A magyar jogállamiságról vitázott az EP

A magyar jogállamiság helyzetéről az Európai Parlament (EP) jogi szakbizottságában csütörtökön folytatott vita jelentéstevője szerint nem javult a jogállamiság helyzete Magyarországon. Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában kijelentette: a vita megmutatta, hogy a jogállamiság fogalmát részrehajlóan és politikai érdekek mentén félreértelmezik.

A magyar jogállamiságról vitázott az EP

Az uniós parlament brüsszeli épületében folytatott vitán a jelentéstevő, Gwendoline Delbos-Corfield francia zöldpárti EP-képviselő sajnálatosnak nevezte, hogy a jogállamiság magyarországi helyzete romlik, ami azt mutatja, hogy a meglévő eszközök nem elégségesek az uniós normák betartatásához. További, új eszközök létrehozására van szükség - jelentette ki.
   
Ha ilyen állapot Magyarországon előfordulhat, akkor máshol is hasonlóan alakulhat a jogállamiság helyzete. Ameddig arra még lehetőség van, pozitív, megelőző eszközöket kell előnyben részesíteni. Ebből a zsákutcából azonban ki kell kerülni, hogy egészségesen működhessen az Európai Unió - tette hozzá.
   
Más EP-képviselők felszólalásukban a jogállamiság helyzetének romlásának példájaként egyebek mellett a Közép-európai Egyetem Budapestről Bécsbe költözését említették. A jogállamiság romló helyzetét a média szabadságának csorbulása, a civil szervezetek szerepének csökkenése mutatja a legjobban.
    

Minden tagállamnak meg kell felelnie a közös értékeknek, de a magyar példa azt mutatja, hogy nem áll rendelkezésre elegendő eszköz azok betartatására.
    

Olyan eszközre van szükség, amely sokkal hatékonyabb, mint a 7-es cikk eljárása. Olyan párhuzamos szabályozásra van szükség, amely jogállamiságot összeköti a költségvetéssel.
    

Felháborító, hogy Magyarország euró milliárdokat kap különféle támogatás formájában, miközben leépíti a demokráciát, megsértiaz emberi jogokat, lebontja a jogállamiságot, és nem vállal felelősséget a közös kihívások megoldásában - emelték ki.
   
Hangsúlyozták továbbá, hogy a demokrácia, jogállamiság és alapvető jogok helyzetének vizsgálata céljából indított, az uniós szerződés 7-es cikke szerinti eljárás lefolytatásába az Európai Parlamentet és a civil szervezeteket is be kell vonni.
    

Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy a jogállamisággal Magyarországnak semmilyen problémája nincs, az is a demokrácia és az uniós tagságának alapja. Amivel problémája van, az a jogállamiság politikai fegyverként való hamis felhasználása.
    

A csütörtöki vita azt tükrözte, hogy a jogállamiság fogalmát részrehajlóan és politikai érdekek mentén félreértelmezik - mondta.
   
"Jogi köntösbe bújtatnak egy színtiszta politikai támadást, amely mögött a balliberális oldal áll" - fogalmazott.
  
A magyar emberek úgy látják, hogy azért támadják Magyarországot, mert a magyarok elutasítják a bevándorlók betelepítését, kiállnak a nemzeti szuverenitás mellett és a keresztény kultúra védelméért, amely ellentétes a balliberálisok céljaival.
    

"Visszautasítjuk, hogy brutális kettős mércét alkalmazzanak Magyarország ellen, olyan dolgokat kérnek rajtunk számon, amelyet más tagállamokon nem" - húzta alá.
   
A képviselő kijelentette, a jogállamiság állítólagos magyarországi sérelmét feltáró eljárást az EP a jogállami szabályok lábbal tiprásával akarja lefolytatni. A jog szerint az eljárás lefolytatására az uniós tanács jogosult, de az EP bevándorláspárti képviselői ezt a rendet meg akarják sérteni, és teljesen jogellenes módon azt akarják elérni, hogy az uniós parlament jogi bizottsága aktívan részt vehessen ebben a folyamatban. Ez ellentétes az uniós szerződéssel és elfogadhatatlan - tette hozzá Hidvéghi Balázs.
   
Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője felszólalásában példátlannak nevezte az európai demokráciák történetében azt, hogy soha nem látott módon akadályozzák az újságírók működését a magyar parlamentben. Meglepetésének hangot adva azt mondta, hogy a magyar kormány szerint nincs olyan fogalom, hogy jogállam, ezért azt nem is lehet vizsgálni.
   
"Ez abszurd mindannyiunk számára, akik azért küzdünk, hogy Európa demokratikus, az emberi jogokat és a jogállamiságot tiszteletben tartó országok közössége legyen" - fogalmazott.
   
Donáth Anna, a Momentum Mozgalom EP-képviselője 08.00 felszólalásában hangsúlyozta, a magyar kormányt nem tántorította el a "rombolástól, a jogállamiság további leépítésétől" sem a 7-es cikk szerinti eljárás, sem pedig az, hogy az Európai Néppártban (EPP) felfüggesztették a Fidesz tagságát.
   
Véleménye szerint az Európai Parlamentnek is részt kellene vennie az eljárásban, az ugyanis közös európai kérdés. Az eljárást komolyan kellene venni azért, hogy "ne legyen további követendő példa az, ahogy Magyarország az Európai Unióban viselkedik" - tette hozzá.


KALKULÁTORUNKKAL (csak kattints rá) MOST KISZÁMOLHATOD, HOGY:

- Mekkora az agyad a magyar átlaghoz képest?

Mekkora lenne az ideális vérnyomásod?

Mennyi pénzt kellene keresned, ha rendesen megfizetnék a tudásodat?

Jelentősen nőtt a Duna House adózott eredménye és árbevétele is

Az ingatlanközvetítéssel és -fejlesztéssel foglalkozó Duna House-csoport konszolidált adózott eredménye 32 százalékkal, 270 millió forintra nőtt a második negyedévben éves összevetésben, ugyanebben az időszakban a csoport nettó árbevétele 3,4 milliárd forintra emelkedett, ez 2020 második negyedévéhez képest 78 százalékos növekedés - közölte a társaság pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 29. 20:00
Megosztás:

Közel 4 százalékos volt a munkanélküliség júliusban

A munkanélküliek száma 189 ezer volt júliusban, a 3,9 százalékos munkanélküliségi ráta 0,1 százalékponttal csökkent az előző hónaphoz és 0,6 százalékponttal az egy évvel korábbihoz mérve - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 18:00
Megosztás:

Ekkora volt foglalkoztatottak száma az előző hónapban

Júliusban 4 millió 704 ezer volt a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos havi létszáma - közölte pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2021. 08. 29. 16:00
Megosztás:

Javult a magyarok egészségértése

Javult a magyarok egészségértése a legtöbb területen, és emelkedett azoknak a száma, akik könnyebben megtalálják és jobban értik az egészséggel kapcsolatos információkat az elmúlt hat évben - közölte reprezentatív felmérése alapján az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete szerdán az MTI-vel.
2021. 08. 29. 12:00
Megosztás:

Még több ezer elektromos készüléknél hibádzik a címkecsere

A tavaly megújított energiahatékonysági címkéket március elejétől az üzletekben is ki kell helyezni. A fogyasztóvédelmi hatóság három hónapon keresztül ellenőrizte az előírás teljesülését a hagyományos és az online kereskedelemben is. Hatezer vizsgált termék több mint negyedénél volt probléma - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
2021. 08. 28. 15:00
Megosztás:

Csíkszereda futófesztiválra készül

Szeptember 17-én és 18-án rendezik meg a Csíkszeredai Futófesztivált, amelyre a szervezők 1500 résztvevőt várnak.
2021. 08. 28. 11:00
Megosztás:

Így spórolunk a telefonszámlán egy felmérés szerint

Elsősorban online hívásokkal és üzenetekkel igyekeznek csökkenteni a mobilhasználati költségeiket a magyarok, 47 százalékuk részesíti előnyben a csevegőapplikációkat a hagyományos mobilhívásokkal szemben, 38 százalékuk pedig inkább e-mail-eket küld SMS-helyett - derül ki a transzparens mobilcsomag-összehasonlítással foglalkozó BillKiller friss reprezentatív kutatásából.
2021. 08. 28. 09:00
Megosztás:

Oroszország a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot sem kímélte

Megbírságolta egy moszkvai bíróság csütörtökön a Twittert, a Facebookot és a WhatsAppot az orosz állampolgárok adatainak Oroszországban történő lokalizálását (az ország területén működő szerveren való tárolását) előíró jogszabályok megsértése miatt.
2021. 08. 28. 08:00
Megosztás:

Vitatja a Pannónia Nyugdíjpénztár a jegybank határozatát

A Pannónia Nyugdíjpénztár nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) határozatában foglaltakkal, azokat kifejezetten vitatja; a pénztár vezetése vizsgálja a jogorvoslat lehetőségét - tájékoztatta a nyugdíjpénztár az MTI-t.
2021. 08. 28. 07:00
Megosztás:

Sporttörténeti kiállítás nyílt Budapesten

Ünnepélyesen megnyitották csütörtök este a helyi sportműhelyek és sportlétesítmények történetét bemutató II. kerületi Sporthistóriák című kiállítást, amely szeptember 2-ig a Klebelsberg Kultúrkúriában, szeptember 3-tól három héten át pedig a Marczibányi téri Művelődési Központban lesz díjmentesen megtekinthető.
2021. 08. 28. 06:00
Megosztás:

A hazai halgazdálkodási ágazat profitálhat az EUROFISH tevékenységéből

Szentpéteri Sándor, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért felelős helyettes államtitkára és az AM Halgazdálkodási főosztályának vezetői Marco Frederiksennel, az Európai Halászat- és Akvakultúrafejlesztési Nemzetközi Szervezet (EUROFISH) megbízott igazgatójával egyeztettek az EUROFISH és Magyarország együttműködési lehetőségeiről, Budapesten - közölte az AM csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 03:00
Megosztás:

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok

Élhető exobolygók egy új osztályát azonosították csillagászok, felfedezésük azt jelentheti, hogy a Föld biológiai folyamataihoz hasonló élet megtalálása a Naprendszeren kívül lehetséges a következő két-három évben - közölte a Cambridge-i Egyetem.
2021. 08. 28. 02:00
Megosztás:

Elkészült a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveinek rekonstrukciója

Közel 1,2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból felújították a szeghalmi belvízrendszer vízrendezési főműveit - közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖVIZIG) csütörtökön az MTI-vel.
2021. 08. 28. 01:00
Megosztás:

Megszűnik a bérkerékpáros rendszer Nagykanizsán

A létrehozása után öt évvel, a magas fenntartási költségek és az alacsony kihasználtság miatt megszűnik Nagykanizsán a közösségi bérkerékpáros rendszer - egyebek mellett erről is döntött csütörtökön Nagykanizsa közgyűlése.
2021. 08. 28. 00:00
Megosztás:

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest

Egész napos eseménnyel fejeződik be a Zenélő Budapest ingyenes koncertsorozat hetedik évada augusztus 29-én a Millenáris Széllkapu Parkban.
2021. 08. 27. 23:00
Megosztás:

Alig javult az orosz ipari termelés

A vártnál kevésbé nőtt az ipari termelés éves szinten júliusban Oroszországban, miközben havi szinten csökkenést regisztráltak.
2021. 08. 27. 22:00
Megosztás:

Az Axel Springer megveszi a Politicót

az Axel Springer német kiadóvállalat a washingtoni Politico hírportál kiadóját, bővítve ezzel amerikai portfólióját - jelentették csütörtökön két amerikai lap, a The Wall Street Journal és a The New York Times internetes kiadásai.
2021. 08. 27. 21:00
Megosztás:

110 ezer rászoruló diák kap ingyenes tanszercsomagot

Több mint 110 ezer rászoruló diáknak osztanak ki ingyenes tanszercsomagot a tanévkezdésre - közölte a lebonyolító Klebelsberg Központ elnöke csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.
2021. 08. 27. 20:00
Megosztás:

Három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz Németországban

Németország második világháború utáni történetében először nem kettő, hanem három partnerre lehet szükség a kormányalakításhoz a szeptemberi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után - jelentette ki az egyik legtekintélyesebb német választási szakértő csütörtökön Berlinben.
2021. 08. 27. 18:00
Megosztás:

Kiváló minőségű a magyar dinnye, de lesz belőle elég?

Kiváló minőségű a magyar dinnye, amelynek termőterülete valamivel csökkent a pandémia hatására, de a hozama emelkedett, így bőven jut a hazai piacra és exportra is - mondta az Agrárminisztérium agrárpiacért felelős helyettes államtitkára Balatonvilágoson, az Agrármarketing Centrum dinnyefogyasztást ösztönző kampányának sajtótájékoztatóján.
2021. 08. 27. 17:00
Megosztás: