, hogy testreszabott ajánlattal tudjuk Önt felkeresni, kérjük, töltse ki a következő adatokat:
Név:
Irányítószám:
Telefon:
E-mail:
Miért édemes Önnek regisztrálni, és mi fog történni?
  • Mi a pénzhez értünk, segítünk Önnek pénzügyeiben.
  • A megadott elérhetőségeken szakértőink megkeresik Önt.
  • Kollégáink válaszolnak pénzügyi kérdéseire.
  • Szakértőink segítenek Önnek befektetési döntéseiben, információt adunk döntéseihez.
  • Segítségünkkel számos pénzügyi konstrukciót elérhet (állampapírok, deviza, hazai- és külföldi részvénypiacok, befektetési alapok stb).
  • A tanácsadás díjmentes.
Különös tekintettel az Európai Parlament és a Tanács 2016/679 Rendeletében („Általános Adatvédelmi Rendelet” vagy „GDPR”) foglaltakra valamint az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény („Infotv.”) szerint személyes adataim jelen weboldalon történő megadásával hozzájárulok ahhoz, hogy adataimat a ProfitLine.hu kezelje. Továbbá hozzájárulok ahhoz, hogy megadott személyes adataimat a ProfitLine.hu a Partnereink menüpontban feltüntetett szolgáltató partnerei részére továbbítsa további egyeztetés, tájékoztatás, kapcsolatfelvétel céljából.
Köszönjük megkeresését
Köszönjük megkeresését, kollégáink hamarosan felkeresik a megadott elérhetőségek egyikén.

Egy márka sem uralja a globális piacot


Habár a tech óriások és OEM-ek keményen dolgoznak a forradalmi mobilitás koncepciókon, a Roland Berger szakértői egyelőre még nem látnak egyetlen, a globális piacot egyedül uraló mobilitási márkát: „Általánosságban nézve, nemzetközi szinten a köztudatban erősen jelen van az önvezető autók, a csatlakoztathatóság és az e-mobilitás kérdése, ennek ellenére, egyetlen márka sem emelkedett még ki és állt a globális piac élére.” –magyarázta Schannen Frigyes.


A legfrissebb rangsorokat az amerikai Uber vezeti, habár a szavazók "csupán" 46%-a ismeri, majd következik a francia blablacar 20%-kal és végül a német Daimler car2go szolgáltatása 9%-kal. „Jól látható, hogy még mindig megéri versenybe szállni a vezető szerepért az innovatív mobilitási szolgáltatások területén.” – összegezte Schannen.

Hozzászólások

A BMW átvette és kifizette a leendő autógyár területét

A BMW Group átvette és kifizette a leendő debreceni autógyárának a területét, az ingatlan tulajdonjogát megszerezte - közölte az önkormányzat péntek délután az MTI-vel.
2020. 05. 29. 23:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban gyakorlatilag megszűnt az autógyártás Nagy-Britanniában

A koronavírus-járvány megfékezése végett elrendelt korlátozások miatt múlt hónapban gyakorlatilag megszűnt az autógyártás Nagy-Britanniában: a pénteken ismertetett statisztika szerint áprilisban mindössze 197 személygépkocsi készült az országban.
2020. 05. 29. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína békés úton kíván újraegyesülni Tajvannal

Kína békés úton kíván újraegyesülni Tajvannal, de a katonai megoldás lehetőségét sem veti el - jelentették ki pénteken a kínai központi vezetés tagjai egy, a tajvani függetlenségi mozgalom elfojtására hozott törvény évfordulója alkalmából Pekingben tartott eseményen.
2020. 05. 29. 10:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A vírushelyzet enyhülésével visszatérnek a vevők a használtautó-piacra

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások lépcsőzetes feloldásával párhuzamosan újranyitottak az autókereskedések, ezzel párhuzamosan a vásárlók érdeklődése is fokozatosan visszatér a használtautó-piacon. A JóAutók.hu autós portálon a mélypontot jelentő március harmadik hetére 55 százalékra csökkent az érdeklődők száma február végéhez képest, a múlt héten viszont ez az arány már ismét 83 százalékon állt.
2020. 05. 29. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault

Munkahelyeinek 10 százalékát felszámolja a Renault francia autógyár a következő három évre tervezett mintegy 2 milliárd eurós (700 milliárd forintos) megtakarítási programja keretében, ez körülbelül 15 ezer állást jelent - közölték különböző francia források csütörtök este.
2020. 05. 28. 23:35
Megosztás:
Hozzászólások:

Hongkong elvesztette függetlenségét

Az amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo bejelentette, hogy megítélésük szerint Hongkong elvesztette függetlenségét.
2020. 05. 28. 11:05
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd eurós segélycsomagot kap a francia autóipar

Több mint 8 milliárd eurós történelmi segélycsomagot jelentett be Emmanuel Macron francia államfő kedden a koronavírus-járvány okozta gazdasági válság által sújtott autóipar modernizálására, hogy Franciaország az elektromos járművek egyik legfőbb gyártójává váljon.
2020. 05. 27. 08:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét

Hongkong elveszítheti nemzetközi pénzügyi szerepét - figyelmeztette Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője Kínát a kedden tartott sajtókonferenciáján.
2020. 05. 27. 06:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Japán orvosok nem ajánlják a maszkviselést kétéves kor alatt

Az arcmaszk viselése mindennapossá vált a koronavírus-járvány alatt, de kétévesnél fiatalabb gyermeknél nem szabad használni azt - figyelmeztetett a Japán Gyermekorvosok Társasága.
2020. 05. 27. 02:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Megugrott a korrupcióval kapcsolatos eljárások száma Kínában

Jelentősen megugrott a korrupcióval kapcsolatos eljárások száma Kínában az elmúlt évben - derült ki a kínai főügyészség kedden közzétett jelentéséből, amelyet az éves parlamenti ülésszakra állított össze.
2020. 05. 27. 01:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína online rendszert indít el a vírus terjedésének előrejelzésére

Online rendszert indít el Kína az új koronavírus globális terjedésének előrejelzésére - adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség a projektet vezető kutatók közlésére hivatkozva.
2020. 05. 26. 05:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Vietnámban már nézők előtt futballoztak

A Feröer-szigetek után másodikként Vietnámban folytatták a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett labdarúgóidényt úgy, hogy szurkolókat is beengedtek a nézőtérre.
2020. 05. 26. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így teljesítettek az ázsiai tőzsdék

Az Ázsiában már bezárt tőzsdék mindegyike pluszban fejezte be a napot, ugyanakkor a hétfő reggel még nyitva tartó térségbeli börzéken vegyes volt a mozgás.
2020. 05. 25. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína 6 százalék körüli gazdasági növekedést tűzhetett volna ki célként, ha nem lenne járvány

Kína 6 százalék körüli gazdasági növekedést tűzhetett volna ki az idén célként, ha nem üti fel a fejét az országban az új koronavírus-járvány - vélekedett Hszi Csin-ping kínai elnök a kínai sajtó beszámolója szerint.
2020. 05. 24. 21:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Nem jelölt ki gazdasági növekedési célt Kína az idei évre

Nem jelölt ki gazdasági növekedési célt Kína 2020-ra - derült ki Li Ko-csiang kínai miniszterelnök jelentéséből, amelyet a kínai parlamenti ülésszak megnyitó napján ismertetett a törvényhozás előtt.
2020. 05. 23. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Elbocsátásokra készül a Nissan

Dolgozóinak 15 százalékát, több mint 20 ezer alkalmazottját készül elbocsátani világszerte a japán Nissan Motor Co. autóipari konszern a csökkenő eladásokhoz igazodó átszervezés keretében.
2020. 05. 23. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Magyar Suzuki már a második műszak indítását tervezi

A Magyar Suzuki Zrt. felkészül arra, hogy az európai autópiac az év végéig felocsúdik a koronavírus-járvány okozta sokkból, ezért őrzi kapacitásait, és mintegy 400 fő toborzásával megkezdte a dolgozói létszám helyreállítását, hogy június 29-én újraindíthassa a második műszakot is a termelésben - mondták el a cég vezetői pénteken, online sajtóbeszélgetésen.
2020. 05. 22. 17:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Romló japán ipari hangulat

A japán feldolgozóipari PMI az előzetes májusi adatok alapján tovább csökkent.
2020. 05. 22. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább romlik az USA-Kína viszony

Tovább fokozódott tegnap a feszültség USA és Kína között miután az amerikai védelmi miniszter, Mike Pompeo az eddigi hagyományokat megszakítva gratulált az új taiwani elnök beiktatásához.
2020. 05. 22. 12:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Kína nem jelölt ki gazdasági növekedési célt az idei évre

Nem jelölt ki gazdasági növekedési célt Kína az idei évre - derült ki Li Ko-csiang kínai miniszterelnök jelentéséből, amelyet a kínai parlamenti ülésszak megnyitó napján ismertetett a törvényhozás előtt.
2020. 05. 22. 09:00
Megosztás:
Hozzászólások: