A magyar Cordia lengyel tőzsdei cégben vett többségi részesedést

A Cordia megvásárolta az egyik legnagyobb lengyelországi ingatlanfejlesztő vállalat, a Polnord 63,7 millió darab részvényét. A 31,7 millió euró értékű tőkeemeléses tranzakció révén a vállalat a szavazati jogok több mint 65 százalékát birtokolja.

A magyar Cordia lengyel tőzsdei cégben vett többségi részesedést

Az akvizícióval kapcsolatos egyeztetések tavaly decemberben kezdődtek meg. Az új, T-sorozatú részvények kibocsátásával a Polnord összesen 64,9 millió részvényt értékesített, aa Cordia International Zrt. pedig közel 63,7 milliót vásárolt meg. A tranzakciót január 24-én engedélyezte a lengyel versenyfelügyeleti és fogyasztóvédelmi hivatal (UOKiK).

„A Polnord nehéz pénzügyi helyzete ellenére a Cordia vonzó befektetésnek találta a vállalatot, részben annak tapasztalata, de főként a birtokában lévő jelentős telekvagyon miatt. Ez létfontosságú előnyt jelent, mivel jelenleg hiány tapasztalható a jó helyen található építési telkekből” – mondta Tomasz Łapiński, a Cordia igazgatóságának tagja.

A tranzakció tökéletesen illeszkedik a Cordia International fejlesztési stratégiájába. Mint ismert, a vállalat a közelmúltban névértéken 44 milliárd forint értékű kötvénykibocsátást hajtott végre a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Kötvényprogramjának keretében.

„A Cordia csapata úgy döntött, hogy a kötvényprogram segítségével megszerzett források jelentős részét Lengyelországban használja fel, ahol vállalatunk már 2014 óta végez lakóingatlan fejlesztéseket a Cordia márkanév alatt. Lengyelország kulcsfontosságú piacot jelent a vállalatcsoportunk számára. Amikor erre a tranzakcióra készültünk, a Cordiának nem volt lehetősége rá, hogy minden, a Polnordról és a projektjeiről rendelkezésre álló adatot és információt mélységében elemezzen. A két vállalat közötti együttműködést érintő további döntéseket azt követően hozzuk majd meg, hogy az elemzéseket befejeztük” – tette hozzá Futó Gábor, a Cordia alapítója és többségi részvényese.

 
Mennyi adót kell fizetni ingatlan értékesítésekor? ITT kiszámolhatja!

A Polnord az egyik legismertebb lengyelországi lakóingatlan-fejlesztő vállalat, egyben a Lengyel Ingatlanfejlesztők Szövetségének alapító tagja.


A Polnord a lengyel fejlesztők között az egyik legnagyobb telekvagyonnal rendelkezik, amely lehetővé teszi közel egymillió négyzetméter hasznos alapterület felépítését.  A befektetések és a fejlesztések terén szerzett 38 éves tapasztalatot felhasználva a vállalat Varsóban, Gdanskban, Gdyniában és Sopot városában folytat beruházásokat, de számos más lengyelországi városban is rendelkezik ingatlanokkal és fejlesztési telkekkel. Az elmúlt közel 10 évben a vállalat évente átlagosan több mint 1000 lakást értékesített.

A Polnord részvényeit 1999 óta jegyzik a varsói értéktőzsdén.

Hozzászólások

Ősszel újraindulhat a belföldi turizmus?

Szeptember előtt nem indulhat újra a turizmus Budapesten, országosan talán előbb elindulhat a belföldi turizmus a járványhelyzet függvényében - mondta Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) elnöke a Kossuth Rádióban hétfőn reggel.
2020. 03. 30. 11:30
Megosztás:
Hozzászólások:

Szünetelnek az easyJet kereskedelmi járatai

Az easyJet az elmúlt napokban 45 000 utasát vitte haza 650 „mentő” járatán, ezt a tevékenységét a kormányzati szervekkel együttműködve folytatja a légitársaság, de kereskedelmi járatait a nemzetközi lezárások és utazási korlátozások miatt szünetelteti.
2020. 03. 30. 10:45
Megosztás:
Hozzászólások:

Nagy veszteség érheti a dísznövényágazatot

A koronavírus-járvány csaknem 174 milliárd forint veszteséget okozhat a dísznövényágazatnak a kereskedelmi egységek nyitvatartásának korlátozása és a csökkenő kereslet miatt.
2020. 03. 30. 08:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A mobilszolgáltatók hamarosan elindíthatják az 5G szolgáltatásokat

Lezárult az 5G frekvenciatender, amin sikeresen szerepeltek a magyarországi mobilszolgáltatók, így hamarosan elindíthatják kereskedelmi 5G szolgáltatásaikat.
2020. 03. 30. 07:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Így alakul a munkanélküliségi ráta Magyarországon - ábrán mutatjuk!

foglalkoztatottak száma; munkanélküliek száma; a munkanélküliségi ráta alakulása
2020. 03. 30. 06:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához

Magyarország kész csatlakozni az Európai Bizottság RescEU programjához, amely az Európai Unió Polgári Védelmi Mechanizmusának egyik eleme, és célja a különféle katasztrófa-elhárítási képességek felhalmozása, amelyek akkor vethetők be, amikor az uniós tagállamok saját képességei már kimerültek - közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap.
2020. 03. 30. 05:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Jelentősen megugrott a tőzsdei számlanyitás iránti igény

Jelentős megugrást tapasztalt az új tőzsdei értékpapírszámlák nyitásában a ProfitLine.hu. Az ügyfelek megnövekedett aktivitása mögött vélhetően az az egyszerű ok áll, hogy tanulva a 2008-2009-es válságból (mikor nagyon sokan lemaradtak a kedvező vételi lehetőségről), a jelenlegi - koronavírus járvány okozta - komolyabb részvénypiaci zuhanást jó beszállási pontnak vélik.
2020. 03. 30. 04:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Hétfőtől indulnak az oktatási tartalmak az M5 csatornán

Oktatási tartalmakkal segíti az otthon tanuló diákokat az M5 kulturális csatorna, amely március 30-tól már az 1-4. osztályosoknak is közvetít oktatási műsort hétköznaponként Alsós - Sulikalandok címmel.
2020. 03. 30. 01:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Kézikönyv nyújt segítséget a kórházaknak

Kásler Miklós emberi erőforrások miniszter irányításával elkészült a kórházak számára az új koronavírus okozta fertőzések diagnózisának és terápiájának kézikönyve, ami több ország jó gyakorlatait veszi alapul a magyarországi viszonyokra adaptálva - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel.
2020. 03. 30. 00:05
Megosztás:
Hozzászólások:

Áprilisban Tokióba viszik az olimpiai lángot

prilisban viszik Tokióba az olimpiai lángot, amelyet addig Fukusimában őriznek.
2020. 03. 29. 22:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Egyre rosszabb a helyzet Spanyolországban

Spanyolországban a koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma egy nap alatt ismét több mint nyolcszázzal emelkedett - tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap. A kormány döntött arról, hogy két hétre leállítják a nem létfontosságú ágazatokat.
2020. 03. 29. 21:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Eddig volt jó idő, kemény lehűlés érkezik

Jelentős lehűlés várható a jövő héten néhol havazással, április első napján helyenként mínusz 10 fok is lehet. A hétvégére melegszik ismét az idő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
2020. 03. 29. 20:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Furcsa számokat húztak ki a hatos lottón - 21, 22, 23?!

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 13. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták ki:
2020. 03. 29. 19:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Koronavírus: A magyar népesség egyötöde különösen veszélyeztetett

A koronavírus-járvány szempontjából különösen veszélyeztetettek az idősebb, 65 éves vagy annál idősebb korosztályba tartozók, akik a lakosság 19,3 százalékát képviselik Magyarországon - hívja fel a figyelmet a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján.
2020. 03. 29. 17:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A héten már jobban teljesített a magyar piac

Csökkenő forgalomban emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 32 065,14 ponton zárt pénteken, 1105,20 ponttal, 3,57 százalékkal magasabban előző heti záróértékénél.
2020. 03. 29. 16:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Külön idősávot biztosít ügyintézésre a 65 év felettieknek a Takarékbank

Külön idősávot biztosít a személyes ügyintézésre a Takarékbank a 65 évnél idősebbeknek. Arra kérik őket, hogy a reggeli nyitástól 10 óráig keressék fel szükség esetén a fiókokat, míg a többi korcsoport csak 10 óra után. Az ország messze a legnagyobb fiókhálózatát működtető pénzintézet ezzel is hozzájárul a járvány terjedésének lassításához és a veszélyeztetett korosztályok védelméhez.
2020. 03. 29. 15:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A Duna House nem fizet osztalékot

A Duna House Holding Nyrt. igazgatósága eredeti terveivel ellentétben nem javasolja osztalék kifizetését a Covid-19 járvány miatt kialakult rendkívüli helyzetben - közölte az ingatlanközvetítő és -fejlesztő társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
2020. 03. 29. 14:00
Megosztás:
Hozzászólások:

8 milliárd euróval csökkenhet a lakossági fogyasztás Ausztriában

Több mint nyolcmilliárd euróval csökkenhetnek az idén a lakossági fogyasztási kiadások Ausztriában a koronavírus-járvány miatt az osztrák Wifo gazdaságkutató intézet prognózisa szerint.
2020. 03. 29. 13:00
Megosztás:
Hozzászólások:

A magyar bankrendszer járvány idején is stabil

A magyar bankrendszernek magas a tőkeellátottsága, stabilan működik, a járvány korábbi szakaszában a lakosság részéről jelentkező nagyobb készpénzigényt is tudta kezelni - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára az M1 aktuális csatornán vasárnap reggel.
2020. 03. 29. 12:00
Megosztás:
Hozzászólások:

Spanyolországban a nem létfontosságú ágazatok két hétre leállnak

Spanyolországban a nem létfontosságú ágazatok leállnak két hétre a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében - jelentette be a spanyol miniszterelnök szombati rendkívüli sajtótájékoztatóján Madridban.
2020. 03. 29. 11:00
Megosztás:
Hozzászólások: