A kkv-k adóemelésre készülnek 2020-ban

A hazai kkv-k várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index számottevően, 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. Bár az index továbbra is a pozitív tartományban van, és összességében bizakodva tekintenek a cégek 2020-ra, a mostani hangulatromlás mögött az áll, hogy a kkv-k növekvő közterhekre számítanak idén.

A kkv-k adóemelésre készülnek 2020-ban

Az előző negyedévi kismértékű csökkenést követően tovább mérséklődött a kkv-k bizalma. A hazai mikro-, kis- és középvállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index értéke 8 pontot csökkent, így jelenleg 7 ponton áll. „A vállalkozások – a számottevőnek mondható 8 pontos csökkenés ellenére – összességében bizakodva tekintenek 2020-ra, hiszen az index egy kisebb kilengést leszámítva közel három éve a pozitív tartományban van. A mostani, egyre mérséklődő optimizmus hátterében az áll, hogy az előző negyedévi kedvező várakozások a közterhek alakulásával kapcsolatban alábbhagytak, és akik eddig adócsökkentésben bíztak, most már inkább növekedésre számítanak.

Emellett a legtöbb, a cég gazdasági helyzetét meghatározó tényezőben – mint például a pénzügyi eredmények, az uniós pályázati lehetőségek vagy a gazdaságpolitika – csupán minimális negatív irányú változást várnak a cégek idén” – mondta el Kökény Roland, a K&H kkv marketing főosztály vezetője.

Magasabb adók a láthatáron

Az előző negyedévi közterhekre vonatkozó pozitív várakozások most alábbhagytak. „Az előző negyedévi 27%-ról 39%-ra ugrott azon cégek aránya, amelyek magasabb adókkal és járulékokkal terveznek idén. Ennek hátterében feltehetően az áll, hogy év végén általában pesszimistábbak a cégek, mivel ilyenkor még nem teljesen ismertek a következő évi szabályozások, és inkább magasabb adókkal tervezik a következő évet” – mondta el a szakember. 

A különböző méretű cégek közül továbbra is a középvállalkozások a legbizakodóbbak, habár várakozásaik 20-ról 14 pontra mérséklődtek. Tőlük nem sokkal lemaradva a kisvállalkozások vannak (11 pont), miközben a mikrovállalkozások bizalma az egy évvel ezelőtti szintre, 14-ről 2 pontra zuhant. Az ágazatok közül egyedül az agrárium hangulata javult 17-ről 22 pontra. Az ipari cégek bizalma gyakorlatilag nem változott (9 pont) az előző negyedévhez képest, miközben a korábban élen álló szolgáltató szektor bizalma 21-ről 7 pontra süllyedt, a kereskedelmi szektor pedig még ennél is visszafogottabban (3 pont) látja 2020-at.

KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Hozzászólások

Építőipari szakembereket díjazott a Mapei Kft.

A Hotel Spirit Sárvár törökfürdőjének burkolati munkájáért Dinesz Árpád pilisborosjenői burkoló szakember nyerte el a Mapei Kft. által az építőipari szakma társadalmi elfogadottságának növelése érdekében 2015-ben alapított Mesterek Mestere 2019 Díjat - közölte az építőipari segédanyagokat gyártó, és -forgalmazó vállalat az MTI-vel.
2020. 02. 18. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezért fontosak az egyetemi startupok Magyarországon

Egyetemi startupokkal növelhető Magyarország innovációs teljesítménye - hangsúlyozta az innovációs és technológiai miniszter hétfőn a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Z-épülétének 10. emeletén létrehozott startup inkubációs központ átadásán.
2020. 02. 18. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

50 milliárd forinttal tovább csökken a jegybanki swapállomány

Mind a négy lejáraton 14,7 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői forintlikviditást nyújtó devizaswap-tenderen (devizacsere-tender), az MNB által biztosított bankrendszeri többletlikviditás mintegy 50 milliárd forinttal, 1942 milliárd forintra csökken.
2020. 02. 18. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tavaly stagnált a mezőgazdaság kibocsátása

A mezőgazdaság termelése az állattenyésztési ágazat 1,7 százalékos növekedése és a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának ugyanekkor csökkenése következtében 0,3 százalékkal elmaradt az előző évitől. A növénytermesztési árak 3,2 százalékos és az élőállatok és állati termékek árának 5,2 százalékos emelkedése jóvoltából a mezőgazdaság termelési értéke 3,6 százalékkal nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legutóbb kiadott második becsléséből.
2020. 02. 18. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Orbán Viktor Donald Trumppal tárgyalt telefonon

Orbán Viktor miniszterelnök telefonon megbeszélést folytatott Donald Trumppal, az Egyesült Államok elnökével - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár hétfőn.
2020. 02. 18. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A hárommilliárd forintot is megközelíti a februári viharszámla

A korábban becsültnél is jóval magasabbak a februári viharkárok, csak a lakásbiztosításokra már átutalt vagy folyamatban lévő kifizetések összege meghaladja a kétmilliárd forintot, amit tovább növelnek az ipari létesítményekben bekövetkezett károk - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfőn az MTI-vel.
2020. 02. 18. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Ennyit takarítanak meg a magyar háztartások - egy ábrán

A háztartások nettó pénzügyi vagyona Magyarországon, milliárd forint
2020. 02. 17. 23:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Alacsony forgalom mellett emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 432,28 pontos, 0,96 százalékos emelkedéssel, 45 338,26 ponton zárt hétfőn.
2020. 02. 17. 19:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Digitalizáció a veszélyes áruk szállításában

A szállítmányozás igen kényes és különleges területe a veszélyes áruk kezelése és szállítása. A Dachser közel 4 millió vegyipari terméket szállít az európai belföldi szállítási hálózatában. Ennek megfelelően a vállalat egyes raktárait kifejezetten a veszélyes anyagok tárolására tervezték. Ilyen például a magyarországi pilisvörösvári telephely is, amely teljes mértékben megfelel az SQAS (Biztonság- és Minőség-Értékelő Rendszer) elvárásainak.
2020. 02. 17. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nőtt a nevelőszülők száma Magyarországon

Nőtt a nevelőszülők száma - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2020. 02. 17. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kárpátaljai fiatalok robotikai képzését támogatja a kormány

Kárpátaljai fiatalok robotikai képzését támogatja a kormány - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón.
2020. 02. 17. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

SMS-ben is kérhető az szja-bevallási tervezet postázása

Akinek még nincs ügyfélkapuja, és nem is szeretne nyitni, az idén is kérheti az szja-bevallási tervezet postázását - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
2020. 02. 17. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Több mint kétszeresére nőtt az ALTEO EBITDA értéke 2019-ben

Nagyot ugrott az ALTEO EBITDA-ja a tavalyi évben: összesen 3 milliárd 780 millió forintra nőtt, amely 110 százalékkal jobb eredmény a 2018-as bázisidőszakban elérthez képest. Árbevétel tekintetében pedig szintén jelentős, az előző évi bázisidőszakhoz képest 37 százalékos bővülést ért el a társaság, ezzel összesen közel 25,6 milliárd forintra nőtt az energetikai vállalatcsoport bevétele. A kedvező pénzügyi eredmények mellett rendkívül aktív tőkepiaci jelenlét, valamint erőteljes portfólióbővülés jellemezte a társaság előző évét, amellyel együtt sikeresen le is zárult a 2016-os részvénykibocsátás óta eltelt befektetési időszak – közölte a társaság a 2019-re vonatkozó, nem auditált pénzügyi eredményeit összegző befektetői prezentációjában.
2020. 02. 17. 10:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Az építőipar idei teljesítményét az irodaház-építések is fékezhetik

„Az építőiparon belül különösen Budapesten számítanak jelentős tényezőnek az irodaházépítések, ám ezen a téren az idén némi lassulásra kell felkészülni, ami a lakásépítések fékeződése mellett szintén negatívan hat majd az ágazat 2020. évi várható teljesítményére” – kommentálta a KSH 2019. decemberi építőipari gyorstájékoztatójának adatait Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója. A várható lassulás legfőbb oka az, hogy gyakorlatilag elfogytak, illetve túlzottan megdrágultak a jó helyen lévő, irodaház-építésre alkalmas telkek és projektlehetőségek.
2020. 02. 17. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Tovább algásodhat a Balaton

A Balaton tavaly nyár végi algásodása a globális klímaváltozás következménye, de hozzájárult az új vízszint-szabályozási rend is, így az idén és a jövőben is számítani kell hasonló vízvirágzásra - számolt be Istvánovics Vera a Magyar Tudományos Akadémia és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízgazdálkodási Kutatócsoportjának tagja egy friss elemzés eredményéről az MTI-nek csütörtökön.
2020. 02. 17. 03:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Közbeszerzési hatóság: intenzív volt az elmúlt év

Intenzívnek nevezte a közbeszerzési eljárások szempontjából a 2019-es évet a Közbeszerzési Hatóság elnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
2020. 02. 17. 00:30
Megosztás:
Hozzászólások:

A Puskás Aréna is versenyzik az Év stadionja-díjért

A tavaly novemberben átadott Puskás Aréna is szerepel azon a 21 létesítményt felsoroló listán, amelyről kikerül majd a 2019-es év stadionja.
2020. 02. 16. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Ezekkel a számokkal nyerhettél a hatos lottón!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 7. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 02. 16. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Nemzeti konzultáció indul márciusban

Nemzeti konzultációt indít márciusban a kormány a Fidesz és a KDNP frakció támogatásával - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
2020. 02. 16. 18:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így változnak a fogyasztói árak Magyarországon - egy ábrán

a fogyasztói árak változása az előző év azonos időszakához viszonyítva; százalék; élelmiszerek; szeszes italok, dohányáruk; ruházkodási cikkek; tartós fogyasztási cikkek; háztartási energia; egyéb cikkek, üzemanyagok; szolgáltatások; összesen
2020. 02. 16. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások: