A magyar cégek közel fele nem számít idén recesszióra

Az európai átlagnál optimistábbak a magyar vállalatok, mintegy felük szerint, idén még nem lesz recesszió – derült ki az Intrum vállalati felméréséből. Sok cég a veszélyhelyzet alatt elszenvedett veszteségeit rövidebb fizetési határidőkkel kompenzálná, ám a csökkenő lakossági fizetőképesség miatt ez nem biztos, hogy jó stratégia.

Megrázta az európai piacokat a COVID-járvány nyomán érkező gazdasági visszaesés, a cégek körében egyelőre nincs egységes stratégia a válság kezelésére – derült ki az Intrum vállalati fizetési jelentéséből, az EPR-ből. Az Intrum, Európa vezető credit menedzsment szolgáltatója 24 európai ország több száz cégvezetőjét kérdezte meg az év első felében arról, hogy látják jelenleg és a közeljövőben a cégük helyzetét, és milyen lépéseket terveznek pénzügyi problémáik megoldására.



Kevésbé meglepő, hogy tavaly óta jelentősen romlottak a céges várakozások: az európai cégek 56 százaléka egy éven belül recesszióra számít – tavaly ez az arány még csak 28 százalék volt. Leginkább Olaszországban borúlátók a vállalkozók, itt 83 százalék számít visszaesésre az idén, őket követi Belgium és Szlovákia. Ezzel szemben Horvátországban, Bulgáriában és Írországban csak a cégvezetők 27, 33, illetve 35 százaléka vár egy éven belül recessziót.

A magyar céges szektor szintén viszonylag optimista: a válaszadók 50 százaléka szerint csökkenhet idén a magyar GDP, 45 százalék szerint viszont csak később várható recesszió. Ugyanakkor azok aránya, akik szerint 5 éven belül nem lesz visszaesés, 32 százalékról 5-re csökkent tavaly óta.

Mennyi pénzed hiányzik mindig hó végén? Mennyivel kellene többet keresned? ITT kiszámolhatod!

„Az Intrum adatai egybeesnek más mérésekkel, például a K&H kkv bizalmi indexével, amelyek arra mutattak rá, hogy a magyar kkv-kat viszonylag enyhén érintette a járvány” – mondta Deszpot Károly, az Intrum magyarországi sales és üzletfejlesztési igazgatója. „Az EPR szerint európai szinten a vállalatokat közel azonos mértékben érintette a gazdasági visszaesés. Magyarországon ezzel szemben valamivel enyhébbek lehettek a kkv-k kárai, a veszteség inkább a nagyvállalatoknál, például a nagy járműipari cégeknél csapódott le. Ez magyarázza azt, hogy nálunk a cégvezetők jelentős része inkább optimista.”

Sokféle stratégiával próbálkoznak

Ez persze nem azt jelenti, hogy a magyar cégek nagy részét nem érintette volna valamilyen szinten a visszaesés: az Intrumnak adott válaszaik alapján a magyar cégvezetők nagy része tervez valamilyen költségcsökkentő és bevételnövelő lépést, hogy kiegyenlítse a 2020-as mérlegét.

A magyar vállalatok 30 százaléka tervez létszámstopot, ami megfelel az EU-s átlagnak (29 százalék), többségük azonban másfajta válságkezelő megoldásban gondolkodik, ám a válaszok alapján még nem rajzolódik ki egységes stratégia. 29 százalék tervez költségcsökkentést, 21 százalék készül arra, hogy részesedést vagy céges vagyont adjanak el befektetőknek, 17 százalék pedig venne is. Valamivel kevesebben vannak azok, akik innovatív megoldásokkal (digitalizáció vagy új termékek bevezetése: 11 százalék) próbálkoznak, vagy új piacokra próbálnának eljutni – utóbbi persze a folytatódó lezárások miatt érthető. Sokan vannak azok is (27 százalék), akik rövidebb fizetési határidőket adnának az ügyfeleiknek.



A felmérésből kiderült, hogy a késedelmes fizetések idén jóval nagyobb problémát jelentenek a magyar vállalatoknak, mint tavaly. Ekkor még a cégek 35 százaléka mondta csak azt, hogy a késedelmes fizetések bevételkiesést okoznak nekik. Idén viszont már a magyar vállalatok 87 százaléka érzékelte ezt a problémát (ez megfelel az európai átlagnak, ami 85 százalék).

Az Intrum igazgatója szerint nem egyértelmű, hogy a számlafizetési határidők lerövidítése elegendő lesz a veszteségek lefaragására. „Érthető, hogy a vállalatok minél gyorsabban szeretnék bepótolni a kiesett bevételt, de nem biztos, hogy ez a legjobb stratégia a jelenlegi helyzetben, már csak azért sem, mert Magyarországon már korábban is rendkívül rövid fizetési határidőket adtak a vállalatok. Az elmúlt hónapokban emellett, az Intrum Fizetőképességi Indexe alapján jelentősen csökkent a lakosság számlafizető képessége. Sok ügyfél várhatóan nem tudja majd tartan a korábbinál is szigorúbb fizetési határidőket, ami csak a kintlévőségek további felhalmozódásához vezet.”

Deszpot Károly azt mondta, a nagyobb pénzügyi szigor vagy leépítések helyett a mostani bevételkiesésre megoldást jelenthet a korábban kibocsátott, kifizetetlen számlák rendezése. Ebben azonban legtöbb cégnek szüksége lehet külső segítségre, hiszen az elmúlt időszakban jó eséllyel az ügyfeleik pénzügyi helyzete sem javult. „A követeléskezelő szolgáltatások lényege, hogy a cégek és az adósok számára is elfogadható megoldással rendezzük az adósságokat, úgy, hogy az üzleti kapcsolatok se sérüljenek. Cégek számára több megoldásunk is van, mint például az emlékeztető szolgáltatásunk, vagy s szolgáltatásként igénybe vett, sikerdíjas követeléskezelés, ami így tervezhetővé válik és nem köt le belső erőforrásokat.”

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás:

Az MKB Bank adózás utáni eredménye elérte a 11,6 milliárd forintot

Az MKB Bank korrigált, konszolidált adózás utáni eredménye a második negyedévben 11,6 milliárd forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 0,7 milliárdos veszteséggel, illetve az első negyedévi 28,9 milliárdos eredménnyel - tájékoztatta a pénzintézet a befektetőket a Budapesti Értéktőzsde honlapján közölt jelentésben.
2021. 08. 27. 07:00
Megosztás:

Erre kérte az iskolákat az Emmi

A tanév közeledtével a higiéniás és alapvető egészségvédelmi szabályok fokozott betartására kérte az iskolákat az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) csütörtökön.
2021. 08. 27. 02:00
Megosztás:

Emelkedett az 5, 10 és 15 éves államkötvények aukciós átlaghozama

A meghirdetett mennyiségnél 20 milliárd forinttal kisebb összegben, 35 milliárd forintért értékesített 5, 10 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
2021. 08. 27. 00:00
Megosztás:

Az E.ON Hungária Csoport marad a férfi és a női vízilabda ob I névadó főszponzora

A 2021/22-es szezonban is az E.ON Hungária Csoport lesz a női és a férfi vízilabda ob I névadó főszponzora.
2021. 08. 26. 23:00
Megosztás:

Tovább gyorsult a mezőgazdasági felvásárlási árak emelkedése

Júniusban 20,5 százalékkal magasabb volt a mezőgazdasági termékek átlagos felvásárlási ára az egy évvel korábbinál, ami 3,1 százalékponttal nagyobb emelkedés az egy hónappal korábbi 17,4 százaléknál. Az élénkülésben némi szerepet játszhatott a bázishatás, mert tavaly májusról júniusra 2,5 százalékponttal, 4,5 százalékosra mérséklődött a drágulás üteme. A legnagyobb drágulást a burgonya és a tojás mutatta.
2021. 08. 26. 22:00
Megosztás: